Az 1593. évi események Szinán pasát arról győzték meg, hogy vállalata, amelyre vállalkozott s amelyről az első hírek tudvalevőleg úgy szóltak, hogy ezúttal nem kevesebbről, mint Bécs megvételéről leend szó, nem egykönnyen lesz végrehajtható; sőt most már, kivált miután neszét vette, hogy Mátyás főherceg parancsnoksága alatt hatalmas sereg van alakulóban, úgylátszik erejét még kisebb célok eléréséhez, az említett sereggel való szembeszállásra sem tartotta elegendőnek, miért is Konstantinápolyból sürgős segítséget kért.[1] Innen azonban csak a janicsár agát indították útba 1000 emberrel s azonkívül a tatár khánt utasították, miszerint hadaival Szinán támogatására Magyarországba benyomuljon.

Ez újabb erősítésekre való várakozás lehetett az oka, hogy Szinán pasa oly későn indult el seregével Belgrád alól, úgy hogy csak június közepén érte el 4000 főnyi elővédével Budát, aminek hírére Mátyás főherceg Esztergom további ostromával felhagyva, hadseregét, mint fentebb említettük, a Duna balpartjára vezette át. Amikor aztán az Esztergom elé érkezett Szinán pasa onnan július 9.-én Tata felé vonult el, a Párkánynál álló keresztény sereg sietve Komáromba, majd onnan a Duna balpartján haladva s aztán a főágon átkelve, Győrig vonult vissza, ahol a Szigetközben a vár északi arcvonalával szemben Révfalu és Pataháza tájékán szállt táborba; földsánc által védett balszárnya a Kis-Dunára támaszkodott, a főleg lovasságból álló jobbszárny a Rába és Rábca folyók között, a mai Győrsziget és Ujváros területén, ahol akkor csak néhány romokban heverő leégett ház volt, foglalt helyet. Mátyás főherceg törzsével a várban ütötte fel főhadiszállását.[2]

Közben Szinán pasa seregével Esztergom mellől Tata felé vett irányt, amelyet Paksy Gergely védett 300 főnyi, felében magyar, felében német őrséggel, „de csak néhány napig, mert mihelyt a török ágyúk a falakba egy pár lyukat fúrtak, az erélytelen várnagy az erősséget július 13.-án átadta és Komáromba vonult.“[3]

Tata alól Szinán Győr felé folytatta útját s egyidejűleg fiát, Mohammed görög béglerbéget Szent-Márton ellen különítette ki, melyet Bároni apát és Zádory János az őrség parancsnoka anélkül, hogy egyetlen lövés eldördült volna, önként átadtak.

Győr felé történt előnyomulása közben csatlakozott a török fősereghez a tatár khán seregével, melyet egyes források 80.000, mások ellenben csak 40.000 erejűnek mondanak.[4] Szinán pasa seregének létszámát e csatlakozás után egyes írók 200.000 főre teszik, de az alig számlált többet 100.000 főnél.[5] Ez a sereg július 15.-én érkezett Győr alá, ahol a vártól félmérföldnyi távolságban, annak délkeleti arcvonala előtt, a Kis-Kúti és Pánzsa patakok között olykép szállt táborba, hogy jobb szárnya a Dunára, bal szárnya a Rábára támaszkodott.

Közben Szent-Márton is elesett, melynek apátja és szerzetes társai kegyetlenül meggyilkoltattak, s aztán ez a kikülönített seregcsoport is a győri táborba vonult be.

A győri általános helyzetet ebben az időtájban, valamint a győri vár képét a XIV/8. és XIV/9. számú melléklet mutatja.

Szinán pasa nemsokára Győr alá érkezése után több kisebb csapatot átúsztatott a Rábán és a Rábcán, amelyek aztán Magyaróvár felé portyázva, az útjokba eső helységeket felperzselték, amit csak lehetett elraboltak és a lakosságot rabszíjra fűzve magukkal cipelték. A rabló hadat visszatérő útjában azonban Nádasdy meglepte, szétugrasztotta és zsákmányukat elszedte. Ezalatt különben a győri fősereg sem nézte tétlenül a törökök berendezkedéseit. „Július 19.-én – írja Kozics[6] – a keresztények becsaptak a török táborba és az első meglepetés alatt azok közül többet levágtak, de a nagy erő által visszanyomva, – miután két lovas kapitány, Rossen és Herman Gy. halva maradt, – hátrálni kényszerültek.[7] Reá következő nap, július 21.-én,[8] Pálffy és Braun főkapitányok csapatai Komáromnál egyesülvén, a török sereg utócsapatait közösen megtámadták, Szinán pasa élelmezési főnökét 120 törökkel elfogták, sokat levágtak, 150 liszttel és rizssel megrakott tevét és 30 öszvért ejtettek zsákmányul.“[9]

Július 21.-én Mátyás főherceg elhagyta a várat és főhadiszállását a szigetközi táborban ütötte fel. Egyúttal várparancsnokul Hardegg Ferdinánd grófot nevezte ki, erős őrséget adván neki, hogy e helyet megvédje és megtartsa.[10] Lehet, hogy Szinán neszét vette, hogy a főherceg a várból eltávozott, mert ugyanaznap egész seregét közelebb vitte a várhoz és nyomban hozzáfogott a vívóárkok kiemeléséhez. A törökök annyira siettek az előkészítő ostrommunkálatokkal, hogy ostrom-ütegeik egy része hamar elkészült, amelyekből július 25.-én már meg is kezdhették a vár lövetését. Július 26.-án 300 janicsár átkelt a Kis-Dunán és heves támadást intézett a keresztény sereg balszárnyát védő földsánc ellen. Az ebben volt 400 Schönberg-gyalogos, ellenállást alig fejtve ki, kiengedte magát szorítani az erődítésből, miközben nagyobb részük fogságba esett. Azonban Medici János ezredes, látván a bajt, Kolonics lovaspuskásaival, a szász vasas lovasokkal és 500 olasszal gyorsan a helyszínre sietett és a sáncba behatolt janicsárokat, közülük 150-et levágva, onnan hamarosan kiverte.

Mialatt ez az ütközet folyt, 5000 tatár és török valamivel lejjebb szintén átkelt a Kis-Dunán és a keresztények táborát támadta meg. Ezek ellen Pálffy Miklós indult saját lovas puskásaival és a kéznél lévő német lovasokkal, sőt hozzá csatlakozott maga a főherceg is testőr lovasaival és oly hévvel támadták meg a törököket, hogy alig 500 tudott közülük eszeveszett meneküléssel a túlpartra visszaérni. A hó vége felé Braun komáromi parancsnok 70 portyázó tatárt, Nádasdy főkapitány pedig a maga és a pápai várparancsnok embereivel néhány nap alatt 3000 végvidékbeli törököt vágott le.

Ezalatt az ostrommunkálatok is serényen folytak és újabb ütegek elkészülvén, augusztus első napjaiban a törökök a várat még erősebben kezdték lövetni, árkaikat pedig oly közel hozták a várfalakhz, hogy azokból kisebb fegyverekkel is lövöldözhettek a várba; igaz, hogy sok golyó a falakban akadt meg, de a nehezebb lövegek sok kárt tettek s a városban az épületek is sokat szenvedtek. A védőmunkálatokban nemcsak a katonák vettek részt, hanem a városbeliek is segédkeztek s főleg sok követ hordtak fel a várgátra, mert már mindenki közelnek hitte az ellenséges roham megindítását. Maga Hardegg is sokat tartózkodott a bástyában s egy alkalommal lövés által jobbkezén meg is sebesült.

Emellett Szinán pasa az ellenséges sereg folytonos nyugtalanításáról is gondoskodott. Augusztus 5.-én reggel 5 és 6 óra közt 4000 tatár úsztatott át Győrön alúl a Kis-Dunán olyképpen, hogy lovaik farkába kapaszkodtak, mi mellett ostoraikat jobb kezükben, kivont kardjaikat pedig szájukban tartották. Egyidejűleg 600 török gyalogos tutajmódra összekötözött hosszú fadarabok segítségével kelt át s a túlsó partra érve, azonnal a már említett földsáncra rohantak, azt be is vették s a benne lévő ágyúkat a keresztény sereg táborára irányozták. Ezalatt a tatárok sietve dúlták, fosztogatták a Szigetköz közelben lévő helységeit. Mátyás főherceg, mihelyt a betörésről értesült, a táborban riadót veretett és a hamarosan felkészült csapatokkal a garázdálkodókat oly eréllyel támadta meg, hogy azok nagy veszteséggel voltak kénytelenek ismét a Kis-Duna jobb partjára visszatérni.

Augusztus 8.-án 3000 tatár megismételte a Szigetközbe való betörést, de mihelyt az ellenük nyomuló nagyszámú keresztény lovasságot észrevették, kardjaikat, nyilaikat, íjaikat elhányva, lovaikat a Kis-Duna felé irányították, amelyen át vágtatva igyekeztek elmenekülni. Az üldöző keresztények azonban már útközben sokat levágtak közülük, a folyóban úszók közül pedig majdnem 2000-et lelőttek, úgy hogy a víz tele volt holttestekkel és gazdátlan lovakkal s így csapatjaink sok fegyvert és lovat számláló gazdag zsákmánnyal tértek vissza táborhelyeikre.

Miután az ostromlók egyre bővíték és szaporíták földműveiket, e munkálatok megzavarására augusztus 9.-én a várőrség egy magyarokból és németekből álló csapata kirohant és a fehérvári kapu előtt emelt sáncot elfoglalva s a janicsárokat onnan kiszorítva, 200 török katonát, köztük 2 béget, valamint a segítségükre siető török lovasokat is levágta; majd a sáncban levő 5 ágyút beszögezte és 4 hordó lőpor, sok golyó, fegyver, 4 szép zászló és több más értékes tárgynak zsákmányul ejtése mellett szerencsésen ismét visszatért a táborba.

Miután a törökök ostrom-ütegeikkel mindig közelebb jutottak a várfalakhoz, ennek folytán az ostromlottak a várlövegek hathatós támogatása mellett harmadszor is kitörést intéztek, ezúttal is nagy kárt okozva az ellenség soraiban.

Közben Szinán pasa Budáról hajóhidat rendelt Győr alá. Ezt Pálffy megtudván, Komáromba sietett s Braun várparancsnok segítségével a hajóhidat elfogta.

Augusztus 12.-én a törökök ostrommunkálataikkal már a várárokig értek, amelyet földdel, galyakkal és rőzsekötegekkel kitölteni igyekeztek. A várbeliek, amennyire tőlük tellett, igyekeztek ezt tüzelésükkel meggátolni.

Augusztus 14.-ig a törökök ismét egy új földművet hánytak föl a fehérvári kapuval szemben s azt a gátfallal egyenlő magasságra emelték. Erre 100 ökör segítségével egy nehéz faltörő ágyút akartak felvontatni, de az ágyú csakhamar megfeneklett.

Augusztus 17.-én Hardegg gróf 2000 ember által újabb kirohanást intéztetett, ez a vállalat azonban nem sikerült, miért is elég nagy veszteséggel volt kénytelen visszatérni. Ez alkalommal Pálffy Miklós is megsebesült egyik combján puskagolyó által. Ugyanaznap éjjel az ellenség időközben elkészült mozsárütegeiből 18 bombát röpített a városba anélkül, hogy azok nagyobb kárt tettek volna.

A következő napokban Szinán pasa két nagyszabású portyázást hajtatott végre. 20.000 tatár a Rábcán átúsztatva, az osztrák határ felé tört előre s majdnem Bécsig portyázván, tűzzel-vassal mindent elpusztítottak, ami útjukba akadt. Egy 8000 törökből álló másik csoport Ferhád pasa vezetése mellett Magyar-Óvár felé tört előre, de Nádasdy utána sietett és vele megütközvén, 800 emberét lekaszabolta, a foglyokat kiszabadította, a zsákmányt pedig elszedte.

Szinán pasa, látván, hogy ily kisebbszerű műveletek által Mátyás főherceg nem engedi magát seregével Győr mellől elcsalogatni, ez utóbbinak döntő megtámadását határozta el, amihez különben a Duna áthidalásához szükséges anyag időközben szintén beérkezett. Intézkedései szerint augusztus 29.-én nagyszámú török csapat kelt át részben sajkákon, részben úsztatva, valószínűleg Bácsa és Vének közt a Kis-Dunán és kiverte a keresztényeket a többször említett földsáncból.[11] Ezután a törökök késedelem nélkül hozzáfogtak a hídveréshez, amelynek befejeztével a sereg nagyrésze azon átkelt és az éj folyamán a keresztény tábort meglepőleg megrohanta. A keresztények egy ideig makacsul védekeztek, hanem aztán mégis kénytelenek voltak az aránytalan túlerőnek engedni, főleg miután a törökök már a szekérvárat is, amely a tábornak most már egyedüli védhető pontja volt, elfoglalták.

Erre nagy fejetlenség keletkezett s ki-ki menekült, amerre tudott. Mátyás főherceg udvarával és a főbb tisztekkel csak nagynehezen tudott Magyar-Óvárra eljutni; a gyalogság és a vonatlegénység, amennyire lehetett, Zámolyon át Hédervár felé húzódott vissza, míg a Rába és Rábca közt táborozó lovasság zöme a Dunán át nem kelhetvén, a vereség hallatára a bécsi főúton Öttevényen keresztül Moson és Magyar-Óvár felé hátrált, ahol az első hosszabb megállapodás alkalmul szolgált a szétugrasztottak összegyűjtésére és a csapatok rendezésére. A fejetlenség és zűrzavar rengeteg kárt okozott; a sátrak, szekerek, élelmiszerek, ágyúk, lőszer, a poggyász, az irodák és a zsoldot tartalmazó pénztárak, 1000 szekér és 200 eleséggel megrakott hajó, azonkívül 10 fölszerelt gálya, amelyeken 120 löveg volt, mind a törökök kezébe kerültek. 2000 keresztény, de jó sok török is fedte a harcteret; utóbbiakat fosztogatás közben vagdalták össze.

Szentkláray (id. m. 184. old.) a fentieket kiegészítőleg még a következőket adja elő: „A lovasságnak egy része, midőn vadul az abdai hídra tolula, a Rábcába veszett. A Dunára nyíló várkapun 3000 magyar és német rohant ki, hogy hajókra szállva, az ellenséget oldalt fogják. De ezek is szerencsétlenül jártak. A császári hajók állomáshelye a Duna komáromi és győri ágai által képezett szigetnél volt. Onnan a vízivároshoz közelébb rendeltettek a megállapított határidőre. De a kirohanó őrsereg nem találta a hajókat, mint előre meg volt beszélve, a kirendelt helyen. Csak később érkeztek oda, midőn a sereg már meg volt zavarodva és futva rohant az elkésett gályák és naszádok felé. A naszádosok menekülésnek és a közeledő ellenség üldözésének tulajdonítván a várőrség ezen szaladását, nagyon megijedtek és szintén futni kezdtek vissza a hajókra. Gaisklopper János császári hadnagy, hasztalan igyekvék a futamló tömeget megállítani; őt is elragadta az ár, és midőn egy gálya fedélzetére sietne menekülni, a Dunába taszítják és elmerül. Tanhauser Honorius szécsényi várparancsnok szintén a hajókon volt; de neki sem sikerült a futamlókat megállítania, sőt megsebesítve kellett hanyathomlok egymásra tóduló dulakodók elől félrevonulnia. A rémséges zűrzavarban oda érkeznek a török hajók s az ostromló szárazi csapatokkal dühösen megtámadják a császári vízi ármádiát s legénységét agyonverik vagy láncra fűzik. Gályák, naszádok, dereglyék, összesen mintegy 300 darab dunai járómű 40 ágyúval, temérdek lőporral és golyókészlettel török kézre került. Riedesel Fülöp, a császári hajóraj tehetetlen főkapitánya, a hajók némely roncsaival nagynehezen Mosonyba, onnan pedig Pozsonyba vette magát“.[12]

Szinán pasa a visszavonuló ellenséget csak aránylag kisebb csapatokkal üldöztette, melyek szeptember 6.-án Magyar-Óvártól egy mérföldnyire északra a Kis-Dunán átkelvén, kegyetlen portyázást, dúlást és fosztogatást vittek véghez a Duna és Rábca között fekvő területen.

Ezalatt a török fősereg a keresztények volt táborhelyeit elfoglalván, azonnal hozzáfogott a vár északnyugati frontján is földművek és ütegsáncok építéséhez, úgy hogy nemsokára ez oldalról is megkezdhette a vár lövetését. Ez azonban inkább tüntetésszámba ment, mert hiszen erről az oldalról komoly támadást a vár ellen már a Duna miatt sem lehetett intézni. Annál erélyesebben folytatták a munkálatokat a délkeleti oldalon, ahol a vívóárkok itt-ott már 100 ölnyire megközelítették a várfalakat. Egyúttal a várárkon keresztül, bár a falban még nem sikerült rést törni, töltést építettek, melynek a bástya elleni rohamoknál híd gyanánt kellett szolgálnia s egyúttal hozzáfogtak a bástya aláaknázásához is.

Ily alapos előkészületek után Szinán pasa, a várat szeptember 13-tól 15-ig reggeltől késő estig hevesen ágyúztatta és a bástya és környéke ellen, ahol a felrobbant aknák némi rést nyitottak, több erős rohamot intéztetett, de ezeket a vár falain sorompóba lépett őrség lőfegyvereinek segítségével következetesen visszaverte. De a törökök nem tágítottak; nap-nap mellett folytatták az ágyúzást, az aláaknázást és a rohamokat még teljes tíz napon keresztül s habár kézzelfogható siker még ekkor sem mutatkozott, de annyit a törökök mégis elértek, hogy a fősereg elvonulása folytán magára hagyott és külsegítségre nem számítható várőrség bátorsága, elszántsága és kitartása alábbszállt.

Meg kell itt említenünk, hogy ekkor már a vár őrsége, Izdenczy János 140 huszárját kivéve, majdnem kizárólag németekből állott, mert Hardegg, hogy Győr megvédésének dicsősége egyedül a németeké legyen, a várból az összes magyar csapatokat eltávolította s helyettük a táborból németeket és kisebb számban olaszokat rendelt be.

„Ezek (vagyis a csapatok kishitűsége és elcsüggedése) lehettek azon okok, – írja Kozics[13] – melyek Hardegg grófot arra indíták, hogy szeptember 26.-án, a helyőrség parancsnokaival tartott tanácskozás után, a helyet tovább nem tarthatónak jelentette ki, s a vár építőmesterét, (jobban mondva hadmérnöki főnökét) az urbinói származású Berlini Miklóst, kinek az említett tanácskozásban döntő szava lehetett, Szinán pasához küldé alkudozni és három napi fegyverszünetet követelni, kijelentvén, hogy ennek letelte után hajlandó az erősséget azon föltétel alatt átadni, hogy a helyőrség lobogó zászlókkal, teljes fegyverzetben, lovaival és poggyászával a várból kivonulhasson s kíséret mellett Magyar-Óvárig vezettessék, míg a betegek és sebesültek hajókon lesznek biztos helyre szállítandók.“ Szinán pasa a feltételeket elfogadta s a szerződés biztosítására mindkét fél túszokat adott.

E kölcsönös megállapodások szerint Hardegg szeptember 29.-én reggel 10 órakor, díszruhába öltözve, tollas kalappal, a csapatok élén elhagyta a várost. Utána a törökök azonnal bevonultak s azt a megállapodások szerint minden hadikészletével, u. m. 59 darab nehéz és kisebb ágyúval, 300 mázsa lőporral, 2000 akó borral, továbbá nagymennyiségű liszttel és élelmiszerekkel átvették. A gróf, ki az alsó-ausztriai gyalogosok és Gatzenköfler százados legényeivel az előcsapatot képezte, az alkú értelme szerint bántatlanul haladt Óvár felé; azonban a hátulsó csapatot képező felső-ausztriai gyalogságot, a „győrvidéki zsoldosokat“ és az olaszokat a kísérő törökök a Rábca hídnál, a mai Abda falunál váratlanul és hitszegő módon megtámadták, kifosztották és csak életüket hagyták meg. A kivonult várőrség az első éjjelt Öttevényben töltötte és másnap Magyar-Óvárhoz érve, Hardegg gróf feketébe öltözött, hogy kihallgatásra a főherceg elé járuljon, de ez nem fogadta őt. Később a haditörvényszék Hardegget és Berlini Miklóst kötél általi halálra itélte, de azt a császár fejvételre enyhítette, ami 1595 június 16.-án Bécsben az „am Hof“ téren végre is hajtatott.[14]

Szinán pasa ekként Győr várát nem is remélt gyorsasággal hatalmába kerítvén, ő maga, miután az elfoglalt várban Ali [15] pasa alatt 4000 janicsárt, 2000 lovast, 1000 szpahit és 300 tüzért hagyott vissza őrségül, seregének zömével Komárom alá vonult, fiát pedig megfelelő haddal Pápa megvételére rendelte ki. Ennek parancsnoka, Huszár Péter Győrnél megsebesült, hadnagyai pedig ugyancsak ott elestek s így az őrség a várost elhagyván, az kardcsapás nélkül került az ellenség kezébe. Ellenben Komáromot, ahova Szinán pasa október 7.-én érkezett meg, Braun Erasmus és ennek halála után Starcsics Farkas október 24.-ig oly eréllyel és szívóssággal védelmezték, hogy Szinán pasa minden erőlködése hiábavalónak bizonyult.

Itt „szemben az ellenséggel – írja Szentkláray [16] – úgyszólván annak szemeláttára, nagymérvű forrongás keletkezék a császári hadseregben, mely könnyen vezethetett volna szomorú válságra is, ha Szinán idejekorán észreveszi. Mátyás zsoldosai ugyanis nyílt csatára voltak felfogadva, nem pedig azért, hogy várakat védjenek vagy az ostromzárral járó sanyarúságokat és nélkülözéseket viseljék. Azt hivén tehát, hogy meg vannak csalva, nagy zenebonával távozni akartak a táborból. Végre sikerült mégis Pálffynak lecsendesíteni és visszatartani a zúgolódó csapatokat, miután vezéreiket fényes igéretekkel és pénzzel megvesztegette.“ Igy aztán a forrongás nagyobb baj és veszedelem nélkül elmúlott.

Közben az egészen Bruckig visszavonult Mátyás főherceg Győr mellől visszavonult serege maradványait összeszedvén, miután Rákóczy Zsigmond, Dobó Ferenc, Homonnay István, Szokoly Miklós, Báthory István és Vetésy László újonnan fölkelt magyar, Rosenberg Péter pedig újabb cseh és morva csapatokkal azt ismét 40.000 főre szaporították, a Csallóközben Nyárasdnál megerősített táborba szállt.

Erről a vitéz ellenállásról Szentkláray [17] többek között ezeket írja: „Szinán a túlsó (déli) parton állott seregével, közelebb a várhoz, melynek megviselt falait 18 ágyúból löveté, míg zárgonyai, lövészárkai és aknái, melyek segítségével a várat felvettetni szándékozék, elkészültek. Midőn Starcsics az ellenség e vakmerő törekvését s a veszedelmet, mely abból a várőrséget érhetné, megtudta: haditanácsba gyüjté hadnagyai karát és a komáromi naszádosok parancsnokait, Contrarius Márton és Zapata Ferenc kapitányokat s közmegegyezéssel kirohanásra szánta el magát. Lelkes beszédet intézett különösen a naszádosokhoz, buzdítva őket, hogy a kitörésnél bátran segítsék őt az ellenség támadásában. Sztarcsics egy csendes alkonyatkor jó eredménnyel hajtotta végre hősi tervét. Ütegei és a naszádosok közreműködésével megnyitá maga előtt a folyót, s a támadó arca előtt elhaladva s általános rohamot vezényelve, oly erővel tűzött össze az ellenséggel szárazon és vízen, hogy nemcsak az elkészített torlaszokat s vívóárkokat szerelte le s az ott dolgozó műszaki vezetőket, munkásokat és janicsárokat koncolta fel, de naszádosai által a török hajóraj egy hadosztályát is elfogván, a hajókat kizsákmányoltatá, fejszékkel összevagdaltatá, elmerítteté, vagy hasznavehetetlenné téteté.“

Majd midőn Pálffy, bár Győrnél kapott sebéből még egészen ki sem gyógyult, egy jókora haddal megkezdte előnyomulását Komárom felé, Szinán az erről szóló hírre, az előrehaladott évszakot hozván fel indokul, sietve felhagyott Komárom ostromával, mely hiábavaló vállalata 800 emberébe került, s csapatjait ismét a Duna jobb partjára átvezetvén, újból Győrbe, majd onnan Budán át Belgrádba, ahol, t. i. Buda és Belgrád környékén, seregét téli szállásokba helyezte el. Példáját követték a tatárok is, akik Komárom ostroma alatt a Csallóközt irgalmatlanul pusztították s akiket Szinán a tél tartamára szintén hazabocsátott.

A magyar urak most is azt tanácsolták Mátyás főhercegnek, hogy a nagyvezír megfogyott és elcsigázott seregét támadja meg, de a német vezérek ezt kockázatosnak deklarálván, a főherceg seregét november 3.-án szintén feloszlatta,[18] de az idegen német és cseh zsoldosokat addig is, amíg azokat kifizethette, a Csallóközben helyezte el. Ezek aztán a zsoldfizetés elmaradása miatti felháborodásukban a Csallóköz szegény népén töltötték ki bosszújukat, akik eszerint csöbörből vödörbe jutottak, míg végre november végén ez a rabló had is kielégíttetvén, most már a sereg utolsó maradványai is szétoszlottak.[19]

Hogy Komárom ezúttal ily szépszerivel megszabadult a fojtogató töröktől, azt San Clemente bécsi spanyol követ december 6-iki jelentésében[20] valóságos csodának nevezi. „Ha Szinán pasa önként el nem távozik, Mátyás főherceg nyomorult serege bizonyosan nem menthette volna meg a várat.“ Ezt már azért is nagy veszély fenyegette, mert nem volt élelmiszerekkel kellőleg ellátva s Mátyás főherceg is csak azért küldte oda Pálffyt, hogy a már sürgősen szükséges élelmi- és egyéb hadikészleteket valahogyan beszállítsa a várba, ami Gutáig vizen, onnantól pedig szárazföldön szerencsésen sikerült is. Hogy a dolog oly símán ment, ez csak annak volt köszönhető, hogy Szinán pasa Pálffy hadában a Komárom felmentésére induló keresztény sereg elővédét sejtvén, tulajdonképpen indokolatlanul hagyott fel a már elég szűkös viszonyok között tengődő Komárom ostromával.

[1] Hammer-Purgstall id. m. II. 585: „Sinan den es schon reute, den Krieg begonnen zu haben, hatte während des Winters dringend um Hülfe nach Konstantinopel geschrieben. Da ward, was bis dorthin unerhört, der Janitscharen-Aga in eigener Person dem Grosswezir zugeschickt. Bisher war dieser nur mit dem Sultan ausgezogen (Naima, 51. – Pecsevi, 213. – Mouradjea d'Ohsson, Tableau de l'Empire Ottoman, VII. 354.) … Den Aga begleiteten 1000 Mann, und der Chan der Tataren wurde ebenfalls den Grosswezir zu unterstützen aufgebothen.“

[2] Kozics id. m. 498.

[3] Rónai-Horváth, Magyar Hadi Krónika, II. 118.

[4] Hammer-Purgstall id. m. II. 586.: „Auf dem Marsche nach Raab erschien der Tatarchan Ghasigirai mit vierzigtausend Mann. Mit 80.000 Mann sagen die ungarischen Geschichtsschreiber; Naima aber S. 54. 1. Z. 40.000.“

[5] Ortelius id. m. 149.: „Unterdessen zog Sinan Bassa mit einem grossen Kriegheer, so über 100.000 stark geschätzet und lägerte sich nahe bei Gran, zog von dannen weiters hinauff, in willens Tottis zu belägern.“ – Horváth Mihály id. m. IV. 419: „Szinán pasa tábora, miután a betört 40.000 tatár is hozzá csatlakozott, 200.000 főből állott.“ – Szalay László id. m. IV. 420: „200.000 ember, de nagyjából kósza nép, állott a nagyvezír zászlai alatt.“ – Fessler–Klein id. m. IV. 23.: „Sinans Heer, welches sich nach dem Anschlusse der Tataren auf 200.000 Mann belief…“ – Rónai-Horváth, Magyar Hadi Krónika, II. 118.: Szinán pasa seregét a hír igaz, hogy 200.000-re tette, de hisz e túlzás minden török nagy hadjáratnál ismétlődött; Pálffy jól volt értesülve, midőn a török sereg egész erejét 100.000 főre, harcoló állományát legfölebb 60–70.000-re tette. – Kozics id. m. 497.: „Szinán pasa százezernyi seregéből egy jelentékeny rész – mint nem harcoló – levonható, a keresztény sereg pedig a dunántúli megyék dandárai által 20 ezernyi fővel szaporodott, s ekkép 70.000 harcost számlált.“

[6] Id. m. 499.

[7] Ortelius id. m. 150.: „Den 19.-ten Juli haben die Unsern einen Einfall in der Türcken Laeger gethan, und im ersten Angriff etliche niedergehawen, doch sind sie durch des Feindes Macht und starcke Gegenwehr mit Verlust zweyer Rittmeister, Herrn Rossens und Georg Hermans so da umbkommen, wiederumb zurückgetrieben worden.“

[8] Ámde a rákövetkező nap nem július 21.-ike, hanem csak július 20.-ika volt, ahogyan az Orteliusban, ahonnan Kozics adatait merítette és úgyszólván szószerint átvette, helyesen is áll.

[9] Ortelius id. m. 150.

[10] Ezek és a következő adatok némi stiláris módosításokkal itt-ott szószerint Kozics id. munkájából vannak átvéve, aki azokat viszont majdnem teljtartalmúlag Orteliusból (id. m. 150–155) merítette. A Hardegg alatt visszahagyott várőrség létszámát a különböző források 5000–6000 főre teszik. Fessler szerint a vár őrsége 6000 főből állott, még pedig az állandó béke-őrségből, a győrvidéki zsoldosokból, továbbá 1000 olasz zsoldosból Rossi Nándor parancsnoksága alatt; azonkivül az Alsó- és Felső-Ausztria által kiállított gyalog zászlóaljakból Zinn Antal, Greise Rezső, Rechberger Gaudenz, Siegesdorfer Ehrenfried és Bleichrot Jeremiás vezetése alatt. Ezekhez járult 140 huszár Izdenczy János parancsnoksága alatt.

[11] Szentkláray id. m. 183. old. ezt a Dunán való átkelést, más napra áttéve, ettől eltérőleg következőleg adja elő: „Augusztus 25.-én végre Győr alá érkezék a török hajóraj. Szinán egy névtelen olasz író szerint a 40 öl hosszú esztergomi hajót ketté hasíttatá és 80-at rögtönöztetett belőlük, hogy ugyanazon időben három hídon kelhessen át a szigetre. Szinán tüstént pótolta a hajólegénységben mutatkozó veszteséget s megerősítvén hadállásait, három híd építését rendelte el a Dunán: egyet bivalybőrből, egyet dereglyékből s egyet sajkákból. A hidak rövid idő alatt elkészülvén, az ostromló török csapatok szeptember 8.-án, ködös reggelen, minden ellentállás nélkül átkeltek a Dunán.“

[12] Istvánffy id. m. XXVIII. 416.

[13] Id. m. 504.

[14] Istvánffy id. m. 636. – Závodszky naplója Katonánál, XXVI. 825. – Sárospataki Krónika, Tört. Tár. IV. 54. – Barovius, Kovachichnál, Script. min. II. 365. – A győri kapitányok vallomásai, Brüsseli Okmt. III. 63. – Zwo neue Zeytung und wahrhaftiger Bericht… von der erschröcklichen Auffgebung der Vöstung Raab (Wien 1594.) Ung. und siebenb. Kriegshändel, 110. – Ortelius id. m. 150. – Villányi Szaniszló, Győr-vár és város helyrajza, erőditése, háztelek és lakossági viszonyai a XVI. és XVII. században, a győri főgymn. 1881/82. évi értesítőjében.

[15] Hammer-Purgstall II. 586. szerint a visszahagyott pasa neve nem Ali, hanem Oszmán volt.

[16] Id. m. 185.

[17] Id. m. 186.

[18] Bőhm, Landtagsakten, VIII. 205.

[19] Hammer-Purgstall id. m. II. 586. és az előző jegyzetben említettek.

[20] A jelentés szószerinti szövege a tört. bizottság másolatai közt.