Az 1575. évi lengyel királyválasztás már abból a szempontból is különösnek és nevezetesnek mondható, mivel azon a németek hatalmas császárja, aki egy személyben magyar király is volt és annak egyik lenézett, általa semmibe se vett és sokszor vérig sértett vazallusa kerültek jelöltek gyanánt egymással szembe és csodák csodája, ezúttal is nem a hatalmas Góliát, hanem a kis ügyes Dávid vitte el a győzelem pálmáját. Az erdélyi fejedelemnek ily körülmények között történt megválasztása, illetve diadala a hatalmas császár fölött kétségkívül nagy vívmány és megtiszteltetést jelentett az egész magyarságra nézve, de az én nézetem szerint Báthorynak királyi székbe történt emelése körül mégis egy óriási, többé jóvá nem tehető hiba történt, még pedig az, hogy a kétségkívül igen szép és nagy, igazi uralkodói tulajdonságaikkal és tehetséggel felruházott hatalmas ember Lengyelországnak és nem saját hazájának lett a királya, amelyet ő, lengyelországi működése után itélve, minden valószinűség szerint hamarosan kiemelt volna akkori tespedő, nyomorult állapotából.

Miksa királyról mint uralkodóról és emberről, vegyes érzelmekkel emlékszik meg a történelem.[1] Katonai szerepléséről, hadvezéri működéséről legjobb nem beszélni. Az 1566. évi háború sajnálatos tapasztalatain okulva, Miksa a hadügy terén igen messzemenő reformok tervével foglalkozott s e célból az 1568 június havában megtartott szaktanácskozáson egy 30 írott ív terjedelmű elaboratumot készítettek,[2] mely azért nevezetes, mert a császári és a magyar hadi szervezet első csiráit foglalja magában. Ekkor rendszeresítették a lovasított lövészeket; ezekből alakultak utóbb a lovas ezredek lövész-századai. Fontos támpontokat tartalmaz a tüzérség, a lőszertárak szervezéséről és a lőporkészítés módozatairól és utasításokat ad az erődítési munkálatokra vonatkozólag stb.[3] A nemesi fölkelést is újjá akarta szervezni Miksa, de az is abbamaradt; a jobbágyságra viszont azt az osztrák rendszert akarta alkalmazni, mely szerint ellenséges támadás esetén minden harmincadik férfiúnak a többi 29 költségére haladéktalanul be kellett vonulnia. Ez a rendszer azonban Ausztriában sem vált be s azt a rendek az 1572. évi országgyűlésen mint feleslegeset elvetették, mert nálunk szükség esetén valamennyi jobbágynak fegyvert kellett fognia.

[1] Fessle, Geschichte von Ungarn, neubearbeitet von Ernst Klein, III. 617. old. következőleg ír róla: „Der aufgeklärte, menschenfreundliche Fürst starb im fünfzigsten Jahre seines Alters. Aus politischen Rücksichten sich äusserlich zur katholischen Kirche bekennend, war er der innerlichen Überzeugung und Gesinnung nach Protestant… Leider fehlte es ihm an Verständniss für den Charakter der ungarischen Nation, gegen welche ihn seine Räthe einnahmen, an kriegerischen Geist, den ihre Zustände dringend forderten und an Neigung, in den Schranken zu bleiben, welche die Verfassung ihm setzte; dies war die Ursache, dass er für Ungarn weniger thun konnte, als man erwartet hatte, und weniger Anerkennung, Vertrauen, und Liebe fand, als er verdiente. Erst in den unheilvollen Völker fühlen, was sie an seine Zeiten nach seinem Tode leruten ihm besessen und verloren hatten.“

[2] Cs. és kir. bécsi hadilevéltár, Feldschriften, Fasc, V–I.

[3] Kivonatilag lásd Hadt. Közl. 1896. évf. 518.