János király halálos ágyán a nejének és fiának gyámjául kinevezett Fráter Györgyöt és Petrovics Pétert, valamint a többi körülötte levő főurakat arra kérte, hogy utódjául ne fogadjanak el Habsburgot királyul, mert ezáltal az ország, amint azt a Ferdinánddal való örökös viszály eléggé bebizonyította, még az eddiginél is nagyobb bajba keverednék, hanem ha jónak látják, kiáltsák ki és koronázzák meg az ő fiát, János Zsigmondot királyukká.

Martinuzzi ezt az óhajt teljesen a magáévá tette és minden tőle telhetőt elkövetett, hogy azt érvényre is emelje, bár már előre tudta, hogy ennek megvalósulása elé óriási nehézségek gördülnek. Első gondja az volt, hogy az ügyeket Erdélyben ennek megfelelően szabályozza, mi célból mindenekelőtt Török Bálintot, mint a királyi sereg fővezérét és a többi tanácsosokat a fenti eszmének és a vele való együttműködésre kellett megnyernie. A legközelebbi lépés az volt, hogy a még mindig lappangó erdélyi forrongást, ha lehet szép szerével, ha kell, fegyveres erővel gyorsan, még mielőtt Ferdinánd közbeléphetne, elfojtsa s a tartományt lecsendesítse. Ennek szükségét Martinuzzi oly élénk, megkapó és megrázó színekkel festette a gyülekezet előtt, hogy Török Bálint, akinek ingatagságától leginkább kellett tartania, elsőnek kötötte le szavát és fejét, hogy a királynét és fiát minden tehetségével védelmezni és a vajdákat, akár szép szerivel, akár erőhatalommal, a kívánt egyességre fogja kényszeríteni. Egy további lépés ezen a téren az volt, hogy Martinuzzi a havasalföldi vajdához, Radulhoz, akitől a még mindig Fogarasba zárt vajdák és párthívek segítséget reméltek, követet küldött s neki, ha a barátságos viszonyt az özvegy királynéval és fiával továbbra is fenntartja, Alvincet és Borbereket, mely helyiségek már régtől fogva az oláh vajdák birtokában voltak, de néhány év előtt Majláth által lefoglaltattak, visszaadni ígérte. Majd a székelyeket és szászokat Szászsebesbe gyűlésre hívta egybe s ott összes sérelmeik orvoslását kilátásba helyezte, mire valamennyien hűséget esküdtek a királyné és fia iránt.[1] Végül az erdélyi főbb várakba, így kivált Dévába, Hunyadba, Diódba, Csicsóba, Görgénybe, Szamos-Ujvárba, Almásba, Gyulafehérvárba, Szászsebesbe stb. megbízható kapitányok parancsnoksága alatt biztos hűségű rác őrségeket helyezett el, miáltal a vajdák helyzetét lényegesen megnehezítette. Ily messzemenő és célszerű intézkedések megtétele után a királyné tanácsosai a még mindig Ferdinándra támaszkodó és derekukat végkép beadni nem akaró Majláthékkal egy évi fegyverszünetet kötöttek és Erdély kormányát ideiglenesen Bornemissza Boldizsárra bízták.

Ezek után a már elkészített ajándékokkal[2] Eszéky püspököt és Verbőczyt a szultán megnyerése végett Konstantinápolyba indították s egyszersmind Zsigmond lengyel királyt is megkeresték, hogy leánya és unokája érdekében Buda és Kassa oltalmára segítséget küldjön és a maga részéről is, nemkülönben a francia király közbenjárásával igyekezzék számukra a szultán jóakaratát megnyerni.[3]

Erdélyben dolgukat ekként elvégezvén, a tanácsosok a Török Bálint vezette hadak kíséretében a főváros, az özvegy királyné és gyermekének oltalmára Budára indultak s néhai uruk hűlt tetemeit is magukkal vivén, azokat szeptember 15.-én Székesfehérvárott örök nyugalomra helyezték.

Magyarországon a helyzet és a további teendők iránt nem volt egységes a felfogás. Ferdinándnak régi hívei az országot a váradi béke értelmében tényleg az ő kormánya alatt egyesíteni akarták; egy aránylag kisebb, de azért elég befolyásos párt, amelynek élén Perényi Péter, Frangepán kalocsai és egri püspök, Bebek Ferenc és a két Balassa, Zsigmond és Menyhért, állottak, ugyancsak a váradi béke alapján állva, szintén Ferdinándnak kívánta az országot átadni, de csak azon feltétel alatt, ha ő a császár segítségével oly haderőt képes felállítani, mely az országot a netalán újból támadólag fellépő török ellen teljes bizonyossággal megvédheti; s végül a régi János-pártiak, az idegen Habsburg-uralomtól idegenkedve, az elhunyt király végső kívánságához képest a királyfi számára akarták fenntartani és biztosítani az országot. Az utóbb említett pártbeliek Martinuzziék hazajövetele és János hűlt tetemeinek eltakarítása után a Rákos mezején gyűltek egybe, ahol fenti határozatukat ünnepélyesen megerősítették, kihirdették, a csecsemő János Zsigmondot egyhangúlag királlyá kiáltották ki s nagykorúságáig az ország kormányát a királynéra s főbb tanácsosaira bizták olyanformán, hogy Martinuzzi továbbra is a kincstárt kezelje, Petrovics mint temesi gróf az alvidéket védelmezze, Török Bálint pedig mint az ország főkapitánya a sereg élén maradjon.[4]

Ezalatt a szabad kezüket visszanyert Majláth és Balassa Imre Erdély rendeit augusztus 29.-ikére Segesvárra rendelvén, ott magukat vajdai hatalommal kapitányokká választották meg s egyben végzést hozattak velük, hogy fejedelmökül azt fogják elismerni, akit a magyar urak – értve alatta Perényi–Frangepánékat – királyokul választanak.[5] Ezek után Majláth István szintén követet küldött Konstantinápolyba, akinek ott Eszéky és Verbőczy ellen kellett működnie; többek között be kellett vádolnia Fráter Györgyöt és pártját, hogy őt csak azért üldözik, mivel Erdélyt eddig a szultán hűségében megtartani igyekezett; ezért kérje meg a követ a szultánt, engedné át neki bizonyos adó fejében a tartományt, biztosítván őt, hogy Erdély példájára rövid időn belül egész Magyarország a magas Porta védelme alá helyezkedik; végül a követnek Izabella gyermekének törvényes ágyból származását is negálnia kellett.

Szulejmán Verbőczyt és Eszékyt eleinte nyájasan fogadta, de aztán Majláth követének befolyása alatt a további tárgyalásokat megszakította velük mindaddig, amíg egy Budára küldött gyorsfutár meg nem győződik, hogy vajjon János király után tényleg maradt-e gyermek, avagy nem. Budán az özvegy királyné, fiát ölében tartva, mély gyászban fogadta a török követet és miután magát és fiát a szultán védelmébe ajánlotta, emlőjét nyújtá gyermekének, aki mohón kapott utána. Ez a jelenet a csauszt, vagyis a követet annyira meghatotta, hogy a szép királyné lába elé borulva s kezét a gyermekre téve, Szulejmán nevében megesküdött, hogy ő és nem más lesz Magyarország királya.[6] Ilyenformán Verbőczyéknek Konstantinápolyban nyert ügyük lett, mert a szultán a csausz visszaérkezte után 1540 október 19.-én[7] igen meleg hangon tartott levelet adott át nekik, amelyben világosan ki volt mondva, hogy a szultán Magyarországot évi adó fejében János fiának adományozza. Az adóra nézve ebben a levélben a következők foglaltatnak: „Nekem szerződésem volt János királlyal, hogy országa után évente 50.000 arany forintot szolgáltat be az én portámra, de ezzel még most is hátralékban van.“ Az ez után fizetendő adó tekintetében abban állapodtak meg, hogy évente október havában 25.000 aranyforint, 10.000 aranyforintot érő ezüst és 15.000 aranyforintot érő bársony küldessék be Konstantinápolyba. Ugyanebben a levélben még a következő intelmet is intézi Szulejmán a magyarokhoz: „Egyek legyetek; szeressétek egymást és oltalmazzátok meg híven az országot; senki idegent az országba ne bocsássatok, hogy országotok csendes és békességes legyen.“[8] Ilyenformán nemcsak Majláth, hanem Ferdinánd követének is, kinek küldetéséről alább leend szó, vesztett ügye volt.

A csausz eltávozása után Izabella királyné október 9.-én levelet küldött az erdélyi rendeknek, amelyben meginti őket, hogy hűek maradjanak és hogy a magának főkapitányi hatalmat tulajdonító Majláthnak cselszövényeitől óvakodjanak. Nemsokára ezután Szulejmántól is megjött a parancs Erdélybe, hogy annak lakosai János fiának, ne pedig Majláthnak és Balassának, a konkolyhintőknek engedelmeskedjenek.[9] Nemsokára ezután azonban Ferdinándtól is kaptak levelet az erdélyi rendek, amelyben őket a hozzá való engedelmességre inti s egyszersmind tudatja velük, hogy Nádasdy Tamást, Balassa Zsigmondot és Horváth Gáspárt fegyveres erővel hozzájuk küldi az ottani rend helyreállítására és a tartomány biztosítására.[10] Ilyen körülmények között szegény erdélyiek igazán nem tudták, hogy voltaképpen kinek a szavára is hallgassanak.

Mialatt Magyarország Majláth Erdélyi lázadása és János király halála folytán sorsdöntő napoknak nézett eléje, Ferdinánd a kiélesedett vallási ügyek rendbehozatala végett távol országaitól Hagenauban tartózkodott. Innen küldte el a császárral egyetértésben Laszkyt július 8.-án újból Konstantinápolyba, hogy a János által bírt országrészt végre a szultán neki engedje át, amiért most változatosság kedvéért sólymokban, ebekben, órákban s több efféle csecsebecsékben ígért évenkinti ajándékot,[11] mert Junisz bég állítólagos kijelentése szerint a szultán aranynak, ezüstnek nincsen szűkében, ellenben régiségek, ritkaságok, cifraságok igen kedvesek előtte. Amikor aztán Ferdinánd János király halálát is megtudta, Tranquillus Andronicust is sietősen Laszky után küldötte, meghagyván neki, hogy utóbbival egyetértőleg igyekezzék Konstantinápolyban, ha máskép nem menne, a szultánnak 30.000, a fővezérnek 6000, Junisz bég főtanácsosnak 2000 arany évi ajándékot ígérve, kieszközölni, hogy ő a nagyváradi békekötés értelmében most már az egész országot birtokába vehesse.[12]

Egyidejűleg Ferdinánd megüzente Zsigmond lengyel királynak, hogy bár a váradi békekötést, melyet a boldogult János király megsértett, nem volna köteles megtartani, ő azt mégis pontosan betartani és végrehajtani kívánja s hogy ezen szerződés értelmében magának követeli az egész országot.[13] Hasonló üzenettel küldte Gróf Salm Miklóst, a hasonnevű volt hadvezérnek fiát, Izabella királynéhoz Budára, de határozott választ sem innen, sem onnan nem kapott. Erre Ferdinánd a Magyaróvárott táborozó Fels Lénárdnak parancsot adott Buda megszállására, aki ebből kifolyólag október 9.-én már Esztergom környékén állott, ahol Perényi Péter, Ráskay Gáspár, Lévay Gábor, Bánffy Boldizsár, Nyáry Ferenc és több más magyar úr hadai is hozzá csatlakoztak. Fels serege ekkor 450 nehéz, 2500 könnyű lovasból, 4500 gyalogosból, 1000 naszádosból és nagyszámú tűzérségből állott. Esztergomból Fels ultimátumot intézett Izabellához s felhívta, hogy haladéktalanul távozzék Budáról, mert különben fegyverrel fogja onnan kiűzni. Erre a királyné nagyon megijedt s Ferdinándhoz követséget küldött, megüzenvén neki, hogy ő kész a váradi béke alapján egyezkedni.

Időközben Fels, hogy seregének hátát, hajóhadának pedig a Duna használatát biztosítsa, Visegrádot fogta ostrom alá, melyet Litteráty Bálint védelmezett, de miután a vízi torony 10 napi lövetés után tovább tartható nem volt, Litteráty az alsó erődöket feladta. Az őrség nagyobb része ekkor már halott volt, de a támadók is mintegy 200 embert vesztettek. Erre Fels hadai a 32 naszádból és 13 más hajóból álló flotta segítségével átkeltek a Dunán, bevették Vácot, mely Pesthy Ferenc kapitány árulása folytán kardcsapás nélkül nyitotta meg kapuit. Ezután a sereg az ellenség csekélyszámú naszádai által bántatlanul hagyva, ismét a folyam jobb partjára kelt át, ahol Óbuda fölött a Felhévvíznél szállt táborba. Itt vette Fels Ferdinándnak október 17.-én kelt parancsát, hogy Várday Pál érseket, Perényi Pétert, Révay Ferencet és Salm grófot maga mellé véve, a királynéval és tanácsosaival tárgyalásokba bocsátkozzék, amazt a váradi béke megtartásáról, emezeket kegyelméről biztosítsa, ha neki a fővárost kiszolgáltatják. De három napnál tovább ne engedje nyújtani az alkudozást. Ha azalatt megegyezés nem jönne létre, akkor nyúljon ismét fegyverhez, de gondja legyen rá, hogy a királynénak és fiának bántódása ne legyen.[14] Az alkudozások folyamán Martinuzzi ismételten figyelmeztette Ferdinánd követeit azokra a veszedelmekre, amelyekbe a király fegyveres fellépése folytán az ország máris belekerült. A további bonyodalmak és bajok elkerülése végett ő hajlandónak nyilatkozott az egyezkedésre, csak azt kívánta, hogy Ferdinánd adja ki a Szapolyayak családi javait, mire szent eskűje amúgy is kötelezi. Ha pedig ezt nyomban meg nem teheti, hagyja meg a királynét mindaddig országrészének birtokában, amíg ezeket az elvállalt kötelezettségeket teljesíteni képes leend; de az egyezkedés csak nagyon nehezen ment s ez alatt az óbudai táborban levő sereg apróbb csatározásokkal, még inkább a környék fosztogatásával töltötte idejét. Végre november közepe táján mégis létrejött az egyesség Izabella és Ferdinánd megbízottai között, mely a királynénak és fiának az ország átengedése fejében 32.000 arany évdíjat, továbbá Nagyszombatot és Trencsént biztosította s jövendőbeli lakóhelyéül Pozsonyt jelölte ki. Ámde utóbb Bécsben mégis mást gondoltak és a létrejött megegyezést a Konstantinápolyból várt kedvező hírek reményében nem hagyták jóvá.

Ezalatt a sereg még mindig tétlenül töltötte idejét az óbudai táborban, mert Fels Budát megtámadni nem tartotta tanácsosnak. A fővárost a barát utasításai szerint Török Bálint védte. A védőrség 1000 magyar lovasból, 1000 rác és 1000 másféle fogadott zsoldosból állott és az oda menekülő parasztságot is fölfegyverezték. A békekísérlet meghiúsulta után Fels megkísérelte ugyan az ostromot, de csakhamar belátta, hogy az erős és jól védett Budával sehogy sem fog tudni boldogulni. Az öreg, köszvénybajával bajlódó Fels nem nagy fegyelmet tartott fenn csapatjai között s így Perényinek a fosztogatásokat és rablásokat ellenző magyar hadai és a német és vallon zsoldosok között napirenden voltak az összetűzések és verekedések. Egy napon oly mérgessé vált ez az összetűzés, hogy a két főparancsnoknak személyesen kellett a helyszínére sietni, hogy a rendellenességet megszüntessék. Ez alkalommal Fels combján sebesült meg, Perényit pedig nyakon találta egy kődobás, a verekedők pedig csak nem akartak széjjelmenni; ennélfogva a hajóhadról kellett spanyolokat és dalmatákat kirendelni a rend helyreállítására. A folyton megújuló hasonló incidensek miatt csakhamar a magyar és a német vezérek között is megbomlott az egyetértés, úgyhogy azok kölcsönösen bevádolták egymást a királynál. Erre Ferdinánd novembert közepe táján parancsot adott Buda ostromának félbenhagyására, mire Fels Pest megszállására négy zászlóalj (2000) csehet, két zászlóalj (1000) németet, 1000 naszádost és Bebek 300 lovasát visszahagyva, ő maga a sereg többi részével Tata és Pápa vidékére vonult el, ahol jobbára a Budán parancsnokló Török Bálint jószágain helyezte el csapatjait téli szállásokba, közben azonban Visegrád fellegvárát 8 napi ostrom után bevette, míg Perényi szépszerivel kerítette Székesfehérvárt birtokába, melynek megszállására 500 magyart és ugyanannyi németet hagyott hátra.[15] .

Tata elfoglalása után Pápa felé való előnyomulása közben Fels megbetegedett s fölmentését kérte a királytól, amivel aztán az ez évi hadjárat véget is ért.

Fels hadserege még Buda alatt táborozott, amikor oda Verbőczytől és Eszékytől Konstantinápolyból október 17.-én levél érkezett, amely küldetésük teljes sikeréről számolt be. Csak az ő elutazásuk után érkezett meg Laszky október 31.-én Konstantinápolyba, ahol a szultán Buda ostroma miatt bőszűlt haraggal fogadta Ferdinánd követét. Oly nagy volt itt ellene is az elkeseredés, hogy csak kevésbe mult, hogy orr- és fülcsonkítást nem kellett elszenvednie; mindazonáltal kilenc hónapig szoros őrizet alatt tartották, míg végre hazabocsátották.[16]

Szulejmán még Laszky kihallgatásának napján elhatározta, hogy a jövő évben újra Magyarországba vezeti seregét, mire nézve az előkészítő intézkedéseket nyomban megtétette. Egyidejűleg Mohammed szendrői pasa parancsot kapott, hogy 3000 főnyi haddal Magyarországba vonuljon. Amidőn Mohammed Buda felé való útjában hírül vette, hogy Fels serege Buda alól elvonult, ő is téli szállásokba vonult Kalocsa tájékán.[17]

[1] Verancsics, Kovachichnál, Script. min. I, 58.

[2] Ferdi id. m. (Thúry id. m. II, 100.) csak egy követről szól, „aki drágaköveken, értékes kelméken és különféle ajándékokon kívül 30.000 vert aranypénzt és egy mázsa tiszta ezüstöt hozott ajándékul.“

[3] Verancsics u. o. 53. – Buchholtz id. m. V, 141. – Katona id. m. XX, 1377.

[4] Verancsics, Katonánál, XX, 1416. – Jakab Elek, János Zsigmond élete és uralkodása, Keresztény magvető II, 165.

[5] Verancsics levele Statileo-hoz, Katonánál id. m. XX, 1406. – Pray, Epist. Proc. II, 88, 93.

[6] Verancsics, Katonánál XX, 1418.

[7] Maga a levél október 16-án kelt. Szalay László, Adalékok 195.

[8] Protocollum Bathorianum. Lásd Szalay László, Adalékok 195.

[9] Eder, Script. rer, Transsylv. II, 214.

[10] Szalay Ágoston, Négyszáz magyar levél 8, – Türkische und ungarische Chronikon (Nürnberg 1663), 152.

[11] Ferdinánd utasítása Laszky számára, Gévay id. m. III/3. 74: „Sed inprimis curet orator noster, ut munera quae quotannis mittere debeamus non alia sint, quam Falchones, Accepitras, Canes venatici, telae sericeae et aureae et id genus similia.“

[12] Gévay id. m. III/3, 70, 83, 94, 98. – Instructio pro Tranquillo Andronico dd. Viennae 1540 aug. havában, a cs. kir. házi levéltárban. – Hammer Purgstall id. m. II, 167.

[13] Buchholtz id. m. V, 142.

[14] Buchholtz id. m. 313.

[15] Felsnek 1540 november 25-én Nádasdyhoz intézett levele, Praynál, Epist. Proc. II, 90.

[16] Laszky naplója, Gévaynál id. m. III/3. – Buchholtznál id. m. V, 145. – Hammer–Purgstall id. m. II, 167. – Ferdi id. m. (Thúry id. m. II, 101.)

[17] Ferdi (Thúry id. m. II, 102.)