A Mátyás király által II. Bajezid szultánnal 1488-ban 3 évre meghosszabbított béke[1] 1491-ben telt le. Még mialatt ennek újabb meghosszabbítása céljából Czobor Imre Konstantinápolyban tárgyalásokat folytatott, Chadim Szolimán szendrői pasa egy 20.000 főből álló rabló csapattal, a Dunán átkelvén, annak egy-egy oszlopa Temesvár, illetve Nagyvárad környékéig jutott. Ámde Kinizsi, mint tudjuk,[2] mindkét hadoszlopot megvervén, azok sietve vonultak ismét vissza a Duna mögé.[3]

Közben a konstantinápolyi béketárgyalások végkép megfeneklettek, mert Bajezid, aki a Katbáj (vagy Kajzebáj) egyiptomi szultán ellen viselt hadjáratot szerencsésen befejezte, a magyar trónvillongásokat a maga előnyére akarván kihasználni, 1492. évre hatalmas sereg felállítását és Magyarország megtámadását határozta el.

Hogy célját könnyebben elérhesse, a szultán a szendrői pasa útján felszólította Ujlaki Lőrinc macsói bánt, játszaná át Nándorfehérvárt, a határmenti Zvornik és Aladzsahisszár erődöket török kézre, amiért a szultán barátsága lesz a jutalom, aki őt még a magyar királyi székbe is fel fogja segíteni, mire Ujlaki, aki mint Corvin János lelkes híve, Ulászlót szívből gyűlölte, állítólag kétértelmű választ adott.[4]

Magyarország megtámadására Bajezid a határ felé előretolt csoportokon kívül Drinápolynál egy 200.000 főnyi sereget vonatott össze s egyúttal Goigu Szinán kapudán pasa, vagyis a tengeri flotta parancsnoka, parancsot kapott, hogy az albán partokon 300 háromevezőst vonjon össze, míg számos kisebb, főleg hadiszerekkel és a szükséges tüzérségi anyaggal felszerelt hajónak a Fekete tengerből a Dunán fölfelé kellett eveznie a szárazföldön működő hadsereg támogatására.[5]

A szultán hadműveleti terve értelmében 1492 tavaszán a bodoni (viddini) pasának a Szörényi bánságba kellett betörnie, a szendrői pasának Szabácsot, az albániai seregcsoportnak pedig Belgrádot kellett megvennie s végül egy csoportnak Jajcán át az Una felé kellett előnyomulnia. Maga a szultán a fősereg élén március 10-én indult el Drinápolyból Szófia felé.

Ámde Bajezidnek könnyű győzelembe vetett reménye nem ment teljesedésbe. Kinizsi és Várday kalocsai érsek a nagyarányú török támadás neszét vevén, Nándorfehérvárt, Szabácsot és Jajcát a kellő szükségletekkel ellátván, azok védőrségét is megfelelően megerősítették, Ujlaki pedig nem nagyon sietett, hogy a szultán kívánságának megfeleljen. Így aztán Nándorfehérvár és Szabács nem adta meg magát, sőt a két vár az ellenség támadását határozottan visszaverte, az Una felé törekvő török csoportot pedig Derencsényi Imre jajcai bán verte meg;[6] épígy szétverte More Fülöp szörényi bán az ő területére betört török rablóhadat is és fényes győzelme jeléül György testvérével két szekérnyi török fejet küldött a budai országgyűlésre.[7] Ezt a kudarcot megbosszulandó, a bodoni pasa néhány hét mulva személyesen indult újabb 8000 fővel Szörényvár megtámadására, ekkor azonban More Fülöp támogatására már Kinizsi is a helyszínén termett a magával vitt fekete sereggel és a török hadat megvervén és a foglyulejtetteket iszonyú kegyetlenséggel kivégeztetvén, a várat felmentette.[8]

Annak hírére, hogy a Duna–Száva felé előrerendelt seregcsoportok eredményt sehol sem tudtak elérni és hogy Magyarország belsejéből egy 60.000 főnyi sereg közeledik a déli végek felé, Bajezid serege zömével nem Magyarország, hanem Albánia felé folytatta útját, ahonnan aztán a Krajnába, Karinthiába és Dél-Stájerországba küldött ki erősebb portyázó hadakat, amelyek ott embertelen kegyetlenségeket és pusztításokat vittek véghez.

A Magyarországgal szemben szenvedett kudarc a szultánt ugyan kissé hajlandóbbá tette a békekötésre, de annak árául még mindig oly súlyos feltételeket szabott, – így többek között, hogy Magyarország végkép lemondjon a Ragusára és Oláhországra való fenhatóságáról, továbbá, hogy a török seregeknek szabad átmenetelt engedjen Dalmácián és Horvátországon át Németország felé, – hogy Czobor Imre azokat el nem fogadhatván, – ami miatt Bajezid éktelen dühre gerjedt – eredmény nélkül tért vissza Budára.

A More György és Czobor Imre által elmondottak az országgyűlésen még mindig tanácskozó rendek többségét szétoszlásra bírta az alatt az ürügy alatt, hogy a török elleni felkészülés céljából haza kell menniök, mi miatt Ulászló nagyon megharagudott rájuk, mert attól tartott, hogy így a megalkotott törvényeket forma szerint megerősíteni és kihirdetni nem lehet. De a rendek nem sokat törődtek a király haragjával és sem jó szóval, sem fenyegetéssel nem lehetett többé őket a további ottmaradásra rábírni.[9]

[1] Lásd a XI. rész 223. oldalán.

[2] Lásd a 17. oldalon.

[3] Katona Hist. Crit. XVI, 274.

[4] Szeádeddin (A történetek koronája III, 349.) Solakszádé és Nochbetet–Tevarich török írók nyomán Hammer, Geschichte des Osmanischen Reiches I, 639.

[5] Katona Hist. Crit. 483.

[6] Tubero, Commentarii de temporibus suis. Schwandertnél IV, 171. – Schönherr, Corvin János 184.

[7] Bonfinius, Rerum Hungaricarum Decades V, II, 721. – Istvánffy Miklós, Historiarum de rebus Hungaricis, II, 25. – Várday érsek két levele Ulászlóhoz, Katonánál Hist. Crit. XVIII, 275 és Praynál, Annal. IV. 228.

[8] Bonfinius, Rerum Hungaricarum Decades V, II, 725. – Istvánffy Miklós, Historiarum de rebus Hungaricis, II, 25. – A törökök kegyetlenségét viszonzandó, Kinizsi is elrettentő példát akart ezúttal statuálni s így minden esetre túlment azon a határon, amelyet eddig keresztény vezérek ellenségeikkel szemben szem előtt tartottak. Hammer minden esetre rosszakaratú célozgatással és szándékos túlzással, Geschichte des Osmanischen Reiches, I, 641. old. Engel, Geschichte der Walachey I, 183. nyomán a következőket írja Kinizsi szörényvári kegyetlenkedéséről: „Nach dem Entsatze der von den Türken belagerten Festung Szörény, marterte Kinis die türkischen Gefangenen, sinnreich an Grausamkeit, zu Tode, in dem er sie theils in Säcke eingenäht ins Wasser versenken, theils an Mühlenräder binden, theils von hungrigen auffressen liess.”

[9] Kovachich, Suppl. ad Vest. Comit. II, 288. – Katona Hist. Crit. XVII, 284.