A pozsonyi országgyűlés két szempontból nevezetes és figyelemreméltó volt; egyrészt, hogy Ferdinánd megválasztása és megkoronázása aránylag igen könnyen és simán ment és másrészt, hogy sem Bethlen Gábor, sem az erdélyi rendek erre az Erdély szempontjából is nagyfontosságú tényre ingerenciát egyáltalában nem gyakoroltak. Bethlenre a bécsi udvar már csak a legnagyobb veszély és szorultság idején gondolt és nem mondhatnók, hogy a fejedelem bajbajutott elleneseinek, – mert a két nagyszombati egyezség ellenére másnak Mátyást és Ferdinándot és azok meghitt tanácsadóit nem igen nevezhetjük, – ezt a szorultságot a maga javára valami alaposan kihasználta volna.

A 30 éves háború fentemlített kezdő hadműveletei egyelőre majdnem kizárólag idegen csapatokkal, idegen földön, idegen érdekből folyván, azokkal itt bővebben nem foglalkozunk. Ezekbe a hadműveletekbe – bár Dampierre és Buquoy hadseregeiben jócskán voltak magyarok – ezek döntőleg csak később kapcsolódtak be s azon időponttól kezdve természetesen azokat mi is szigorúbb és részletesebb bonckés alá vesszük majd. Itt csak a harmincéves háború ama tipikus hadviselési módjára akarjuk felhívni a figyelmet, mely főleg abban nyilvánult meg, hogy a hadvezérek mindkét részen nem annyira döntő csatákkal, amelyeket elvileg gondosan kerültek, hanem ügyes hadmozdulatokkal igyekeztek egymással szemben fölénybe kerülni. Thurn és Schlick, hogy lehetőleg gyorsan és egész Csehországot hatalmukba kerítsék, igen helyesen a Moldva mentén fölfelé, Alsó és Felső-Ausztria felé törnek előre. Ámde a császári hadsereg nem hogy azok közvetlen megtámadása céljából Budweis irányában tört volna előre, hanem kerülő úton Caslaun át igyekszik Prágát elérni. Csakhogy Thurn ezt nem engedheti meg és még elég jókor a császáriak elébe kerül, de most szégyenszemre egyik fél sem meri a döntő támadást megkockáztatni, míg végre több napi kacérkodás után Buquoy megúnja a játékot, felszedi sátorfáját és elvonul. Thurn soká gondolkozik, hogy mit is tegyen, végre nagysokára utána iramodik az ellenségnek és sikerül is neki előbb Dampierre-n, majd Buquoy-n is elverni a port, ami olyannyira döntő fölényt biztosít neki, hogy a megszorult császárt saját székvárosában, a féltve őrzött Bécsben majdnem halálra ijeszti. De azért a kivívott siker csak látszólagos és múlékony, mert az tulajdonképpen nem az ellenséges sereg végleges megsemmisülésén épült fel. Ezért a következő évben a nagy munkát szinte újból kellett kezdeni.