Vencel cseh király 1403 november 11-én, alighanem Vilmos osztrák herceg segítségével, aki Nápolyi László nővérét, Johannát birta nőül, megszökött Bécsből és Prágába érve, – ahol őt a Zsigmond ellen annak szigorú rendszabályai miatt felzúdúlt tömeg örömrivalgással fogadta, – nyomban hozzálátott uralma és hatalma újból való helyreállításához, micélból ismét Józsával és Prokoppal szövetkezett, mely utóbbinak szintén sikerült pozsonyi fogságából megszöknie.[1]

Vencel szökéséért Zsigmond elsősorban az osztrák hercegeket okolta, de ezeknek hamarosan sikerült ártatlanságukat bebizonyítani és készeknek nyilatkoztak Zsigmond oldalán Vencelt és szövetségeseit megtámadni. E célból Zsigmond 1404 július elején a Morva mentén jász és kún zsoldosokból álló nagyobb haderőt összpontosított, melyhez Albert herceg 16.000 osztrák fegyveressel csatlakozván, az egyesült sereg július 6-án lépte át a morva határt s egyenesen Znaimnak vett irányt, melyet ostromolni kezdett.[2] Az erősen elsáncolt Znaimot a Suchy Čert-nek (száraz ördögnek) csúfolt Kunstatt Hynek (Henrik) és a nép által Sokol-nak (keselyűnek) nevezett Lambert János híres rablólovagok védelmezték. Az ostrom már mintegy hat hétig folyt anélkül, hogy Albert meglehetősen primitív ostromszerei az erődítésekben és a gyakori kirohanásokat eszközlő vár védőiben említésre méltó kárt tehettek volna.[3]

Ekkor a várvívók között már huzamosabb idő óta dühöngő vérhas Alberte és Zsigmondra is ráragadt. Utóbbi Windeck szerint valami Konrádkő-nek nevezett erősségbe vitette magát, ahol az orvosok ki is gyógyították, de Albert herceg belepusztult förtelmes betegségébe, amely némelyek szerint abból keletkezett, hogy Prokop mérget kevertetett ellenségeinek borába. Erre szeptember elején Znaim ostromát végkép megszüntették.[4]

Vencel még annak tartama alatt Ulászló lengyel királytól kért támogatást s az erre vonatkozó szerződés létre is jött, bár az, miután időközben a háború befejezést nyert, tárgytalanná vált.[5]

Albert nagybátyjuk halála után Vilmos, Ernő, Lipót és Frigyes osztrák hercegek a Zsigmonddal fennálló szövetséget felbontották s még ugyanabban az évben november 3-án Vencellel, Józsával és Prokoppal kötöttek örökösödési szerződést, melynek értelmében, ha Vencel és a cseh és morva határgrófok fiúörökösök nélkül mulnának ki, ami nagyon valószínűnek látszott, mert a cseh királynak nem volt gyermeke, Józsa és Prokop pedig nőtlenek voltak, akkor a cseh korona az osztrák hercegekre szálljon, ha pedig a Habsburg-ház halna ki fiúörökös nélkül, akkor ennek tartományai Zsigmond kizárásával, Vencelre, Józsára és Prokopra, illetve ezek fiúörököseire szálljanak.[6]

Zsigmond duzzogva bár, de belenyugodott a változhatatlanba s ezentúl legalább a magyar ügyekre fordított nagyobb gondot, ami többrendbeli üdvös törvény megalkotásában nyert kifejezést. Ezek főkép az oligarcháknak megint nagyon lábra kapott hatalmaskodásának meggátlására, az egyházi és világi hatóságok hatalmi körének szabályozására, a városok és lakosságuk jogainak nagymértékben való kiterjesztésére, a pénz-, bánya és harmincad ügy rendezésére, a mértékek és mérlegek igazságos szabályozására vonatkoztak. Katonai szempontból különösen fontos volt az 1405 április 15-én Budán hozott ama törvényes rendelkezés, hogy a városokat fallal kell körülvenni, amivel egyidejűleg több szabad helység városi jelleggel ruháztatott fel.[7]

1405-ben, illetőleg 1406-ban megint közel állott a dolog ahhoz, hogy Ulászló lengyel királlyal, aki Moldva és Havasalföld irányában folytatott politikájával sértette Magyarország érdekeit, illetve a folytonos határvillongások és fosztogatások miatt az osztrák hercegekkel háborúra kerüljön a dolog, de miután Vilmos osztrák herceg 1406 nyarán meghalt és özvegye, Johanna, Zsigmond legfőbb ellensége, aki előszeretettel Magyarország királynőjének neveztette magát, fivéréhez Nápolyba visszatért, a jó viszony Zsigmond és Ulászló, illetve az osztrák hercegek között újból helyreállt.[8]

[1] Palaczky, Geschichte von Böhmen, III., 152. – Mások szerint Prokopot maga Zsigmond bocsátotta szabadon.

[2] Schels, Kriegsgeschichte der Oestreicher, I/2., 59.

[3] Palacky Geschichte von Böhmen, III/1., 203.: „In kühnem Ausfall zerstörten die Belagerten alle gegen sie gerichteten Maschinen, Mauerbrecher und Katzen, mit brennendum Pech und Schwefel; und die Beschiessung mit Kanonen blieb bei der Schwäche des damals fabricirten Pulvers unwirksam.“

[4] Windeck Denkwürdigkeiten zur Geschichte des Zeitalters Kaiser Sigmunds. Herausgegeben von dr. Wilhelm Altmann (Berlin 1893.), 17. fej., Menckennél 1086. – Chron. Mellic., Peznél I., 250. – Chron. Ebendorf., Peznél II., 825. – Palacky Geschichte von Böhmen, III/1., 203. szerint a Zsigmondot kezelő orvosok tényleg azt hitték, hogy mérgezési tünettel állnak szemben, amit a következő módon orvosoltak: „Also kam ein Arzt von Wyenne, den sante Im der Herzog Wilhelm von Osterich, und der was ein grober Swop, er war aber ein guter Arzt. – Derselbe hing den Konig auf mit dem Fussen, das dem Konig die Brust auff einem Kusse auf die Erden rurte, das werte wol vir und zwanzig stund. – Do sprach der Arzt: sollte die Gift unten ausgangen seyn, die Natur kunt es nit erliden haben.“ (Windeck Denkwürdigkeiten zur Geschichte des Zeitalters Kaiser Sigmunds. Herausgegeben von dr. Wilhelm Altmann (Berlin 1893.), 17. fej., Menckennél 1086.

[5] Dlugoss Hist. Polon, Lib. X. 181. – Windeck Denkwürdigkeiten zur Geschichte des Zeitalters Kaiser Sigmunds. Herausgegeben von dr. Wilhelm Altmann (Berlin 1893.), 17. fej., Menckennél I., 1078–1082.

[6] Aschbach Geschichte Kaiser Sigmunds I., 196. – Pelzel König Wenzeslaus, II., 484. – Schels Kriegsgeschichte der Oestreicher, I/2., 59. – Huber, Geschichte Oesterreichs II., 394.

[7] Sigismundi decretum II., anno 1404 editum §. 3. a Corpus juris Hung.-ban és a decretum III. anno 1405 editum ugyanott. – Kovachich, Supplem. ad Vestigia Comit. I., 310.

[8] Kurz, Oesterreich unter König Albrecht II. I., 16. – Lichnovszky, Regesten zur Geschichte des Hauses Habsburg, V. 654–660., 682. sz. – Huber, Geschichte Oesterreichs II., 399.