Osztoja bosnyák király Tvartko Szura vetélytársa által Boszniából elüzetvén, 1403 vége felé, bár mint tudjuk, előbb Nápolyi László feltétlen hivének vallotta magát, Budán Zsigmond előtt megjelenve, könyörögve vetette magát annak lábai elé, attól bocsánatot és segítséget kérve. Zsigmond nagylelkűen megbocsátott neki és Maróti Jánost bízta meg a feladattal, hogy Osztoját hatalmába visszahelyezze, amit ez, Lazarovics István szerb fejedelem által is hathatósan támogatva, szokott erélyével végre is hajtott s így most Boszniának újból két királya volt. Az ország kissebb része Osztoját uralta, akinek székhelye Bobovácban (Babulcsban vagy Bábolcban) volt, míg az ettől délre fekvő nagyobb részben Tvartko Szura volt ugyan a király, de alatta az igazi hatalmat Hervoja gyakorolta, akinek az ország legdélibb részében, a későbbi Hercegovinában egy másik bosnyák úrral, Hranics Sandalj vajdával kellett az uralmat megosztania.

Maróti Osztoja székhelyén, Babulcs várában magyar őrséget visszahagyva, a következő év, vagyis 1404 tavaszán Erdélybe ment hadának nagyobb részével, ahol mint tudjuk, hamarosan szintén a legjobb eredménnyel járt el tisztében.

Ezek után Maróti újból Boszniába tért vissza, ahol fokozatosan mindíg több várat és várost szállt meg és rakott meg magyar őrséggel azzal a célzattal, hogy azok Dél-Bosznia és Dalmácia jövendő visszafoglalása alkalmával kellő támpontokul szolgáljanak.[1]

[1] Zsigmond 1405. évi levele Maróti számára.