Azt a korai ifjúságát messze felülmúló bámulatos akaraterőt és energiát, aminek Mátyás mindjárt uralkodása kezdetén félreismerhetlen jelét adta, kétségkívül atyjától örökölte, akit ő sok tekintetben még fölül is múlt. Az általunk fentebb röviden vázolt felette nehéz viszonyok között a cselekvés helyes sorrendjét és mértékét eltalálni, még egy évek óta trónon ülő, a kormányzásban már bő tapasztalatokat szerzett, meglett férfinak is becsületére vált volna. Annál nagyobb tisztelettel és csodálattal kell tehát az alig ifjúvá felserdült királynak adóznunk, hogy ő mindezt a lehető legszerencsésebb módon, uti figura docet, hol egy kis kedélyes furfanggal, hol a legnagyobbfoku előzékenységgel, vagy ahol kellett, drákói szigorral, de végre mégis keresztül tudta vinni, mi mellett, ebben is atyja példáját követve, mindig csak a haza igazi érdeke és eleinte nem is remélt magas polcra emelése lebegett mindent világosan látó szemei és később bőséges áldást osztó kezei előtt.

Mielőtt Mátyás a külellenségek elleni nagyobbszabású hadműveletekbe fogott volna, előbb igen helyesen az ország belsejében akart rendet teremteni és magának a feltétlenül szükséges tekintélyt megszerezni. Garait és Ujlakit, akik egyelőre csak tapogatózva vették fel vele szemben a pártoskodás fonalát, részben alkudozásokkal, részben fenyegetésekkel vélte jobb és helyesebb útra téríteni; nagyjában ugyanezeket az eszközöket alkalmazta nagybátyjával szemben is, akiről csakhamar meggyőződött, hogy sokirányú tapasztalatai ellenére sem rendelkezik olyan kormányzói tehetséggel, amellyel a fennálló felette kényes és nehéz kül- és belpolitikai viszonyok között eredményesen munkálkodhatna. Sőt ellenkezőleg, a rendkívül korai érettsége és lángesze által fiatal korát messze túlhaladó uralkodónak csakhamar annak tudatára kellett ébrednie, hogy az örökösen kicsinyeskedő Szilágyiban inkább nagyszabású terveinek kerékkötőjét, mint előmozdítóját kell látnia.