Mialatt a keresztények Esztergomot vívták, a budai Szófi Szinán pasa és Lala Mohammed anatóliai béglerbég, aki mint a nagyvezír helyettese szintén Budán tartózkodott, mindent elkövettek, hogy a nagykiterjedésű pasalikot a várható ellenséges támadással szemben megvédelmezhessék s azonkívül, hogy a vett parancs értelmében, mihelyt csak lehet, Esztergom felmentésére siessenek, ami nem volt könnyű feladat, mert a fősereg Ferhád nagyvezír alatt a havasalföldi hadjárat vezetésével bízatván meg, a fentemlített pasák csupán saját erejükre voltak utalva. Közben azonban Ferhád helyét ismét Szinán pasa foglalta el, aki azonnal fiát, Mohammed pasát, a görög béglerbéget küldte helyettesül Budára s így az ő feladatává vált Esztergom felmentése is. Az erre kijelölt sereg Szófi Szinán pasa budai, Mikhálidsli Achmed pasa temesvári, Terjáki Hasszán pasa szigetvári, Mahmud pasa aleppoi és Oszmán pasa győri béglerbég dandáraiból alakult. Csakhogy ez a sereg mindössze 16–20.000 főből állott.[1]

Eleinte Budán az volt a felfogás, hogy a hatalmas keresztény sereg annak megvételét fogja megkísérelni. Ez és további erősbítések bevárása okozta, hogy Mohammed pasa aránylag oly későn indult el az esztergomi őrség támogatására, amelynek helyzete napról-napra aggasztóbbá vált. A várva árt erősbítések június és július folyamán beérkeztek ugyan, de a különböző tartományok által kiállított hadak ezúttal jóval gyengébbek voltak, mint rendesen; ez pedig arra volt visszavezethető, hogy a folytonos háborúk mára a török hadkötelesek számát is alaposan kimerítették.

Mohammed a 10.000 lovasból és 6000 gyalogosból álló és 37 löveggel ellátott fölmentő haddal, amelyhez azonban sok csőcselék is csatlakozott, július 22.-én és 23.-án három oszlopban indult el Szent-Kereszt, Pilis-Szántó és Pilis-Csaba felé. Itt megállt és az Esztergom felé vezető összes utakon erős lovas különítményeket küldött előre s egyben a Visegrádon és Tatán levő helyőrségeket is hasonló cselekvésre utasította.

Az ezáltal beállt helyzetet Gömöry (id. m. 473.) Kápolnai (id. m. 994.) nyomán következőleg itéli meg: „Az ily módon különböző helyeken és nagy számban feltűnő lovas különítmények feladata az volt, hogy a császári fővezért, Mansfeldet, a törökök számereje, iránya stb. felől tévedésbe ejtse s bizonytalanságban tartsa.“ Ha Mohammednek – így folyik nagyban véve tovább a szemlélődés – sikerült volna a keresztény sereg számerejével egyenlő erőket összevonni, úgy Mansfeld helyzete igen kritikussá válhatott volna; baloldalában a várőrség, előtte szemben a török sereg, hátul a Duna, melyen az esetleges visszavonulás biztosítására két híd volt ugyan verve, azonban az átkelés biztosítására nagyszámú utóvédet kellett volna a hídfőt képező tábor sáncainak védelmezésére hátrahagyni, azaz feláldozni. A visszavonulás a Duna jobb partján, Szőnyön át, talán könnyebbnek mutatkozhatott, de ez is nehéz volt, mert a török fősereg által üldözve, oszlopai élének a Tatáról, Pápáról és Győrből elősietett török őrségekkel kellett volna megütközniök.[2] „E körülmények, melyeket Mansfeld, midőn a török sereg Budáról való közeledéséről július 22.-én értesült, mind számításba vett, arra az elhatározásra bírták őt, hogy az ellenséges sereg számereje, támadó és útiránya felől a legpontosabb híreket megszerezze, erősbítéseket vonjon magához és a tábora előtt létező mintegy hídfőt képező sáncokat lehetőleg megerősítse. A Strázsahegyen (Vaskapu) elhelyezett őrség megerősíttetett, az útban levő segélycsapatok menetük lehető meggyorsítására utasítattak.“ Július 25.-én különböző pontokon nagyszámú török lovasság mutatkozott, mely az előretolt keresztény csapatokat visszaszorítván, a biztosító övet áttörni igyekezett. Ez a játék néhány napon keresztül megismétlődött s ezzel Mohammed pasa alighanem azt remélte elérni, hogy Mansfeldet egyik vagy másik helyen főerejével az elsáncolt táborból kitörésre bírhatja s az ennek folytán keletkező harc folyama alatt ő a Pilis-Szentkereszten át előnyomult oszlopot, amelyhez az Esztergomba szállítandó élelmi- és hadiszerek is be voltak osztva, szerencsésen a várba vetheti. Csakhogy Mansfeld eleinte nagyon óvatos volt; a török lovasság támadásaira nem reagált, a maga lovasságát a megerősített tábor sáncai mögé rendelte és egyébként is csupán a biztosító vonal megvédésére és megtartására szorítkozott.

Közben Mohammed július utolsó napjainak egyikén seregének zömét a Szent-Lélek patak völgyében, a Strázsa és a Látó hegyek között fekvő területen, ahol jelenleg a mészégető kemencék vannak, összevonta.

Július 31.-én 2000 vértes érkezett Mansfeld táborába s miután az ellenség állandóan közelebb jutott Esztergomhoz, ez a fővezért már erősen kezdte nyugtalanítani; legalábbis arra vall az említett napon tett következő nyilatkozata: „Lassanként az ellenség teljesen körülzár bennünket. Előttünk van Esztergom és a Viziváros, jobbról az ellenség a csatatéren, balról a Duna, hátulról a tatai és pápai hegyek, Szentmártonhegy és Győr. Nem marad számunkra más hátra, mint az ellenséget nyílt mezőn megverni, hacsak nem akarunk karmai közé kerülni.“ Ehhez képest Mansfeld elhatározta, hogy eddigi passzív magatartásával felhagyva, a legközelebb kínálkozó kedvező alkalommal támadólag lép föl.

Augusztus 2.-án a törökök újból megmozdultak, hogy szokott módon a keresztények biztosító vonalát nyugtalanítsák és az abban levő gyönge csapatokat vissza is nyomták. Ugyanaznap délfelé Mohammed a szent-léleki patak völgyében levő erejének legnagyobb részét a bal szárnyról a jobb szárnyra helyezte át és az utóbbival a Vaskapu hegyet megkerülve, a Szt. Tamás hegyi állást (B) támadta meg.

Mansfeld észrevevén, hogy az ellenség a patak völgyében csak csekély erőt hagyott hátra és látván a nagy távolságot, mely ezt a csoportot a mindinkább északra távozó főerejétől elválasztotta, elhatározta, hogy az ellenségnek a völgyben maradt aránylag gyenge balszárny csoportját megtámadja s ennek visszaverése után a szt. tamási sáncok ellen harcoló ellenséges zöm baloldalára veti magát. Szándékát végrehajtandó, mindenekelőtt 900 német és 800 magyar lovast rendelt ki a táborból és tolt előre a szt. léleki völgy irányában azzal a célzattal, hogy azok fedezete alatt a Szt. Tamás hegy felé irányítandó főtámadó csoport nyugodtan felfejlődhessék. A keresztény lovasság megjelenésekor a török lovascsapat a Szt. Lélek felé vezető völgyben a keresztény lovasság által üldözve s minden komolyabb összeütközést kerülve, mindjobban hátrafelé húzódott. A balszárnyon előnyomuló magyarok, ismerve a törökök harcmódját és harci szokásait, a tőlük balra fekvő ehgyekbe azonnal őrjáratokat küldtek és csak óvatosan és ehhez képest lassan hatoltak előre, nehogy baloldalukban váratlanul megtámadtassanak; hasonló elővigyázatra figyelmeztették a tőlük jobbra túlságos hevesen előnyomuló németeket is, akik azonban a magyarok óvatosságát fölöslegesnek tartották és a járőrök jelentéseit be sem várva, hevesen utána iramodtak a hátráló, aránylag gyenge török lovas osztagoknak. Erre számított és erre várt a téglaégetők mentén fedett felállítást vett Hasszán pasa, a török balszárny parancsnoka, aki innen egy mellékvölgyön át kirohanva, a hosszú üldözésben kifáradt és némi rendetlenségbe jutott német lovasságra támadt s annak legnagyobb részét harcközben, a többieket pedig az ezt követő üldözés alatt lekaszaboltatta.

E balul végződött ütközet folytán Mansfeld reménye és bizodalma, hogy a törököket nyílt mezőn legyőzheti, erősen megcsappant, miből kifolyólag a tamáshegyi támadásra kirendelt csoportot is újból visszarendelte a táborba.

Augusztus 3.-án Mohammed pasa a dunamenti tábort tüntetőleg újból megtámadta, hogy a keresztényekkel mindinkább elhitesse, hogy az ő hadműveleti főcélja a Duna-hidak elfoglalására irányul, ami a sereg megsemmisítését is vonhatja maga után.[3]

Mansfeld eddig a török sereget sokkal erősebbnek gondolta s úgy vélte, hogy eddig csak az elővéd-csapatok érkeztek be. Pálffy kiküldött járőrei azonban estig azt a biztos hírt hozták, hogy az Őrhegytől (Strázsahegytől) keletre levő táboron kívül, mely mintegy 13–14.000 embert foglal magában, Mohammednek még csak 2–3000 embere van, akik Szent-Lélektől észak-nyugatra a Cserepes és Ráró hegyek közt fekvő völgyben erődített táborban állanak.[4]

Erre, az ellenség erejére vonatkozó kedvező hírre Mansfeld elhatározta, hogy augusztus 4.-én a szükséges előkészületeket megtéve, augusztus 5.-én döntő támadást hajt végre az ellenség ellen olyanformán, hogy 20.000 embert az ostromvonal védelmére visszahagyva, 39.000 emberrel Mohammed pasát megtámadják és döntő csatára kényszerítik.

Ez utóbbi azonban megelőzte ellenfelét. Sejtvén, hogy ereje gyengeségét illetően Manfeldet sokáig már nem vezetheti félre, elhatározta, hogy főcéljának elérését, mely tudvalevőleg abból állott, hogy Esztergomba erősítéseket és élelmet szállít be, merész vállalat kapcsán megkísérli. „E végből – írja Gömöry [5] – seregének zömével a Duna mellett levő sáncot erélyesen megtámadta; ezáltal a keresztény erők nagy részét ott lekötni remélte, míg ezalatt a győri pasa 6000 emberével az esztergomi várba szánt erősbítések keresztültörését volt elősegítendő. Emellett tervének netáni kudarcát is számításba véve, a támadás idejét a kora délutáni órákra tette, hogy visszaverés esetén az éj beálltával üldözés nélkül vonulhasson vissza. – A keresztény sereg a következő napra, augusztus 5.-ére megállapított támadás előkészületeivel volt elfoglalva. A délelőtt folyamán, mint rendesen, egyes portyázó török lovasok mutatkoztak ugyan a tábor előtt, de azok szokásuk szerint csakhamar visszavonultak, legfeljebb egy-egy legelő marhát hajtva magukkal és senkisem gondolt arra, hogy még e nap folyamán összeütközésre kerül a dolog. D. u. ½ 4 órakor az előörsök jelentették, hogy a törökök táborukból elindultak és tetemes erővel a Duna mellett levő tábor ellen nyomultak. Alig jutott e hír a fővezér tudomására, midőn a Sashegytől délre húzódó völgynyílásban már az ellenséges sereg is teljes csatarendben mutatkozott… A támadó előnyomulásra négy csoport volt kijelölve. Az első, a jobbszárny csoport – 4500 lovassal – a magaslatokról a szőlőhegyek mentén húzódott le. A másik – 4000 lovassal – a balszárnyat képezte… A két csoport főparancsnoka Hasszán pasa volt. A harmadik csoportot Oszmán győri pasa vezette. Ez csapatait három részre osztotta; egy előcsapatba 1000 lovassal; egy jobb csapatba (dondár[6] ) 3000 emberrel az oda beosztott janicsárokon kívül, és egy utócsapatba 600 fővel. Oszmán pasa azt az utasítást kapta, hogy a betörést a keresztény tábor és a szőlőhegyek között hajtsa végre. A negyedik csoportot végre a lovas tatárok képezték és a 3 gályából és néhány csajkából álló Duna-hajóhadat kisérték… A görög béglerbég az első és második csoportot, melynek erejét a keresztények 10.000 emberre becsülték, gyöngeségét elpalástolandó, egy harcvonalba fejlődtette és tartaléknak mit sem hagyott; ezt annál is inkább tehetni vélte, miután feladata amúgy sem az volt, hogy tartós harcot vívjon, hanem inkább csak az, hogy a keresztény tábor figyelmét magára vonja és erejét addig lekösse, amíg a győri pasa a várba az erősítéseket beviheti“… „Szándéka sikerült volna is – írja Kápolnai [7] a fenti előadásba szinte bekapcsolódva és Gömörynek tőle átvett ecsetelésével majdnem szószerint megegyezve –, ha Pálffy elég jókor észre nem veszi, hogy egy török hadoszlop a Vaskapu hegyet kerüli meg, nyilván azzal a szándékkal, hogy északról nyomuljon a vár felé. E hadoszlopnak szándékát meghiúsítandó, Pálffy rögtön az alája rendelt magyar és kevés német lovassággal a vár felé törekvő győri basa ellen fordult, erről jelentést küldött Mansfeldhez és erősbítést kért; mielőtt azonban e jelentés Mansfeldhez érkezett volna, ez utóbbi már észrevette Pálffy mozdulatát és meg lévén győződve, hogy e tapasztalt vezért csais igen fontos okok bírhatták arra, hogy népével ne a sereg általános csatarendjéhez csatlakozzék, ezenkívül pedig hallván is a Vaskapu hegytől északra szóló ágyúk dörgéseit, a németalföldi lovas vadászokat (800 lovast) indította volt Pálffyhoz, aki ekként 8000 harcossal lépett fel a győri basa 6000 embere ellen. A harc rendkívül véres volt; a törökök hősökként harcoltak ugyan, de számra nézve kevesebben voltak, mint a keresztények és még azáltal is gátoltattak a harcban, hogy minden lovas az esztergomi vár számára egy zsák lőport vitt magával, melynek súlya a lovakat kifárasztotta és a lovasokat nehézkessé tette. – Mindennek dacára a győri basa eleinte visszaszorította a magyar és német lovasokat, további előnyomulása alatt azonban a Szt. Tamás hegy lejtjén levő sáncok ágyútűzkörébe jutott és ugyanakkor támadtatott meg újra Pálffy által, aki csapatait a sáncok mögött ismét rendezte volt és akihez akkor a Mansfeld által küldött németalföldi lovas-vadászok (carabiniers) is megérkeztek.“

„E második támadásnak a törökök már nem bírtak ellentállni, soraik ingadozni kezdtek, végre az egész seregcsoport futásban keresett menekülést, miközben azonban 250 török lovasnak mégis sikerült a várba bejutni.[8] A többiek részint elestek, részint a Maróthi erdős hegyekbe menekültek, miközben a Schwarzenberg-vértesek által még egyízben megtámadtatván, közülük ekkor is sokan elhullottak. Különös látványt nyújtott, ha egy-egy lőport vivő törököt lövés ért; ilyenkor a lőpor fölrobbant és a katona lovastul szétdarabolva a levegőbe röpült.

Mialatt Pálffy és a győri pasa között ez a küzdelem folyt, lent a Duna mellett lévő keresztény tábor tájékán is heves harc keletkezett. Mihelyt Mansfeld a törökök mozdulatait tábora előtt észrevette, annak legszélső balszárnyán egész gyalogságát összevonta, míg lovasságát a tábor és a Rácváros közti térségen állította fel. A császári fővezér nyugodtan várta Hasszán pasa közeledését, aki háborítatlanul előnyomulva, mihelyt a dorogi úton is áthaladt, egy a mostani pecérház tájékán fekvő terephullámon 18 lövegét felvonultatta és nyomban megkezdette általuk a tüzelést. Ekkor a keresztény tábor ágyúi is megszólaltak és élénk tűzzel viszonozták az ellenséges lövegek működését. Negyed órai ágyúzás után Mansfeld előrevonta lovasságát és Hasszán pasa jobb szárnyának megtámadására utasította.

Az itt tartózkodó Mohammed görög béglerbég, az egész felmentő had parancsnoka, az ellenséges lovasság támadását vissza akarta nyomni, de gyöngébb lovassága a nagyszámú német vértesek és németalföldi lovasok rohamát föltartóztatni nem bírván, a támadás által ért frontrész Hasszán balszárny-csoportjára vettetett vissza, ami az e szárnyon álló anatoliai csapatokat is rendetlenségbe hozta. Ekkor Mansfeld általános előnyomulást rendelt el, mire a táborban támadásra készen álló gyalogság, élén a sváb csapatokkal, Hasszánnak már szintén megingatott balszárnyára rontott és azt viszavetette, mire a harc az egész vonalon általánossá vált. Hasszán pasa hiába igyekezett a rendet helyreállítani és legalább tűzérségét megmenteni; a mindenfelől a törökökre előretörő keresztény lovasság elszánt közbevágása által a törökök rendezkedési kísérleteit meghiúsította, a tűzérség védelmére siető osztagokat lekaszabolta, majd a rossz utakon csak nehezen mozgó tűzérséget is hatalmába kerítete. Sőt még a lovasok közül is mindazok, akik az erdős hegyeken át kerestek menedéket, csakis lovaik és málhájuk hátrahagyásával tudták puszta életüket megmenteni.

A kettős küzdelem tartama alatt, míg Pálffy a Szt. Tamás hegyen, Mansfeld pedig a tábor előtt keményen és vitézül harcolt, a török védőrség úgy a várból, mint a Vizivárosból az ostrom biztosítására kijelölt és állásukban maradt csapatokra kirohanást intézett és főleg a Rácvárost és az ettől északkeletre fekvő ütegállásokat támadta meg. A kirohanók egészen a futóárkokig jutottak, de az előresiető tartalékok által sikerült őket visszaverni. A törökök ezt a támadást ötször kísérelték meg, de mindannyiszor sikertelenül, míg végre a beálló esthomály véget vetett a küzdelemnek.

A csata eredményéről a hivatalos jelentés mindössze ennyit mond: „Az ostrom alatt levő Esztergom vár fölmentésére küldött fölmentő sereg Mansfeld herceg és Pálffy Miklós által a Károly és Szt. Tamás hegyek között, 4000 ember, 36 nagy ágyú, 27 zászló, 3000 teve, a sátrak és málha legnagyobb részének elvesztése mellett megveretett“.[9]

[1] Istvánffy a sereg létszámát 30.000, Hammer-Purgstall id. m. II. 605. pedig 20.000 főre teszi. Pecsevi ellenben (Thúry id. m. 182.) azt mondja, hogy az csak 10.000 emberből állott.

[2] Ugyanezt mondja majdnem szószerint Kápolnai is id. m. 994. oldalán.

[3] Ezzel szemben Pecsevi szerint (Thúry id. m. 182.) a törökök igazi terve csupán az volt, „hogy az ellenségnek szemközt lévő hegynek, (vagyis a mostani elnevezés szerint a Látó és Cserepes hegynek) hátat fordítva ütnek tábort és időnként nyugtalanítják a keresztény sereget, hogy a várat ne ágyúzhassa kedve szerint.“

[4] Nevezetes és említésre méltó, hogy a Vaskapu felé elhúzódott török seregrészről a források szerint a beérkezett jelentések mit sem szólnak.

[5] Id. m. 650. a Kápolnai id. m. 996. oldalán foglaltakkal egybehangzóan.

[6] Talán ebből ered a magyar „dandár“ szó.

[7] Id. m. 997.

[8] Hammer-Purgstall id. m. II. 206. és Pecsevi id. m. 224. adatai szerint Kara Ali bég, az esztergomi védőrség parancsnoka a csata alatt a várból Mohammed szerdárhoz ment. E források szerint a várba 1500 lovasnak, a bécsi cs. és kir. udvari könyvtárban levő Ephemerides expeditionis adversus Turcas anno 1595 szerint 250 lovasnak, Kápolnai id. m. 998. szerint pedig csak 150 lovasnak sikerült bejutni. Hammer-Purgstall szerint Lala Mohammed anatoliai béglerbég is a várbajutottak között volt.

[9] Istvánffy szerint az augusztus 4.-iki csatában csupán Lala Mohammed hadosztálya 17 ágyút (colubrina) és 3000-nél több embert vesztett, az összes török halottak és foglyok száma pedig 14.000 emberre rúgott; azonkívül a török tábor 1500, vagy még ennél is több sátorral, 37 zászlóval és ugyanannyi ágyúval jutott a mieink birtokába. – Pecsevi szerint (Thúry id. m. 184.) „Terjáki Hasszán pasa, ki a szigetvári csapatokkal a blaszárnyon volt, amint a jobbszárny futását észrevette, azonnal a táborba ment, a sátrakat szétszedette és az összes poggyásszal együtt kocsikra és ökörvonta szekerekre rakatta“, de ez persze nem zárja ki, hogy ezek utóbb mégis az üldözők kezébe estek. Azt is mondja Pecsevi, hogy az említett pasa „a varadini péterváradi ágyút is, mely mint a boldogult Szulejmán szultán emléke sok hadjáratban fordult meg, ökrös szekéren indította el Buda felé. – Hammer-Purgstall id. m. II. 606. ezt írja: „Osmanpascha… fiel in der Nähe von Depedelen (Tamáshegy) mit 4000 Türken: das ganze Lager, worin 1500 Zelte mit kostbaren Gerätschaften, v9 Feldschlangen und 27 Fahnen, wurde erbeutet.“ – A bécsi cs. és kir. udvari könyvtárban levő „Neue Zeutung und wahrhaftige Beschreibung, wie der Beglerbeg von Griechen den 4. August 1595 das christliche Heer überfallen hat und geschlagen wurde“ szerint nemcsak a tamáshegyi harcokban, hanem az egész csatatéren összesen csak 4000 török esett volna el, 38 kisebb és nagyobb ürméretű löveg, 23 zászló, 400 teve, nem sokkal kevesebb öszvér és 5000 ló pedig zsákmányul esett. A béglegbég és számos előkelő török fogságba került. A keresztények veszteségét ez az ujság mindössze 400 főre teszi. – Kápolnai szerint ellenben (id. m. 999.). „A keresztény seregből másnap 1400 ember temettetett el és 700-nál több sebesült szállíttatott Komáromba. A török sereg pedig szerinte „4000-nél több embert, 18 ágyút, 23 zászlót, összes poggyászát és tábori készletét vesztette el és teljesen szétveretett.“