A Frigyessel kötött egyességet, amellyel az ország egy része különben sem volt megelégedve, a kormányzó ellenségei s azok élén Cillei Ulrik a legrútabb fondorlatokra használták fel. Azzal vádolták egész nyiltan Hunyadit, hogy nagyravágyása által befolyásolva, az egyességkötésnél az ország javát elmellőzte és a kis királyt örömest hagyta Frigyes kezében, hogy ő a kormányzói tisztet annak nevében tovább is kénye-kedve szerint folytathassa s ezen idő alatt magának és családjának az útat a királyi székhez egyengesse. Erre a meglehetősen elterjedt véleményre támaszkodva, a ravasz Cillei Ulriknak hamarosan Garai Lászlót és Ujlaki Miklóst is sikerült a maga részére megnyerni, akikkel együtt titokban Brankovics Györggyel és Giskrával abból a célból szövetkezett, hogy a kis királyt a vele újabban ismét meghasonlott Frigyes kezéből mielőbb kiszabadítsa s Hunyadit kormányzói állásából elmozdítva, a maga számára biztosítson minél nagyobb befolyást a gyenge ifjú királyra s általa az egész országra.

Hunyadi az ellene irányuló machinációkról értesülvén, a főcinkost úgylátszik ezúttal is Brankovicsban kereste, mert őt akarta ismét 1451-ben haddal megtámadni, micélból az említett év tavaszán tetemes erőket gyüjtött össze az alföldön. Erre a fentemlített komplot tagjai meghökkentek, közbevetették magukat és minden tekintélyük latbavetésével rávették Hunyadit, hogy a Brankovics ellen szándékolt újabb büntető expediciótól eltekintessék és vele új egyesség és béke köttessék. Hunyadi erre rá is állt és Garai László nádor, Ujlaki Miklós vajda és Palóczi László országbíró mellé, akik önként ajánlkoztak a béketárgyalások megindítására, Hunyadi a maga részéről Vitéz Zrednai János nagyváradi püspököt és még két meghitt emberét, Orbovai Lászlót és Berendi Bak Jánost rendelte ki. Ezek Szendrőn Brankovicsot felkeresvén, ott vele a következő, kivonatosan közölt egyességet kötötték:[1] 1. A kormányzó, rác fejedelem és Cillei Ulrik közt fennálló kölcsönös gyűlölség kiirtása végett a már előzőleg tervezett házasság Hunyadi Mátyás és Brankovics unokája, a 10 éves Cillei Erzsébet között, 1453 végén tényleg végbemenjen. 2. A kormányzó Brankovics lefoglalt jószágai közül Munkácsot, Nagybányát, Szatmárnémetit, Debrecent és Böszörményt sajátjául megtartja, ellenben Kölpényt, Száva-Szent-Demetert, Szalánkemént, Zimonyt, Becsét, Becskereket, Érd-Somlyót és Világosvárt visszaadja Brankovicsnak. 3. Utóbbi a visszanyert várakban és uradalmakban magyar nemes és birtokos kapitányokat köteles tartani. 4. Ha ez unokáját a mondott időben át nem adná, úgy a 2. pontban említett birtokok mind kivétel nélkül a Hunyadi-nemzetségre szállnak át. 5. Ha a kérdéses házasság a házasulandó felek egyikének halála miatt lehetetlenné válnék, azért az egyességre lépett felek között barátság és béke nem bomlik fel.

Minden valószínűség szerint ugyanekkor nyert Brankovics újabb megbízást a török fegyverszünet végleges nyélbeütésére is. Erre a körülmények most annál kedvezőbbek voltak, mivel Murád szultán 1451 február 9-én életének 49-ik és fényes uralkodásának 31-ik évében, némelyek szerint Drinápolyban, mások szerint a Kroja előtti táborban a fölött érzett bánatában halt meg, hogy Skanderbég fővárosát, ahol 2000 keresztény szinte emberfölötti erővel védekezett 160.000 török ellen, sehogy sem tudta bevenni.[2] II. Murád utódával, II. Mohameddel még az év folyamán 3 évi fegyverszünet köttetett, amelybe László havasalföldi vajda is belefoglaltatott.[3]

Mialatt mindezek történtek, Hunyadi nagyobbrészt idegen zsoldosokból hadrakészen álló seregének egy részével, amely az útközben hozzá csatlakozott országnagyok hadaival mintegy 15.000 emberre növekedett, az országos tanács hozzájárulásával 1451 június közepe táján megindult Giskra ellen, aki nemcsak, hogy nem teljesítette a mezőkövesdi, illetve rimaszombati béke föltételeit, hanem még több huszitát hozván az országba, még újabb foglalásokat is tett.[4] Igy többek között még 1450 folyamán a kövesdi várat foglalta el, mely a csehek elleni jobb megvédhetés céljából Szerdahelyi Miklós és János birtokából Sóvári Soós György, István és Miklós tulajdonába ment át. Azonkívül mindenféle ürügy alatt folyton halogatta a kormányzó hugával való egybekelését, állítólag attól tartván, hogy őt a menyegző napján megölni szándékoznak.[5] Ezért Hunyadi is késett a békeszerződésben kikötött összeg kifizetésével. Úgyszintén hova-tovább megint mint László király főkapitánya lépett fel s mint ilyen, kénye-kedve szerint kormányozta és zsarolta a keze alatt levő vidékeket. Legutóbb pedig egy Losoncz mellett fekvő kolostort elfoglalván, azt megerősíté s onnan minduntalan kirohanásokat tett a környék kirablására.

Június 25-én Hunyadi már a sághi vár (a mai Ipolyság) alatt tanyázott s augusztus elején Losoncz alá érve, megkezdte az ottani új vár, illetve megerődített kolostor ostromát. Ámde a várnak 500 főből álló védőrsége vitézül tartotta magát s így az ostrom hosszúra elhúzódott. Végre augusztus utolsó napjaiban a kolostor védőrsége szabad elmenetel feltétele alatt felajánlotta a hely átadását. Hunyadi azonban, aki főhadiszállását és hadainak egy részét ekkor csapatjainak könnyebb élelmezhetése végett Kis Terenye tájékára tette át, túlnyomó erejében bízván és a cseheket rablóknak tekintvén, nem fogadta el az ajánlatot, hanem feltétlen megadást kívánt.[6]

Szeptember 7-én híre érkezett, hogy Giskra a szorongatott kolostor felmentésére már egészen közel érkezett. A magával hozott csapatok ereje Thúróczy szerint tetemes volt, Dlugoss és Cromer[7] szerint ellenben Giskra mindössze 4000 fővel, Haselbach[8] szerint pedig pláne csak 900 lovassal és 600 gyalogossal jött volna. Erre Hunyadi azt határozta, hogy hadának egy részét Pelsőczi István parancsnoksága alatt az erősség körülzárvatartása céljából annál visszahagyja, míg ő maga a zömmel az új ellenség elébe megy és azt azzal szemben csatarendbe állítja. Azonban alig hogy Hunyadi a támadást megkezdi, a kolostornál hátrahagyott rész s nemsokára ezután a hozzácsatlakozott s nála levő urak nagy része, akik Hunyadit állítólag Giskra kezébe akarták átjátszani, csapatjaikkal minden ok nélkül futásnak erednek s ezáltal a kormányzó egész seregét zavarba hozzák,[9] melyet a védőrség hirtelen és céltudatos kirohanása még csak jobban növel. Hunyadinak ekként meggyengült, rendetlenségbe jutott, két tűz közé szorított hada a harcot tovább folytatni képtelen, s így nemcsak a harcmezőt, hanem a saját maga táborát is a könnyen győző Giskrának kénytelen átengedni. A csatában, illetve nemsokára utána elesett Nánai Kompolthi János, továbbá az árulók egyike, Pelsőczi István, Pelsőczi Bebek János tárnok fia, aki halála előtt lerántotta a leplet az előre megbeszélt árulásról és összeesküvésről,[10] a sánta egri püspök, Hédervári László pedig Giskráék fogságába került. A szerencsétlen kimenetelű ütközet után rengeteg zsákmány és szinte egész Felső-Magyarország Giskra kezébe jutott, aki Dlugoss szerint a kormányzó minden birtokát feldúlta és elfoglalta.[11]

De az elkapatott cseh vitéz még ezzel sem érte be és váratlan győzelmének még nagyobb gyümölcse után vágyódván, egy megfelelő had élén a Lórándfiak birtokában levő Várgedét akarta bevenni, de ez oly vitézül védte magát, hogy Giskra többszöri sikertelen roham után eredmény nélkül kényszerült odébb állni.[12]

Innen Eger felé vette útját, mely akkoriban igen nevezetes vár hírében állott. Itt a várnagyot az elfogott püspök nevében hívta fel a vár átadására, azért ennek szabadonbocsátását igérvén; sőt a foglyot magát is hasonló ígéret mellett rábirta arra, hogy embereinek a vár átadását megparancsolja. Ámde a derék várnagy azt felelte, hogy ő nemcsak a püspök embere, hanem egyúttal az ország egyik várának hűséges őrzője is; ezért hite nem engedi, hogy az ország javát egy magán személy megszabadításáért feláldozza.

Ezalatt Hunyadi az Alföldön hagyott seregrészeit gyorsan felhozván, újból Giskra elé ment, de ez nyilt mezőn nem mervén vele összeütközni, eltávozott Eger mellől és váraiba húzódott vissza csapatjaival. A felbőszült és bosszúszomjas kormányzó nyomon követi őt s míg egyik kapitánya, Rozgonyi Lőrinc, Gálszécset ejti hosszabb küzdelem után birtokába, ő maga Szepsit, Rozsnyót és Derencsényt foglalja el, utóbbit akként, hogy a mellette folyó Balog vízét felduzzasztván, az egész völgyet víz alá helyezi s így Valgatha várnagyot a vár átadására kényszeríti.[13]

Innen Zólyom, mások szerint Besztercebánya felé fordul Hunyadi s Giskrának ezt az egyik főfészkét fölégeti és azzal szemben egy új erősséget emel.[14] A kormányzó még tovább is folytatta volna győzelmes előnyomulását, ha az országos tanács, melyet a Hunyadi-ház ellenségei közbe a maguk pártjára vontak, közben nem veti magát egy Giskrával kötendő új béke érdekében. Hunyadinak, akit a dolog a legnagyobb mértékben elkedvetlenített, kelletlenül bár, de bele kellett törődnie a változhatatlanba. A béke Giskrával tényleg meg is köttetett, mely szerint a kövesdi illetve rimaszombati béke oly módon újíttatott meg, hogy Hunyadi megmarad ugyan az elfoglalt várak birtokában, de az előbbi békeszerződés szerint esedékes 10.600 aranyforintot meg kell fizetnie. Giskra viszont minden további terjeszkedéssel felhagyni köteles, ellenvetés nélkül engedelmeskedvén a törvényeknek és a kormány rendelkezéseinek.[15]

[1] Spiess, Archiv. Nebenarb. I., 173. – Batthiany, Leg. Eccl. III., 494. – György deszpota levele, Katonánál, XIII., 788. – Garai László levele, gróf Telekinél, X., 305.

[2] Dukasz, id. m. XXXIII. könyv, Script. Byzan. XII., 102. – Hammer-Purgstall, id. m. I., 374. – Zinkeisen, id. m. I., 792. – Barlettus, id. m. VI., 189. – Jovius Pál, Ursprung der Türken 22. – Lonicerus, Annal. Turc. I., 37. – Schmitt, Imper. Ottom. 10. – Chalkokondylasz, id. m. VII., 155. szerint Murád a bor mértéktelen élvezetének lett volna az áldozata. Kantemir, Osm. Gesch. 135. – Farlatius, id. m. VI., 418.

[3] Dukasz, id. m. XII., 104. – Gróf Teleki, id. m. X., 322.

[4] Lásd a 219. oldalon.

[5] Dlugoss, id. m. XIII., 81.

[6] Dlugoss, id. m. XIII., 81. – Bonfinius, id. m. VII., 343. – Thúróczy, id. m. XLVIII. fej.

[7] Dlugoss, id. h. – Cromer, id. m. XXII., 514.

[8] Haselbach, Peznél, 863.

[9] Bonfinius és Thúróczy, id. h. – Fessler, id. m. IV., 698. – Engel, Geschichte des ungr. Reichs, III., 159.

[10] Bonfinius, id. h.

[11] Bonfinius és Dlugoss, id. h.

[12] Thúróczy, id. m. XLVIII., 263. – Bonfinius, id. m. VII., 343. – Fessler, id. m. IV., 700.

[13] Bartholomaeides, Comit. Gömör 218. – Székely, Krónikája 209. szerint innen úgy kiöntötte a cseheket, mint az ürgéket.

[14] Thúróczy és Bonfinius, id. h. – Pethő, Magyar Krónika, 73.

[15] Pray, Annal. III., 82. – Katona, id. m. VI., 796.