Ezt az egész boszniai hadjáratot úgyszólván csupán véletlen epizódszerű dolognak tekinthetjük. Erre Mátyás nem készült előre, hanem csak a török rablóbanda garázdálkodásáról vett hír hozta őt annyira dühbe, hogy a tulajdonképpen egészen más célra gyülekeztetett egyik seregcsoportját használta fel arra, hogy a gaz rablókat utólérve, legalább addig tartóztassa fel, amig ő a hamarjában összeszedendő sereggel szintén a helyszínére ér. Szapolyai és Geréb kétségtelenül igen szépen feleltek meg a kapott feladatnak és bizonyára nem ő rajtuk múlt, hogy mire a Szávához értek, ott már csak az ellenségnek kisebb részére bukkantak, miután a főerőnek időközben sikerült az általa magával cipelt foglyokkal és zsákmánnyal együtt szerencsésen elillanni. Ez nagyon bosszanthatta a felbőszült királyt s alighanem azért határozta el, hogy viszonzásképpen az ellenség által megszállt tartományt, ahol ifjabb éveiben egyik legszebb diadalát aratta, ő maga is elárasztja csapatjaival, hogy legalább némileg megtorolja azt a sok gazságot, amelyet a Magyarországba és melléktartományaiba betört vad hordák utóbbi időben ott évről évre elkövettek.

Ez a terve és szándéka teljes mértékben sikerült is a királynak, de egyébként ez az egész akció az általános nagy helyzetre, a magyar–török viszonyok végleges kialakulására, döntő befolyást egyáltalában nem gyakorolt. Maradandó és döntő eredmények kivívása céljából nem Boszniába, hanem a török birodalom szíve felé, Drinápoly irányában kellett volna előretörnie egy hatalmas, mindennel gondosan felszerelt és ellátott sereggel, de erről a fennálló viszonyok között, amidőn a külföld immár azt a csekély segítséget is megvonta, amelyet eddig is csak cseppenként juttatott Mátyás kezeihez, szó sem lehetett. Ezért újból ismételjük, ez a boszniai hadjárat csupán egy igen szépen és jól sikerült nagyarányú huszárcsíny színében tűnik fel előttünk, amely inkább csak morális téren éreztette jótékony hatását. Mátyás kivonulása után Boszniának túlnyomó része megint csak török fennhatóság alá került, vagyis a hadjárat befejezése után ismét az előbbi helyzet állott helyre, illetve lépett életbe. Nem is lett volna tanácsos a törökök által megszállt területen, egyes fontosabb pontokon védőrségeket visszahagyni; ezek rövid időn belül biztosan áldozatul estek volna az őket nagy túlerővel megtámadó törökök dühének.

Velence és Frigyes császár újabb kétszínű magatartása a hosszú évi hasonló tapasztalatok után nem igen lephet meg bennünket. Ebből világosan láthatta Mátyás, hogy ő egyes egyedül az ő jóságos Istenében és derék magyarjaiban bízhatik; a külföldön jóformán mindenütt csak ellenségei, igazi jó barátjai ellenben csak igen kevesen vannak. És ez nemcsak az ő, hanem Magyarországnak is a fátuma volt.