Zsigmonddal eszerint a béke legalább papiroson helyre állván, a királynők és a kormány minden erejüket és figyelmüket a délvidék felé fordíthatták, ahol a Horváthyak újból, sőt most még nagyobb dühhel és elkeseredéssel tűzték ki a lázadás zászlaját, mely most már nemcsak Horvátországra szorítkozott, hanem csakhamar átcsapott a Macsói bánságba is, ahol a Horváthyaknak nagy pártjuk volt, miután Horváthy János azelőtt ott működött báni minőségben. Kóroghy István macsói bánnak sikerült ugyan Horváthy Lászlót elűzni és tőle Bytva várát és Nándorfehérvárt elfoglalni, de Palisnay János Boszniából a Tvartkotól kapott jókora haddal segítségére jövén, Kóroghyt nyilt ütközetben leverték s miután a Macsói bánságból kiszorították, Szlavoniába is betörtek, Valko és Pozsega vármegyéket feldúlván.

Miután az ország pártokra volt szakadva, Garai nádor nem találta tanácsosnak, hogy az ország hadait fegyverre szólítsa, mert ez nemcsak, hogy eredménnyel nem kecsegtetett, hanem még magának az anyaországnak békéjére is veszélyessé válhatott volna s így megint a már egyszer bevált módszerhez folyamodott, azt ajánlván a királynőknek, hogy ismét személyes megjelenésükkel igyekezzenek a lázadókat lecsendesíteni. 1386 július közepe táján el is indultak Garai Miklós nádor, – két fia Miklós és János, – valamint unokatestvérei: István fia Pál, Pál fia János és Botos Gergely, a Keresztúri András fia, – Forgách Balázs, Nevnai Treutel János, – néhai Alsáni János bán fia Pál mester s ennek fiai László és Miklós, – Kanizsai János fia István, Ákos bán fia Mick, – Kóroghy Fülpös fia István macsói bán. Maróti István és még sok más főpap, főúr, országnagy, vitéz, valamint sok előkelő nemes asszony és kisasszony kíséretében; Budáról Zágráb felé mentek és lassan haladva Kaproncára értek. Itt a vett hirekből meggyőződtek, hogy a lázadás már sokkal nagyobb arányokat öltött, semhogy azt puszta megjelenésükkel megfékezhették volna. Azt tanácsolta tehát Garai nádor, hogy menjenek az ő otthonához közel eső Diakovárra, ott megfelelő számú hadak összegyűjtését bevárandók. Sőt tudomásukra esvén, hogy a lázadók már néhány tengerparti várost és várat is hatalmukba kerítettek, Velencébe is követet küldtek, kérve a dogét és a signoriát, küldjenek néhány hajót a dalmát partokra támogatásukra. Végül miután az erélytelen Szentgyörgyi Tamás helyébe Losonczi Lászlót nevezték ki Horvát- és Dalmátország bánjává és főkapitányává, a királynők fentebb említett kiséretükkel elindultak Diakovára, ahova július 22-ike táján érkeztek meg. Néhány nap mulva biztos hírek érkeztek arról, hogy a lázadók itt meg akarják a királynőket támadni. Ezért Garai nádor azt javasolta, menjenek el az ő birtokára, a jól megerősített Garára (a mai Gorjánra) s ott várják be megfelelő hadaknak beérkezését. Ehhez képest a királynők július 25-én hajnalban el is indultak Gara felé.

A Horváthyak valahogyan megtudták ezt az újabb tervet és elhatározták, hogy egy Horváthy János és Palisnay János vezette erős haddal utánuk iramodnak, hogy őket menetközben megtámadva, hatalmukba kerítsék. Ebben a hadban többek között Korpádi János és László, továbbá Szerdahelyi Koron Péter és mások vezettek csapatokat. Alig egy órányira Garától Horváthy János és társai utól is érték a menetet és nyomban a királynők kíséretére vetették magukat, Forgách Balázs, a királyi kíséret parancsnoka, bátran szembeszállt a lázadókkal, de a sokaság által hamar legyűretvén, harcolva elesett s aztán a királynők szemeláttára le is nyakazták. Garai Pál fia János szintén elesett és őt is lenyakazták, Botos Gergelyt leszúrták. Garai István fia Pál és Garai Miklós, a nádor fiatalabbik fia, súlyosan megsebesülve fogságba került; a nádor másik fiának gyors futással sikerült elmenekülnie. Sebesülten fogságba kerültek még: Alsáni Pál mindkét fiával, Kanizsai István, Treutel János, Kóroghy István, Ákos bán fia Mick és Maróti István. Garai nádor lóról szállva és hátát a királynék kocsijának támasztva, kétségbeesetten védte magát és a királynőket. Lándzsával, karddal nem mertek hozzá közeledni, hanem nyilakat lőttek rá, de ő azokat nádszál módjára beletördelte testébe, nehogy azok a további harcnál hátráltassák. Végre a támadók egyike hátulról a kocsi alól rántotta le a hősileg védekezőt, aki arccal a földre bukván, a rárohant tömeg fejét vette és azt a királynők hintajába dobta.

Ezek után a lázadók a királynőknek estek, lerántották őket kocsijukról és mindenféle méltatlanságot szemükbe vágva, megfosztották őket ékszereiktől, kincsüktől, ruháiktól és podgyászuktól s előbb a zágrábi püspökség Gomnech nevü várába, szeptember havában pedig Újvárba (Novigradba) vitték őket. A többi foglyokat Pozsega, Orjava várába, Csáktornyára és Pachitelbe (Pocsitelj) szállították, ahol kezükön, lábukon, nyakukon megbilincselve, elzárva tartották őket.[1]

Garai Miklós, Forgách Balázs és Garai János fejét Horváthy Pál zágrábi püspök engesztelő áldozatul Margit királynéhoz, Kis-Károly özvegyéhez Nápolyba szállította s ott azokat 1386 szeptember 16-án szamaras kordén előbb körülhordozták az uccákon s azután közszemlére kitették Nápoly piacára.[2] Ugyanekkor a zágrábi püspök megbízói nevében arra kérte Margit királynét, engedje László fiát mielőbb Magyarországba és nyujtson segélyt, hogy őt minél előbb Magyarország trónjára emelhessék. A bosszútól lihegő özvegy az alatt a föltétel alatt meg is igérte a kérelem teljesítését, ha a fogoly királynékat élve az ő kezébe adják. Úgylátszik, hogy a könnyebb és biztosabb fogvatartáson kívül e szándékkal állott összefüggésben a fogoly királynők átvitele Gomnech várából a tengerpart mentén fekvő Novigradba, de ekkorára Velence már küldött volt a dalmát vizekre néhány hajót s ezeknek szorgos és éber cirkálása úgylátszik megakadályozta a fogoly királynőknek a tengeren való elszállítását.

Közben Horváthy János megtudta, hogy Zsigmond a királynők felszabadítására készül. Attól tartva, hogy régi esküdt ellensége, Erzsébet királyné kisiklik kezei közül, a vad és gőgös főúr, akitől a szerencsétlen királynőknek úgyis sokat kellett szenvedniök börtönükben, az anyakirálynét pribékjei által 1387 január első felének valamelyik napján leányának szemeláttára megfojtatta.[3]

[1] Lásd Mária királynő Debrecenben 1387. szeptember 7-én kelt levelét (Fejér, Cod. Dipl. X/3., 313.). – Továbbá ugyancsak Fejér, Cod Dipl. X/1., 333., 339., 343., 367., 426. – Hazai okmt. VII., 434. – Gróf Károlyi cs. oklt.I., 546.

[2] Chron. Sicul. 65.

[3] Mások szerint Erzsébet királyné meggyilkolása Palisnay János perjel rendeletére történt, aki személyesen meg volt bízva a lázadók részéről a királynők őrizetével. Fejér Cod. Dipl. X/2., 411., 415. – Dr. Márki Sándor, Mária királyné (Magy. Tört. Életrajzok, 1884.) – Huber, Die Gefangennehmung der Königinnen Elisabeth und Maria von Ungarn und die Kämpfe Köngi Sigismunds gegen die neapolitanische Partei (Archiv für Öst. Geschichte, LXVI.). – Paulus de Paulo, Memoriale, Schwandtnernál III. 726. – Caresinus krónikája. Muratorinál, XII. 476.