Az Erdély ellen felvonult török–tatár–oláh hadakból alakult 2. török hadseregnek már kezdettől fogva inkább tüntetés és Castaldo erdélyi hadának lekötése volt a kitűzött feladata. Ezt a két vajda kombinálva a színleges béketárgyalásokkal, kétségkívül ügyesen és sikerrel hajtotta végre. Az orránál fogva vezetett Castaldo, akinek egyébként minduntalan annyi belső baja is akadt, végre teljesen elvesztette lába alól a talajt; a tábornokon lassanként a legrettenetesebb kétségbeesés vett erőt, mely végre július 29.-iki levele szerint valóságos üldözési mániává fokozódott agyában.

Achmed pasára és Temesvár alatt folyamatban levő hadműveleteire nézve a 2. török hadseregnek ez a magatartása is meghozta a kivánt eredményt. Ámde micsoda eredményekre lehetett volna számítani, ha a két vajda nemcsak incselkedésekkel, nagyobbszabású portyázásokkal, hanem komoly támadásokkal lépett volna fel a számukra hadiszínhelyül kitűzött Erdély és annak szerencsétlen parancsnoka, a magával teljesen tehetetlen Castaldoval szemben?! Magyar szempontból tekintve a dolgot, erre valóban még gondolni sem valami jó és kellemes.