1594 elején Rudolf a hadügyek vezetésében lényeges változtatásokat léptetett életbe. II. Fülöp spanyol király Ernő főherceget Németalföld kormányzásával bízván meg, helyette a magyar hadügyek élére Mátyás főherceg került, míg az elhalt Károly főherceg örökét Miksa főherceg vette át s így Horvátországban, Szlavoniában és a mögöttük lévő országrészekben ő volt hivatva a további ellenállás megszervezésére és vezetésére.

Mátyás főherceg az 1594. év első napjaiban Győrött a főbb parancsnokokkal haditanácsot tartott, amelyen elhatározták, hogy Pálffy Miklós Nógrád, s vele egyidejűleg Teuffenbach Hatvan megvételére indul. Ugyanekkor délen előzetes megállapodás szerint Miksa főherceg Erdődy Tamással és gróf Zrinyi Györggyel néhány fontos szávamenti erősség megvétele után Petrinját és Sziszeket igyekeztek hatalmukba keríteni.

A vett parancs folytán Pálffy Miklós mint Mátyás főherceg helyettese Drégely és a tőle délkeletre fekvő Nagy-Oroszi melletti táborában 21.000 főnyi sereget gyüjtött egybe, melynek kétharmada gyalogságból, egyharmada pedig lovasságból állott és tűzérséggel is kellően el volt látva. Utóbb Mátyás főherceg is megjelent a táborban s február 27.-én a sereg útnak indult a jól megerősített Nógrád alá, melyet Kara Mohammed bég 800 főnyi őrséggel védett. Pálffy nyomban hozzáfogott a vár ostromához s annak palánk-erődjét szétrombolván, a várat három oldalról lövetni kezdte. Néhány napi ostrom után Mohammed bég belátta a helyzet tarthatatlanságát s ennek eredménye az lett, hogy a vár, mely 50 évig volt a törökök birtokában, március 10.-én az őrség szabad elvonulásának feltétele mellett megadta magát, az egész tűzérséget és poggyászt a győzők kezében hagyván.[1]

Pálffy ezután Esztergomot akarta ostrom alá fogni, de Mátyás főherceg a rossz időjárás miatt – ebben az évben ugyanis szokatlanul csapadékos volt a tavasz, minek folytán a folyók szertelenül megdagadtak, az utak elromlottak s az árvizek a közlekedést és az ágyú- és poggyászszállítást is nagyon megnehezítették – és mivel a felvidéki nemesség és a már útban lévő külföldi segély beérkezését is meg akarta várni, a csapatokat azzal a feltétellel küldte vissza állomáshelyeikre, hogy április elején Győrben újból együtt legyenek.

Nógrád megvételével egy jókora darab föld és sok ezer magyar lakos szabadult fel a török járom alól. Az esemény a budai pasát annyira feldühösítette és megrémítette, hogy a nógrádi béget könyörtelenül felköttette, azt esztergomit pedig utasította, hogy sietősen intenzív előkészületeket tegyen a védelemre, mivel azt hitte, hogy a magyar sereg Nógrád alól egyenesen Esztergom ostromára indul. A vett parancs folytán az esztergomi bég sietve megerősítette a Szent-Tamás hegyet.[2]

Ezalatt gróf Zrinyi György hadait Kanizsánál összegyűjtvén, mialatt Erdődy Tamás horvát bán még csak előkészületeket tett az ez évi hadjáratra, március 22.-én megvette Berzencét, két nappal később Csurgót, majd Segesdet s végül Babocsát.[3]

Ezalatt Teuffenbach Kristóf a várőrségekkel és a felsőmagyarországi nemesség hadaival, összesen mintegy 20.000 emberrel és néhány nagyobb ágyúval Hatvant fogta ostrom alá, de a vár erősen tartotta magát. Hasszán budai pasa, Szinán nagyvezír fia és a 4000 főnyi haddal a budai őrség megerősítésére visszamaradt Mohammed béglerbég Hatvan felmentését elhatározván, oda majdnem 10.000 főnyi sereggel útnak indultak s május 1.-én Turához érve, itt a Teuffenbach által elibük küldött Forgách Simon, Ecsedi Báthory István, Rákóczy Zsigmond, Dobó Ferenc és Homonnay István által vezetett magyar és néhány német parancsnok által vezetett egyéb hadak fogadták őket. Két órai heves küzdelem után a török had teljesen szétveretett; mintegy 3000 török maradt a csatatéren s egyúttal 17 ágyú és 25 zászló esett a győzők kezébe, akik mindössze 200 halottat vesztettek.[4]

Néhány nap múlva Balassa Ferenc Jászberénynél elfogott egy Esztergomba törekvő török eleségszállítmányt és magát az elhagyott jászberényi erősséget is megszállotta, ámde Hatvant Teuffenbachnak nem sikerült bevennie s utóbb a nagyvezír és a tatár kán közeledésének hírére a vár további ostromával felhagyott és hadait Kassára vezette vissza.

Közben a győri táborban serényen gyülekeztek a magyar és az idegen hadak, mely utóbbiak között Ferenc szász-lauenburgi és Ágost braunschweigi herceg is vezetett egy-egy csapatosztályt. Ezt az 50.000 főnyi sereget, mely kereken 30.000 német és cseh és 20.000 magyar harcost számlált és amelyet a Dunán egy 13 nagyobb és 25 kisebb (magyar) naszád is kísért[5] s amely ágyúkkal, lőszerrel és élelemmel is bőségesen el volt látva, Mátyás főherceg Esztergom alá vezette, ahova az április 24.-én érkezett meg. A haditanács ugyanis az ezévi hadjárat főcéljául Esztergom megvételét jelölte meg. Erről a seregről az egykorú Illésházy, aki egyébként Mátyás főherceg személyes híve volt, saját megfigyelései alapján a következőket írja:[6] „E táborban Mátyás főherceg vala főkapitány; ez oly engedelmes ember lőn, hogy semmi igazságot, büntetést a táborban nem művele és ez okért sok számtalan emberölések esnek vala; egy nap sem volt, hogy magyart nem öltek; paráznasággal s részegséggel, vendégséggel, kalmár árúval, udvari pompával, úgyannyira rakva volt a tábor, hogy nem a szent Istennek, de még a jámbor embernek is iszonyú vala bennmaradni. A kapitányok, ha tíz órán az ételhez ültek, délután négy-öt órán részegen keltek fel az asztaltól. Ki alunni ment, ki mulatni a mezőre. Mátyás herceg két hétig sem jött ki a táborból. Öt-hat mérföldig mindenfelé a falukat, városokat mind elpusztították, a szegénységnek minden marhájokat, lovokat, barmokat elhordták pénz nélkül; a mezőn a vetéseket mind elkaszálták és lovaiknak adták, annak utána a kévéket is szabadon hordták, mint ellenségek és a lovak alját is abból vetették meg. A hadakozó (hadi) tanács véle vala a herceggel: Ungnad Dávid, ki felette részeges ember vala s mellette két német kapitány, kik soha sem törököt nem láttak, sem hadban soha nem voltak, és Ferdinandus gróf a Hardeck, győri kapitány.“ Zrinyi György és Nádasdy Ferenc, kiket a főherceg szintén győri táborába rendelt, valamint a Nógrád elfoglalása révén magának máris fényes hírnevet szerzett Pálffy Miklós szava csak kevés súllyal bírt a főherceg előtt. Eleinte az április 27.-én megkezdett ostrom ugyan az ő utasításai szerint folyt s elég jó sikerrel is haladt előre, mert Pálffy a városbeli rácokat megnyerve, segítségükkel sikerült neki a várost bevennie, majd a Szent-Tamás hegyen épült erőd is a keresztények hatalmába került, de aztán a főherceg mindinkább a részeges Ungnadra és Hardegg Ferdinánd győri kapitányra hallgatott, aki a pákozdi győzelem révén igen nagy tekintélyre emelkedett, bár ez a győzelem, mint tudjuk, inkább Pálffy, Huszár, Zrinyi és Nádasdy érdeméül volt betudható. Ilyenformán aztán a kezdetben kivívott sikerek már nem nyertek folytatást. Mátyás új tanácsadói javasolták a kellő tűzérségi előkészítés nélkül végrehajtott második rohamot is, amelyet Pálffynak és Nádasdynak kellett végrehajtania és amelynek folyamán május 19.-én Balassa Bálint, a költő, halálosan, a vár derék parancsnoka, Kara Ali bég súlyosan megsebesült, Izsák bég pedig, aki Fehérvárról jött Esztergomba, bajtársát megsegítendő, elesett. Sem ez, sem a még következő három roham azonban sikerre nem vezetett;[7] a vár és a víziváros mindannyiszor sikerrel verte vissza a támadásokat, bár az ostromlók színe-java tömegesen halva feküdt az azokat környező árkokban.[8]

Miután nem lehetett kétség aziránt, hogy Szinán pasa ez évben megújítja támadását, Mátyás főherceg a király nevében június 1.-re esztergomi táborába kis országgyűlést hirdetett, amelyen a dunamelléki megyék rendeivel a fölkelés elrendelése és az adó megszavazása iránt értekezett. Hasonló gyűlést hirdetett a főherceg a felvidéknek is Teuffenbach által Kassára, Horvátországnak pedig Erdődy bán által Zágrábba. Az esztergomi gyűlésen a rendek az általános fölkelés elrendelésén kívül a folyó évi hadjárat tartamára havonta egy-egy forintot ajánlottak meg s ugyanerre az időre a zsidók és anabaptisták fejenként 25 denár fizetésére köteleztettek.[9]

E határozatból kifolyólag Illésházy István a dunáninneni, Nádasdy Ferenc pedig a dunántúli országrészben oly eréllyel intézték a nemesség fölkelését, hogy rövid idő múlva újabb 20.000 fegyverest vihettek az esztergomi táborba Pálffy és Zrinyi országos kapitányok zászlói alá. De alig hogy ezek a hadak oda megérkeztek, híre jött, hogy Szinán pasa seregével nemsokára Budára érkezik, mire Mátyás főherceg június 29.-én Ungnad tanácsára Esztergom városát felgyújtotta s aztán táborát a Duna balpartjára helyezte át dacára annak, hogy ezt a magyar vezérek erősen ellenezték, s egyelőre Párkánynál foglalt állást.[10] Ugyanezidőtájt hagyott fel Teuffenbach is Hatvan ostromával s hadait, mint már említettük, Kassára vezette vissza, mert Szinán szövetségesei, a krimi és nogaji tatárok Gházigiráj khánjuk vezetése alatt, nem akadályozva a Rudolf által fizetett kozákok által, könnyen betörhettek a Mármarosba és Ungba, honnan Debrecennek, Szolnoknak vettek irányt, iszonyúan dúlva, rabolva és pusztítva az útjukba eső vidékeket. A tiszántúli megyék urai és nemessége itt-ott szembeszálltak ugyan velük, de az óriási túlerővel nem bírtak, Teuffenbach pedig csak „rákháton méne a tatárok ellen való harcra“.[11]

[1] A megadás napját Horváth Mihály (id. m. IV. 417), Szalay László (id. m. IV. 417.) és Fessler–Klein (id. m. IV. 21.) március 10-ikére, Rónai Horváth ellenben (Magyar Hadi Krónika, II. 115.) nem tudni mi alapon, március 25-ikére teszi. Épígy téves Kozics László (Győr vár 1594-től 1598-ig. Hadt. Közl. 1591. évf. 496.) ama adata is, hogy Nógrád vára már február 27.-én meghódolt volna, holott e napon Pálffy még csak elindult drégelyi táborából.

[2] Khevenhiller, Annales, 1243.

[3] Istvánffy id. m. XXVIII. 622. – Hatvani, Brüsseli Okmt. III. 58. – Sárospataki Krónika 54. – Illésházy id. m. 8. – Petrovics. Kézirati Gyüjtemény, I. 6. Verzeichniss, was sich im Lande Ungarn zugetragen, 1591.

[4] Istvánffy id. m. XXVIII. – Ungarische und siebenbürgische Kriegshändel, 67. (Teuffenbach levele Mátyás főherceghez). – Hatvani, Brüsseli Okmt. III. 51. – Illésházy feljegyzései, 11.

[5] A hajóhad parancsnoka Riedesel fülöp Antal német dunai főkapitány volt, akit eleinte Prinzenstein János Sándor helyettesített. Ámde „a tekintélyes és hatalmas császári vizierő, mely semmivel sem volt kisebb a török dunai hajóhadnál, ezen ostrom alkalmával semmi hasznára sem volt az ostromló tábornak. A hajóparancsnokok renyhesége, gyávasága és az ágyúgolyóktól való félelme okozá, hogy nemcsak egyetlen viadalban sem győzedelmeskedék, de még az ellenség gúnyolódó kicsinylését és vakmerő packázását sem volt képes megtorolni.“ (Katona id. m. 771. nyomán dr. Szentkláray Jenő, A dunai hajóhadak története, 182.)

[6] Illésházy följegyzései. Magyar Tört. Emlékek. Irók, VII.

[7] Hammer-Purgstall id. m. II. 585. összesen hat sikertelen rohamról tesz említést: „Nach sechsmaligem Sturme und zwanzigtägiger Belagerung war er (Mátyás főherceg) dieselbe aufzugeben gezwungen, so wie Teuffenbach die von Hatvan.“ (Istvánffy, Naima, Pecsevi, Aali 459.). De abban viszont ő téved, hogy az ostrom csak húsz napig tartott volna, mert ápr. 27-től június 15-ig nem húsz, hanem 50 nap telt el.

[8] Illésházy feljegyzései. – Istvánffy id. m. XXVIII. 626. – Petrovics, Verzeichnis I. 26–53. – Hueber levele, Praynál, Epist. Proc. III. 236.

[9] Kovachich, Vest. Comit. 732. és Suppl. ad. Vest. Comit. III. 310. – Kerchelich, Hist. eccl. Zagrab. 298.

[10] Závodszky naplója Katonánál, XXVI. 780.

[11] Sárospataki Krónika, 54. – Kovachich Script. min. II. 332. – Pray, Epist, Proc. III. 237. – Hammer-Purgstall id. m. II. 586.