XV/5. számú melléklet.

Már említettük, hogy az 1620. évi hadjárat végén a Dunától délre a császáriak fölött a parancsnokságot Collalto vette át, aki 1621 február elején az országba betörve, Kőszeget akarta hatalmába ejteni, de miután ez nem sikerült, Csepreg megtámadására indult, ahol az ott levő 800 magyar lovast akarta meglepni, de a lovasok még idejekorán elhagyták a helységet, a lakosok pedig a templom kerítése mögül védelmezték magukat igen szívósan. A harcban Collalto 5 muskétása elesett, 25 embere pedig megsebesült. Ekkor azonban a császáriak létrákat támasztottak a kerítésnek, átugrottak rajta s miután több mint 1000 embert levágtak, magát Csepreget iszonyú kegyetlenséggel feldúlták.[1] Azt is tudjuk, hogy Dampierre utódja, Preiner, 1620 végén Magyar-Óvárnál szenvedett kudarca után szintén visszavonulni volt kénytelen.[2] Ezek után a hadiszínhely e részén egyelőre meglehetős nyugalom állott be.

A császáriak e betörése folytán a kisebb erődített helyek, Kabold, Lakompak stb. őrségei visszahúzódtak, ellenben Magyar-Óvár, Sopron és Kőszeg őrségei megfelelően kiegészíttetvén és hadi fölszereléssel kellőleg elláttatván, megnyugvással néztek a jövendő események elé. A dunántúli magyar hadak fölött a parancsnokságot az 1620 január havában 8000 magyar és 600 török kopjás lovas fölött rendelkeztek.[3]

A Dunától északra a fehérhegyi csatából visszatérő Buquoy, mint tudjuk, a Morva alsó folyása mentén helyezte el hadseregét. A főhadiszállás Lundenburgban volt, melynek környékén a sereg zöme is laktáborba szállt, előretolt csapatokkal a Morva mentén Marcheggtől Gődingig. Buquoy seregének erejét Bethlen legfeljebb 10–11.000 főre becsülte,[4] ellenben osztrák forrás szerint Buquoy serege mintegy 20.000 embert számlált.[5]

Mihelyt Bethlen megtudta, hogy Buquoy seregével a Morva alsó folyása felé tart, ő maga seregével Pozsony mellől Nagyszombat felé vonult el s aztán csapatjait akként szállásolta el, hogy a főerő saját parancsnoksága alatt Nagyszombatnál, egy része Szenicnél, az előretolt csapatok pedig a Morva folyóval párhuzamosan Szakolcától déli irányban Nagy Lénárdig voltak elhelyezve. Pozsony és Dévény külön csoportot képezett, mely egyúttal az egész sereg balszárnyát is fedezte. Bethlen főhadiszállása Nagyszombatban volt; a szenici csoport a morvamenti csapatokkal együtt Thurzó Imre parancsnoksága alatt állottak. Ennek Bethlen meghagyta, hogy egyelőre komoly harcokba ne bocsátkozzék s ha az ellenség megtámadná, vonuljon vissza Jablonicára, ahol három napig is ellenállhat; Nádasnál tovább azonban ne hátráljon, mert ott a főerőből biztosan segítségre számíthat. Bethlen és Thurzó Imre seregcsoportjánál alparancsnokok gyanánt szerepeltek: Petneházy István, Kornis Zsigmond, Horváth István, Kocsis Zsigmond, Egry István, Kulcsár István és még mások. Egyideig Széchy György is Bethlen egyik alparancsnoka volt, de amikor észrevette, hogy a békealkudozás eredményre nem vezet s hogy Buquoy támadása küszöbön áll, kevés bizalommal viseltetvén a fejedelem hadiszerencséje iránt, 1621 január végén otthagyta a tábort.[6] Január végén Bethlen úgy vélte, hogy serege rövidesen legalább a 16 ezer főnyi létszámot éri el,[7] egy másik, február elején kelt levele viszont csak 14.000 lovasra és 1400 gyalogosra enged következtetni.

A kemény téli idő és a küszöbön álló béketárgyalások dacára a kisebb-nagyobb hadműveletek és vállalatok úgyszólván szakadatlanul folytak; legalább Bethlen azt írja, hogy 1621. január kezdete óta a csatározások Buquoy hadával „három nap meg nem szűntenek.”[8] Ezek közül csak a nevezetesebbeket említjük fel.

Újév napján Egry István 1200 lovassal Brünn előtt termett és váratlanul meglepte annak helyőrségét. A császáriak még csak nem is hitték, hogy a magyaroktól félniök kellene, mert azok úgy jöttek, mintha menyegzőbe indultak volna. Az összeütközéskor a magyarok sok ellenséget levágtak s aztán számos fogollyal és szokatlanul gazdag zsákmánnyal tértek vissza állomáshelyükre.[9] Ugyancsak az év elején Thurzó Imre és Horváth István Morvaországba betörve, egészen Auspitzig kalandoztak, ahol szintén fényes diadalt arattak a császáriakon.

Még mielőtt Buquoy a Morva mentén elhelyezkedett volna, Bethlen hadának egy részével szintén betört Morvaországba és egymás után elfoglalta a már ellenséges kézben levő Szakolcát, majd Strassnitzot, Hradist és Magyar-Bródot s aztán állomáshelyére visszatérve, az ottani Morva-szakasz őrizetét a Strassnitzban hagyott Thurzó Szaniszlóra bízta.[10]

Buquoynak a Bécsből vett utasítás szerint szintén már az év elején támadólag kellett volna fellépnie, de ő ezt a feneketlen rossz utak miatt, melyek az erők összpontosítását szerinte lehetetlenné tették s mivel a hadműveletekhez szükséges élelmi készletekkel sem rendelkezett, kivihetetlennek tartotta. De amikor látta, hogy Bethlen az említett határmenti morva helységeket elfoglalta, ezt már nem volt hajlandó nyugodtan eltűrni. Január 23-án összeszedvén tehát egész erejét, az elveszett morva helységek visszafoglalására indult, ami sikerült is neki. Thurzó Szaniszló az ellenség támadásának hírére 23-án este katonáit cserben hagyva, elmenekült Strassnitzból és másnap délben megjelent Nagyszombatban. A béketárgyalások – állapítja meg Angyal, id. m. VI, 305. old. – jobban érdekelték Thurzót, mint Buquoy hadi mozdulatai. Bethlen a generális csúfos futásának tulajdonította csapatai visszaszorítását, dícséri Kornis, Egry és Kim István vitézségét, de maga is kénytelen megvallani, hogy hadait a császáriak tűzérsége bírta hátrálásra. Most aztán a szakolcai katholikus polgárok hívására a császáriak január 25-én ezt a várost is elfoglalták, még pedig ellenállás nélkül, mert annak magyar őrsége a polgárok mellé állott. Buquoy ezután csapatjait újból elszállásolván, a maga személyére Bécsbe ment, ahova január 29-én érkezett meg.[11] „Thurzó Szaniszló tehát – írja Angyal, id. m. VI, 306. old. – bátran maradhatott volna a határon; oktalan ijedtsége másokra is átragadt. Midőn Buquoy támadásának híre január 24-én reggel Nagy-Szombatba érkezett, Széchy György nagyon megrémült. Bethlen megkínálta Thurzó Szaniszló tisztével, de Széchy Nagy-Szombaton sem akart maradni, nemhogy a morva határon mert volna mutatkozni. Hanem Thurzó Imre elvállalta a veszedelmesnek látszó feladatot”,[12] minek folytán február elejétől kezdve magyar portyázó csapatok újból sűrűn kezdték látogatni Ausztriát és Morvaországot; Horváth István február elején egymaga körülbelül 30 falut és 8 várost fosztott ki Ausztriában. Hasonlót cselekedtek Kornis Zsigmond és Petneházy István Morvaországban, miután a kemény tél folytán a magyar csapatok mindenütt szabadon kelhettek át a befagyott Morván.[13]

Most azonban február közepétől kezdve a császáriak is ismét kezdték magukat megemberelni. A hónap közepe felé a Czobor Imre által védett Holics került nem egészen tisztességes úton a császáriak kezébe,[14] február 21-én pedig Tieffenbach Rudolf Dévényt, majd néhány nap mulva Dévény-Ujfalut foglalta el, minek folytán most már a császáriak szabadon hajózhattak a Dunán Bécs és Pozsony között.[15] Bethlen ezt nem nézhette tétlenül. Holics visszafoglalását Thurzó Imrének hagyta meg, a dévényi kudarc helyreállítása céljából pedig maga vonult mintegy 500 főnyi haddal Nagyszombatból Pozsonyba, azonban mindkét vállalat balul ütött ki.[16] Február 25-én éjjel Kornis Zsigmond Strassnitzot igyekezett visszafoglalni 4000 lovassal és 1100 gyalogossal, a Bethlen-„hadnak szívével”. A magyar gyalogság vitézül megvette a kaput, de bent a Fugger-gyalogezred 4 órán át erős ellenállást fejtett ki, majd vissza is szorította a magyarokat, akiket aztán visszavonulás közben a kozákok üldöztek. A magyarok veszteségét Bethlen 80 halottra és mintegy 140 sebesültre teszi. Körülbelül annyira becsülték a császáriak saját veszteségüket, de maguk is elismerik, hogy több ház elpusztult s hogy a magyarok sok lovat és pénzt zsákmányoltak. Ezzel szemben Bethlen, valószínűleg túlozva, ezernél is többre becsüli az ellenség veszteségét.[17]

Közben a Dunántúlon is folytak kisebb-nagyobb csatározások. Frangepán Miklós bán február 9-én elfoglalta Batthány Ferenc rosszul őrzött szlavóniai várát, Grebent. Márciusban Bánffy Kristóf és Zrínyi György hadai keltek át a Murán, hogy a Kanizsa ellen való végeket foglalják, de Batthány ellenük küldötte a körmendi helyőrséget, mely Zala-Egerszegnél megszalasztotta Zrínyi hadát.[18]

Az elősoroltak azonban mind alárendeltebb jelentőségű vállalatok voltak, tavasz beálltával azonban s főleg a hainburgi béketárgyalások sikertelen befejezése után mindkét fél erősbítéseket igyekezett magához vonni. Ez iránt Bethlen több irányban tárgyalásokat folytatott, de a kilátás nem volt valami kecsegtető. Hogy a török és tatár segítség ügye hogyan állott, arról már fentebb megemlékeztünk.[19] A bujdosóvá vált Pfalzi Frigyestől, a téli királytól, Bethlen némi csapatokon kívül leginkább pénzbeli segítséget várt, de ez a reménye szintén nem vált valóra.[20] A morva rendeket szintén szorította a segélynyujtásra, de ezeket Ferdinánd vasökle annyira lenyűgözte, hogy onnan csak magántoborzás és zsoldbafogadás útján lehetett némi hadakat szerezni.[21] Kivált német gyalogságra volt neki nagy szüksége, mert az eddigi összecsapásokban ennek a puskás gyalogságnak a fölénye minden kétséget kizárólag bebizonyosodott.[22] De ehhez természetesen ismét pénz, pénz és ismét pénzt kellett volna, aminek a fejedelem a rendek szűkkeblűsége folytán nagyon is szűkében volt. Hogy e miatt minő lehangoltság vett erőt rajta, az már fentebb közölt február 4-iki leveléből[23] eléggé kitűnik. Egy hónappal később, március 9-én ugyancsak Thurzó Imrének az elkeseredésnek nem csekélyebb hangján a következőket írja (Pol. lev. 264.): „Fridericus még mostan conscribálja a hadat… mikor érkeznek el, isten tudja. Azokhoz semmit nem bízhatni, hanem ha tisztességes békességet nem concludálhatunk s elveszni nem akarunk, most az ideje, hogy minden úr, nemes ember megnyissa az erszény száját és csak 3 hónapig contineáljuk bátor az hadakozást, az úristen minden jót ád, melyről én most nem discurálok sem disputálok, írom csak az igazat, hogyha kegyelmetek in disparitate marad, mint eddig, az concordia, az fidelitas és az nervum gerendarum nem leszen, isten adjon jó éjszakát Magyarországnak… Hogyha ilyen szakadások lesznek köztünk, bizony uram sponte ejtitek magatokat az veszedelemben; én keveset avagy semmit félek, mert ha látom, hogy kegyelmetek nem akar semmit hazájáért, szabadságáért cselekedni, vagyon Fátrán túl való hadam 14 ezer, ott járhatok vélek a hol akarom. Isten velem lévén eddig is és most is tudja azt az isten, hogy kegyelmetekért költöttem el mindenemet és most is azért viselem ily rigide a tractatust, nem magamért, mert magamra nézve sokkal hasznosban vihettem volna eddig véghez…”

Azonban a fejedelemnek ez a fenyegetése is úgy hangzott el, mint üres szó a pusztában. Közben mind biztosabb hírek érkeztek arról, hogy a Bécsből hadseregéhez visszatért Buquoy támadásra készül. Erre való tekintettel Thurzó Imre hadainak megerősítését kérte Bethlentől, mire ez március 17-én Nagyszombatból a következőket válaszolja (Pol. lev. 275.): „Az hadakat én megindítom, jó seregeket, kegyelmed is készüljön és az gyalogságot minden felől gyüjtse öszve, várja készen az hadakat, reménylem szombaton estvére Bicse tájékára el fognak érkezhetni, mert az székelységet és Haller György ezer lovasát, Monaki Miklós hadát, ki Fátrán túl való vármegyék hadának főkapitánya, bocsájtom kegyelmed mellé; azokat a hadakat, kiket kegyelmed kévánt, veszedelmes volna mostani quartirokból megmozdítani, holott egész Lénárdig szállítottuk alá őket, mivel az ellenség is arra száll naponként, és Marhekhez akar gyülekezni, onnét Pozsonyt akarja megszállani.”

A következő napon, március 18-án, Bethlen újból sürgeti, hogy Thurzó Imre minden áron kösse meg Stubenfullal (Stumfullal) a hadak átengedésére vonatkozó egyezséget, amit úgylátszik ahhoz a feltételhez kötött, hogy a magyar hadak egyidejűleg Morvaországba betörjenek. Ezzel kapcsolatban Bethlen a következőkre figyelmezteti Thurzó Imrét (Pol. lev. 278.): „az istenért édes öcsém uram jó fundamentomon építsen kegyelmed, csalárdságtól igen kell ótalmazni a hadat és legyen hamar aminek kelletik lenni, mert periculum in mora; ha az had bemegyen (vagyis, ha a magyar had az ellenséget megelőzve, Morvaországba betör), ott sok okért nem késhetik: 1. hogy az ország népe is együtt az ellenséggel be ne rekessze kegyelmedet oda; 2. itt azalatt isten tudja mi történhetik, annak csak egy óra a közi, az ellenség mindenfelől Marhek (Marchegg) felé gyülekezik és Pozsonyt akarja megszállni, ha nem végezhetünk, annak pedig én mezőn való harcz adás által akarnék obviálni Stomffa táján, kévántatnék ha akkor mind együtt lehetnénk. 3. oka, ha ottbenn késnének, csak két napig is rablástól égetéstől ezeket meg nem tarthatja kegyelmed. A mint pedig én eszembe veszem, ők azt kévánnák, hogy mulatnának ottbenn a mi hadaink, hogy az alatt ő írhatna az statutusoknak etc. És így rút veszedelem következhetnék hadunkra.”

Bethlen értesülései az ellenség támadólagos szándékáról megfeleltek ugyan a valóságnak, de egyelőre nem történt egyéb, mint hogy a császári csapatok március közepétől kezdve Marchegg felé kezdtek gyülekezni. Március 28-án a hainburgi béketárgyalásokon résztvevő Péchy Simon, Bethlen kancellárja, arról értesítette Thurzó Imrét, hogy a császár újabb külső segítséget kapott s hogy ezek a hadak, amelyek Buquoy erősbítésére vannak szánva, immár Passauhoz érkeztek, honnan 5–6 nap alatt a Dunán mindenestől Dévény alá érkezhetnek.[24] Ámde a dolog nem ment oly gyorsan és Bécsben nem is találták oly sürgősnek a dolgot, mert ott a döntő hadműveletek megindításával a tavaszi jobb időjárás bekövetkezését akarták bevárni s némileg még mindig reménykedtek, hogy a hainburgi tárgyalások végül talán mégis sikerre fognak vezetni. Azonkívül maga Buquoy is „lassú mozgásu hadvezér volt; híven követte a spanyol Mendoza tanítását, aki azt hirdette, hogy a hadvezér lassan és óvatosan, mintegy ólomlábon járva, bocsátkozzék ütközetbe.[25] Ő csak április 21-én búcsuzott el Ferdinándtól. A császár különös kegyelme jeléül lehúzta keztyűjét, midőn a grófnak kezet nyujtott. Nem sejtette, hogy utoljára látja tábornokát.”[26]

Közben Bethlen helyzete mindig válságosabbra fordult. Nemcsak hogy seregét kellőképpen kiegészítenie nem sikerült,[27] hanem eddigi hívei közül sokan, amint hírét vették, hogy az ellenség támadásra készül, nemcsak elpártoltak tőle, hanem nyiltan föl is léptek ellene. Igy többek között „Széchy György, miután Bethlen seregéből eltávozott, a füleki, szécsényi és gyarmati kapitányokat elpártolásra bírta, s a murányi várba szállván, február havában már 500 zsoldost gyüjtött Bethlen Gábor ellen. Bosnyák Tamás, Pálffy István és Miklós, Ferdinánd szolgálatába állottak s magyar és német zsoldos csapatok élén, a bányavárosokat tűzték ki hadműveleti célul. Az ellenséges mozgalom azért is veszélyes volt a fejedelemre nézve, mert ezen urak csapataikkal az erdélyi hadsereg csapat- és egyéb hadi szükségleteinek utánpótlását akadályozhatták s az ellenáramlat gyarapodása esetén, Bethlen visszavonulását fenyegethették volna. – Nem kevésbbé aggasztó volt a fejedelemre nézve az is, hogy csapatai a komolyabb veszély pillanatában, – midőn szemben Buquoy serege, hátuk mögött az elpártolt urak hadai állottak, – bizonyára a szerzett zsákmány miatt is aggódván, kiki megunta a hosszúra nyúlt háború fáradalmait[28] s haza vágyakozott, hogy zsákmányolt kincseit övéinél biztonságba helyezze. Mert a veszély híre gyorsan szárnyal s a legénység közt is hamar elterjed.”[29]

Ilyen körülmények között Bethlen a Buquoyval való szembeszállás eszméjét feladva, a Kassára való visszavonulást határozta el, de egyben intézkedett, hogy a helyőrség Érsekújvárban 3000, Semptén 500, Nyitrán 300, Léván 700, Nógrádban pedig 400 főre kiegészíttessék.[30] A sereg zöme április 16-án hagyta el Nagyszombatot és 23-án Nyitrát, 24-én Szent Benedeket, 25-én Selmecet, 28-án Divint, 29-én Losoncot érte el s onnan vagy Rimaszombaton, Tornalján és Tornán, vagy Füleket kikerülve, Putnokon, Szendrőn és Tornán át Kassára vonult, ahova, anélkül hogy útközben ellenséges indulatú csapatokkal találkozott volna, május 8-án érkezett meg.[31] Maga Bethlen saját személyére április 22-én Nyitrán, 24-én Szent-Benedeken, 26-án Körmöcbányán, 28-án Divényben, 29-én Losoncon és május 8-án Kassán tartózkodott. A tőle elpártolt és vele ellenséges indulatot mutató urak foglalkoztatására és fékentartására Bornemissza Jánost 4000 újonnan fogadott emberrel Széchy ellen Murány felé küldte, míg az elpártolt Pálfyak és Bosnyák ellen Rákóczy Györgyöt Fülek felé irányította.[32]

Kassára érkezve Bethlen csupán néhány ezer embert maga mellett megtartva, magyarországi csapatainak három, az erdélyieknek négy heti szabadságot engedélyezett, hogy övéikhez hazatérhessenek[33] és a magukkal vitt prédát otthon biztonságba helyezzék, ő maga pedig újabb hadak toborzásához, az általa szándékolt ellentámadó hadműveletek előkészítéséhez és külföldi összeköttetések és segítségek szerzéséhez fogott hozzá. Biztosra vette, hogy jelentékenyen gyarapíthatja seregét. Mert a keleti országrész buzgalma nem hült le annyira, mint az északnyugati megyéké. S volt elég ember az országban, aki a zászló alá kívánkozott. Csak pénz kellett a jó kedv ébrentartására és Bethlen el volt szánva a legnagyobb áldozatokra.”[34]

Bethlen önkéntes visszavonulása folytán a császáriak számára nyitva volt az út Magyarország felé. Ferdinánd ezt a kedvező körülményt felhasználva, messzemenő előkészületeket tett, hogy legalább a királyi Magyarországot újból teljes egészében hatalma alá hajtsa. E célból, míg egyrészről a fölkelőknek amnesztiát hirdetett, s Bethlen alvezéreivel s a hozzá szító főurakkal érintkezésbe lépve, azok megnyerésén fáradozott, másrészt hadseregét a német birodalomban volt spanyol hadakkal felszaporítván, azt minél előbb a Duna mindkét oldalán benyomultatni szándékozott. A megállapított hadműveleti terv szerint Buquoynak a főerővel mindenekelőtt Pozsonyt kellett elfoglalnia, hogy aztán tovább előnyomulva, Érsekújvárt igyekezzék hatalmába keríteni. Buquoy hadműveleteinek támogatására illetve a Bethlen által elhagyott országrész meghódoltatására a Ferdinándhoz átpártolt Bosnyák Tamás, a Pálfy testvérek és Széchy György kaptak megbízást, kiknek első sorban a Garam–Ipoly közét kellett visszahódítaniok. A Dunántúl visszaszerzése Collaltonak és Eszterházy Miklósnak jutott osztályrészül.

Pozsony városa, melynek tanácsa már április 26-ika óta alkudozott a nádorral, nem is gondolt ellenállásra és április 28-án az egyezség létre is jött a város és Ferdinánd biztosai között, azonban a város őrségének nagyobb része a várba vonult, minek folytán az ottani védőrség létszáma 500 főre emelkedett. Másnap, április 29-én már Buquoy is a városban volt, ahol Nagy-Szombat hódoló küldöttségét fogadta.[35] A császári hadsereg csak április 30-án tartotta bevonulását a városba, hogy onnan aztán a várat is hatalmába ejtse. Ennek főkapitánya, Zay Lőrinc ugyan már szintén napok óta tárgyalásokat folytatott gróf Forgách Zsigmond nádorral, aki neki a vár átadása ellenében nagyobb birtokadományt is helyezett kilátásba,[36] de a várőrség nem akart beleegyezni a vár átadásába. Ehhez képest a vár parancsnoka a nem nagy számú őrség élén próbálta az ellenállást és a városba nyomuló császáriakat ágyúlövéssel fogadta. Miután az alkudozások eredményre nem vezettek, Buquoy kénytelen volt a várat ostrom alá fogni, mihez képest a már nála levő és Bécsből újonnan beérkezett 4 nehéz ágyúval megkezdte a vár bombázását, mely május 6-án félnapi ostrom után az őrség szabad elvonulásának feltétele mellett megnyitotta kapuit az ellenségnek. Az őrség magyar legénysége Érsekújvár felé, a németek pedig Morvaország felé vonultak el. Pozsony elestének hírére Récse, Szent-György, Bazin és Modor is megadta magát.[37] A meghódolt városokat Buquoy nyomban megszállatta, ő maga pedig serege zömével Cseklészen és Szencen át, melyeket felgyújtatott, s ezáltal Thurzó Szaniszlónak, Érsekújvár parancsnokának roppant kárt okozott, Semptének vett irányt. „Úgy látszik, – írja Angyal id. m. VI, 313. old. – hogy Thurzó többi jószágainak megmentése végett megparancsolta Sempte önkénytes átadását, noha Bethlen remélte, hogy az őrség tartóztatni fogja Buquoyt a semptei hídnál. Az újvári katonák azt állították, hogy Balog Ferenc, a semptei kapitány nem merte volna átadni a várat Thurzó Szaniszló engedelme nélkül, mivel a kapitány felesége és leányai Érsekújvárban voltak.” Ezek után Nyitrára került a sor, melyet Litassy István védett, semmiképpen sem Bethlen megelégedésére, mert a fejedelem 1621 május 27-én Kassán kelt és Thurzó Imréhez intézett levelében (Pol. lev. 313.) azt írja, hogy: „Nyitrán Litassi igen meggyalázta magát, mert ellenséget sem látott, hanem csak egy izenetire Forgácsnak feladta az várat.” Pedig a dolog tulajdonképpen úgy áll, hogy Litassy szívesen védelmezte volna a várat, de a 300 főnyi védőrség fellázadt ellene. Egy Dezső Bálint nevű nemes ember volt a lázadók vezére, aki egyebek közt azzal is izgatott, hogy Ferdinánd Magyarországnak törvényesen választott királya s hogy Bethlent a korona nem illeti meg.[38]

Ilyen körülmények között Thurzó Imre is megkezdte visszavonulását a Vág völgyén át és hadával Lietava-nál állott fel.

Ilyenformán Buquoy most már akadálytalanul vonulhatott Érsekújvár alá, ahova május 29-én érkezett meg s a várat nyomban megadásra szólította fel, de az őrség erről mit sem akart hallani. Igy tehát nem maradt egyéb hátra, mint a rendszeres ostromra az előkészületeket megtenni.

Ezalatt a Bethlentől elpártolt urak is, ha nem is valami nagyon, de azért mégis kitettek magukért. Széchy György, mint már említettük, Murány várából intézte Bethlen ellen irányuló intrikáit. A gyarmati és szécsényi kapitányok megnyerése után[39] az ő bíztatására lepte meg Herencsényi, Strucz Ferenccel társulva, április 9-én Fülek felső várát és az őrséget Ferdinánd hűségére eskettette. Ő volt az értelmi szerzője annak a gonosz csínynek is, hogy amikor Bethlen sógora, Rhédey Ferenc Nagyváradra utazott, hogy halála előtt még egyszer láthassa családját, Daróczy István április 10-ike táján Rimaszombatnál megtámadta és lefegyverezte a nagyváradi kapitány kíséretét, őt magát pedig gazdag váltságdíj reményében foglyul ejtette. A gonosz embernek ez a reménye azonban füstbe ment, mert az ez alkalommal átélt izgalmak véget vetettek Rhédey Ferenc életének.[40] Ez az embertelenség még jobban elkeserítette Bethlent a tőle elpártolt urak ellen, akiknek megfékezésére, mint tudjuk, Bornemissza Jánost és Rákóczy Györgyöt küldte ki.[41] Utóbbi április 20-án visszavette ugyan Szécsényt, de Fülekkel és Muránnyal nem tudott megbirkózni.[42] Sőt hova-tovább a Ferdinánd-pártiak foglalása még nagyobb arányokat öltött. Június elején a Pálfyak és Koháry nem valami túlnagy erővel Besztercebánya előtt termettek, aminek az lett az eredménye, hogy a selmeci, körmöci és besztercebányai kamarák tisztviselői valamennyien hűséget fogadtak Ferdinándnak.[43] Június 6-án Trencsén megye elpártolását jelentették Bethlennek, június 12-én pedig Korpona esküdött meg Zólyomban, hogy állandóan engedelmeskedni fog Ferdinándnak. [44] Ellenben a breznóbányaiak bátran szembeszálltak Széchyvel s bár a polgárok közül 73 életét vesztette, azért híven kitartottak Bethlen mellett. Breznóbánya felprédálása után Széchy Lipcséig nyomult előre s miután ott érintkezésbe lépett a Pálfyakkal, hadával újból Murányba tért vissza.[45]

A közben a Dunán túl történt eseményeket Angyal röviden és helyesen összefoglalva, következőleg adja elő:[46] „Ez alatt túl a Dunán is folyt a harc Ferdinánd és Bethlen hívei közt. Pozsony elfoglalása után Magyar-Óvár is meghódolt Ferdinándnak s így szabaddá lett a közlekedés Bécs, Győr és Komárom közt.[47] Collalto elfoglalva Sopront, Kőszeg ellen indult. A polgárok megadták magukat, a várban Batthány csekély őrséget hagyott. Collalto muskétásai benyomultak a várba s megölték a kis magyar csapatot. Hörmann Mihály várnagy, aki öt tonna lőport a levegőbe röpített, hogy az ellenség ne használhassa, menekülni akart azokkal, akiknek Collalto szabad elvonulást biztosított. De észrevették, elfogták s Collalto május 28-án lefejeztette Hörmannt, mivel védelmezni próbált oly helységet, melyről tudhatta, hogy nem védhető.[48] Collalto innen tovább indulva, Rohoncot és Körmendet szállotta meg, hogy katonáit Batthány jószágain élelmezze. Mert a megyék késedelmeztek az élelelem szolgáltatásával. A dunántúli nemesség nagy része, a végbeli vitézekkel együtt, Batthány szavára hallgatva, Bethlennel tartott. A pápai mezőn gyűlés volt, melyen a nemesek és katonák fejenként összeesküdtek, hogy Batthánytól akarnak függeni.[49] Collalto hiába várta Körmendnél a Kanizsa elleni végek hódolatát. Ahelyett éreznie kellett Batthyány bosszúját. Battyhány Németújvár mellé csapatokat gyüjtött, segítségül hívta a végbeli törököket s innen magyar módra zaklatta Collaltot. A császári tábornok őrséget hagyva Kőszegen, kénytelen volt osztrák területre visszavonulni. Batthány sikertelenül ostromolta a várost, katonái nem bírtak várat foglalni, hanem elpusztították a szőlőhegyeket. Kőszeg ez időben nagyon elromlott s elszegényedett a sok ostrom és dúlás következtében. – De nem csupán Kőszeg szenvedett Ferdinándhoz való hűségéért. Mikor Zrínyi György szolgái a Muraközből Collaltohoz indultak, Batthány emberei július 5-én egy faluban kora reggel meglepték őket és reájuk gyujtották a falut. Sok horvát, „fő ember” veszett itt el, köztük Malagrudics Iván, akit a krónikás „jeles próbált vitéz embernek” mond. Collalto elvonulása után Batthyány visszavette Körmendet és Rohoncot,[50] majd Stájerországba és Ausztriába betörve, könyörtelenül pusztította az ottani vidékeket.

[1] Pethő, id. m. 193. – Tört. Tár, 1888, 621. – Mikó, id. m. I, 356. – Gindely, Okmánytár, 268: Zinner János György 1621 febr. 8-iki jelentése Lipót főherceghez: „Herr Graf Collalto ist auf die Budianische (Batthány) und Nadastische Güter gestossen… Die Zeit ist aber zu kalt gewest, dass man sich nirgends im Feld erhalten mögen. Unter obbemelter Zeit haben wir den Markt Schapri (Csepreg), darinnen in die 600 Häuser dem Nadasti angehörig, eingenommen, daraus ein Tag zuvor 800 Huser gewichen, die Kirche daselbst sehr wohl verschanzt gewest auch darinnen in die 800 Zehner Unterthanen mit ihren Fahnen, welche sich acht Stund lang gewehrt, ohne Weib und Kinder waren. Als sie sich nun nit ergeben wollen, auch allbereit fünf Collaltische Musketiere todtgeschossen und 25 geschädigt worden, haben die Knecht die Sturmleitern an den Friedhof geworfen, denselben überstiegen, obgleichwohl die in dem Thurm stark Feuer herausgaben. Darauf fast alle diejenigen, was Mannspersonen gewest, niedergehaut und in derselben Calvinischen Kirchen jämmerlich gehaust und in die 5000 Stück Vieh weggetrieben, so unter die Regimenter ausgetheilt worden sein, auch dem Budiani etliche Dörfer in Brand gesteckt worden.“

[2] Lásd a 257. oldalon.

[3] Bethlen 1621. jan. 30-án Nagyszombaton kelt levele Thurzó Imréhez (Pol. lev. 233.): „Dunán túl való állapot felől bizonyosan írhatom kegyelmednek, hogy az Prajner hadára gyülekezvén, megindult az ellenség előttök, kikben sok kárt tettenek igen, mostan mind Ujhelyen belől az hegyek közzé szállították őket… Vadnak az mieink 8000-en; török 600 kopjás érkezett volt melléjek.“

[4] Bethlen Nagyszombatban 1621 jan. 29-én Thurzó Imréhez intézett levele (Pol. lev. 231.): „az új hadak is immár naponként érkeznek, onnét alól, szép fizetett népünk lészen, az vármegyék is maholnap végeznek velünk, egynehány ezer lovast és gyalogot hagynak és fogadnak, ad minus leszen 16.000 fizetett emberünk… az ellenségnek noha 8 regimente vagyon nominetemus, higyje kegyelmed nincsen hat avagy 7000 gyalognak felette, az lovasa 3 vagy negyedfélezer.“ De lehet, sőt valószínű, hogy ezeket az alacsony számokat Bethlen csak megnyugtatásképpen írta az elől levő Thurzó Imrének.

[5] Kriegs-Chronik, III, 28.: „Garf Buquoy, der seine Truppen (20.000 Mann) im letzten Spätherbste längs der unteren March in Winterquartiere verlegt hatte, begann seine Operationen schon im Januar.

[6] Történelmi Tár, 1879, 202. – Olchváry, id. m. 540.

[7] Lásd az 585. számú lábjegyzetben közölt levélkivonatot.

[8] Mikó, id. m. II, 389.

[9] Mikó, id. m. I, 351.

[10] Mikó, id. m. I, 351. – Katona, id. m. XXX, 662.

[11] Bethlen levele nejéhez, közli Szabó Károly, Tör. Tár, 1879, 201. – Hajnik id. m. 144. – Mikó id. m. I, 351. és II. 389. – Katona id. m. XXX, 662. – D’Eluert id. m. III, 93.

[12] Katona, id. m. XXX, 662. – Bethlen levele nejéhez, közli az id. k.

[13] Bethlen Polit. lev. 242.: „Horvát István valóba megrablotta Austriát, Dunán innét 38 falut, várast. Egy nagy három rendbeli csatán jütt meg a mult kedden, mint a csordát, úgy hajtották az szegény lanczokat (Landsknecht). Kocsis (alighanem tévedés Kornis helyett) Sigmond, Petneházy István két ezer lóval mentenek az mult szerdán által az Morva vízén, azt hiszem derekas dolgot próbálnak, hátok megett járnak az seregek valahol akarják, minthogy az jégen szabadon mehetnek mindenütt.“

[14] Bethlen polit. lev. 254–255.

[15] Stadion János Gáspár Bécsben 1621 febr. 24-én kelt levele Lipót főherceghez (Gindely, Okmánytár, 271.): „Inmittelst haben die Hungern nicht unterlassen in das Marchfeld zu streifen und viel schöne Dörfer und Flecken abzubrennen; es befind sich aber anjetzt Herr Rudolph von Tieffenbach mit zimlicher Anzahl zu Ross und Fuss zu Zizersdorf… Vor drei Tagen hat sich das Schloss Deben ihrer Will ergeben, ist also der Pass von hie auf Pressburg auf dem Donaustrom ganz frei.“

[16] Katona, id. m. XXX, 664. – Gindely, Okmánytár, 278. Stadion 1621 márc. 3-án kelt levele Lipót főherceghez: „Vor acht Tagen hab E. Frl. Dhl. gehorsamst erinnert, dass die unsern ein Schloss, namens Nendorf bekommen, welches mit etlich und dreissig Soldaten besetzt worden, dahin haben die Hungern 200 deutsche Knecht, so noch bei ihnen in Diensten und 300 Haiducken geschickt, dasselbig auch bei nächtlicher Weile einzunehmen. Es haben aber die unsern so gute Gesellschaft geleistet, dass ihrer bei etlich und vierzig todt geblieben und also mit Verlust abzogen.“

[17] A strassnitzi ütközetről Bethlen 1621 márc. 5-én Thurzó Imréhez írt levelében következőleg számol be (Pol. lev. 261.): „Strassniczára elküldtem vala, az színe az hadnak ott volt. Kornis, Petneházy uramék, Monaki, András Gerebet 400 kék gyaloggal, 300 veressel, 400 közönségessel, mindenestől voltak 5000 lovag, gyalog. András Geréb az kapura egyenesen menvén, az 1100 gyaloggal, mindjárt megvötték igen vitézül. 5 vagy 600 hajdú másfelől ostromolta, az kaput neki nyitották, Kornis uram igen vitézül valami 60 kopjással bement. Ottbenn az ellenség is, mint igaz vitézek valóban forgolódtanak, az német gyalog az piaczon való házak mellé állván, az mi gyalogunkat András Geréb vitézül reájok vitte és csak 3 kopjányira állatván tőlük, 4 egész óráig hallatlan és csudálkozásra méltó rettenetes harczot állott a kétféle gyalog, melyhez én hasonlót históriában sem olvastam, summa valameddig az kékeknek pora, golyóbisa el nem fogyott, addig oly sűrűn lőtte az ellenséget oly közelről amint írám, valamint a mustrán szokott lőni. Ez 4 óráig tartott erős lövés alatt az egész várost feldúlták és úgy jöttenek ki belőle. Bizonyosan írhatom kegyelmednek, gyalog német 704, kozák 309 veszett el, kiket pénteken, szombaton eltemettenek, sebes 450 (nél) több közöttök, azonkívül sok égett részegen az házokban meg… 7 zászlóalja német gyalog volt benne és 15 zászlóalja kozák… Felette gazdag nyereséggel jötenek ki a várasból, lovat 2122-(őt), zászlót kozákét 10(-et), német gyalogét 3(-mat) s egy korneta zászlót aranyast, rabot igen keveset, talán 30 avagy 40-et, mind levágták, de gyalog maradt a kozákság, minden lovokat elkobozták. Az mieink közül 80 veszett, maradt oda, Ujvári Mihály, a kékek hadnagya, ki kegyelmedet őrzötte Jablonczán; egy székely gyalog hadnagy; sebes az egész hadból talám 140 lehet… az városnak harmada ha megmaradott: elégett.“ Lásd még: D'Eluert, Beiträge, III, 95. és Angyal, id. m. VI, 306.

[18] Angyal, id. m. VI, 306.

[19] Lásd a 269–271. oldalon.

[20] Március 9-én erre nézve ezt írja Bethlen Nagyszombatból Thurzó Imrének (Pol. lev. 264.): „Fridericus még mostan conscribálja a hadat: bizonyos azért hogy conscribálnak; mikor érkeznek el, isten tudja, azokhoz semmit nem bízhatni.“

[21] Március közepe táján azzal már tisztában volt Bethlen, hogy Morvaország részéről hivatalosan már nem számíthat segítségre, mert az említett hónap 20-án ezt írta Dóczi Istvánnak és Rimay Jánosnak (Mikó, id. m. II, 389.): „Morva penig fertelmesül és gyalázatosan elálla mellőlünk.“

[22] Ezért, amidőn Thurzó Imrének január 29-én a kölcsönös létszámról írva, a maga seregét 16.000, az ellenségét pedig csak 10–11.000 főre becsülte (lásd az 585. számú lábjegyzetben foglalt idézetet), folytatólag mindjárt hozzátette: „De ha 30 ezer emberünk volna is, az békességet kell uram amplectálnunk, melynek véghez vitelében higyje kegyelmed igaz sinceritással munkálódom.“ – Morva hadaknak magán úton való szerzése tekintetében leginkább valami Stumful vagy Stubenful nevű tiszttel folytak a tárgyalások, mire nézve Bethlen ezeket írja Thurzó Imrének Pozsonyból március 12-én: „Stumfullal való tractatust mi illeti, kegyelmednek oly igen szükség vele végezni… Annakokáért kegyelmed mind őtet s mint a többit, valahol kiket inducáltathat, istenért kérlek uram, azon legyen kegyelmed, hogy mindjárt indítsák meg őket, de az gyalogot ne felejtse, mert arra volna nagyobb szükségünk, lovasunk bizonyosan vagyon 14 ezer s több annál is, de mind morvai, slésiai lovag gyalog hadat ha lehetne egy órában kellene ide általrepíteni, mert ha csak 4000 német gyalogom érkeznék is, ezer fegyveresem, bizony kikoplaltatnám az ellenséget mostani quartirokból. Stumfulnak bizonyosan igérhet kegyelmed jószágot Magyarországban és magyarrá való creálását, tisztességes fizetést, főkapitányságot.“ (Pol. lev. 272, 277, 278.)

[23] Lásd a 268. oldalon.

[24] Tört. Tár, 1878, 125.

[25] Krebs, id. m. 11.

[26] Theatrum Europaenum, I, 512. – Angyal, id. m. VI, 308.

[27] Nyitráról ápr. 22-én Thurzó Imréhez írt levelében azt írja Bethlen: „Német had fogadásában édes öcsém, a mint látom semmi módunk nincsen, ezer lovas fizetésével 5000 lovasnak (gyalogosnak?) fizethetni, azért abban nem szükséges munkálódni.“ Azonban négy nappal később Körmöcbányáról már ismét azt írja ugyancsak Thurzó Imrének: „Kegyelmed levelére resolválom magamat az német had fogadásában… gyalogot ezerig valót igen örömest fogadnék.“ (Bethlen pol. lev. 284, 286.)

[28] Tört. Tár, 1878. 129.

[29] Olchváry, id. m. 544.

[30] „Ezeket nem félthetni, ha maguk kaput nem nyitnak az ellenségnek“ – írja Bethlen Nyitráról ápr. 22-én Thurzó Imréhez intézett levelében. (Pol. lev. 284.)

[31] Századok, 1868, 231. – Tört. Tár. 1882, 125. – Bethlen Polit. lev. 322.

[32] Bethlen Polit. lev. 287.

[33] Bethlen Polit. lev. 322.

[34] Szilágyi–Angyal, id. m. VI, 310. – Bethlen Pol. lev. 292, 293. – Tört. Tár, 1878, 135.

[35] Hajnik, id. m. 152.

[36] Gróf Forgách nádor 1621 ápr. 27-iki levele Zayhoz, Pozsony városi levélt. Lymbus, Lad. 30.

[37] Katona, id. m. XXX, 681. – Gindely, Gesch. des. 30 jähr. Krieges, IV, 248. – Olchváry, id. m. 547. – Szilágyi–Angyal, id. m. VI, 308. – Lukinich, id. m. 211.

[38] Komáromy, A nyitrai árulás 1621-ben. Hadt. Közl., 1894, 599. – Szilágyi–Angyal, id. m. VI, 309.

[39] Lásd a 281. oldalon.

[40] Komáromy, Rhédey Ferenc, 466.

[41] Lásd a 282. oldalon.

[42] Bethlen Polit. lev. 284.

[43] Katona, id. m. XXX, 687. – Pécs, Alsó-Magyarország bányaművelésének története, II, 165. – Bethlen Pol. lev. 333: „Pálfival 3 corniet (zászlóalj) német, s azonkívül lehet talán lovas, gyalog 6 avagy 700 nép vele, kikkel Zólyom körül voltanak, és az bányavárosokat hódoltatták.“

[44] Csery József, Korpona ismertetése, Győri Tört. és Rég. Füzetek, II, 77.

[45] Bethlen pol. lev. 333.: „Széchynek, 8 zászlóalja lovas és két zászlóalja fizetett gyalogja volt, az lovasa lehetett 600, de mind fileki, szécséni ott volt, Lipcsére ment, és Pálfival szemben lévén, az mult kedden késő estve jött vissza Murányba.“ Ezek szerint egy-egy lovas zászlóalj nem állott volna többől 75 lovasnál.

[46] Szilágyi–Angyal, id. m. VI, 311.

[47] Hatvani, Brüsszeli Okmánytár, IV, 254.

[48] Collalto olasz nyelvű jelentése: Gindely, Okmánytár, 288. és Chernel, id. m. II, 69.

[49] Collalto jelentése és Bethlen Pol. lev. 333.

[50] Chernel, id. m. 71. – Pethő, id. m. 194.