| « 3. Achmed pasa hadműveletei. | KEZDŐLAP | Megjegyzések. Elmélkedések. » |
Alig hangzottak el a szegedi katasztrófa utolsó akkordjai, dél felől máris újabb zivatarok felhői kezdtek tornyosulni. A mult évi kudarcon felbőszülve, Szulejmán szultán 1552. március elején a kegyvesztett Szokolli Mehemed béglerbég helyett Achmed pasa másodvezírt nevezte ki a Magyarország ellen indítandó sereg fővezérévé. Eleinte ő maga akart e sereg élére állni, de az újonnan kitört perzsa bonyodalmak, mint nemkülönben gyenge egészségi állapota megakadályozták őt e szándékában. Az eredetileg megállapított hadjárati terv szerint a szultán a fősereg élén maga akarta Temesvárt megostromolni s annak megvétele után Szolnokot, Egert és a többi végvárakat meghódítani, majd Eger alól a bányavárosokon át a Dunának fordulva, Achmed pasa másodvezírrel Komáromnál egyesülni s végre az egész erővel egyenesen Bécs ellen nyomulni szándékozott.[1] Ez a terv azonban dugába dőlvén, nagyban véve az 1552. évi hadjárat számára is az 1551. évi hadjárati terv lépett érvénybe, épígy az egész haderőnek 3 hadseregbe való beosztása is. Az Achmed pasa közvetlen parancsnoksága alá lépő 1. vagy ruméliai hadsereg számára Temesvár és Lippa megvétele tűzetett ki feladatul; a török-tatár hadakból és a hozzájuk csatlakozó havasalföldi és moldvai segítő csapatokból alakult 2. vagyis havasalföldi hadseregnek Erdélyt kellett megszállania s a magyar király ott levő hadainak kiűzése után János Zsigmondot kellett a szultán protektorátusa alatt visszahelyeznie s végül Khadim Ali budai béglerbég, mint a 3. hadsereg parancsnoka, azt az utasítást kapta, hogy azalatt, míg a fősereget képező 1. hadsereg Temesvárt ostromolja, addig ő a hont- és nógrádmegyei erősségeket vegye be és rombolja le s aztán Achmed pasával Szolnok alatt egyesüljön s annak megvétele után mindketten Eger ostromára induljanak.[2] Innen a további hadműveletek a bányavárosok felé voltak intézendők.
Achmed pasa a ruméliai csapatokat már április elején összevonta Drinápolynál,[3] ahova Hasszán pasa anatoliai béglerbég április közepén érkezett meg a kis-ázsiai hadtesttel. Innen a hadsereg április 22.-én indult el és május 16.-án Szófiához ért. Az itteni táborból írt még ugyanaz nap Achmed pasa Kendy Antalnak, Somlyai Báthory Endrének, a székelyeknek és szászoknak levelet, amelyben azzal fenyegetőzött, hogy Erdélyben kő kövön nem marad, ha a német hadat ki nem űzik és János Zsigmondot el nem ismerik fejedelmüknek.[4] Május 21.-én a sereg Nisnél állott és a hó végén Szendrőhöz érkezett. Közben a Dunán három helyen is hidat vertek, és pedig Haramvárnál, Krusevácnál és Péterváradnál, a Drávát pedig Eszéknél hidalták át. Az utóbb említett időre a boszniai, szerbiai és a határmenti magyar szandzsákok csapatjai Szokolli Mehemed belgrádi táborában gyülekeztek.[5]
A török sereg létszámát Tinódi és utána Forgách túlzottan 160.000 főre, 100 tábori és 16 ostromágyúra teszi.[6] Losonczy ellenben július 19.-én a királyhoz intézett levelében azt írta, hogy a török sereg számra nézve nem nagyobb 50.000 embernél.[7]
Az élelmet és lőszert Szendrőig hajókon, onnan tevéken és lovakon szállították a sereg után.
Szokolli Mehemed június első felében a Belgrádból Péterváradra vezetett ruméliai hadtesttel itt átkelt a Dunán, majd a Tiszán is anélkül, hogy ellenállásra talált volna, Achmed pasa pedig az anatoliai hadtesttel június 11.-ike után Haramvárnál kelt át a Dunán s azt Somlyóig előrevezetvén, itt a ruméliai hadtestet bevárandó, táborba szállt.
Mialatt mindezek történtek, a magyarok részén meglehetősen szomorúak voltak az állapotok. Az 1551. évi hadjárat befejezése után Losonczy István megkísérelte ugyan Becse és Becskerek visszafoglalását, ami azonban nem sikerült. 1552 január 17.-én Losonczy azzal az elhatározással, hogy állásáról lemond, neje látogatására Csejtére utazott. Távolléte alatt a vár helyettes parancsnokai, Kosár Benedek és Dely Ferenc a várőrségben sehogy sem tudtak fegyelmet tartani s a zsoldosok, fizetésüket rendesen meg nem kapván, rablás útján szerezték meg a környező lakosságtól az élelmet, úgyhogy Temesvár körül 10 mérföldnyi kerületben nem maradt község, amelyet ki ne fosztottak volna.[8]
Losonczy távollétében a Temesvár és az alvidék védelmével megbízott Aldana mindent elkövetett Castaldo útján, hogy a király őt nevezze ki véglegesen Temesvár főispánjává, de végre mégis a jobb belátás győzött és Losonczyt rávették, hogy újból elfoglalja elhagyott állását. Aldana, bár a király neki március végén Temesvár megerősítésére 2500 aranyat, majd utóbb május közepén még 5000 forintot küldött, az erődítmények kijavításán, – megtudván, hogy a király ugyanakkor megint csak Losonczyt erősítette meg előbbi állásában[9] – csak április 14-ig dolgoztatott, de ez a munka is csak tessék-lássék munka volt. Ennek folytán a két vár, Lippa és Temesvár erődítményei az újabb török támadás előestéjén kellőképpen kijavítva nem voltak, őrségeik pedig a zsold elmaradása miatt a szolgálat felmondásával fenyegetőztek. Hasonlóképpen a karánsebesi, lugosi, solymosi, nagylaki és csanádi várnagyok a hópénz elmaradása miatt lemondtak tisztségeikről s így e fontos véghelyek parancsnok és őrség nélkül maradtak.[10]
A török támadás által újból fenyegetett Erdélyben sem voltak jobbak a viszonyok s Castaldo folyton sürgette a királyt, hogy oda is pénzt és csapatokat küldjön. Addig is, míg azok megérkeznek, az Oláhországba vezető szorosok védelmére Serotin Károly hadát és Ödönffy László alvajdát 100 lovassal Brassóba rendelte, Haller Péter és Urbinói Sándor olasz hadi mérnök által pedig a szorosokat, az azok elzárására emelendő erődítmények és torlaszok építése szempontjából megvizsgáltatta.[11] Castaldo kérelme folytán Ferdinánd Erdély és az alvidék várainak biztosítására április elején 60.000 forintot, júniusban pedig a megszálló had erősítésére Helfenstein György gróf vezetése alatt 5000 német zsoldost és 10 löveget küldött Erdélybe.[12] Ahhoz, hogy a királyi hadak erősítésére az erdélyi három nemzet hadi erejét is igénybe vegye, Castaldo egyáltalában nem értett, mert ahhoz „tudni kellett volna azt megszervezni és vezetni s mint az előző évben a hazafias Fráter György tevé, benne a hadviselés ügye iránt lelkesedést ébreszteni. Ámde Castaldo dölyfös modorával az erdélyi felkelő hadak értékét folyton becsmérelte és lenézte. De ha akarta volna, akkor se tudta volna az erdélyiek hadi erejét fegyverre hívni és a királyi hadakkal közös vállalatra mozgósítani, mivel a pöffeszkedő császári vezér, ki soha nem tudott az erdélyiek előtt népszerűségre szert tenni, Fráter György megöletése óta teljesen gyűlölt egyénné vált.“[13]
Miután Losonczy Csejte várában családi ügyeit elintézte, nejétől, leányaitól és barátaitól „végbúcsút vett“[14] s azzal a férfias elhatározással, hogy katonai hírnevén és hadi dicsőségén, még ha életét is fel kellene áldoznia, szennyfoltott esni nem enged,[15] a főparancsnokság átvétele végett április közepén pankotai várkastélyába utazott.
Hivatalos működését Losonczy május közepén kezdte meg, amikor neki Aldana a királytól ép abban az időben kapott 5000 forintból csak 1200 forintot adott át. Mivel pedig ez az összeg az erődítési munkálatok befejezésére és a neki Aldana által átadott létszámkimutatás szerint 950 főből álló védőrség több havi hátraléka zsoldjának kifizetésére nem volt elég, ezt Losonczy 950 ember helyett csak 400 lovast talált s ekkor az is kitűnt, hogy jóllehet Aldana zsoldot 700 lovas után vett fel, mégis még ennek a 400 embernek zsoldját sem fizette rendesen. Mindezeket Losonczy május 29.-én kelt levelében Pankotáról megírta a királynak.[16]
Május végén Losonczy a dunai török szállítások megzavarása és a haramvári híd lerombolása céljából a várakból hirtelen megfelelő hadat vont össze, azonban Aldana a parancsnoksága alatt álló spanyol csapatokat visszarendelte állomáshelyeikre s így a szándékolt vállalatot abba kellett hagyni.[17] Ebből kifolyólag Losonczy június 2.-án az esetet Miksa főhercegnek jelentette be, akinek minden fontosabb dologról szintén jelentést kellett tennie, és egyben kérte Aldanának az alsó részekből való áthelyezését.[18] Közben azonban Aldana is mindenféle hazug rágalmakkal illette Losonczyt a főherceg előtt, amelyeket az önérzetes katona, a való igazságot feltárva, önérzetesen visszautasított. És bár Aldanáról a felvett pénzek hűtlen kezelése és egyéb szabálytalanságok ezúttal újból bebizonyultak, Miksa főherceg őt június 9.-én kelt levelében csupán megrovással illette és felszólította, hogy ezután ne avatkozzék a temesi főispán katonai hatáskörébe.[19]
Közben Losonczy az alvidéki hét vármegye rendeit június 6.-ára Simándra részleges gyűlésre hívta össze, de azon a rendek eleinte hallani sem akartak újabb terhek vállalásáról s a legtöbben haza is utaztak, de amikor híre jött, hogy Ali budai pasa június 1.-én Veszprémet rövid küzdelem után hatalmába ejtette, a még Simándon maradt rendek önként megjelentek Losonczy előtt és kijelentették, hogy mégis készek az ő zászlója alatt fegyvert ragadni.[20]
Simándról Losonczy Temesvárra utazott, június 11.-én csak 1500 főnyi huszárokból, spanyolokból és hajdúkból álló őrséget talált, de a gyalogság már másnap kijelentette, hogy ha hátralékos illetékeit meg nem kapja, elhagyja őrhelyét. Losonczy ennélfogva a vármegyék által beszolgáltatott hadi adóból mindenekelőtt a lázongó őrség hátralékos zsoldját fizette ki s azután a földesurak által munkára rendelt jobbágyokkal a védőművek félbemaradt kijavítását, illetve építését nagyjából befejeztette. A város déli kőfala s az északi és keleti várkapu elé emelt földműveket nemcsak helyreállította, hanem azokat lövegekkel és csapatokkal való megszállásra berendezte. „A város és vár közötti összeköttetést biztosító vízi-torony megerősítésére különös gondot fordított, mivel jól tudta, hogy Temesvár el van veszve azon pillanatban, midőn a vízi-torony az ellenség kezébe jut… Ennélfogva Losonczy azt külön sövény-kerítéssel és erős földművel vette körül… Végül a városnak keletre tekintő védőműveire s a vár délnyugati sarokbástyájára erős löveggátonyokat, a falak mentében pedig gyalogsági lőállásokat készítettek azon célból, hogy a vár alatti szigetet (vagyis a Sziget-külvárost) lövegek és gátpuskák által hatásos tűz alá vonhassa, hogy azon az ostromlók egykönnyen magukat be ne fészkelhessék.“[21]
Június 15. és 20. között Losonczy a megyék nemességét ismét felszólította a hadrakelésre, de ez csak lassan haladt előre. A többszörös kérésre és sürgetésre csak néhány hazafias érzésű főúr érkezett meg csapatjával: így többek között „Forgách Simon, Batthyány Farkas temesvári alispán, Bornemissza János, Farkasics Péter és Horváth János nagykúnsági lovagtiszt.[22] A temesi és torontáli nemeseken kívül Arad- és Zarándból tetemes számban vonultak be Temesvárba, még pedig Sövényházi Ferenc temesvári várnagy, Nagy-Horváth Ferenc, Haraszti Ferencz, szegvári Dóczy Miklós, Pattantyús Balázs, Kolbász Farkas, Móga Bálint és János, Ábrahámffy Imre, Móré László és János, Eszéki Mihály, Csombolyi Miklós és mások. A rácok közül pedig Miklós és Gergely vajdák vonultak be az erősségbe…“[23] A várban lévő cseh, német és spanyol zsoldos gyalogság Castelluvio Gáspár és Mendoza Diego századosok parancsnoksága alatt állott.
Végre június 24.-én, amikor híre jött, hogy a török fősereg Temesvártól 5 mérföldnyire, Puszta-Somlyónál tábort ütött, Losonczy is a várba sietett. Az idejekorán a várba nem juthatott hadrakelt nemesi csapatokat Varkocs Tamás bihari főispán július elején Lippára vezette.
A temesvári védőrség Tinódi és Forgách adatai, valamint Castaldo június 29.-iki jelentése szerint a következő csapatokból állott.
Lovasság:
| Losonczy csapata | 500 | huszár |
| Perez Alfonzo csapata | 200 | " |
| Perényi Gábor csapata Ujszászy Sándor hadnagy alatt | 100 | " |
| Serédy György csapata | 100 | " |
| Forgách Simon csapata | 60 | " |
| Összesen: | 960 | huszár |
Gyalogság:
| Castelluvio spanyol gyalogsága | 250 | ember |
| Cseh gyalogosok (landsknechtek) | 300 | " |
| Német gyalogosok (landsknechtek) | 150 | " |
| Hajdú | 200 | " |
| Városi polgár | 250 | " |
| Összesen: | 1150 | ember |
Ezekhez járult még:
| Mendoza Diego spanyol csapata | 100 | ember |
| A karánsebesiek | 100 | " |
| Összesen: | 200 | ember |
Vagyis mindössze 1350 gyalogos és 960 lovas; a kettő együttvéve 2310 fő.[24]
A tűzérség létszámát nem tudjuk, csupán azt, hogy a nagyobb lövegek száma 17-et tett ki. Az utolsó pillanatban, amikor már a török sereg a vár felé közeledett, Castaldo ágyúkat, lőszert és élelmet, azonkívül 12.000 forintot küldött Losonczynak. „Ámde a tábornok maga sem bízott abban, hogy az erősségbe küldött segély valami sokat lendítsen Temesvár ügyén és június 28.-án azt írta Miksa főhercegnek, hogy Temesvárt minden küzdelem nélkül át kell adni a törököknek, mert védőművei nincsenek kiépítve! – miben a tábornok alaposan tévedett… Brandeis András csapatai, melyek eddig a zsold elmaradása miatt lázongtak, megtagadták a Temesvárba vonulást, gróf Arco János két zászlóalja pedig ezen parancsra fellázadt és felmondta az engedelmességet. A július első napjaiban 200 német gyalogossal küldött Záray Pál kapitány sem tudott már a körülzárt erősségbe jutni, mire Aldana ezen csapatot is Lippán tartotta.“[25]
Miután a reuméliai hadtest is beérkezett a puszta-somlyói táborba, Achmed pasa június 24.-én Szokolli Mehemedet és Kászon becskereki pasát 1500 lovassal Temesvár felé előreküldte a helyi viszonyok földerítésére és a védők számának kipuhatolása céljából.[26] E lovascsapat odaérkezésekor Losonczy még nem volt bent a várban s így távollétében Perez Alfonzó és Miklós szerb vajda 400 huszárral és 100 spanyol gyalogossal a vár körül kémszemlét tartó törökökre kiütöttek s azokat heves harc után visszanyomták. A foglyulejtett 20 török fontos vallomást tett a török sereg erejére és összeállítására nézve.
A rá következő éjjel Losonczy, mellékutakon és a nádasokban lappangva, mindössze 4 lovas kíséretében bejutott a városba, ahol nagy lelkesedéssel fogadták.[27]
Másnap, június 25.-én Losonczy a védőrséget és a polgárokat föleskette a vár védelmére s egyúttal ő is fogadalmat tett, hogy vagyonát, kincseit, sőt ha kell, életét is feláldozza hazája és a kereszténység javáért.[28] Ezután Losonczy kijelölte az egyes csapatok által megszállandó védővonalakat és azok feladatait,[29] majd még ugyanaznap kétszer is kitört a vár körül kalandozó török osztagokra.
„Június 26.-án a török előhad is megérkezett s az erősség körül fel-alá cirkálva, a várbelieket tűntetőleg harcra hívta, mire Losonczy és Perez Alfonzo huszárjaikkal kiütöttek és több törököt elfogtak. Erre a török lovastömeg számos halottat hátrahagyva visszavonult. A magyarok közül csupán néhány huszár és Sulyok István nemes ifjú esett el.“[30]
Június 28.-án Achmed pasa „egész haderejével és összes lövegeivel[31] megérkezett az erősséghez. Losonczy még aznap erős kitörést intézett a lemálházó ellenségre s a török táborőrséggel kemény lovascsatát vívott, melyben a várbeliek több törököt elejtettek és elfogtak. A várbeliek közül egy huszár sebesült meg és Losonczy a lakosság lelkes tüntetése között győztesen vonult be a városba.“[32]
Közben a várat Szokolli Mehemed a ruméliai hadtesttel kelet felől, Hasszán pasa pedig az ázsiai csapatokkal nyugat felől zárta körül.[33] A janicsárok azonnal megkezdték a közelítő árkok kiásását és a löveggátonyok készítését, úgyhogy az ostromlövegeket még ugyanazon éjjel beállíthatták a sáncokba. Azonban a vizenyős terep és a sok mocsár a teljes körülzárást lehetetlenné tette, úgyhogy Losonczy egyes hirnökei mégis át tudtak jutni a záróvonalon.[34]
A földerítő és biztosító szolgálatra Achmed pasa szintén igen nagy súlyt helyezett, úgyhogy egyes járőröket és portyázó különítményeket mértföldekre küldött ki.
Június 29.-én Achmed pasa három lövegállásból 12 ostrom- és 2 nagyobb tábori ágyúval kezdte az erősség falait lövetni. Az első löveggátonyt a Szigetváros felől a keleti várkapu ellen, a másodikat a vár déli falával szemben, a harmadikat pedig a város déli kőfala előtti földmű ellen építtette.[35] A 14 löveg 30 fontos nagy golyókkal, teljes erőfeszítéssel szünet nélkül lőtte a kijelölt célpontokat, a falakat, bástyákat és az azokon mutatkozuó csapatokat, a tornyokat, a város templomait és nagyobb épületeit. Rövid idő mulva a piacon a házak romokban hevertek, a várban pedig főleg a Hunyady-várkastély szenvedett nagyobb sérüléseket, amelyben Losonczy lakása is volt.[36]
A tűzérségi tűztől a cseh gyalogosok annyira megrémültek, hogy a várból ki akartak vonulni, mire Losonczy megtagadta zsoldjuk kifizetését és erélyes fellépése által a lázongókat sikerült kötelességük teljesítésére szorítani.[37]
A tűzérségi tűzzel egyidejűleg a törökök a Szigetkülváros ellen több támadást kíséreltek meg, ami Losonczyt arra késztette, hogy a csak gyengén megerődített palánkot kiürítse s miután abból a csapatokat a várba vonta, az említett külvárosnak az 1551-iki ostrom után ideiglenes tetővel ellátott házait ismét felgyújtotta, az abba vezető hidat pedig lebontatta.[38]
A törökök nyomban megszállották az égő külvárost, a tüzet hamarosan eloltották s éjjel a mocsarakban épített rőzse-úton a külvárosba ágyúkat vontattak s a keleti várkapuval szemben réslövő ágyúk számára gátonyt építettek. Ilyenformán most már a Sziget-külvárosból a vár falai és a keletre néző várkaput védő cölöpmű rombolására kis távolságból hatásos lövegtüzet kezdhettek.
Miután a réstörő lövegek négy napon keresztül a város és vár ellen szakadatlanul működtek, a Castelluvio százados által védett földmű oldalán július 3.-án nagy rés tátongott s amellett a vár keleti kőfala is annyira meg volt rongálva, hogy Achmed pasa azt hitte, hogy a rohamot a fal omladékain keresztül sikerrel végrehajthatja.[39]
„A törökök ezen célból a vár és külváros közötti vízzel telt ároknak fával és rőzsekötegekkel való feltöltéséhez fogtak. Ámbár a spanyol gyalogosok a földmű fedett lőállásaiból sűrű puskatűzzel árasztották el a rőzsekévéket hordó törököket, azok a nagy emberáldozattal járó munkát mégis befejezték s az árkot az átkelésre több helyütt járhatóvá tették.“[40]
Július 3.-án Achmed pasa személyesen is megtekintette a rést s aztán kiadta intézkedéseit a rohamra. Betörési pontul a rést jelölte meg és a janicsároknak egyúttal meghagyta, hogy siker esetén a támadást a romokban heverő várfalakra és a keleti várkapura folytassák. A várbeliek figyelmének és erejének megosztása és a rés védelmétől való elvonása céljából a főtámadással egyidejűleg a város védőműveire is rohamot parancsolt a pasa.
A keleti várkapu előtt emelt földművet, melyen a rés tátongott, Castelluvio százados védelmezte spanyol csapatával, a város déli kőfala mellett épített cölöpművet pedig Mendoza százados szállotta meg a német és cseh gyalogosokkal.
„A vár védelmét Losonczy személyesen vezette, a városban pedig a parancsnoki tisztet a félelmet nem ismerő Batthyány Farkas alispánra bízta. A hajdúkat a várban, a fegyveres polgárokat pedig a városban tartalékba állította.
„A támadás rettentő üvöltés, dobpergés és trombitaharsogás között történt. A rohamoszlopokat Musztafa Tenbel nikápolyi szandzsákbég vezényelte s a törökök mindenünnen roppant tömegekben nyomultak az erősség ellen. A négy óra hosszáig tartó roham alatt folytonosan pihent csapatok váltották föl a küzdőket. Az ostromlók célja a védők kifárasztása volt, hogy azok pihenésre időt ne nyerhessenek. Végre a törökök a résen betörtek és Castelluvio spanyoljait a védőmű sáncaiból kiűzték s a rést megszállották. Létráikat már a vár leomlott falaihoz támogatták s azok megmászásához készültek, más részük pedig a várkaput iparkodott betörni. – Azonban a veszély tetőpontján léleknyugalmát megőrzött Castelluvio a futó spanyolok elé vetette magát; kérte, dorgálta, mivel pedig az mitse használt, kardját torkuknak szegezve, halállal fenyegette őket, ha a védelmet tovább nem folytatják. Rendíthetetlen lélekjelenléte a félelem-szállta harcosokba új bátorságot öntött s erélyes föllépése megállította a futókat, kik a harcot ismét fölvették. A sáncokon most ádáz öldöklő küzdelem keletkezék. Losonczy ekkor a hajdúkat a spanyolok támogatására vezette s heves támadással a harcot eldöntötte. A megszégyenült spanyolok, előbbeni ijedtségüket jóváteendők, a vitézül küzdő hajdúkkal a törököket a védőmű sáncaiból kiszorították. – A várfalaknak a létrákkal való megmászása nem sikerült, mert ez a támadás a török tűzérség által nem volt elegendőképpen előkészítve. – Musztafa bég a harcot megújítani igyekezvén, szétszórt csapatait a Sziget-városban új rohamra erélyesen ösztönözte és rendezte, de csapatainak gyülekeztetése közben a spanyolok golyójától találva elesett. – Azonban a várbeliek nem sokáig örülhettek a bátor török bég halálának, mivel a harc hevében megizzadt Castelluvio százados vasvértezetjét levetvén, a törökök mozdulatait figyelemmel kísérendő, a megroncsolt földmű fokára lépett, mire a külváros házai között lappangó janicsárok őt egy jól irányzott lövéssel leterítettek. A harcképzett főtiszt és lovagias bajtárs halála nagy fájdalmat okozott Losonczynak, ki a népszerű parancsnok holttestét a várőrség őszinte fájdalma között azon földbástya oldalába temettette el, ahol elesett. Ezután Losonczy a spanyolok fölötti parancsnokságot Mendoza Diego századosra ruházta, ki hős elődéhez mindenben méltónak bizonyult. – A négy óra hosszáig tartó szerfölött véres rohamban mintegy 1500–2000 török esett el, a védők közül pedig – leszámítva a sebesülteket – mintegy 150. – A védőműveken ütött rést nyomban befalazták, a kapu előtti földművet pedig szintén védképes állapotba helyezték.“[41]
A törökök ezután július 6-ig erélyesen folytatták az erősség lövetését, minek következtében a város déli kőfala annyira megrongálódott, hogy a város ezen a vonalon már több helyen nyitva állott. E napon tehát Achmed pasa egymásután két rohamot is parancsolt, „de az ádáz dühvel támadó janicsárokat a magyarok és spanyol gyalogosok erős küzdelem után visszaverték. Achmed ez alkalommal harcképtelenné vált emberein kívül legjobb harcosaiból mintegy 2000-et veszített el.“[42]
Ekkor a pasa „egyezkedésre hívta fel Losonczyt s ajánlatot tett neki, hogy azon föltétel alatt, ha a János király által fizetett adót a szultánnak ezután is pontosan megküldik, abbahagyja az ostromot és elvonul a város alól. Ámbár Losonczy jól tudta, hogy a pasa szándéka nem őszinte, mégis egyezkedésbe bocsátkozott vele; nem mintha erre a menekülés reménye ösztönözte volna, hanem hogy a vár megrongált védőműveinek kitatarozására időt nyerhessen.“[43]
Az alkudozások alatt a rác ruhába öltözött Antonio de Repressa hírnököt segélykérés céljából Castaldohoz küldte. A hírnök szerencsésen Lippára érve, ott részletesen feltárta Losonczy szorult helyzetét, de az ottani parancsnok, Aldana, „megátalkodott és elvakult ellensége lévén a temesvári hősnek, a kir. udvar részéről kapzsisága és önzése folytán nyert megintésért a végső szorultságba jutott Losonczyn (bár Castaldótól parancsa volt a segélynyujtásra), az által akart nemtelen bosszút állani, hogy a fölmentő hadivállalat vezetését elodázta“,[44] pedig Lippán volt ember, ágyú és lőszer elég.[45] Sőt amikor Castaldo július elején Váradról 6 ágyút, néhány szekér lőporral, egyéb hadiszerekkel és élelemmel oly utasítással küldött Aldanának, hogy azokat bármi áron Losonczyhoz a várba juttassa, ő ezt meg sem kísérelte, hanem az egész szállítmányt önkényesen magánál visszatartotta.[46]
Ellenben volt Repressa hadikövet előadásának egy más hatása. A hallottak annyira megrémítették Aldanát, hogy rögtön bejelentette Castaldonak abbeli szándékát, hogy Lippát el akarja hagyni, azt azonban a tábornok a leghatározottabban megtiltotta. Ily körülmények között Castaldo július 14.-én futár útján Varkocs Tamás bihari főispánnak hagyta meg, hogy 1000 hajdút juttasson el Temesvárba, azonban Losonczy ezekből sem látott egyet sem.[47]
Castaldon kívül Báthory Endrét is felszólította Losonczy július 12.-én kelt levelében segélynyujtásra s e levelét e néhány klasszikus szóval fejezte be: „mi egészségben vagyunk és vígan várjuk az órát, azt, melyben meg kell fizetnünk az utolsó adósságot hazánkért.“[48] Báthory betegen feküdvén, Losonczy kérelmét Castaldohoz továbbította.
Így tehát „az ostrom harmadik hetében a minden segélytől elzárt erősség helyzete tarthatatlanná kezdett válni. Losonczy Castelluvion kívül már több jeles főtisztet elvesztett; a zsoldosok hópénzüket sürgették s ő már saját pénzéből fizette a katonákat; az élelem és lőszer is napról-napra rohamosan fogyatkozott.[49] Losonczy tehát férfias lelkű nejéhez, Pekry Annához, barátjához Varkocs Tamáshoz és várnagy-tiszttartóihoz leveleket írt, melyekben meghagyta nekik, hogy családi kincseit és ősi birtokait zálogba vetvén, a szerzett pénzen zsoldosokat fogadjanak s azokat élelem- és lőszerszállítmánnyal együtt minél előbb a várba juttassák. – A leveleket megpecsételt végrendeletével együtt íródeákjától, Földvári Istvántól küldötte ki, „aki szerencsésen át is jutott a török táboron. Losonczyné férje kívánságához képest pénzzé tevén családi kincseit s zálogba vetvén ősi birtokait, az így szerzett pénzen Földvári hozzá is látott hajdúk toborzásához.[50]
Ezalatt Achmed pasa szünet nélkül a legnagyobb erőfeszítéssel tovább folytatta Temesvár vívását. Eddig a folyók és mocsarak magas vízállására való tekintettel a törökök erőlködése főleg a várnak legjobban megközelíthető és hozzáférhető déli és keleti része ellen irányult. Az utóbbi időben uralkodó nagy szárazság alatt a Béga és a Temes folyók nagymérvű apadása folytán immár a környező mocsarak is oly alacsony vízállást nyertek, hogy az egész környék sok helyütt már sokkal járhatóbbá vált s így a vár és város megközelítése sem okozott többé az eddigiekhez hasonló óriási nehézségeket. Erre való tekintettel Achmed pasa most már főfigyelmét a vár és város között fekvő vízi-toronynak, mint az egész erősség kulcspontjának megvételére fordította.[51] De hogy azzal szemben tüzérségét felvonultathassa, az iszapos és sáros területen át töltésutakat kellett elkészíttetni. Az ehhez szükséges rőzsét és fát a közeli erdőkből nyerték s e roppant fáradságot igénylő nehéz munkában felváltva az egész sereg teljes erőfeszítéssel vett részt.
A töltésutak segítségével a mocsár szárazabb helyein két löveggátonyt sikerült elkészíteni és réstörő lövegekkel felszerelni, melyek közül az egyikből a vár keleti kapuját, a másikból pedig a vízi-tornyot vették tűz alá. A kis távolságról erélyesen folytatott tűz csakhamar erős rombolást vitt véghez az erődítményeken s főleg a keleti várkaput fedező földműveket annyira megrongálta,hogy Achmed pasa július 12.-én azok éjjeli rajtaütéssel való elfoglalását határozta el. Ehhez „hajnali szürkületben 2000 török gyalogos a Béga ágán átgázolva, nesz nélkül a vár alatti szigetre nyomult s ijesztő harci ordítással a sáncokba tört, mikből a meglepett, készületlen spanyolokat kiűzte. Úgy látszott, hogy a támadás sikerül s a törökök a védőmű elpusztításához fogtak, a cölöpöket és vesszőfonásokat fejszével átvágták s a védőgátakat több oldalról lerontották. Azonban Losonczy a válságos pillanatban a harci zaj által felriasztott őrségből erősítést hozott a spanyolok számára, kik most már a vár védelmére hevenyében új sáncot húztak, melyben több födött gyalogsági lőállást rögtönöztek, ahol az azokat megszálló spanyolok és hajdúk a puskatűz ellen nagyjában födözve voltak. Reggel a küzdelem az egész vonalon megkezdődött. A janicsárok tömör oszlopokban nyomultak a város falaira, a Sziget-városból pedig egyik tömeg a másik után vérszomjas elszántsággal tört a keleti kapura. Azonban a várbeliek – bár a mindkét félről teljes erőfeszítéssel viselt küzdelem a tikkasztó hőségben egész nap tartott – mégis a törököket mind a két ponton súlyos veszteséggel kiűzték. Csupán a keleti várkapu védőművei maradtak a törökök kezében.“[52]
Azonban Losonczy érezte, hogy a keleti kaput biztosító védőművet nem szabad az ellenség kezében hagyni s így annak visszaszerzése céljából önként vállalkozó merész harcosokból egy különítményt állított össze. Hogy ennek támadását kellőleg előkészítse, a város és a vár bástyáiról az ágyúk tűzét a janicsárokkal megrakott redoute-ra irányoztatta és a löveg- és puskatűz által megingatott ellenséget az ezt követő heves támadással, amelyben elszánt véres kézitusában ember ember ellen küzdött, a védőmű elhagyására kényszerítette.“[53] Erre aztán a spanyolok a visszaszerzett földműveken támadt rongálásokat gyorsan helyreállították, a réseket pedig betömték.
„Azonban a törökök a mocsarakból működő lövegek támogatása alatt a vár alatti szigetre nyomultak s a személyválogatás nélkül munkára hajtott törökök a várkaput védő földmű előtt roppant fáradsággal faágakból, földdel tömött hordókból és zsákokból a bástyákkal egyenlő magasásgú halmot (montagna) raktak, melynek teteje tíz rőf széles vala. A halom tetejét puskás gyalogosok szállották meg s oda még kisebb ürméretű tábori ágyúkat is felvontattak, miket a redonte lőállásaiban rejtőző spanyolokra irányoztak.“[54]
Most aztán mindkét fél részéről elkeseredett, hosszú küzdelem fejlődött ki. Az ostrom-halomról lövegtűz után, mely elég nagy pusztítást vitt véghez a spanyolok között, Achmed pasa rohamot parancsolt, mellyel végre sikerült a spanyolokat födözékeikből kiűzni. Mendoza százados a túlerő elől spanyoljaival a várba húzódott vissza.
Most aztán Achmed pasa teljes erővel a vízi-torony megostromlásához foghatott, amihez mindenekelőtt a réstörő ágyúkat kellett újonnan készítendő töltésutakon közelebb vonni. Ezeket az útépítési munkálatokat főleg a vár délkeleti és a város nyugati bástyáinak lövegei nehezítették meg. Ezek leszerelése céljából a törökök lövegeiket a mocsárban levő gátonyokból a Sziget-külvárosba és a nyugati várkapuval szemben levő ágyúit leszerelték és elnémították s a várfalat a nyugati (tatai) kapu felőli oldalon majdnem egészen lerombolták. Erre aztán elég gyorsan és nyugodtan folytathatták a vízi-toronyhoz vezető töltés-út építését.
Ezzel egyidejűleg a törökök vívóárkaikat a vár keleti oldalán is egészen a falakig vezették, úgyhogy most már a várbelieknek három oldal felé kellett amúgy is folyton apadó erejüket megosztani és a törökök, hogy még jobban kifárasszák őket, minduntalan hol itt, hol ott rohamra keltek, miközben egy alkalommal egy vakmerő janicsár-csoport a várba is benyomult, azonban Losonczy a tartalékban álló hajdú és spanyol csapattal gyorsan a veszély helyén termett és a betolakodókat véres küzdelem után újból kiverte a várból.[55]
E kudarc után a törökök ostrom-tevékenysége teljesen ellanyhult, minek az volt az oka, hogy a török tűzérség a szakadatlanul tartó élénk tüzelés folytán lőporban és golyókban hiányt kezdett szenvedni. Ezért Achmed pasa egy időre teljesen beszüntette az erődítmények lövetését és Haszán pasát sürgősen Belgrádba és Szendrőbe menesztette, hogy onnan a kellő mennyiségű lőport és golyókat elhozza.
Ez az enyhülés alkalmat adott Losonczynak egyrészt, hogy a megrongált védőműveket kijavíttassa és hogy helyzetét lehetőleg megjavítsa. E célból újra segélykérő követet küldött Castaldóhoz, Glézsán János karánsebesi bánt pedig felszólította, hogy a nála levő hajdúkat küldje el sürgősen Temesvárba, a nemeseket pedig szólítsa fel a lóraülésre. Ámde Glézsán a kérelemnek nem igen tehetett eleget, mert hajdúi, mivel zsoldjukat pontosan megfizetni nem tudta, nap-nap mellett tízivel-huszával elszökdöstek, a nemesek pedig szintén nem igen akartak a felszólításnak eleget tenni.[56]
Az élelmiszerekben ijesztő mértékben mutatkozó hiány némi pótlására Farkasics Péter Losonczy engedélyével a közelben legeltető törökökre rontott ki egy huszárcsapattal s az állatok őreit elűzvén, egy falka tevét, bivalyt és lovat a gulyából kiszakítván, az ellenség erélyes üldözése ellenére átusztatott a Bégán s a szerzett zsákmányával együtt szerencsésen visszaérkezett a városba.[57] Azonkívül Castaldo egyik embere július 18.-ika körül a csapatok zsoldjának kielégítésére 3500 forintot hozott Losonczynak, de úgy ez, mint amaz csak nagyon keveset lendített a várbeliek szorongatott helyzetén, miután a körülzárt erősségben már drága pénzért sem lehetett élelmet kapni.
Miután Haszán pasa még mindig nem érkezett vissza, a csapatok lőszere pedig teljesen fogytán volt, Achmed pasa július 18.-ikán két napra fegyverszünetet kötött Losonczyval, akit egyébként különféle igéretekkel ismét a vár átadására akart rábírni. Ámde Losonczy az ismételt megvesztegetési kísérletekre azt válaszolta a pasának, hogy inkább tízszer hal meg, semhogy az áruló nevet magára vegye.[58]
Közben Földváry István a Losonczynétól kapott pénzen mintegy 500 hajdút toborzott s azonkívül lőport, hadiszert és élelmiszereket szerzett be s azokat Lippára vezette, ahol Varkocs Tamás bihari főispán, Losonczy hű bajtársa és barátja szintén mintegy 1000 hajdút szerzett Losonczy támogatására. A szállítmánynak Temesvárba való vezetésével Tóth Mihályt bízták meg, akinek 200 hajdúja szintén parancsokához csatlakozott.[59]
„Tóth Mihály a málhás szekereket Arad táján a Maros közelében hátrahagyva, 500 hajdúval, a Temesvár felé eső vidék kifürkészésére indult. Útközben éppen kémszemlét tartó erős török lovasdandárra bukkant, melyre rövid tanakodás után rácsapott, de a török lovasság a hajdúk nagyrészét levágta, maga Tóth Mihály is súlyos sebet kapott. Véres fővel vezette vissza néhány emberét a Marosnál maradt segélycsapathoz, mely bátorságát elvesztvén, a Temesvár felé való előnyomulásra most már nem volt rávehető, hanem a vezért odahagyva, szétoszlott, mire Tóth Mihály a vállalat teljes kudarca után Lippára visszatért. – A cirkáló török lovastömeg parancsnoka az elesett hajdúk közül száznak levágott fejét a táborba vitte s a Losonczy iránt bosszúvágytól ösztönzött pasa pedig azokat Temesvár falai előtt karóra tűzette, melléjük tétetvén a leveleket is, melyekben a férjéért aggódó szerető nő és a hű bajtárs (Varkocs) még mindig a segély reményével bátorították a hőst.[60] Most már a segélynek még csak reménye sem mutatkozott többé. A mindenki által elhagyott hős meggyőződött, hogy nincs mit remélnie tovább és számára nincs más hátra, mint választás a dicstelen és bizonytalan menekülés, vagy a katonai hírnévre bízott vár romjai alá való temetkezés között. – Az utóbbit választotta. Készen volt a halálra; még csupán családja sorsáról gondoskodott s azt őszinte pártfogója, Miksa főherceg gondjaiba ajánlotta. E célból július 19.-én Miksa főhercegnek az ostrom eddigi mozzanatait röviden, férfias hangon saját kezével megírta, anélkül, hogy Castaldot és Aldanát szégyenteljes gyávaságukért bevádolta volna, vagy tolla a panasz szavára rászaladt volna… „Ha életben maradok – így zárta be levelét – mindig híven szolgálom őfelségét és továbbra is felajánlom életemmel együtt szolgálatomat. Ha pedig már eleget éltem, kegyeskedjék Fenségednek felséges atyjával együtt legkegyesebb gondoskodása által szolgálatomat az én szegény árváimban és maradékaimban megjutalmazni.“[61] Ferdinánd a kérelmet teljesítette, mert július 20.-án Passauban Losonczy két leányát, Fruzsinát és Annát, atyjuknak összes váraiban és uradalmaiban fiúsította, de erről a Temesvárban körülzárt hős talán már nem is szerzett tudomást.[62] A két fiú-lány közül az előbbit utóbb Báthory Miklós, utóbbit Ungnad Kristóf, a későbbi horvátországi főkapitány vette nőül.[63]
A fentebb említett kétnapi fegyverszünet még le sem járt, amikor Haszán pasa a magával hozott lőporral és hadiszekerekkel Achmed pasa táborába ért. A dolog nem ment ugyan símán, mert Glézsán János karánsebesi bán a portyázásra indult lugosi és karánsebesi őrséggel Temesvártól nem messze a Haszán pasa szállítmányát fedező 2000 főnyi török csapatra bukkanván, azt megtámadta. Erre Haszán a szekereket a janicsárok fedezete alatt előre küldvén, ő maga lovasságával felvette a harcot Glézsánékkal. Ezek a szpáhik megszalasztása után a szekerekre támadtak, de a szekereken elhelyezett janicsárok erős puskatűzzel a magyarok támadását visszautasították s az ekként megmentett vonatot a török táborba szállították.[64]
A lő- és hadiszer eszerint szerencsésen megérkezvén, Achmed pasa már július 20.-án reggel a legnagyobb eréllyel hozzáfogott az ostrom folytatásához és összes réstörő lövegeinek tűzét a vízi-toronyra összpontosította[65] és közben a vár délkeleti sarokbástyájával szemben, mely a vár keleti oldalán a vízi-toronyhoz vezető, épülőfélben levő töltésutat tűz alatt tartotta, egy a másikhoz hasonló magasságú ostrom-halmot építtetett.[66]
„Amíg a tűzérség a várat az összes lövegekből a leghevesebben lőtte – írja Czímer[67] – addig ezer és ezer ember a közelítő földmunkákon dolgozott. A vívóárkokat a vízi-torony közelébe vezették s az azt körülvevő vizesárkok feltöltésében – életüket nem kímélve, teljes önfeláldozással versenyeztek. – A nagy erőfeszítéssel folytatott ostrom, s a nehéz lövegek iszonyú rombolása lassanként mindnagyobb rést ütött az erősség falain. A védők nem mutatkozhattak többé a falakon, mert a két ostrom-halom lövegei elsöpörték azokat, akik a bástya fokára léptek. Az összerombolt védőművek újjáépítése, vagy kijavítása már lehetetlen vala; a törökök az e célból a résnél megjelenő várbelieket a halmokról jól irányzott puskatűzzel elűzték, a várbeli tűzéreket pedig a tüzelés beszüntetésére kényszerítették. Sőt néhány sikeresen alkalmazott tűzakna a bástyát jórészben rombadöntötte. – A naponként ismétlődő rohamokban megfogyott védők nagy része már kisebb-nagyobb sebet nyert s az őrség a folytonos erőfeszítésben kimerülve, az összelőtt falak újraépítésére már képtelen vala. – Mivel pedig az ostrom-halmokról a védők minden intézkedése ki volt kémlelhető s a törökök a rések befalazását a halmokról intézett ágyú- és puskalövésekkel megakasztották, azért a várbeliek – amennyire a rövid júliusi éjjelek megengedték – összepántolt gerendákkal és földdel tömött hordókkal iparkodtak a réseket elzárni. A védőművek a szakadatlan ágyúzás folytán július 24.-én már annyira meg voltak rongálva, hogy a támadás vonalában a falak és bástyák egész az alap síkjáig le voltak rombolva.[68] A leomlott falak törmeléke a vár vizes árkait feltöltötte s átkelésre járhatóvá tette. A vízi-torony pedig annyira össze volt rombolva, hogy fala három helyen alapjáig összeomlott. – Az egész várban nem volt már hely, hol a védők a lövegtűz ellen magukat biztonságban meghúzhatták volna, úgyhogy a várbeliek az utolsó napokban a pincékben vonták meg magukat. Ide hordatta Losonczy a nehéz sebesülteket is, maga pedig tisztikarával a tatai kapu erős, tömör tornya alatt vonta meg magát, hol a vastag fal kazamatával volt ellátva.“[69]
Július 24.-ikére Achmed pasa általános rohamot rendelt el, melyben a szpahiknak is lóról szállva részt kellett venniök. Délig az előkészületek megtétele céljából a csapatoknak pihenő adatott. A támadás két irányban volt végrehajtandó: a Sziget-külváros felől a keleti várkapura, a főtámadás pedig a vízi-toronyra. „Dobpergés, kürtök rekedt harsogása s a lövegek dörgése közt indult meg a roham – írja Czímer[70] –; a janicsárok a gyalog küzdő spahikkal rémséges üvöltés között haláltmegvető elszántsággal a lerombolt vízi-torony réseire vetették magukat. Ámde a várbeliek tisztában voltak a támadás céljával s a vízi-torony jelentőségével, mely ha az ellenség kezébe kerül, a tömérdek emberáldozattal eddig sikerrel védett vár tovább megtartható nem lesz. – Az utolsó közharcos is érezte, hogy attól a romhalmaztól függ a vár s benne levők sorsa és így a várbeliek életmegvető elszántságban még az ellenséget is felülmulták… Losonczy küzdve s övéit buzdítva, mindenütt jelen volt, hol a harc ingadozott, vagy ahol a szükség kívánta. Személyes bátorságával példát adandó, a veszélyesebb pontokon a küzdők közé lépett, szóval és tettel, saját önfeláldozó példájával lelkesíté harcosait, a bátrakat megdícsérte, a csüggedőket haláltmegvetésre buzdította. Ily módon a várbeliekbe új bátorságot öntött s a már lankadni kezdő spanyolok, németek és csehek támogatására a gyalog harcoló huszárokat is elővezette.“ E közben történt, hogy egy a rohamozók élén haladó óriástermetű csausz azt kiáltotta: „engem Kubad-nak hívnak“ s ezzel hatalmas csapást mért a vízi-torony omladékai között hősiesen harcoló vitéz felé; „engem meg Pattantyús Balázsnak“, válaszolta a megtámadott s amannak szablyáját pajzsával felfogva, oly hatalmasat döfött kardjával az őt megtámadó török nyakába, hogy az menten felfordult.[71]
A huszárok vakmerő ellentámadása „eldöntötte a vérengző harcot. A már félig győztes ellenséget a keresztények a résről visszavetették s az életmegvetéssel vívó hősök az annyi csatában edzett janicsárokat sáncaik közé üldözték. A roham kora délután kezdődött s mindkét részről egyenlő elszántsággal és erőfeszítéssel megszakítás nélkül öt óra hosszán át tartott. Végre beállott az est s a lemenő nap nyugalomra inté az ostromlókat s a holtakkal borított csatatérre ereszkedő esti homály vetett véget a küzdelemnek.“[72]
A leírt küzdelemben 3000 török esett el, a várbeliek pedig a nehéz sebesülteken kívül, kik között a súlyosan megsebesült és harcképtelenné vált Mendoza százados is volt, 150 embert vesztettek. „Kétségtelen – mondja Czímer –, hogy a július 24.-iki véres roham sikeres visszaverése a XVI. századbeli várharcok egyik legdicsőbb epizódja vala, mely örök fényt vet Losonczy s a temesvári hősök nevére.“
Július 25.-én Achmed pasa új általános támadást rendelt három irányból; a főtámadást most is a vízi-torony ellen intéztette: „Achmed szóval és tettel iparkodott harcosainak bátorságát fokozni. Kászon pasa és Szokolli Mehemed béglerbég, aki alól ez alkalommal kilőtték a lovat, ő azonban rögtön másikra pattant, a csauszokkal egyik csapattól a másikhoz száguldoztak, a lankadó vagy hátráló harcosokat vasbotokkal hajtották előre, a bátrakat megdícsérték s jutalmat igértek nekik. – A várbeliek az életet is eldobó elszántság érzésével küzdöttek s a vadul harcoló törökök soraiban vérengző pusztítást vittek véghez, míg az öldöklésben is beállott az erőkimerülés. Az emberfölötti küzdelemben a döntő mozzanat akkor következett be, midőn a törökök a vízi-torony ellen intézett főtámadás alatt gyujtó nyilak és más tűzhajító eszközök segélyével a várost felgyujtották, hol a tűz rohamosan elharapózott. Losonczynak a védők egy részét a tűz oltásához kellett rendelni, ami a védelmet még inkább megosztotta. E miatt a nagy sokaság mind a három ponton elnyomással fenyegette a védőket s a janicsárok a vízi-torony résein felhatolva, a lófarkas félholdat diadalordítás közt kitűzték az oromra. – Losonczy a túlerővel szemben kénytelen volt a véráztatott rom-tornyot a törökök kezében hagyni s a védők egy részével nagy gyorsan a tatai kapun át a várba menekült. A törökök által a várkapug űzött visszavonulók közül azok, akik a híd gyors felvonása folytán künn rekedtek, részint a városba menekültek, részint a győzelemittas törökök fegyverei alatt estek el. A janicsárok örömrivalgások között megszállották a tornyot s a pasák embereiket gyülekeztetve, harci hevükben a várba való betörést is nyomban megkísérelték. Azonban a kimerült harcosoknak nem sikerült a kaput kézrekeríteni s Losonczy a falak alól a támadókat véres fővel visszaűzte.“[73]
Ezek után Achmed pasa már nem újította meg a támadást, hanem hirnöke által még ugyanaznap újból felajánlotta a békét Losonczynak igen kedvező feltételek mellett. Ámde a hős védő a követnek most is tagadó választ adott. Ennek ellenére Achmed már nem kezdett új támadásba, mert meg volt győződve, hogy a vízi-torony elvesztése folytán a védők már úgy sem képesek hosszabb ideig ellenállani. És valóban a várnak és védőinek helyzete ekkor már meglehetősen kétségbeejtő volt. Eltekintve az erősen megfogyatkozott védőrség teljes kimerülésétől, a várban a lőszer és az élelem már úgyszólván teljesen elfogyott; „alig volt már két-három hordó lőpor, ami, ha az ellenség a támadást az erősség ellen megújítja, alig lett volna elég a lövegek egyszeri megtöltésére.[74] De Losonczy erős lelke még most sem volt megingatva s az ostromoltakat ért tömérdek csapás ellenére sem állott el azon férfias határozatától, hogy esküjéhez híven inkább meghal, da a várat föl nem adja.… Parancsára katonái mintegy 7000 ágyúgolyót raktak pyramisba, amit a törökök a várba lőttek. Hadd hirdessék azok is a győztes ellenségnek az ő dicsőségét.“[75]
Ámde „a városban a családjaikért és vagyonaikért remegő polgárok között az élelem fogyta és a vízi-torony elvesztése végső csüggedést idézett elő; s a résen bekiáltozó törökök igéretei által eltántorítva, azt határozták, hogy Losonczyt az erősség békés átadására rábeszélik. E célból július 25.-én éjjel küldöttséget menesztettek hozzá…s égre-földre kérték, hogy a pasa által felajánlott feltételek mellett adja át az erősséget… A magyar és idegen tisztek közül többen szintén abban a véleményben voltak, hogy a kényszerítő szükségnek engedni kell…, de mindez Losonczyt rendíthetetlen elhatározásától nem tántorította el… s a város küldöttségét azzal bocsátotta el, hogy a várat az utolsó harcosig védelmezni fogja.“[76]
Erre a városi lakosok az ellenszegülés útjára léptek s július 26.-án reggel a főkapitány tántoríthatatlan határozata ellen az idegen zsoldosokat kezdték könyörgéseikkel izgatni és lázítani, akik már különben is azon tanakodtak, hogy magukat a török vonalon keresztülvágva, a nádasokon és erdőkőn át lappangva, megkísérlik a Lippára való menekülést.[77] Azonban most, a város lakosai által felizgatva, azon kezdtek tanakodni, hogy nekik kellene a hajlíthatatlan parancsnokot a tovább úgy sem védhető erősség átadására kényszeríteni. A már úgyszólván halálán levő Mendoza százados a csapatok e szándékáról tudomást szerezvén, a katonai lázadás kitörését megakadályozandó, a köréje egybegyűlt honfitársai előtt Losonczy szilárd jellemét dicsérő szavakkal magasztalván, kérve-kérte és intette spanyol tiszt bajtársait, hogy ne hagyják el Losonczyt, ne ellenkezzenek vele s a szégyenletes futás helyett inkább a dicső halált válasszák. Nemsokára ezután a hős Mendoza örökre becsukta szemeit.[78]
Ámde a haldokló intő szava nem változtatott a helyzeten; az idegen zsoldosok tanácskozásra illetve határozathozatalra gyűltek össze, amelyre Losonczyt is meghívták. A gyűlésen Losonczy hiába kérlelte, intette alárendeltjeit, hogy esküjökhöz híven utolsó emberig teljesítsék kötelességüket, de azok kereken kijelentették, hogy a vár átadása iránt a főkapitány engedélye nélkül is érintkezésbe lépnek és megalkusznak a pasával s a tovább úgy sem védhető várat odahagyják.[79]
Losonczyt zsoldosainak ellenszegülése nagyon leverte, de látván, hogy azokat jobb belátásra már úgy sem bírhatja és másrészt azt is tekintetbe véve, hogy a török már egyetlen rohammal is urává lehet a várnak, bár kedvetlenül és lemondóan, de engedélyt adott a gyülekezetnek, hogy a pasával alkudozásokba bocsátkozzék.[80]
„A várbeliek erre egy magyar és spanyol tisztet küldtek a pasához, ki elfogadta az elébe terjesztett feltételeket, melyek Temesvárt török hatalom alá adták. Achmed kaftánokkal díszíté fel a küldötteket s a megadási feltételek szerint beleegyezését adta, hogy az őrség fegyveresen, elvihető podgyászaival és kibontott zászlókkal elvonulhat s mellé kíséretet ad, mely a bántalmak ellen megvédi s málhás szekereivel együtt biztos födözet alatt azon erősségig – hova kivánják – elkísérteti. A várost megkíméli a kirablástól s a lakosok közül azok, kik ott akarnak maradni szabadságukban és vagyonukban nem szenvednek csorbát. A pasa ezen föltételek megtartását eskű alatt s azok megerősítésére sajátkezűleg aláírt menedéklevelet küldött Losonczynak.“ [81]
A megállapodás létrejötte után az őrség a nyomban való elvonulás mellett kardoskodott, a lakosság ellenben, hogy ideje legyen a felkészülésre, annak másnapra való elhalasztását kérte. Losonczy erre való tekintettel s másrészt nem akarván, hogy éjjeli kivonulás által a győztes török had előtt szökevény, vagy menekülő színében tűnjék fel, az elvonulást július 27.-én reggelre tűzte ki.[82] Ő maga július 26.-án este a várból az őrséggel a városba vonult és az éjjelt ott töltötte, a törökök pedig a vár védőműveit és réseit nyomban erősen megszállották.
A várból való kivonulás julius 27.-én reggel a lippai (prajkói) kapun át történt. Elől a városi nép podgyászos szekerei haladtak s azokat a várőrség málháját és sebesültjeit vivő kocsik követték. Losonczy a törökök hitszegésétől és támadó föllépésétől tartván, a vonat mellé erős födözetet állított a szekereken ülő fegyveres polgárok s a kocsi-sor két oldalán menetelő huszárok képében.[83] A vonat után kibontott zászlókkal harcalakzatban az őrség vonult Batthyány Farkas temesvári alispán vezetése alatt. Maga Losonczy, Forgách Simonnal és Perez Alfonzóval, az elővédül beosztott huszárok élén lovagolt. A lovasság után a cseh és német gyalogosok és a hajdúk következtek, a spanyol gyalogosok pedig a menetoszlop végén utóvéd gyanánt nyertek beosztást.[84]
Az ezután történteket Czímer[85] következőleg adja elő: „E közben Ahmed s a pasák – a Lippáról hasonló szerződés mellett elbocsátott, de annak dacára megtámadott Uláma pasa hadi népének levágásáért bosszút állandók – hasonlóképpen az eskű és oltalomlevél megszegését s a keresztények lemészárlását elhatározták és erre a török hadat előkészítették. A sötét lekű Ahmed pasa nem volt lovagias ellenség, nem becsülte ellenfelében a nemes nagy jellemet és bátor katonát; az egész ostrom alatt az volt olthatatlan vágya, hogy a temesvári hőst bármi áron élve kézre keríthesse s mint győzelmének élő tanuját a szultánhoz küldhesse. E célból a janicsárokat és martalócokat a prajkói kapu előtt tömör sorokban felállította, s a kivonuló őrségnek olyan szűk utat hagyatott, amennyi alig volt elég egy szekérnek, vagy egymás mellett haladó két lovasnak. A törökök a városi nép szekereit a szabadon hagyott úttól balra, az őrség málha-vonatát pedig előbbre bocsátva, jobbra állították. Szokolovics Mehemed és Kászon pasák pedig Losonczyhoz csatlakoztak, szívélyesen üdvözölték s a cselvetésre felállított csapatok közé vezették, melyek az arcvonaluk között hosszú tömött sorokban vonuló őrséget áttörhetlen ércgyűrűként körülvették. – Midőn a hátvéd is kiért a kapun, a keresztények felkoncolására jeladásképpen elrendelt lövés eldördült, mire a törökök legelőbb is a hátvédet támadták meg s itt keletkezett az embertelen öldöklés. A tábor második részben pedig a janicsárok és martalócok a nép szekereit rohanták meg, az erős testű fiúkat, ifjakat és szemrevaló leányokat kezdték elrabolni, a rokonaikat védő férfiakat legyilkolták, akik pedig nem védték magukat, azokat összekötözték. E közben Losonczy kedvenc apródját, Tomory Endre nemes ifjút is, ki ura mögött annak fegyvereit, aranyos sisakját és mellvértjét vitte, egy janicsár lerántotta lováról s elragadta, mire Losonczy türelmét vesztve, a janicsárt levágta. – Ekkor hallotta meg a hátvédnél keletkezett harci zajt s a spanyol gyalogosok segélyt hívó kiáltását. Első pillanattól kezdve világos volt előtte a barbár ellenség célja: jól tudta, hogy nincs más menekvés a hosszú, kínos fogság elől, mint a halál. Erre már előre elkészült, mert a kivonulásra – az utolsó harcra – nem öltött páncélt és sisakot. Inkább a dicső halált választotta, mint a szégyenteljes raboskodást a stambuli hét-toronyban. – A dobokat megverette, a trombitákat megfúvatta s messzehangzó harsány szóval bajtársait elszánt végső küzdelemre, fegyverre szólította. Maga is hegyes tőrt ragadott s azt az előkelő szandzsákbéget, ki mellette lovagolt, keresztülszúrta. Életmegvetéssel küzdött, hogy élve el ne foghassák. Sisak és mellvért hiányában fején csakhamar halálos sebet kapott és baloldalát lándzsával átdöfték s a nehéz sebesült hőst – kinek leszúrt lova is összerogyott – nyakába vetett pányvával fogollyá tették. – A páncélt viselő Perez Alfonzo – kiből a magyar könnyű lovasságnál alig egy évig tartó szolgálata alatt kitűnő huszártiszt vált – a törökök sűrű sorain keresztülvágta magát s jó futó lovában bízva, Lippa felé menekült. A legjobb lovas törökök űzőbe vették s már-már megmenekült, midőn az útjába eső mocsár átgázolása közben lova elmerült s vergődése közben gazdájára dőlt, mire a derék spanyol tiszt a mocsárba fúlt. A törökök a mocsárba utánamenvén, fejét vették s a pasához vitték. – A várőrség Losonczy elfogatása után is Batthyány Farkas és Forgách Simon bátor lelkesedése folytán kisebb csoportokben elszántan és teljes önfeláldozással tovább harcolt, mígnem a túlnyomó többség megfeszített harcban lassan felkoncolta. Akit a fegyver le nem terített, az fogságba esett. A tisztek közül az elesettek között volt: Sövényházi Ferenc várnagy, Deli Ferenc helyettes várnagy, Málik főhadnagy, Nagy Gergely (Peresz hadnagya), Ujszászi Sándor (Perényi Gábor hadnagya), Patthantyús Tamás hadnagy, a rácz Gergely vajda, Tomory Endre (Losonczy apródja) és Sáfrán László királyi mustramester. A Temesvár védelmére hadrakelt megyei nemesek nagyrészt hősi halált szenvedtek, közöttük: Horváth Ferenc, Haraszti Ferenc, Kolbász Farkas, Karansebesi Nagy Péter, Deli Dömjén és Balázs, Tasy Miklós és László s mások.[86] Azonban azokat is, akiket a törökök a várbeliek közül foglyul ejtettek, kifosztották és kegyetlenül lemészárolták. Csak azokat kímélték meg, kiket díszesebb ruhájuk és drágább fegyvereik után előkelőbb egyéneknek gondoltak és értük gazdag váltságdíjat reméltek. – A sebekkel borított Forgách Simont félhalva fogták el s orrát megcsonkították. Fogságba estek továbbá: Batthyány Farkas alispán, a rác Miklós vajda, Martonosi Spanyol István (Forgách Simon hadnagya), Bornemissza János és Pattantyús Balázs huszárhadnagyok, továbbá Farkasics Péter ifjú nemes. Horváth János nagykúnsági lovagtiszt megszabadult.[87] Losonczy, ki halálos sebeiben annyira elgyengült, hogy életbenmaradásához kevés volt a remény, egyik szandzsákbég fogságába került. Midőn a bég sátrába vitték, elfogatása Achmed tudomására jutott, ki a megkötözött nehéz sebesült hőst maga elé hurcoltatta.[88] A felbőszült pasa annál ingerültebb volt, mivel Losonczyban temérdek vitéz katonájának megölőjét látta s a fogoly hőst vérszomjas tekintettel fogadta, kutyának nevezte, dühösen ráförmedt, hogyan mert a hatalmas szultán ellen fegyvert fogni s annyi ezer harcosát levágni? s miért nem adta át az erősséget azonnal? – A vérvesztésben elgyöngült hős a halál küszöbén még egyszer – utoljára is – megvetését éreztette lovagiatlan ellenfelével, ki a katonai erényeket az ellenségben nem tiszteli. A pasát becstelen esküszegőnek, a szerződés megtörését vérig sértő kemény kifejezésekkel lobbantotta szemére, stb. stb. “[89]
Erre a pasa dühös haraggal azt válaszolta, hogy azok a hitszegők, akik Uláma pasát, a szerződés megszegésével, elvonulás közben megtámadták; ezt a gaztettet azokon a kutyákon most torolja meg.[90] „Losonczy minden áron élve szerette volna a szultánhoz küldeni, de amikor látta, hogy két halálos sebe nem gyógyítható s így életben maradásához semmi remény nincs, a haldokló hőst a csauszok által sátrából kivonszoltatta s fejét vétette. Fejének bőrét lenyúzatá s azt polyvával és szalmával kitömve, néhány fogollyal, elszedett zászlókkal és egyéb győzelmi jellel a szultánnak elküldötte. Fejének csontját pedig lándzsára szúrva sátra elé tűzette, testét pedig eltemettette.“[91]
Még kegyetlenebb módon járt el a pasa Batthyány Farkas alispánnal, akinek karjait és térdben mindkét lábát levágatván, embertelenül megcsonkított törzsét a lippai kapu küszöbére tétette, ahol a szegény szerencsétlen ember napestig kínlódott, amikor végre irgalomból fejét vették.[92]
Forgách Simon, Farkasics Péter és Miklós rác vajda a hadifoglyok kölcsönös kicserélése alkalmával visszanyerték szabadságukat.[93]
Achmed pasa erősen megviselt seregének Temesvár alatt hosszabb pihenőt engedett s az elfoglalt várat a béglerbég hatáskörrel felruházott Kászon pasa gondjaira bízta, akinek meghagyta, hogy az erősség összeomlott falait és védőműveit a lakosság kényszermunkára hajtásával minél előbb állíttassa helyre.[94]
[1] Czímer Károly, Temesvár megvétele. Hadt. Közl. 1893. évf. 219.
[2] Istvánffy id. m. 199.
[3] A helyneveket lásd a IX/1. számú mellékleten.
[4] Tört. Tár, 1892. évf. 148.
[5] Tört. Tár, 1880. évf. 600, 1892. évf. 149–150. – Achmed pasa ugyanis a kegyvesztett Szokolli Mehemednek a mult évi várharcban szerzett tapasztalatait értékesíteni óhajtván, számára a szultánnál kegyelmet eszközölt ki s aztán a ruméliai hadtest vezetésével bízta meg.
[6] Tinódi id. m. 179–180. v. s. – Forgách id. m. 36.
[7] Buchholtz id. m. IX. 607.
[8] Tört. Tár, 1891. évf. 444. – Pesty Frigyes, A szörényi bánság tört. I, 54.
[9] Ugyancsak március 30-án nevezte ki a király Glézsán Jánost karánsebesi bánná.
[10] Castaldo 1552. ápril. 2.-án kelt levele Ferdinándhoz. Tört. Tár, 1891. évf. 658. és Ferdinánd ápr. 9.-én kelt levele Castaldohoz. Tört. Tár., 1892. évf. 143.
[11] Haller Péter, 1552. febr. 18.-án kelt levele Castaldohoz. Tört. Tár. 1891. évf. 645.
[12] Tört. Tár, 1891. évf. 65.
[13] Czímer id. m. 312.
[14] Tinódi id. m. 138–144. v. s.
[15] Zsámboki János, Rerum Hung. Decades, Appendix: Expugnatio arcis Temesvari, 815.
[16] Tört. Tár, 1892. évf. 151.
[17] Pesty Frigyes, A szörényi bánság tört. I, 55, II, 137.
[18] Tört. Tár. 1892. évf. 153.
[19] Tört. Tár. 1892. évf. 153.
[20] Fraknói id. m. III, 392.
[21] Czímer id. m. 316. – Tört. Tár. 1892. évf. 157, 815. és a Századok 1870. évf. 303. old. nyomán.
[22] Istvánffy és Tinódi id. h. – Gyárfás István, A jász-kúnok története, IV, 21.
[23] Tinódi id. m. 380–396. v. s.
[24] Tinódi id. m. 206–216. v. s., Forgách id. m. 37. és Castaldo levele (Tört. Tár. 1892. évf. 157.) nyomán Czímer id. m. 319.
[25] Tört. Tár. 1892. évf. 156. és 267. – Czímer id. m. 320.
[26] Tört. Tár. 1892. évf. 199. – Tinódi id. m. 181–184. v. s. – Centorio id. m. 183.
[27] Istvánffy id. m. 199. – Forgách id. m. 37. – Tinódi id. m. 188–191. – Zsámboki id. m. 815.
[28] A fentiek és Tinódi id. m. 193–205. v. s.
[29] Zsámboki id. m. 815.
[30] Istvánffy id. m. 200. – Forgách id. m. 37. – Tinódi id. m. 217–227. v. s.
[31] Hammer-Purgstall id. m. II, 220: „Es befanden sich unter denselben, ausser vielen Karthaunen und Falkaunen, 36 grosse Belagerungskanonen.“
[32] Istvánffy id. m. 200. – Tinódi id. m. 229–232. v. s. – Tört. Tár. 1892. évf. 157.
[33] Szolakzáde (Thúry id. m. II, 266.) csak annyit mond, hogy egyik oldalon a kapu-kuli, másik oldalon a ruméliai hadtest végezte a körülzárást.
[34] Zsámboki id. m. 845. – Centorio id. m. 183.
[35] Tört. Tár. 1892. évf. 157. – Centorio id. m. 183.
[36] Istvánffy id. m. 200.
[37] Tört. Tár. 1892. évf. 267.
[38] Istvánffy id. m. 200. – Zsámboki u. o.
[39] Zsámboki id. m. 815. – Centorio id. m. 184.
[40] Czímer id. m. 325.
[41] Istvánffy id. m. 220., Zsámboki id. m. 816., Tinódi id. m. 229–260. v. s. és Centorio id. m. 184. alapján Czímer id. m. 326–327. – Hammer–Purgstall id. m. II, 220. szerint a törökök ezt az első rohamot Achmed pasa parancsa nélkül hajtották végre, ami azonban nem valószínű.
[42] Centorio id. m. 183. nyomán Czímer id. m. 328.
[43] Tört. Tár. 1892. évf. 270.
[44] Czímer id. m. 330.
[45] Castaldo július 20-ikáról és 31.-éről Miksa főherceghez intézett levele (Buchholtz id. m. IX. 608.) szerint Lippán akkor 40 nagyobb ágyú és mintegy 1100 főnyi őrség volt és pedig Tóth Mihály hajdúi 200 fő, spanyol és német gyalogság 200, lovas 300; ez összesen 700; ehhez járultak még Bakics Péter, Horváth Bertalan, Dombay Mihály és más kapitányok lovasai, 400 fő; vagyis együttvéve 1100 ember.
[46] Tört. T ár. 1892. évf. 268–269. – Buchholtz id. m. IX. 608.
[47] Tört. Tár. 1892. évf. 270–272.
[48] Tört. Tár. 1881. évf. 380.
[49] Forgách id. m. 38. – Istvánffy id. m. 201. – Tinódi id. m. 273–274. v. s.
[50] Forgách id. m. 38. – Istvánffy id. m. 201. – Tinódi id. m. 269–272, 275–280. v. s.
[51] Istvánffy előadásában (id. h.) határozottan meg lehet különböztetni az ostrom két főmozzanatát. Az első fázis az, amelyben Achmed pasa az ostrommunkálatokat a Sziget-Külvárosból a keleti várkapu és az annak védelmére emelt földmű ellen végeztette s utána július 3.-án azok ellen sikertelen rohamot intézett; a második mozzanat pedig az, amikor a főtámadást a vízi-torony ellen intézi s az ezt előkészítő hatalmas lövegtűz alatt annak fala három helyen leomlott.
[52] Czímer id. m. 339.
[53] Centorio id. m. 185. – Vele összhangzóan a küzdelmet követő valamelyik napon Aldana azt jelentette Castaldonak, hogy a törökök július 12.-én egész nap erőszakolták Temesvár elfoglalását, de háromszor visszaverettek. Tört. Tár. 1892. évf. 272. – A hazai források erről nem tesznek említést.
[54] Centorio id. m. 185. és Glézsán János karánsebesi bán július 15-iki jelentése Castaldohoz. Tört. Tár. 1892. évf. 270. nyomán Czímer id. m. 341.
[55] Centorio id. m. 187.
[56] Glézsán levele Castaldohoz július 15.-éről. Tört. Tár. 1892. évf. 270.
[57] Istvánffy id. m. 200.
[58] Dóczy Miklósnak Losonczy utasítására július 19.-én Miksa főherceghez írt jelentése. Tört. Tár. 1892. évf. 273.
[59] Istvánffy id. m. 201. – Forgách id. m. 38. – Tört. Tár. 1892. évf. 274.
[60] Centorio id. m. 186.
[61] Czímer id. m. 345.
[62] Pesty Frigyes id. m. I, 57.
[63] Régi Magyar Költők Tára, III. 429.
[64] Istvánffy id. m. 200. – Pesty Frigyes id. m. II, 139.
[65] Istvánffy id. m. 201.
[66] Centorio id. m. 186.
[67] Id. m. 348.
[68] Brüsseli Okmt. II, 352.
[69] Istvánffy id. m. 201. – Brüsseli Okmt. II, 352. – Zsámboki id. m. 816.4
[70] Id. m. 350.
[71] Hammer-Purgstall id. m. II, 220.
[72] Czímer id. m. 351.
[73] Istvánffy id. m. 201. és Zsámboki id. m. 817. nyomán Czímer id. m. 352.
[74] Centorio id. m. 186. – Istvánffy id. m. 201.
[75] Centorio id. m. 186., Istvánffy id. m. 201. és Tinódi id. m. 337–344. v. s. nyomán Czímer id. m. 354.
[76] Istvánffy id. m. 202., Forgách id. m. 39. és Zsámboki id. m. 817. nyomán Czímer id. m. 355.
[77] Forgách id. m. 39. – Centorio id. m. 187.
[78] Istvánffy id. m. 202. – Böhm Lénárd, A temesi bánság külön története, I, 222.
[79] Istvánffy id. m. 202. – Forgách id. m. 40.
[80] Istvánffy és Zsámboki az id. h.
[81] Centorio id. m. 188., Comes Natalis Hist. sui temporis, V, 468. és Grisellini, Geschichte des Temesvarer Banats, 75. nyomán Czímer id. m. 357.
[82] Forgách id. m. 40. – Tinódi id. m. 349–356.
[83] Istvánffy id. m. 202.– Forgách id. m. 40.
[84] Centorio id. m. 188.
[85] Tinódi id. m. 367–372., 385–390. és 413–416. v. s., Centorio id. m. 190., Brüsseli Okmt.,II, 352., Pray, Epist. Proc. II, 331., Forgách id. m. 40. és Istvánffy id. m. 202., nyomán Czímer id. m. 359.
[86] Tinódi 385–390. v. s. mindezeket beleértve, 92 elesett tisztet nevez meg.
[87] Gyárfás István id. m. IV. 21.
[88] Tinódi id. m. 393–396. v. s. – Istvánffy id. h.
[89] Zsámboki id. m. 817. – Tinódi id. m. 393–396., 401–402. v. s. – Verancsics id. m. II. 94. – Forgách id. m. 40.
[90] Tinódi id. m. 405–408. – Forgách id. m. 40.
[91] Tinódi id. m. 409–417. – Verancsics, Forgách és Istvánffy id. h.
[92] Tinódi id. m. 437–440. – Istvánffy id. m. 202.
[93] Istvánffy id. m. 203.
[94] Istvánffy id. m. 203. – Centorio id. m. 191.
| « 3. Achmed pasa hadműveletei. | KEZDŐLAP | Megjegyzések. Elmélkedések. » |