A Havasalföldet és Moldvát, bár szintén Magyarország hűbéres melléktartományai voltak, még Boszniánál, Szerbiánál és Bolgárországnál is lazább kötelékek fűzték az anyaországhoz és mihelyest ezek a török terjeszkedés veszedelmének szelét megérezték, nem Zsigmondhoz és Magyarországhoz, hanem Lengyelországhoz folyamodtak segítségért és a moldvai vajda, Péter, már 1387 augusztus 20-án letette a hűbéresküt Hedvig királynő és férje Ulászló kezébe.[1] Emiatt és mivel a lengyel királyi pár ama törekvése is napról-napra világosabbá vált, hogy Galicát és Lodomériát Lengyelországhoz csatolják, utóbbi és Magyarország között igen feszültté vált a viszony és a két ország között már majdnem kitört a háború, amikor a horvát–dalmát bonyodalmakra való tekintettel Zsigmond jobbnak látta a békés egyezkedés terére lépni, ami 1387 szeptember 29-én egyévi fegyverszünet megkötését vonta maga után. Ez azonban mit sem változtatott a helyzeten, mert a lengyel királyi pár továbbra is fenntartotta az összeköttetést Moldvával és a Havasalfölddel, mely országok fejedelmei, I. Péter és Mircse, 1389 december 20-án szövetséget kötöttek Lengyelországgal.[2]

Épígy nem mondott le a lengyel királyi pár Galicia és Lodoméria birtokáról sem, amelynek visszacsatolását a lengyel rendek szünet nélkül sürgették. Az alkalom most erre – a magyarországi zűrzavaros állapotokra való tekintettel – felette kedvezőnek mutatkozott, csak az volt a baj, hogy Ulászlót a litván bonyodalmak és testvéreinek lázongása tartotta lekötve. Ily körülmények között maga Hedvig királynő állott egy hamarjában összevont sereg élére s azzal váratlanul Galiciára támadva, annak helytartóját, Bubek Imrét, gyenge magyar hadával egykettőre kiszorította Lembergből, Zydacevből, Jaroslauból, Przemyslből, Grodekből, Halicsból, és Trembovlából s így hamarosan az egész vidék urává lőn. Zsigmond attól tartva, hogy a lengyel királyi pár a betegeskedő Mária királynő halála esetén még a magyar koronára számot tarthatna, a jó viszony és béke helyreállítása érdekében inkább kész volt lemondani Galiciáról, mivégből 1391 elején személyesen elment Krakóba, ahol az erre vonatkozó egyezség létre is jött.[3] Ellenben Moldva és Havasalföld hűbéri hovatartozandósága úgy látszik továbbra is nyilt kérdés maradt. 1394 nyarán, Dobor bevétele után[4] Zsigmond Sandecben újból tárgyalásokat folytatott a lengyel királyi párral s ez alkalommal július 24-én az 1387 szeptember 29-én kötött egyévi fegyverszünetet végleges békévé változtatták át,[5] melynek értelmében Galicia végleg a lengyel királysághoz csatoltatott, míg a Havasalföld és Moldva fölötti fennhatóság kérdésében alighanem Zsigmond joga nyert elismerést.

[1] Dogiel, Cod. Diplom. Regni Polon. I., 597.

[2] Fejér, Cod. Dipl. X/1., 652.

[3] Dlugoss, Hist. Polon, Lib. X., 116. – Naruszewicz, Geschichte von Polen.

[4] Lásd a 42. oldalon.

[5] Dlugoss, Hist. Polon, Lib. X., 141.