Az 1602. évi február 22.-én Pozsonyban megnyílt országgyűlésen a rendek a panaszok egész halmazával fordultak a királyt helyettesítő Mátyás főherceghez, aki megígérte, hogy tőle telhetőleg azon lesz, miszerint azok a lehetőséghez képest orvosoltassanak. Ezek után a rendek minden ház után a jobbágyok részéről 150, a földesurak részéről pedig 50 denárt ajánlottak fel hathavi zsoldul 2000 gyalogos és ugyanannyi lovas számára. Azonkívül az úgyis nem sokat érő, sőt a fennálló viszonyok között veszéllyel járó személyes felkelés helyett minden 20 ház után egy-egy könnyű lovast szavaztak meg egy havi szolgálatra. Végül Mátyás főhercegnek Székesfehérvárnál tanusított vitézségét és a nemzet szenvedései iránt megnyilatkozott részvétét házanként 20 denárral kívánták a rendek megjutalmazni.[1] A bizalomnak és elismerésnek e spontán megnyilatkozását a főherceg iránt Prágában nem jó szemmel nézték s ettől fogva Rudolf még gyanakvóbb lett testvérével szemben.

Egyébként Prágában és Bécsben ez évben nem terveztek nagyobbszabású hadjáratot és hadműveleteket, dacára annak, hogy Ausztria, valamint a német birodalmi rendek, a választófejedelmek és hercegek összesen mintegy 50.000 embert ajánlottak meg a török ellen viselendő hadjárat számára.

Nagy csapás volt a kereszténység ügyére, hogy a tehetséges Mercoeur herceg, ki hivatva lett volna a legközelebbi háborúban a főparancsnokságot átvenni, 1602 február 19.-én 43 éves korában meghalt. Mercoeur örökére ketten is pályáztak: Basta az erdélyi fővezér és Gonzaga Ferdinánd kassai főkapitány, azonban hosszú habozás után Rudolf május hó végén Ruszworm tábornagyot nevezte ki a magyarországi hadsereg főparancsnokává.

Közben, miután ismételten hírek jöttek, hogy a török ez évben Székesfehérvárt akarja visszafoglalni, mely híreszteléseknek azonban a bécsi és prágai körök nem igen akartak hitelt adni, mégis intézkedések történtek, hogy az említett vár a szükségesekkel elláttassék és hogy a szétrombolt várművek ismét helyreállíttassanak.

Április elején Althan ezredes ezredével parancsot kapott Simontornya megvételére, ami azonban nem sikerült.

Május elején a szabad hajdú Buda közelében elfogták Ali pasát, Kanizsa volt parancsnokát.[2]

Székesfehérvár parancsnoka, mint tudjuk, conte Isolano János volt a védőrség 200 De la Marche-ezredbeli gyalogosból, az Althan-ezred 300 cseh emberéből és 300 hajdúból állott, mely utóbbiaknak Vattay Ferenc volt a parancsnoka. Az építkezések és egyéb munkálatok elég serényen folytak. Közben június 20.-án a császáriak egy 100 muskétásból és 40 kocsiból álló szállítmányát a szükséges fának a közeli erdőkből a városba való szállítása alkalmával egy körülbelül 1000 főnyi török csapat megtámadta és azt szétugrasztotta. Egy másik eset, – írja Gömöry [3] – mely a várban történt, még sokkal sajnálatraméltóbb és szégyenteljes bizonyítéka volt a várőrség fegyelmezetlenségének. A Szt. István templomhoz csatlakozó kápolnába, melynek sírboltjában szépen kivésett kőemlék alatt László király feleségének és leányának, Máriának holtteste feküdt, katonák hatoltak be. a törökök több évi ittlétük alatt tisztelték és óvták a magyarok multjának ez emlékét, míg ellenben a keresztény durva zsoldosok júniusnak egy éjszakáján töltött kartáccsal szétrobbantották a sírboltot fedő kőlapokat és a holttesteket ékszereiktől és díszítményeiktől megfoszták.“

Július 7.-én Isolano azt jelenté Mátyás főhercegnek, hogy egy Idiczky György nevű tolnai polgár június végén Belgrádban látta, hogy a nagyvezír seregével a Száván átkelvén, június 26.-án Zimonynál táborba szállt.[4]

Július 24.-én Mátyás a teendők megbeszélése végett haditanácsot hívott össze, amelyen elhatározták, hogy Esztergomot és Székesfehérvárt bőven el kell látni lőszerrel és élelmiszerekkel és hogy Győr, Komárom és Esztergomnál hajóhidat kell verni. A keresztény sereg gyülekező helyéül Győrt jelölték ki.

E rendelkezések folytán augusztus 7.-én több ezer ember fedezete alatt egy 700, eleséget és lőszert szállító kocsiszállítmány érkezett Székesfehérvárra. Ennek már legfőbb ideje volt, mert ugyane napon már a török hadsereg zöme augusztus 6.-án már csak 5 mérföldre volt a vártól. Ugyanekkor Ruszworm tábornagy is Székesfehérvárott tartózkodott, azonban 9.-én, miután csapatainak egy részét a helyőrség erősbítésére visszahagyta, a fennmaradó mintegy 3000 emberrel visszaindult Győrbe, ahova másnap érkezett meg. Alig hagyta el a tábornagy a vár kapuit, a város közelében máris egy 7000 főnyi ellenséges hadtest mutatkozott. Erre való tekintettel a tábornagy harckész állapotban folytatta menetét Győrbe, ahova meg is érkezett anélkül, hogy megtámadtatott, vagy ő támadott volna.[5]

„Ezalatt a szerdár, kanizsai Hasszán pasa hét más pasával megérkezett 70.000 emberből álló seregével Buda elé, honnan Székesfehérvár alá vonulván, a várat a palotai és budai oldalon[6] ostromolni kezdé és pedig oly módon, hogy a várbeliek a török tábort nem tekinthették át. Midőn a törökök a sáncokkal és a gáttornyokkal elkészültek, augusztus 12.-én megkezdték a vár lövetését.“

A további eseményeket ugyancsak Gömöry idézett munkája nyomán a következőkben foglaljuk össze: Miután a szerdár megtudta, hogy az elővárosokban épített és nagy ellenállás kifejtésére képes sáncok miatt a fővárral szemben nem sok sikerre van kilátása, azt határozta el, hogy a keresztényeket előbb az elővárosból szorítja vissza. Ez a török táborban levő hitszegő pápai franciák és törökök segítségével, kik a mocsáron és nádason keresztül a Palotai kapuhoz vezető utat neki megmutatták, sikerült volna is, ha szándékát Pogrányi Benedek hajdúi, akiknek száma mintegy 2000 főre rúgott, idejekorán észre nem veszik. De a hajdúk az általuk értesített Heissenstein százados embereivel egyesülve, augusztus 14.-én kirohantak és a franciákat és törököket 100 halott veszteséggel visszaűzvén, a törököktől egy zászlót is elvettek.

Augusztus 16.-án az ellenség lövegeinek tűztámogatása mellett a nádason át rőzse-utat készített a Palotai kapu felé s nyomban támadásra indult a külvárost védő sáncok ellen. A híd előtt levő sáncot muskétásaink megtartották és a törököket véres fejjel űzték vissza, a másik hátrább levőt azonban a bennelevő hajdúk elhagyván, ezt a sáncot az ellenség megszállotta. A hídsánc ilyenformán el volt különítve. Az ellenséget ezen előnyétől megfosztandó, Heissenstein százados muskétásaival kirohant a várból, az elvesztett sáncot visszafoglalta és a törököket a mocsárba szorította vissza, hol nagyobb részük odaveszett. Nemsokára 500 török lovas nyomult előre 6 tábori ágyúval és 6 órán át tartó ágyútüzet folytatott a hídsánc ellen, de ennek szilárd építménye még csak rést sem kapott és az ellenség roham megkísérlése nélkül visszavonult.

Augusztus 17.-én a szerdár a Sziget-külvárost támadta meg s abba behatolván, megrohanta a sáncot, melyet végre, miután néhányszor visszavettetett, elfoglalt. Isolano túlszárnyalva látván magát, elrendelte a visszavonulást a várba s ezt néhány száz emberrel, kik az ellenségen keresztül törtek, el is érte. A harc 6 óra hosszáig tartott, mely alatt Isolanonak 500 emberét, kik a mocsáron át el akartak menekülni, az ellenség a többiektől elszorította. A törökök ez alkalommal 2 pasát[7] és sok embert vesztettek.

Augusztus 18.-án a törökök az elfoglalt sáncból a Rác-külvárosban levő másik sáncra vetették magukat s a következő napon ezt is elfoglalták.

Augusztus 20. és 21.-én a törökök megelőző heves ágyúzás után az Isolano által építeni kezdett bástyát fel akarták robbantani, ami azonban nem sikerült a kívánatos mértékben s így az azt követő támadást Hasszán nem hajtatta végre.

Augusztus 22.-én a császáriak e helyütt kirohanást hajtottak végre s az ottani sáncot elfoglalván, 2 ágyút beszegeztek, 3 ellenséges zászlót elfoglaltak és még számos más diadaljelvénnyel tértek vissza a várba. Az ellenség ez alkalommal kb. 800 embert vesztett, de a császáriak is sokat vesztettek és ki voltak merülve.

Augusztus 23., 24. és 25.-én a törökök folytatták a lövetést, sőt közbe rohamokat is intéztek, azonban kevés eredménnyel. Ezután két napi szünet következett.

Ruszworm tábornagy augusztus 23.-án azt jelentette, hogy 3 napon belül segítségére megy a várnak, azonban erejét keveselvén, e szándékáról utóbb lemondott.

Augusztus 28.-án a vár környékén mindenütt nagy sürgés-forgás volt észlelhető. A harc az ellenség összes ágyúiból kifejtett bombázással vette kezdetét; majd rohamra roham következett, úgy hogy a törökök e napon különféle pontokon 20 rohamot hajtottak végre, melyeket azonban a vitéz Isolanonak egytől-egyig visszautasítani sikerült. A törökök a nap folyamán állítólag 14.000 embert, köztük 6000 janicsárt és több parancsnokot vesztettek. De sokat vesztettek a császáriak is; maga Isolano gróf pedig comblövést kapott. A védők száma most már 1380-ról 700 emberre szállt alá.

Most aztán egy nem várt esemény következett be. Isolano egyik alparancsnoka, De la Marche alezredes „megtudván, hogy már napokkal ezelőtt és naponta a várból sok katona megszökött, kik az ellenségnek a dolgok állását valószínűleg tudtul adták, továbbá miután a vár fölmentésére sem lehetett számítani, a várparancsnoknak, Isolanonak, tudta és engedélye nélkül este az ellenséggel egyezkedni kezdett oly alapon, hogy a várat szabad elvonulás feltétele mellett átadja.“

Augusztus 29.-én tovább folytak az alkudozások és a katonák és zsoldosok a falakat és őrállásokat elhagyták, hogy az elvonulásra felkészüljenek. Amint ezt a török szolgálatban álló hitszegő franciák és olaszok észrevették, megmászták a falakat, erőszakkal a kapuknak rontottak s amint azokat kinyitották, első dühükben mindenkit leöltek, habár senki sem védte magát ellenük. A franciák ez alkalommal sokkal kegyetlenebbül és vadabbul viselkedtek a keresztényekkel szemben, mint az oszmánok, kik mindazoknak, akik kegyelmet kértek, azt meg is adták.

A foglyul esett Isolanot több alparancsnokával együtt Hasszán pasa Nándorfehérvárra vitette. A várral együtt az ellenség kezébe került: a régieken kívül 12 új ágyú, 400 font puskapor, sok golyó, ólom és más tárgyak, 86 hordó kétszersült, 200 hordó liszt, 500 köböl só, továbbá 10.000 forint készpénz.

[1] Corpus Juris Hung. I. 628.

[2] Bécsi cs. lés kir. hadi levéltár, Az udvari hadi tanács iratai, Regist. Prot. 1602. Junius Nr. 48.

[3] Gömöry Gusztáv, Székesfehérvár visszavétele 1601-ben és újbóli elvesztése 1602-ben. Hadt. Közl. 1892. évf. 626.

[4] Bécsi cs. és kir. hadi levéltár, Udvari haditanács iratai, Reg. Prot. 208. Jul. 11. és 29. 1602.

[5] Oesterreichische Militarische Zeitschrift, 1820. évf. II. 176.

[6] Lásd a XIV/26. számú mellékletet.

[7] Isolano jelentése szerint a két pasa Ali, a budai és Iranisi a boszniai pasa lett volna. Ezt azonban megcáfolja Naima török történetíró, (Tarikhi, I, 287.), aki szerint Ali pasa még utóbb Buda ostrománál is részt vett. (Dr. Karácson Imre, Adalékok Székesfehérvár elfoglalásához 1602-ben, Hadt. Közl. 1893. évf. 141.).