Frigyes császár Mátyás ellen nem folytatta ugyan hadműveleteit, de minden áron azon volt, hogy neki minél több alkalmatlanságot és bosszúságot szerezzen; az ő buzdítására kezdtek Giskráék újból mozgolódni s ezúttal az ország felső részeiben megfészkelt cseh rablókapitányok közül kivált Telefúz János, Pozogai Jakab, Knyezics Mátyás és Rudkovai Péter jártak elől, akik főleg Bártfa környékét pusztítgatták.

Megfékezésükre Mátyás, mint már annak idején említettük,[1] előbb Ónódi Czudar Simon főudvarmestert és Hédervári László egri püspököt rendelte ki, később utóbbit Palóczi László országbíróval váltván fel, őt és Czudart felvidéki országos kapitányokká nevezte ki, március 27-én kelt rendeletével meghagyván Kassa városának, hogy fentnevezett kapitányoknak minden tekintetben kezükre járjon.[2]

Az újonnan kinevezett vezérek hadműveletei azonban nem jártak a kellő sikerrel s míg ők Sárosban itt-ott némi eredményt értek el, addig a csehek Heves, Borsod, Gömör és Hont megyékben még tovább dél felé kezdtek terjeszkedni. Ennek meggátlására és hogy a csehek lehetőleg két tűz közé szoríttassanak, a király az újabban fenyegetett vidékekre a mult évben szép sikereket elért Rozgonyi Sebestyént rendelte ki egy kisebb sereggel, aki mindenekelőtt Patát, a csehek által a Mátra aljában fából épített várat, fogta ostrom alá. De a védőrség nagy kitartással védelmezte a reá bízott erősséget, tömérdek szikladarabot hömpölygetvén az ostromlók fejeire. A többnapi véres harc mindkét részről sok áldozatot kívánt, míg végre Rozgonyi a hiábavaló ostrommal felhagyni és megfogyott hadát erődített táborába visszavezetni volt kénytelen, miről jelentést teendő, az ekkor a fogságból kiszabadult Szilágyi Mihállyal való kibékülés végett Várkonyban időző királyhoz ment, aki az önbizalmát vesztett vezér jelentésének meghallgatása után nyomban a reménytelennek festett harc színhelyére sietett s ott maga vette át a további hadműveletek vezetését.

A szeretett ifjú király váratlan megjelenése nagy örömöt és lelkesedést váltott ki a táborban s az ő bátorító szavai annyira feltüzelték a még előbb szárnyaszegetten búslakodó magyar katonákat, hogy Pata ostroma újonnan elrendeltetvén, a csehek már az első heves roham után fegyverszünetet kértek s a várat négy nap mulva fel is adták.

De az ifjú, tettrevágyó uralkodó most már ezzel nem érte be, hanem hadműveleteit a Sajó–Rima felé folytatván, még ez évben Sajónémetit, Sajóvárt, Gömört, Derencset és Osgyánt, a következő évben pedig Rimaszécset, Serkét, Rimaszombatot és Salgóvárat ejtette hatalmába.[3]

Mialatt a király délnyugat felől szorította a cseheket, Palóczi északkelet, Sáros felől ugyanezt cselekedte, hathatósan támogatva a kassaiak által.[4]

Most aztán Mátyás a hadműveletek további folytatását Rozgonyira és Pálóczira bízván, ő maga Budára tért vissza.

Ezek után a Felvidéken a háború a csehek ellen változó szerencsével folyt s a hadműveletek a legtöbb helyen egyességekkel értek véget. Igy többek között Pálóczi, Homonnai Bertalan és István, nemkülönben Perényi István által is segítve, Pozovai János komlósi várkapitányt szabad elvonulás feltétele mellett 4250 forint ellenében bírta rá az erősség átadására, 1000 arany forint ellenében pedig Talafúz János és Knyezics Mátyás sárosi kapitányt legalább a nyugalom és béke fenntartására bírta.[5] Thurzó Márton ellenben erőszakkal foglalta vissza a szepesi várat (Szepesváralját) a csehektől s épígy Szécsényi László Nógrádban a szandai hegyek közt oly tökéletesen verte meg a cseheket, hogy azok közül csak kevesen menthették meg futással életüket összes podgyászuk hátrahagyása mellett.[6] Az újvári vár, Sáros és Richnó átadására vonatkozólag Carvajal pápai követ vetette magát közbe Podiebrádnál, aki Giskrát hajlandóvá is tette az engedékenységre. A megegyezés Posztupici Kostka Zdenko cseh követ és a magyar vezérek között 1460 november 29-én jött létre.[7]

[1] Lásd a 20. oldalon.

[2] Kaprinai, Hist. Hung. Dipl. II., 280. – Katona, Hist. Crit. VII., 292.

[3] Bonfinius, Rerum. Hung. X., 382. – Bartholomaeides, Comitatus Gömör 221. – Bohemi, Kis-Hont 12.

[4] Kaprinai, Hist. Hung. Dipl. II., 363. – Katona, Hist. Crit. VII., 298.

[5] Wagner, Dipl. Comit. Sáros 67. – Kaprinai, Hist. Hung. Dipl. II., 412. – Szirmay, Notit. Comit. Zemplén Hist. 35.

[6] Wagner, Anal. Scep. II., 137. és IV., 62., 64. – Wagner, Dipl. Comit. Sáros 120. – Katona, Hist. Crit. VII., 368. – Mocsáry, Neográd vármegye III., 251.

[7] Kaprinai, Hist. Hung. Dipl. II. 450. – Dlugoss, Hist. Poloniae, XIII., 261. – Engel, Gesch. von Ungarn III., 239.