Fentebb említettük, hogy a Bajazidtól felvilágosítást kérő magyar követek azzal a hírrel tértek vissza, hogy a Havasalföld megtámadása a törökök által küszöbön áll.[1] A hír igaznak bizonyult, mert a szultán még ugyanazon év, vagyis 1394 őszén tekintélyes sereggel, melyhez Lazarevics István szerb vajda is csatlakozott hadaival, – miután előbb Bodonyt, Nikápolyt és Silistriát ostrommal megvette, Kis-Nikápolynál átkelt a Dunán s a Havasalföldre betörve, Mircse oláh vajdát elűzte fejedelmi székéből. Utóbbi Zsigmondhoz fordult segítségért, aki azonban előbb István moldvai fejedelemmel akart leszámolni, miután Péter testvéréhez és elődéhez hasonlóan ez is inkább Lengyelországhoz hajlott és a magyar fenhatóság elismerését határozottan megtagadta.

Zsigmond ősz derekán indult el Budáról és Szegeden hosszabb ideig tartózkodva, itt bevárta a főurak bandériumainak csatlakozását. Innen Erdély felé vette útját s karácsony táján Torda tájékán ütött tábort. Megtudván, hogy István fejedelem az Erdélyből Moldvába vezető utakat eltorlaszoltatta és a csapatok által megszállva tartja, Kanizsay Istvánt, a székelyek ispánját előre küldé bandériumaival és a székelyek hadával, aki a torlaszokat széthányatta s azután folytonos csatározások között nyitott utat a királyi sereg számára a Kárpátok rengeteg erdőségein keresztül.

Moldvai területre érve, a királyi sereg István vajda hadait ismételten legyőzte, majd a vajda székhelyét, Szucsavát is elfoglalta. Erre István vajda főbb emberei által kísérve, meghunyászkodva ment a magyar király elé, akitől bocsánatot és kegyelmet kért és elismervén a magyar korona fenhatóságát, letette a hűségesküt és az évi adó pontos megfizetésére kötelezte magát.[2]

Szucsavából Zsigmond visszatért Erdélybe, s 1395 február 14-én Brassó tájékán ütötte fel főhadiszállását. Ide jött Mircse is, az elűzött havasalföldi oláh vajda és újból hűséget esküdvén Zsigmondnak, 1395 március 7-én kelt okmányában nemcsak adófizetésre, hanem arra is kötelezte magát, hogy valahányszor a király személyesen vezet hadat a török ellen, ő ahhoz összes erejével csatlakozik és a magyar hadaknak nemcsak szabad átvonulást enged tartományán keresztül, hanem azoknak minden tekintetben s főleg az ellátás körül, segítségére lesz.[3] Ezzel szemben Zsigmond Mircsét fogarasi herceggé és szörényi bánná nevezte ki, az eddig szörényi báni minőségben működött törvénytelen fiát, Vládot pedig, aki egyúttal Besszarábia vajdája is volt, túszként magával vitte.

Ezek után Zsigmond visszatért Budára, seregének pedig meghagyta, hogy a Havasalföldre benyomulva, helyezze vissza Mircsét fejedelmi székébe.

[1] Lásd a 49. oldalon.

[2] Fejér, Cod. Dipl. X/2., 273. és 438. – Huber, Die Gefangennehmung der Königinnen Elisabeth und Maria von Ungarn und die Kämpfe König Sigismunds gegen die neaplotitanische Partei I., 546.

[3] Fejér, Cod. Dipl. X/2., 270.