Bethlen Gábort az 1619. év végi kudarc nem tette kishitűvé, sőt ellenkezőleg, mintha az eddigi keserű tapasztalatok még jobban megacélozták volna akaraterejét, minden félig-meddig kilátást nyujtó eszközbe belekapaszkodik, csakhogy végcélját legalább a lehetőség elég szűkre szabott határai között elérhesse. Tudjuk, hogy mily messzemenő célok lebegtek szemei előtt, amikor 1619-ben délceg hadával Erdélyből megindult. Csapongó képzelete számára ekkor Erdélyen kívül egész Magyarország területe is szűknek bizonyult; ő azt az osztrák örökös tartományok egy tekintélyes részével megnagyobbítva, a maga vezetése alatt egyenesen a német császárság keretébe akarta beleilleszteni, miáltal magának és országának európai, sőt idővel talán világtörténelmi szerepkört óhajtott volna biztosítani. Ámde szövetségeseinek a harctéren a hadműveletek terén bebizonyult anyámasszonyos tehetetlensége és részben az ugyanitt általa is elkövetett hibák hamarosan meggyőzték, hogy majdnem az álomországig nyúló igényeit alaposan le kell szállítania s meg kell elégednie, ha a maga számára Erdélyen kívül csupán a királyi Magyarország minél jelentékenyebb részét megszerezheti. Az eredeti elgondolás és terv csakis Ferdinánd császár-király akár erőszakkal, akár jó szerivel való megbuktatása révén volt nyélbeüthető és ez utóbbi, mint fentebb láttuk, tulajdonképpen már a nevezett uralkodóval való alku és megegyezés tárgyát képezte. Bethlen kiváló ügyessége és szívóssága mellett tesz tanuságot, hogy ő mindvégig mindkét eszköz alkalmazását tartotta szem előtt. Így állott elő az a fonák helyzet, hogy az 1619 őszén és 1620 tavaszán folytatott tárgyalások folyamán az egymást halálosan gyűlölő mindkét ellenféllel, Pfalzi Frigyessel és Ferdinánddal egyidejűleg kacérkodott. És mint sajnálatos és kevésbbé épületes tényt kell leszögeznünk, hogy e tárgyalások folyamán elejétől végig valamennyi fél részén a legnagyobb fokú, itt-ott a teljes rosszhiszeműségig menő, egymás ámítását és becsapását célzó őszinteséghiány nyilvánult meg. Így aztán nem csoda, hogy végül az összes ügyeket mégis csak karddal kellett elintézni. Külön ki kell azonban emelnünk, hogy Bethlen Gábor nagyratörő ambíciói, vágyai, sőt utóbb csupán a magyarországi királyságra redukált igényei teljesülésének legnagyobb kerékkötője a konstantinápolyi körök kétszínűsége és makacs ellenállása volt. Ezzel szemben még Bethlen fölényes diplomáciai rutinja sem tudott zöld ágra vergődni, amint azt Balassi Ferenchez intézett, fentebb közölt március 23-iki levelében rezignáltan ő maga is beismeri.