XIV/1. számú melléklet.

A nagyvezír fenyegetése nem volt üres beszéd, mert az 1660-ra hajló tél folyamán minden előkészületet megtett, hogy tavasszal megkezdhesse büntető expedicióját. Köprili Mohamednek az 1660. évi magyarországi hadjáratra vonatkozó hadműveleti terve abból állott, hogy mindenekelőtt Bihar vármegye és a hajdú városok területét, ahonnan Rákóczy erejének java részét merítette, ejti hatalmába, majd ezután az ekként elszigetelt és Erdélyben tartózkodó Rákóczyra tör s közben Nagyváradot is hatalmába keríti.

A feladat első részének, az Erdélyhez tartozó részek és a hajdúk kikapcsolásának, valamint az esetleg még mindig Erdélyben tartózkodó Rákóczy legyőzésének végrehajtásával a nagyvezír Szejdi Achmed budai pasát bízta meg, aki e célból már kora tavasszal mintegy 25.000 főre menő hadat gyűjtött egybe Temesvárra, míg a feladat második része, Nagyvárad megvétele, a szerdárrá kinevezett Ali pasának jutott osztályrészül, akinek e célból a tulajdonképpeni török területről 50.000 főnyi hadat kellett Belgrádnál egybegyűjtenie.

Ezalatt Rákóczy egész télen, sőt tavasszal is folytatta Szeben ostromát, de eredmény nélkül, mert a jól megerődített várost, mely ezidőben Erdélynek elsőrangú erőssége volt, nem volt képes hatalmába keríteni.

Szejdi Achmed már április közepe táján megkezdte előnyomulását Temesvárról s Fellaknál a Maroson átkelvén,[1] Szarvasnak vett irányt, ahol a Kőrös jobb partjára kelt át.

Rákóczy kora tavasszal tudomást szerezve, hogy a budai pasa a Részekbe szándékozik betörni, nyomban utasította Gyulay Ferenc váradi kapitányt, hogy a hajdúkat összegyűjtve, a törököknek útját állja. Ebből kifolyólag a kapitány a hajdúkat Szoboszlóra rendelvén, ő maga is oda ment a váradi hadak egy részével. Ámde amikor Gyulay megtudta, hogy a budai pasa mily nagy erővel közeleg, többé nem tartotta tanácsosnak az ellenállás megkisérlését s a hajdúkapitányoknak azt ajánlván, hogy csapatjaikkal még idejekorán vonuljanak vissza, ő maga embereivel a váradi várba húzódott vissza. Az ekként cserben és oltalom nélkül hagyott és e miatt a legnagyobb mértékben elkeseredett hajdúk egymagukban a nagy túlerőben levő törökkel meg nem mérkőzhetvén, szétoszlottak és amennyire még idejük engedte, családjaik és javaik megmentéséről kezdtek gondoskodni, de már erről is lekéstek, mert a török már a nyakukon volt. Szeidi Achmed pasa ugyanis a hajdúk szétoszlásáról értesülvén, sietve előrenyomult és április 28-án zsákmányéhes hadait rászabadítja Kabára és Szoboszlóra. „A férfiaknak mind fejek szedeték – írja Szalárdi id. m. 495. old. – és a vezér maga eleibe kihordani parancsolván, mind egyig megnyúzatja, bőröket az agy koponyáról levonatja, azokat szalmával megtölteti és szekerekre számán úgy rakatja vala.”[2]

Április 30-án a török had már Debrecen alatt ütötte fel táborát és a város csak roppant nagy sarc árán menekült meg attól, hogy a fentebb említett másik két város sorsára ne jusson. Május 6-án a pasa megparancsolta Boldvai Márton alispánnak, hogy megyéje nemességével azonnal hozzája csatlakozzék. Május 8-án a török sereg elindult Debrecen alól, hogy az Érmelléken és Szilágyságon át minél előbb Kolozsvárra jusson. Azonban alig hogy a bántatlanul hagyott Pocsaj várát elhagyta, annak meggondolatlan őrsége a törökök málhavonatára és utóhadára csapott. A pasa ezt hallva, másnap egész hadával visszafordult s a várat rohammal elfoglalván, a benne levőket egytől-egyig felkoncoltatta. Minthogy Székelyhíd várőrsége szintén kicsapott a mellette elvonuló török hadra, Szejdi Achmed, bár magát az erős várat nem bántotta, de a városban és környékén levő lakósokat és az oda menekült parasztokat, számra nézve mintegy 4.000-et, kardélre hányatta vagy rabszíjra fűzte. Ezek után a pasa hosszabb megállapodás és nagyobbarányú pusztítás nélkül folytatta útját a Meszes felé, amelyen május 17-én átkelvén, sietve igyekezett Kolozsvárt elérni. Vele volt Boldvai Márton parancsnoksága alatt a Bihar, Kraszna és Közép-Szolnok megyékből erőszakkal toborzott három magyar nemesi csapat is.

Rákóczy eleinte nem tudván, hogy a budai pasa Erdélybe törekszik, különösen Nagyváradot és Bihar vármegyét féltette tőle. Mindent elkövetett tehát, hogy Szebent mielőbb hatalmába ejtse, mi célból annak rohammal való bevételére is megtette a szükséges előkészületeket, de május 10-én vett újabb nyugtalanító hírekre elhatározta, hogy Szeben alatt Gaudy Endre és Mikes Mihály parancsnoksága alatt csak egy 6.000 főnyi[3] megfigyelő csoportot visszahagyva, serege zömével már másnap elindult, hogy pünkösd harmadnapján az általa nagyon féltett Váradon lehessen.[4]

[1] Gróf Bethlen János id. m. II, 118: „Paret ille, congregatisque praeter lixas et calones viginti quinque circiter millibus armatorum motis mense Aprili castris trajectoque iuxta oppidum Fellak Marusio, versus regionem haidonum dirigit gressum.”

[2] Ez azért történt, mert a porta minden hozzá beküldött fejért egy tallér jutalmat fizetett.

[3] Kraus id. m. II, 65.

[4] Rákóczy levele, Tört. Tár, 1872, 126.