| « e) Az 1557-től 1562-ig terjedő események és hadműveletek. | KEZDŐLAP | Megjegyzések. Elmélkedések. » |
Az önmagával és a világgal meghasonlott V. Károly császár már 1556 augusztus havában tudatta öccsével, hogy a császári koronáról lemondani és kolostorba vonulni készül. A szeptember 7.-én megtartott regensburgi gyűlés a lemondást elfogadta s utódjául öccsét, Ferdinándot jelölte, akinek formális megválasztása azonban csak 1558. március 14.-én történt meg a Frankfurtban összegyűlt választófejedelmek által.
A Károly császártól vett értesítés után Ferdinánd 1556 augusztus 25.-én még mindig Konstantinápolyban levő követeinek meghagyta, hogy a szultánnal minden áron békét kötni igyekezzenek.[1] Ámde a szultán hosszú távolléte miatt a követek ennek az utasításnak csak 1557 június 28.-án felelhettek meg, amikor a szultán kijelentette, hogy Ferdinánd Erdélyről való lemondását tudomásul véve, kész annak magyarországi birtokaira nézve békét kötni, azonban feltételül kikötötte, hogy Szigetvár, honnan birtokait minduntalan háborgatják, leromboltassék s a király az elmaradt két évi adót megfizesse.[2] Ezzel a propozícióval Verancsics és Zay követek indíttattak augusztus közepén Ferdinándhoz útba, míg ezúttal Busbeque maradt vissza a török fővárosban, aki 1558 elején két hónapra szóló fegyverszünetet eszközölt ki a Portánál.[3]
Ugyanebben az időben Izabella követei, Szalánczy János és Kemény János szintén Konstantinápolyban jártak, hogy LippánaK, Temesvárnak és több tiszamenti várnak kilátásba helyezett Erdélyhez való csatolását szorgalmazzák. De a szultán nemcsak, hogy ehhez nem akarta beleegyezését adni, hanem azt kívánta, hogy a királyné, illetve János Zsigmond birtokainak egyrészt Déva és Küküllővár, másrészt Fekete-tó és Szilágy-Cseh legyenek a határai s ami a mondott határokon kívül esik, valamint a Bárcaság török földdé váljék,[4] amiből nyilvánvaló lett a szultán ama törekvése, hogy Magyarországot és Erdélyt részenként és fokozatosan végre egészen a török birodalomba bekebelezze.
A szultán üzenete igen nagy elkeseredést szült az erdélyi urak között, akik eszerint az Izabella kormányába vetett reményeiket meghiúsulva látván, lassanként és egymás után annál is inkább ismét a Ferdinándhoz való átpártolás eszméjével kezdtek foglalkozni, mivel Izabella a közügyeket főleg az öreg Petrovics és az udvarában levő lengyelek, elsősorban Niszoczki Szaniszló, Petrovicsnak 1557 október 13.-án bekövetkezett halála után pedig majdnem kizárólag utóbb említett lengyel kegyence által intéztette és kezeltette.
Maga Izabella a szultán üzenetének vétele után Somlyai Báthory Kristófot 1557 év végén II. Henrik francia királyhoz küldte, járna közbe a szultánnál legújabb elhatározásának megváltoztatása érdekében. A francia király nemcsak ezt igérte meg, hanem azt az ajánlatot is tette, hogy leányát János Zsigmond hercegnek nőül adja és segítségére Ferdinánd ellen öt évig öt-öt ezer gyalogost is tart Felső-Magyarországon. Ezzel a kedvező hírrel Báthory 1558 tavaszán tért vissza a francia király Martines nevű követének kíséretében, aki csakhamar meggyőződvén, hogy Izabella mily elpuhult, férfiatlan nevelésben részesíti fiát, mily esztelenül pazarolja tartománya jövedelmeit, – több erdélyi úrral egyetértve, azon kezdett működni, hogy a királyné és fia külön udvart tartsanak, előbbi Nagyváradon, utóbbi pedig az urak felügyelete alatt Erdélyben. Izabella az ellene irányuló fondorlatokban leginkább Bebek Ferencet és a két Kendy testvért, Ferencet és Antalt tartván bűnösöknek, azokat tanácskozás ürügye alatt Gyulafehérvárra hívatta s ott 1558 augusztus 31.-én éjjel Balassa Menyhért s ennek cimborái, Daczó Tamás és Perusics Gáspár által legyilkoltatta. Balassát a királyné jutalmul a magyarországi részek főkapitányává nevezte ki, hogy azokat a Ferdinánd részén buzgólkodó Thelekessyvel szemben megtartsa.
Közben Ferdinánd 1557 június 1.-én Pozsonyban országgyűlést tartott, amelyen a rendek ismét felajánlották a kívánt kétforintnyi segélyt, a végvárak erődítésére pedig jobbágyaik részéről hatnapi ingyen munkát.[5] Pozsonyból Ferdinánd több magyar főúr kíséretében Regensburgba indult, hogy ott újból szorgalmazzák a németbirodalmi rendek segítségét a török ellen, akivel, nemkülönben Izabellával is, mint alább látni fogjuk, a fegyverszünet és a békealkudozások ellenére a katonai hadműveletek szinte megszakítás nélkül folytak.
Ferdinánd távolléte alatt mindsűrűbben a német kancellária útján küldte rendeleteit a magyar országtanácshoz, miből az említett kancellária fokozatosan jogot kezdett magának formálni, hogy mind sűrűbben és korlátlanabbul beleavatkozzék a magyar kormány ügyeibe. Ezt a sérelmet a rendek a Miksa főherceg által 1559 január 6.-án Pozsonyban megtartott országgyűlésen szóvá is tették, egyben azt is felpanaszolták, hogy az ország mily rettenetes károkat és sanyargatást szenved az idegen katonaságtól, mely az alatt az ürügy alatt, hogy zsoldját nem kapja meg, kíméletlenül zaklatja és zsarolja a lakosokat. Bár a király, illetve helyettese ezúttal a rendesnél nagyobb adó- és csapatmegajánlást nem is egy, hanem egyszerre hat évre követelt, a rendek most is az állandó legénység tartása tárgyában csupán 1555. évi végzésüket újították meg s adóul is csak 2 forintot szavaztak meg, még pedig csupán a folyó évre. Azonkívül Miksa nejének, „a most elsőízben magyar földre lépett Máriának“ házhelyenként 20–20 denárt ajánlottak fel a rendek tiszteletdíj gyanánt.[6]
Ferdinánd az elébe terjesztett törvénycikkelyeket március 10.-én Augsburgban erősítette meg s most végre a német birodalmi rendek is határozatot hoztak, hogy a legutóbb megszavazott pénzsegély még behajtatlan része pótlólag befizettessék s azonkívül a végek oltalmára és megerősítésére három éven át évi 500.000 forintot szavaztak meg.[7]
Nemsokára ezután kapta Ferdinánd konstantinápolyi követétől az értesítést, hogy a szultán most már a Bajezid és Szelim fiaival támadt kellemetlenségei miatt ez évben már nem fog ellenségesen föllépni Magyarország ellen, mire nézve a budai pasának határozott parancsot is küldött; most tehát szerzett benyomása szerint a jelenlegi birtokállapot alapján a békét 8 évre meg lehetne kötni. Ebből kifolyólag Ferdinánd 1559 április 29.-én Wyss Albertet a megfelelő meghatalmazással elindította Konstantinápolyba, itt azonban újabb nehézségek merültek fel, mert Szulejmán Szigetvár átadásának, vagy legalább lerombolásának feltételétől sehogy sem akart elállani.
E tárgyalások alatt Izabella követei is Konstantinápolyban jártak, ahol azt az utasítást kapták, hogy úrnőjük igyekezzék minden áron Ferdinánddal megegyezni. Erre most már a királyné is annál hajlandóbbá vált, mert mindig nagyobb bajai és kellemetlenségei támadtak a neki alárendelt urakkal, akik szeszélyes és pazarló életmódját és kormányzását, valamint lengyel tanácsosainak túlságos befolyását megunván, a leghatározottabban arra törekedtek, hogy a kormányt a rosszindulatú asszony kezéből kivéve, az már most János Zsigmond kezébe tétessék át. Sőt utóbb még az a kellemetlen hír is eljutott füléhez, hogy tiszamenti kapitánya, Balassa Menyhért, Ferdinándhoz átpártolni s egyútal Erdélyt is annak kezébe átjátszani igyekszik. Ezért Izabella egyik meghitt emberét, Gyulay Mihályt, titkon azzal az utasítással küldte Bécsbe, hogy Ferdinánddal minden áron megegyezést hozzon létre. Gyulay fáradozása nem volt egészen hiábavaló, mert ő a birtokviszonyokat illetőleg hamarosan megegyezett Ferdinánd biztosaival, mely szerint Erdély, Munkács, Huszt az egész Máramarossal s ami a Tiszán túl jelenleg is kezén van, János Zsigmondé marad, ellenben Abauj, fővárosával, Kassával, mely úgyis Ferdinándot uralja, ennek birtokában marad s végül Ugocsa és Bereg vármegyék mind a két részre fél-fél adót fizetnek. A megegyezés létrejötte után Ferdinánd leányai egyikét János Zsigmondnak nőül adja s még csak az egy királyi címben, melyre Izabella fia számára igényt tartott, Ferdinánd pedig azt megadni nem akarta, nem tudtak a felek megegyezni, amikor Izabella 1559 szeptember 20.-án bekövetkezett halála a már-már kész megegyezést hirtelenül felborította. János Zsigmond az 1560-ra hajló télen magasabbra emelt követelésekkel folytatta ugyan a tárgyalásokat, de azok eredményre nem vezettek s így a felek 1560 április 1-én csak egyévi fegyverszünetet kötöttek egymással.[8]
Ezalatt a törökkel is tovább folytak a béketárgyalások s az ügyes Busbeque végre 1562 augusztus 17.-én megegyezett a Portával, mely szerint a felek között 8 évre béke köttetik, oly feltétel alatt, hogy Ferdinánd magyar birtokai után 30.000 forintot fizet adóul, János Zsigmonddal pedig a kérdés tárgyát nem képező Erdélyen kívül, a szorosan vett Magyarországon fekvő kölcsönös birtokok tekintetében külön alkudozás és megegyezés létesítendő. Mindkét félnek szabadságában áll, hogy saját területén erősségeket emeljen. A határok kijelölésére és a felmerülő vitás kérdések elintézésére biztosok kapnak megbízást. Az utóbbi időben nagyon elharapódzott rablás és a bajvívás a magyar hadnagyok és a török bégek között kisebb-nagyobb csapatok jelenlétében szigorú büntetés terhe mellett tilos.[9]
Busbeque a melléje adott török követtel 1562 november végén Frankfurtban találta Ferdinándot, aki életerejét már hanyatlani érezvén, ott az említett év szeptember 21.-én elsőszülött fiát, Miksa cseh királyt római királlyá választatta.
Most aztán Ferdinánd ama óhajának adott kifejezést, hogy Miksát magyar királlyá is megkoronázzák, mi célból 1563 augusztus 20.-ikára Pozsonyba országgyűlést hirdetett s itt szeptember 8.-án Miksát királlyá, a következő napon pedig nejét királynévá koronázták.[10] Ezután a rendek a jövő évre adóul házhelyenként 3 forintot ajánlottak fel; kettőt segélyül Ferdinándnak, egyet koronázási tiszteletdíjul Miksának. A katonaszolgáltatás és a jobbágyok ingyenmunkája tekintetében a legutóbbi országgyűlés határozata újíttatott meg. Azonkívül a rendek többek között még következő kívánságuknak adtak kifejezést: „Minthogy a hazafiak elnyomatásának nagyobb része őfelsége idegen tiszteitől és fegyveres népeitől ered, s minthogy idegen várnagyok nemcsak rabolnak és zsarolnak, hanem mi tűrhetetlenebb mindennél, még megvetéssel és gyalázó kifejezésekkel is illetik a magyart: méltóztassék őfelségének a külföldi hadnagyokat az országból eltávolítani és a várakat érdemes és alkalmas magyarokra bízni.“[11] És mindjárt hozzátehetjük, hogy őfelségeik széles jókedvükben mindent megigérték, de alapjában véve minden a régiben maradt.
Fiának magyar királlyá történt megkoronáztatását Ferdinánd már nem sokáig élte túl, mert küzdelemteljes élete 1564 július 25.-én, élete 61.-ik évében véget ért. Nejétől, Annától, 15 gyermeke született, kik közül 9 leány és 3 fiú élte túl az apát. Ez végintézkedésében tartományainak kormányzását következőleg osztotta fel: Miksának a magyar s a cseh korona tartományai, valamint Felső- és Alsó-Ausztria jutottak; Tirol, Vorarlberg, továbbá a sváb és elsassi uradalmak Ferdinándnak; Stiria, Karinthia, Krajna a görzi grófsággal, Triesttel, stb. Károlynak.
[1] Verancsics, Összes munkái, IV, 203. – Miller id. m. 149.
[2] Katona id. m. XXII. 965.
[3] Katona id. m. XXIII. 3. – Hammer-Purgstall id. m. II, 261.
[4] Pray, Epist. Proc. III, 122. – Katona id. m. XXII, 971.
[5] Corpus Juris Hung. I, 478.
[6] Corpus Juris Hung.I, 484.
[7] Katona id. m. XXIII, 245. – Pray, Epist. Proc. III, 144.
[8] Istvánffy id. m. XX, 395. – Forgách id. m. IX, 229. – Bethlen Farkas id. m. V, 2. – Sigler, Bélnél, Appar. Dec. I, 82.
[9] Istvánffy id. m. XXI, 422. – Hammer-Purgstall id. m. II, 279.
[10] Forgách id. m. XIII, 312. – Istvánffy id. m. XXI, 423. – Liszthy, Bélnél, Apparatus, II, 303.
[11] Corpus Juris Hung. I, 496.
| « e) Az 1557-től 1562-ig terjedő események és hadműveletek. | KEZDŐLAP | Megjegyzések. Elmélkedések. » |