A leirt eseményekből mindenekelőtt az a rút hálátlanság ragadja meg figyelmünket, amelyre egyrészt Tvartko, másrészt azok a magyar és horvát urak vetemedtek, akik úgyszólván mindenüket, elsősorban rangjukat és vagyonuk nagyfokú emelkedését Lajos királynak köszönhették. De ők most már ezzel sem elégedtek meg; mindenki még gazdagabb, mindenki még hatalmasabb, úgyszólván kiskirály akart lenni. Ily aljas szenvedélyek megfékezésére még a Garaiénál is erősebb és könyörtelenebb kar és sokkal hatalmasabb kard lett volna szükséges, de nem a nádor, hanem az uralkodó kezében, aki mindjárt a forrongások legelején minden lázongót nyomban a porba sújtott volna, úgy ahogyan azt szinte bámulatraméltó energiával Károly Róbert tevé. Ámde most nem erős férfi ült a trónon; maga az igazi király csak gyönge gyermeklány, a kormányzó pedig könnyen befolyásolható asszony volt, akinél igen gyakran nem annyira az ügy lényege, mint inkább a személyi tekintetek játszották a főszerepet.