« c) Ferdinánd és János Zsigmond folytatólagos hadműveletei a Felvidéken. | KEZDŐLAP | V. Az erdélyi és török háborúk Szulejmán haláláig. 1564-től 1566-ig. » |
Ebben az egész időszakban, miután a hadakozó felek között részben béke állott fenn, részben pedig csak béketárgyalások folytak, nem nagy, döntő, hanem csak kisebbszerű, gyakran egészen lokális jellegü hadműveletek és harcok folytak, amelyek az ország sorsára döntő befolyást nem gyakorolhattak. A legsajnálatosabb az volt a dologban, hogy e küzdelmek legnagyobb részében magyar testvérek állottak magyar testvéreikkel szemben s így az a drága magyar vér pocsékolódott el, amelyre az országnak a megszakítás nélkül tartó és még ezután is következő török hadjáratokban oly égetően szükséges lett volna. Ámde Ferdinándot, Izabellát és János Zsigmondot annyira önző célok vezérelték, hogy miattuk az ország, a haza kérdése és szent ügye épúgy mint eddig, most is másod vonalba szorult. Ez szinte csodálatra méltó, hogy mindezt a magyarok birkatürelemmel nézték, sőt még arra is kaphatók voltak, hogy ezekben az elsősorban egyéni és magáncélokat szolgáló küzdelmekben az ő, már amúgy is a végtelenségig kiszipolyozott vérüket és vagyonukat még tovább apasszák és értéktelen holmi módjára elherdálják.
Ezekben a hadjáratokban főleg két egyén tűnik ki igen szép vezéri képességével: a királypártiak oldalán a már eddig is remek dolgokat produkált Thelekessy Imre; Izabella részén pedig, bár az előbbinél jóval kisebb keretben és nagyon is változó szerencsével, Németh Ferenc. A törökök részén szerencsés és ügyes vezetőnek főleg a merész és ügyes Hasszán bég bizonyult.
Thelekessy valóban, kivált a mozgó harcok és hadműveletek terén, oly nagyképességű hadvezetőnek bizonyult, hogy őt bízvást számottevő túlerő felett rendelkező török hadakkal is szembe lehetett volna állítani s ő a maga körültekintésével, leleményességével, kitartásával és a vakmerőségig menő bátorságával biztosan úrrá vált volna nagy török tömegeken is, sőt talán ő volt az egyedüli ember ebben az időszakban, aki az ország szívét és az attól délre elterülő vidéket egészen a Szávaalsó Dunáig terjedőleg, újból megtisztíthatta volna a félhold uralmától, de a sors úgy akarta, hogy ő országraszóló fényes hadvezéri képességét leginkább magyar testvéreivel szemben mutassa meg és érvényesítse. Egyébként Ferdinánd nem is volt az a nagystílű uralkodó, aki a hatalmas törökkel szemben kockázatosabb vállalatokba is mert volna belebocsátkozni; e helyett ő inkább hosszúra nyúló körmönfont béketárgyalások, vesztegetések és adófizetések révén remélte a békét biztosíthatónak, aminek helytelensége azonban lépten-nyomon bebizonyosodott.
A székelyek lázadásukat elég ügyetlenül szervezték meg és hajtották végre, Majláth és a szászok által cserben hagyva, ügyük már kezdettől fogva rossz lábon állott, a rossz vezetés, több csoportra való oszlás, dúlás, rablás, tivornyázás aztán végkép megpecsételte vállalatuk sorsát.
« c) Ferdinánd és János Zsigmond folytatólagos hadműveletei a Felvidéken. | KEZDŐLAP | V. Az erdélyi és török háborúk Szulejmán haláláig. 1564-től 1566-ig. » |