Podiebrad halálának hírére Mátyás 1471. április 16-án Brünnbe, majd onnan egy 9000 főből álló sereg élén Iglauba ment, honnan eredetileg Prágába akart előnyomulni, hogy az oda egybegyült királyválasztókra nyomást gyakoroljon, hanem aztán ismét Brünnbe tért vissza. Itt nemcsak az a kellemetlen meglepetés érte, hogy a cseh rendek 1471. május 27-én nem őt, hanem a 15 éves Ulászlót választották meg királyukká,[1] hanem tudomást szerzett arról is, hogy Magyarországon veszedelmes összeesküvés támadt ellene, s hogy az ebben résztvevők az ő megbuktatása mellett Kázmér lengyel király második fiát, a 13 éves Kázmért, aki nagyanyja, Erzsébet magyar királyné révén tartott igényt a magyar koronára, akarják a magyar trónra ültetni.

Július vége felé Budára érve, a király megdöbbenéssel ébredt annak tudatára, hogy a kalocsai érseken és az egri püspökön kívül a főpapok valamennyien, a világi főurak közül Ország Mihály nádoron és még néhány máson, a vármegyék közül pedig 9 kivételével, szintén valamennyien ellene foglaltak állást. A főpapok közül Vitéz érsek és unokaöccse, Czezinge János pécsi püspök, a világiak közül Ujlaki Miklós, Rozgonyi Raynald és Szapolyai Imre voltak a főcinkosok, akik részben személyi sérelmek és mellőzések, részben más okok miatt hamar ellenséges indulatot támasztottak a köznemessében is, amelynek körében általános lett a panasz a király ellen, hogy ő az országtól kipréselt rengeteg pénzt hiábavaló módon a cseh korona elnyerésére pazarolta, miközben az ország déli határszéleit teljesen védtelen állapotban hagyta. Végül még azt is megtudta Mátyás, hogy a cseh herceggel érintkezésbe lépett magyar főurak már a napban is megállapodtak, amelyen őt a Rákosra várják, hogy bandériumaikkal hozzá csatlakozzanak és őt magyar királlyá kikiáltsák.

A dolgok ily állása mellett Mátyás rendkívül ügyesen fogott hozzá a tömeges bonyodalmak megoldásához. Mesteri önuralommal minden erőszakos fellépést mellőzve, a kibékülés és megértés jelszavát írta zászlajára. Úgy tüntetve fel a dolgot, mintha sem a lengyel udvar, sem a magyar összeesküvők tervei felől halvány fogalma sem volna, egyik bizalmasát, Protas olmützi püspököt Krakóba küldte azzal az ajánlattal, miszerint hajlandó a cseh koronára vonatkozólag a döntést akár a pápára bízni, akár pedig Ulászlót fiává fogadni, magát vele egyidejűleg cseh királlyá koronáztatni. Egyszersmind újból megkérte a lengyel király leányának kezét, kijelentvén, hogy amennyiben ebből a frigyből fiúörökös nem származnék, a trónöröklést Magyarországon is Kázmér fiainak biztosítja.[2] Ezt az ajánlatot azonban a cseh királyi pár fennhéjázóan visszautasította és Ulászló a cseh trónt elfoglalandó, 1471 július 25-én 7000 lovassal és 2000 gyalogossal Krakóból Troppaun és Morvaországon át Csehországba indult el. Azonban Troppauban hírül vevén, miszerint Leipnikben Csupor és Sternberg vezetése alatt Mátyásnak egy seregcsoportja áll, Ulászló Neisse-n és Glatz-on át vette útját Prága felé, ahol 1471 augusztus 22-én Csehország királyává koronáztatott.[3] Eszerint tehát Csehországnak most már két királya is volt, akik közül az egyik az ország fővárosában ült és csak névleg uralkodott, a másik ellenben az ország legnagyobb részének tényleges birtokosa volt.

A magyarországi bonyolult helyzetre való tekintettel Mátyás most nem volt abban a helyzetben, hogy Ulászló kezéből a hatalmat a fegyverek erejével kiragadja, sokkal fontosabbnak vélvén, hogy Csupor Miklós vajdát seregének egy részével a másik trónbitorló elé a felvidékre küldje, hogy ott Szapolyai Imre szepesi gróffal együtt a betörni készülő lengyeleknek útját állja, míg ő maga csak egy kisebb számú, de válogatott haddal Budára sietett s így Morvaországban ezek után mindössze egy 2000 főből álló csekély hadacska maradt vissza Magyar Balázs vezetése alatt.

A királynak Budán történt váratlan megjelenése az összeesküdteket oly nagy rémületbe ejtette, hogy majdnem valamennyien váraikba és otthonukba siettek és csak néhányan maradtak Budán a hozzá tántoríthatatlan hűségben megmaradt Ország Mihály nádorral. Itt aztán Mátyás hozzáfogott a nagy munkához, a felzúdult kedélyek kiengeszteléséhez. Mindenekelőtt Ujlaki Miklóst Bosznia királyává nevezte ki s megengedte neki, hogy Jajcában magát megkoronáztassa.[4] Azonkívül szeptember elejére Budára országgyűlést hirdetett és az összeesküvők főbbjeihez és a megyékhez írt meghívó levelekben azt színlelve, hogy őket ártatlanoknak tartja, védelmet igért nekik a szerinte még ismeretlen pártütők és a lengyel király ellen. Az urak legtöbbje nagyon megörült annak, hogy a király őket nem fogta gyanúba s napról-napra mindig többen gyülekeztek körülötte. Mátyás mindnyájukat nyájasan fogadta s többeket közülök elhalmozott adományokkal és ajándékokkal. Ennek az lett a következménye, hogy az országgyűlés megnyitása előtt úgyszólván az összes urak körülötte voltak s ekkor a király mosolyogva kérdezte tőlük, hogy ilyen körülmények között ki fogja Kázmért fogadni és megvendégelni? Erre a megszégyenített urak egyhangúlag kikeltek a távollevő Vitéz érsek ellen, akit azzal vádoltak, hogy mindennek ő az oka. Ezért Mátyás az esztergomi érsekség valamennyi javait lefoglaltatta.

Az ezek után megnyitott országgyűlésen a király továbbra is nyájasságával és engedékenységével annyira lebilincselte a jelenvoltakat, hogy azok a megkapott engedmények fejében, amelyek részletezésétől itt annál is inkább eltekinthetünk, miután azok nem katonai vonatkozásúak, ők maguk önként újból 80 ezüst pénzt, vagyis a rendes adó négyszeresét ajánlották fel a sereg eltartásának költségeire, s e mellett kimondatott, hogy az egyházi és világi főurak bandériumaikat ezentúl a Zsigmond király által megállapított kiméretben kiállítani kötelesek.[5] Ezek az országgyűlési határozatok 1471 szeptember 19-én adattak ki. Egy nappal később Kázmér herceg aláírta a Vitéz János érsek által megfogalmazott és majdnem gúnyiratszámbamenő nyilt levelet, amelyben a herceg Mátyásnak hadat üzent.[6] Majd október 2-án 12.000, mások szerint 16.000 fegyveres élén elindult Krakóból, hogy a magyar pártütőkkel létrejött megállapodás szerint Budára bevonuljon.

A lengyel sereg Danin Péter, Rithwyan Derslaw és Thurnovsky János vezetése alatt csak lassan nyomult előre és október 29-én Sárost érte el, minek hírére Csupor és Szapolyai Kassánál összpontosították hadaikat. A magyarországi urak közül csupán Perényi Miklós és István, valamint Rozgonyi Rajnáld csatlakoztak bandériumaikkal Kázmér seregéhez, a többiek vagy távol tartották magukat, a legtöbben pedig Mátyás budai seregét szaporították.

Az erősen megszállt Kassát a lengyel sereg nem merte megtámadni, hanem az elől jobbra kitérve, a Boldva jobb partján Szikszónak, majd Egeren és Gyöngyösön át Hatvannak vette útját, ahova nov. 8-án érkezett meg. Itt Kázmér nagy meglepetéssel értesült arról, hogy a magyar pártütők helyett, akiknek vele a Rákoson kellett volna egyesülniök, ott maga Mátyás várja őt 16.000 főnyi csatára kész sereggel. Ezt megtámadni a lengyel vezérek – bár időközben az ő seregük mintegy 20.000 főre szaporodott fel, – nem merték és miután náluk nemsokára élelemhiány állott be, Vác felé fordultak, abban a reményben, hogy itt Vitéz érsek bandériumaival egyesülhetnek és eleséget is kaphatnak, azonban az előre számító Mátyás az érsek jószágainak elfoglalása által mindezeket a reményeket füstté változtatta. Erre Kázmér sietve Nyitra felé csapott át, melyet neki Vitéz érsek megnyittatott és ahol őt Czezinge pécsi püspök fogadta.

Mátyás seregével csak kellő távolságban követte a lengyeleket s közben Vitéz érseket Esztergomban körülzárván, csak lassan közeledett Nyitra felé, amikor is a Kázmér seregében levő magyarok nagyobb része tőle elpártolván, részben a számukra bűnbocsánatot hirdető Mátyáshoz mentek át, részben haza mentek. Erre a lengyel sereg főalkotórészét képező német zsoldosok is, miután fizetésüket rendesen meg nem kapták, odahagyták Kázmér seregét, aki erre megmaradt hadával a városból a várba vonult.

A beállott kemény hidegben Mátyásnak nem igen volt kedve Nyitra várának hosszadalmas ostromához hozzáfogni, azért azt serege egy részével csupán bekerítette, ő maga pedig Esztergom alá vonult, hogy a magáról megfeledkezett és elhatározása mellett makacsul megmaradó Vitéz érseket megalázza. Azonban Gábor kalocsai érsek, Flans vagy Beckensloer egri püspök, Ország Mihály nádor és Szapolyai Imre közbenjárására a király és az érsek között 1471 december 19-én egyesség jött létre, amelynek értelmében az érsek kötelezte magát, hogy minden további összeköttetést megszakít Kázmérral és eskü alatt fogadja, hogy újra visszatér a király hűségére; azonkívül várait oly magyar kapitányokra bízza, akik a királynak is hűséget fogadnak. Ezzel szemben a király az érseket újból visszafogadja kegyelmébe és a tőle kölcsönvett 7000 aranyat megfizeti neki.[7] Azonban mindjárt itt jegyezhetjük meg, hogy a jó viszony a király és az érsek között nem tudott teljesen helyreállni. Utóbbi mintegy két hónap mulva újból okot szolgáltatott arra, hogy újabb árulás bűntényével vádoltassék, mire Mátyás a magáról megfeledkezett főpapot elfogatta, Visegrádon őrizet alá helyeztette és várait, birtokait megszállatta. Egy héttel később, április 1-én, a király az érseket szabadon bocsátotta ugyan, de úgy őt, mint várait és birtokait Beckensloer egri püspök felügyelete alá helyezte.[8] Ezt a bár jól megérdemelt megszégyenítést Vitéz nem sokáig élte túl, mert már 1472 augusztus 8-án meghalt. Ép így hamarosan elhalálozott a zágrábi püspökséghez tartozó Medvevárában lappangó Czezinge János püspök is, aki különben, mint már említettük, Janus Pannonius név alatt írt kedvelt latin költeményeivel tette nevét emlékezetessé.

Kázmér, a megtörtént kibékülésről értesülvén, nehogy Mátyás foglyává váljék, a nyitrai várban 4000 lengyelt Jassyenski Pál vezetése alatt visszahagyván, ő maga 1471 december 16-án éjjel serege többi részével Lengyelországba vonult vissza, Czezinge János pedig Horvátországba menekült, ahol egy régi barátjánál elrejtőzött s így a büntetést elkerülte. Néhány hét mulva, 1472 elején, a visszamaradt lengyelek egyesség alapján a nyitrai várat is átadták; visszavonulásuk közben elkövetett rablásaik miatt a fölkelt parasztság és az utánuk küldött királyi hadak részint leöldösték, részint kiszalasztották őket az országból. Ily szégyenteljes véget ért Kázmér herceg trónkövetelő hadjárata.

Nagyban hozzájárult ehhez, hogy a csehek ezalatt Morvaországban teljesen passzive viselkedtek, bár Jassyenski János, a lengyeleknek az ottani hadműveletekkel megbízott vezére, váltig hajtogatta, hogy a majdnem védtelenül hagyott Morvaország megtámadása által Mátyást két tűz közé kellene szorítani. Ez elmaradván, Magyar Balázs nemcsak, hogy Morvaországban a status quo-t fenn tudta tartani, hanem a hradistyei sziklaerőd is meghódolt neki.[9]

[1] Bonfinius, Rerum Hung. Dec. IV., II., 575. – Pessina, Mars Moraviae 862. – Pessina, Phosphorus septicornis III., 292. – Dlugoss, Hist. Poloniae, XIII., 466. – Eschenloer, Chronik von Breslau II., 217.

[2] Eschenloer, Chronik von Breslau II., 234. – Monumenta Poloniae XII., 252.

[3] Eschenloer, Chronik von Breslau II., 219. – Dlugoss, Hist. Poloniae, XIII., 468.

[4] Makusev, Monum. hist. Slavonum merid. II., 95.

[5] Kovachich, Suppl. ad Vest. Comit. II., 211. – Pray, Annal. IV., 80.

[6] Dogiel, Dipl. Polon. I., 60. – Eschenloer, Chronik von Breslau II., 247.

[7] Pray, Annal. IV., 79. – Katona, Hist. Crit. XV., 511. – Török János, Magyarország prímásai II., 79.

[8] Katona, Hist. Crit. XV., 554.

[9] Pessina, Phosphorus septicornis III., 866.