A Zsigmond utolsó napjait elkeserítő tények visszataszító tanuságot tesznek arról, hogy mi mindenre nem képes egy rossz útra tévedt, lelketlen asszony, aki nem érdemelte meg, hogy férje, első nagy botlásainak nyilvánosságra jutása után, oly enyhén bánjon el vele, sőt utóbb bűneit megbocsátva, ismét a trónra maga mellé emelje.

Zsigmond király uralkodása nem mondható valami szerencsésnek az országra nézve. Ő alatta veszett el Dalmácia s vele együtt az egész tengerpart, holott a magyar külpolitikának az lett volna egyik legsarkalatosabb tétele, hogy a tengerpart ne csak megtartassék, hanem hogy azt még tovább kifejlesztve, annak hathatós oltalmára minél előbb, minél hatalmasabb tengeri flotta is megteremtessék.

Zsigmond alatt szakadt el Halics és Lodoméria is, amelyeknek megszerzésére és megtartására elődei oly sok honfivért áldoztak.

S végül még egy fájó sebet ütött Zsigmond az országon a 16 szepesi város elzálogosítása által és valóban csak e városok lélekemelő hazafias érzületének volt köszönhető, hogy azok a hosszú ideig tartó idegen uralom alatt is megőrizték az anyaországhoz való ragaszkodásukat.

E nagy veszteségekkel szemben csak némi kárpótlást jelentett az országra nézve, hogy Zsigmond a törvényalkotás és az ország véderejének kiterjesztése körül igen üdvös, alapvető munkát végzett.