Bethlen Gábor fejedelemmé történt megválasztása után legelső dolgának tartotta, hogy az őt érdeklő három főfaktorral, az erdélyi nemesek képviselőivel, a szultánnal és Mátyás királlyal ügyeit rendbehozza. E célból már fejedelemségének első napjaiban István testvérét Erdélyi Istvánnal Konstantinápolyba küldte, hogy a szultánnak hódolatát kifejezve, fejedelemségének elismerését kieszközöljék. Mátyás királyhoz Sármasághy Zsigmondot, Kassay Istvánt és Bengner Jánost küldte azzal az utasítással, hogy megválasztásának bejelentése mellett a Báthory Gáborral kötött legutóbbi szerződés megerősítését kérjék s egyúttal a Báthory fejedelemségének utolsó szakában Erdélytől elfoglalt Husztot, Kővárt, Tasnádot és Nagybányát visszaköveteljék. E várakat 1614 elején az udvar kegyét kereső Dóczy András szatmári kapitány foglalta el mintegy 2000 főnyi hadával Forgách Zsigmond kassai főkapitány és Thurzó nádor helyeslése mellett Erdélytől.[1] Ezek után Bethlen február 26-ikára a belső ügyek rendezése végett Medgyesre országgyűlést hirdetett, ahol csodálatosképpen éppen a szászok részéről talált elég makacs ellenállásra, holott az ő részükről a legtöbb joggal hűséges támogatásra számíthatott volna, mivel tulajdonképpen ő volt az, aki őket legfőbb zsarnokuktól, Báthory Gábortól megszabadította. Miután a gyulafehérvári fejedelmi kastély a legutóbbi háborús viszonyok folytán majdnem lakhatatlanná vált, Bethlen Szebenben akart telelni, de a szászok annak rögtöni átadását követelték, aminek megtörténtéig nemcsak az adó és a tized beszolgáltatását tagadták meg, hanem egyes városok még a hűségesküt sem akarták letenni. A fejedelem bámulatos engedékenységet tanúsított a makacskodókkal szemben; hogy a további pörlekedéseknek és torzsalkodásoknak elejét vegye, nemcsak nyomban kiköltözött Szeben városából, amelynek két évre az adót elengedte, hanem az ahhoz tartozó javakat, falvakat átadta a királybírónak, a Báthory Gábor által száműzött polgárokat visszahívta, azok lefoglalt javait visszaadta, a céhek szabadságát megerősítette, a szebeni mesterembereket megszabadította a magyar mesteremberek és kereskedők versenyétől, szóval minden lehetőt megtett, hogy a szászokat is híveivé átformálja s amikor a magyar rendek e miatt szemrehányást tettek, ő erre azt válaszolta, hogy ő nemcsak a magyarok és székelyek, hanem egyúttal a szászok fejedelme is. De még így is jó hosszú ideig tartott, amíg a szászok bizodalmát meg tudta nyerni. Ezek után a márciustól április 16-ig Segesvárott tartott országgyűlésen igen sok üdvös rendelkezést tett és törvényeket alkottatott az új fejedelem, amelyek többek között a vallás szabadságának helyreállítása mellett az összes felekezetek egyházainak helyreállításáról és fenntartásáról gondoskodtak. Ezek az üdvös intézkedések lassan annyira megszilárdították Bethlen Gábor belső hatalmát, hogy erre támaszkodva, immár alapos reménnyel vehette fel a küzdelmet a külső ellenséggel szemben.[2]

A konstantinápolyi küldöttség könnyen és gyorsan végezte dolgát. A szultán a beigért Lippa, Jenő és Világos átadása fejében nem késett Bethlen fejedelemségét athnáméval is elismerni.[3] Ellenben nehéz feladat várt a Mátyás elé járult küldöttség elé. Az akkor Linzben tartózkodó király eleinte fogadni sem akarta a követeket, de azután, nehogy a törökkel emiatt háborús konfliktusba keveredjék, mégis fogadta őket, de nem annyira Bethlen, mint Erdély követei gyanánt s azoknak tudomására hozta, hogy elvileg nem zárkózik el a szerződéseket megújítani, sőt magát Bethlen Gábort is elismerni fejedelmül és kegyébe fogadni, de mivel utóbbi már évek óta török érzelműnek mutatta magát és a török által helyeztetett be a fejedelemségbe is, ennélfogva okvetlenül szükséges, hogy Bethlen keresztényi hűségéről biztos és tárgyilagos kezességet nyujtson. Az erre vonatkozó feltételek megbeszélése végett a király Kassayval és Bengnerrel a maga részéről Daróczy Ferenc beregi főispánt és a sziléziai Lassota Imrét küldte április elején Kolozsvárra, míg Sarmasághyt mintegy kezes gyanánt a maga udvaránál visszatartotta.

Bethlen követeinek linzi nem valami kedvező fogadtatásáról értesülvén, a királlyal fennálló differenciák elsimítására illetve jobban mondva rendbehozatalára a porta támogatását vette igénybe, mire a szultán egyéb hadikészületek megtétele mellett nyomban kiadta a parancsot a magyarországi pasáknak, hogy Bethlen felhívására sürgősen szálljanak táborba, majd Mehemed csauszt oly tartalmú levéllel küldte el Mátyáshoz, hogy ő a békét őszintén fenn akarja tartani, azonban követeli, hogy az Erdélyhez tartozó s attól erőszakkal elszakított Husztot, Kővárt, Nagybányát és Tasnádot Bethlen Gábornak haladék nélkül adja vissza, mert „legyen meggyőződve őfelsége, hogy ő, a szultán Erdélyből nemcsak egy várat, hanem egy tenyérnyi földet sem enged elszakíttatni.” Ha őfelsége nem zárkózik el ezen igazságos kívánság teljesítése elől, akkor a béke és egyezség háborítlanul fenntartatik, ellenkező esetben történjen, amit az isten jónak lát.[4]

Ily körülmények között Mátyás 1614 július 27-ikére gyűlést hirdetett, melyre a spanyol király követét is meghívta s amelyre valamennyi főhercegnek s összes országai és tartományai e célra külön megválasztandó rendi-küldöttségeinek meg kellett jelenniök annak elhatározása céljából, hogy vajjon a porta Erdélyre és Bethlenre vonatkozó fenti jogtalan követeléseire való tekintettel vele a béke továbbra is fenntartassék, avagy hogy e követelések teljesítésének megtagadása mellett az ez esetben elkerülhetetlennek látszó török háborúra az előkészületek megtétessenek. Ámde nemcsak az összes belföldi tényezők szavaztak a háború elkerülése mellett, hanem az 1615-re hajló tél folyamán a pápától, a spanyol királytól, valamint a német birodalom katholikus rendeitől, akik valamennyien segélynyujtásra felszólíttattak, felette gyenge biztatások érkeztek be, ami természetesen a bécsi udvar eddigi rideg álláspontját is alaposan megváltoztatta.[5]

Ily előzmények és hosszas tárgyalások után jött létre 1615 május 6-án Nagyszombatban a király és Bethlen biztosai között az egyezség, mely szerint Erdély rendei fejedelmüket továbbra is szabadon választják; a fejedelem és a rendek a tartományt és az ahhoz tartozó részeket és várakat nem fogják elidegeníteni; őfelsége és az osztrák tartományok ellen soha sem fognak ellenséges szándékkal viseltetni; Mátyás és utódai viszont Erdélyt és fejedelmét minden ellenségei ellen támogatni és jogai és szabadságaiban megvédeni fogják; épígy Bethlen és utódai, valamint az erdélyi rendek szükség esetén segítségére kelnek a királynak és utódainak mindenki ellen a portát kivéve; a bécsi békekötést, amennyiben a szabad fejedelmi választással nem ellenkezik, megtartják; Huszt és Kővár minden hadi készleteivel, Mármaros megyével és a sóbányákkal Bethlennek visszaadatnak, de Nagybánya egyelőre még a király birtokában marad; a hajdúk, ha nyugtalankodnának, közös erővel féken tartandók.[6]

1615 július 2-án Achmed szultán és Mátyás megbízottai a zsitvatoroki békét is további húsz évre meghosszabbították.[7]

[1] Husztot Deák József, Kővárt pedig Szilágyi János ejtette hatalmába.

[2] Gróf Kemény, Deutsche Fundgruben, I, 271. – Szilágyi, Erd. Orsz. Eml. VI, 383. – Török–Magyarkori Áll. Okmtár, I, 118. – Archiv des Vereines für Siebenbürgische Landeskunde, N. F. III, 224. 273.

[3] Az athnámét Bethlen követei 1615 augusztus közepén hozták magukkal. Nagy Szabó Ferenc id. m. 118. – Gróf Mikó Imre, id. m. II, 336.

[4] Mátyás emlékiratai Erdélyről, Hatvaninál, IV, 97. – Achmed szultán levele Erdélyről, u. o. 105.

[5] Mátyás levele öccséhez Albert főherceghez, Hatvaninál, IV. 102. 114, 124. – Huber Alfons, Geschichte Österreichs, V, 71. – Khevenhüller, Annales Ferdinandei, VIII, 639.

[6] Katona id. m. XXIX, 583. – Hatvani id. m. IV, 115.

[7] Katona id. m. XXIX., 608. – Hammer-Purgstall, Khlesel's Leben, III. 511.