Miután már ősidőktől fogva a vallásháborúkat vívták a legkegyetlenebb, legpusztítóbb eszközökkel, ennélfogva nincs okunk csodálkozni azon, hogy a huszita háborúk a legkérlelhetetlenebb irtó háborúk jellegét öltötték magukra. Amidőn pedig a huszita tanoknak a legkíméletlenebb eszközökkel történt terjesztése nyomán keletkezett harcok és küzdelmek külső jelenségekben már messze túlhaladták a szorosabb értelemben vett vallási ügyek és kérdések keretét, a több ágazatra szakadt husziták egyes csoportjai nemcsak az őket megtagadó katolicizmus és annak feje, a pápaság, hanem mindama velük rokonfelfogású szekták és csoportok ellen is a legengesztelhetetlenebb gyűlölettel fordúltak, amelyek csak árnyalatilag különböztek tőlük, az ő vallási dogmáik felfogása és magyarázata tekintetében. Amikor pedig a hosszantartó háborúskodás a huszita tanok főfészkét, Csehországot már végkép kimerítette és tönkretette, úgy hogy az egyes huszita csoportok már megélhetésük biztosítása érdekében is kénytelenek voltak portyázásaikat Csehország határán túl is kiterjeszteni, akkor a háborúskodás módja hamarosan kivetkőzött minden emberi mivoltából és az egyes csoportok műveletei igazi zsaroló és rabló hadjáratokká sülyedtek le és a mi felvidékünknek, sajnos, a huszita mozgalomnak ép e legocsmányabb fattyuhajtásaival szemben kellett éveken át a meglehetősen nehéz védekezésre módot keresni. Nagyban megnehezítette a helyzetet, hogy nekünk ugyanakkor a délvidéken is úgyszólván élet-halál harcot kellett, jobban mondva, kellett volna, a törökkel szemben folytatnunk s így az erők kényszerű megosztása és szétforgácsolása folytán kézzelfogható sikert egyik helyen se mutathattunk fel. Talán ebben leli magyarázatát Zsigmondnak meglehetősen gyengén taktikázó és folytonos alkudozásokon alapuló magatartása is, ami akár a török, akár a huszita kérdésnek gyökeres megoldását úgyszólván kizárta. Az erős akarat és erély hiánya jellemzi vezéreinknek a husziták elleni, majdnem összes hadműveleteit, ez adja magyarázatát utóbbiak ama, szinte hihetetlen vakmerőségének, hogy dús zsákmánnyal megrakott rablóbandáik eltávozása után egyes határmenti városainkban és erődeinkben aránylag gyenge védőrséget büntetlenül mertek visszahagyni. Egyedül örvendetes és dicséretreméltó kivétel e tekintetben Rozgonyi Miklós és Pohárnok István remek művelete, mely együtt tartott erővel hajtatván végre a megosztott ellenséggel szemben, remek sikerrel is járt.

Ezzel szemben a Stiboricz–Mathis-féle nagyszombati támadás a vezérek közötti egyenetlenség és féltékenykedés felette szomorú példáját tárja elénk, amelynek rettenetesen keserű levét ezúttal is a különben hősiesen viselkedő, derék csapatok itták meg. Ugyancsak a torzsalkodás és féltékenykedés volt az oka a tausi szégyenteljes vereségnek is.