Ezekben és a még csak ezután következő nehéz, emberfeletti küzdelmekben, amelyeket nemcsak kifelé, hanem befelé is végig kellett harcolnia, domborodik ki a legjobban és legszebben Hunyadinak önzetlen, mindenütt és mindenben, mindenek felett csupán a haza érdekét szem előtt tartó igazán fenkölt egyénisége. Sőt a külföld és honfitársai nagy többségének közömbössége és ellene irányuló áskálódása csak még nagyobbá, még fenségesebbé teszi azt az örökké tündöklő, szinte égig érő glóriának tövis koszorúval bélelt koronáját, amelyet a kemény napok küzdelmei a hálás utókor szemében az ő nemes szíve és okos feje köré fontak. Mert ne feledjük el, hogy nyugodt, csendes, békés időben, amikor az ország népeit és azok sorsát intéző faktorait ugyancsak békés adakozó szellem lengi át, nagy tetteket véghez vinni aránylag nem nehéz, de éppen ez az igazi nagy emberek egyik legszebb jellemvonása, hogy ők a legnehezebb viszonyok között, a háborgó elemek vad tánca közben eléjük torlódó nehézségek százfejű hidrájával is felveszik a harcot, csak hogy azt, amit legjobb meggyőződésük szerint a becsület és a haza szent ügye tőlük joggal megkiván, végre mégis diadalra juttassák. Hunyadinak egész pályafutása közben azért volt felette nehéz a helyzete, mert neki nemcsak nagyszámú ellenségeinek, hanem úgyszólván az egész ország közvéleményének a dolgokat könnyen vevő ama mentalitásával kellett szembeszállnia, mely struccpolitikát űzve, örült és megnyugvást talált abban, hogy az ozmán hódító eszme momentán másutt, Albániának messzefekvő hegyes-bérces tájain igyekezett hír és dicsőség után szomjúhozó vágyait kielégíteni és amely, ha nem is a legjobbnak, de elégségesnek tartotta azt, hogy csak akkor tegyen valamit a haza megmentése érdekében, amikor már az ellenség a saját kapukat kezdi döngetni. Ezzel a passziv eljárással szemben Hunyadinak az volt a kétségkívül sokkal helyesebb alapon nyugvó álláspontja, hogy nem szabad, mert legkevésbbé sem felel meg a célnak, „a Duna partjainak oltalmára szorítkozni, hanem hogy a háborút az ellenség szívébe szállítván, ott kell az ügyet bevégezni”. És erre a nagy és helyes látókörrel bíró kormányzó kétségtelenül helyesen választotta meg az időpontot, mert 1448 jelezte a viszonyoknak oly kedvező módon való alakulását, amikor a szultán erejének legnagyobb részével másutt volt lekötve és elfoglalva s így a magyar sereg támadólagos közbevágása most érhette azt a lehető legérzékenyebb módon, és a szándékolt sztratégiai oldal- illetve háttámadás révén, a leghatásosabb formában is. Ezzel szemben viszont az ország belsejében nem a legjobban állottak a viszonyok. Frigyessel sehogy sem sikerült végleges megállapodásra jutni, Giskra János pedig, amióta országos főkapitányi tisztsége alól felmentetett, ismét „László király kapitánya” címét vette fel s mint ilyen megtagadta az engedelmességet a kormányzónak és az országos tanácsnak s végül Cillei Ulrik gróf Horvátországban szította a lázadást a kormánnyal szemben. De mindezek a hátrányok és visszás állapotok már az eddigi hadjáratok folyamán, részben még fokozottabb mértékben is fennállottak és miután azok teljes megszüntetésére egyhamar úgy sem volt nagy a kilátás, ezért Hunyadi elhatározását és rendületlen kitartását az 1448. évi támadólagos hadjárat mellett teljes mértékben indokoltnak kell deklarálnunk. Ennek kellő megalapozása és előkészítése érdekében Hunyadi fáradhatatlanul elkövetett mindent és még oly nagyarányú, a nemzet önérzetével és érdekeivel ellentétben álló áldozatokról sem riadt vissza, aminőket a regedei fegyverszünet rótt az országra, csak hogy magát a szándékolt török támadó hadjárat tartamára erről az oldalról jövő támadás ellen biztosítsa és az országot legalább annyira-amennyire nyugodt és békés állapotban hagyhassa vissza. Hogy Frigyes ennek ellenére tovább folytatta alattomos fondorlatait és a végleges béke megkötését minden úton-módon lehetetlenné tette, az megint más lapra tartozik, az azonban bizonyos, hogy a regedei megállapodás mégis csak enyhítette a Frigyessel fennálló kellemetlen és fonák helyzetet. És utóvégre az sem lephet meg bennünket, hogy a Hunyadi elleni koncertben Cillei és Brankovics, Frigyessel egy nótát fújt, de hogy a magyar főpapok, főurak és nemesek többsége önzésükkel annyi bajt és nehézséget okoztak a kormányzónak, ez örök szégyene marad az akkori idők történelmének, amint azt már fentebb is hangsúlyoztuk. Ezáltal Hunyadi keze nagyon is meg lett kötve, mert az 1447. évi országgyűlési határozatok nagymértékben megbénították a kormányzónak a háború kellő előkészítését célzó fáradozásait, pedig a külföldi segítség elmaradása folytán legalább itthon kölcsönös egyetértéssel mindent el kellett volna követni, hogy a kormányzó a törökkel való legközelebbi mérkőzésben az ország erejének összességét állíthassa sorompóba.