Tudjuk, hogy IV. vagy Kún László a tatárok ellen segítségére jött oláhokat a Tisza és a Maros között telepítette le, megengedvén nekik, hogy továbbra is a görög ritus szerint gyakorolják vallásukat.[1] Most, hogy Lajos király oly nagy hévvel szentelte magát a térítés munkájának, ezekre az oláhokra is ráparancsolt, hogy térjenek át a római katholikus vallásra. Ez persze nekik sehogy sem tetszett, de miután nyiltan nem mertek a vett paranccsal szembeszállni, kedvező alkalomra vártak és valószínűleg 1356-ban, vagy 1357-ben, amikor Lajos király a velencei háború alkalmából seregével együtt távol volt, Bogdán, a mármarosi oláhok vajdája, összegyüjtvén népét, titokban a Moldvába költözött ki, mely a tatárok közelsége és gyakori pusztításai miatt akkoriban meglehetősen néptelen volt, de ahol már oláhok is nagyobb számban laktak.[2] Lajos király nem hagyta abba a dolgot; mindenekelőtt egy mármarosi Gyula nevű oláh fiát, Drágost, utánuk küldé, akinek sikerült is egy jó csomó embert visszahozni,[3] de a kivándoroltak zöme hallani sem akart a visszatérésről. Ezért Lajos király 1358-ban hadat vezetett Bogdán ellen, hogy engedelmességre és visszatérésre hívja őt és híveit. De az oláhok ellenkeztek, s miután számuk ekkor már igen megnövekedett, vajdájuk hatalma és tartománya pedig időközben nagyon meggyarapodott, Lajos király tulajdonképpeni célját nem érte el s Bogdán csupán arra kötelezte magát, hogy Moldva mindenkori szabadon választott vajdája hűséget esküdjön a magyar királynak, akinek hűbéres létére adót tartozik fizetni.[4]

Bogdánt 1365-ben fia, Lackó (1365–1373.) követte a vajdaságban, aki legtöbb hívével együtt a katholikus hitre tért át és Szeret városában püspökséget alapított. Ő is mindvégig híve maradt Lajos királynak.[5]

Az oláhok kiköltözése folytán ismét néptelenné vált Mármarosba és a szomszédos megyékbe Lajos király 1360-ban Koriatovics Tódor litván származású, de orosszá vált s a litvánok által birtokaiból elűzött herceg által ruthén népet (rusznyákokat) telepített be, őt magát egyidejűleg Munkács urává nevezvén ki.[6]

Koriatovics György (1371–1375.) a fenti Lackó után Moldva kormányzását vette át, melynek tulajdonképpeni első fejedelme lett, aki azonban még mindig elismerte Magyarország fennhatóságát. Ő alatta az erdélyi havasoktól a Dnjeszterig és a Fekete-tengerig terjeszkedő ország kún, tatár és orosz lakossága felett még jobban uralomra jutott az oláh elem.

[1] Lásd a VI. rész 204. oldalán.

[2] Lásd a 13. oldalon.

[3] Fejér, Cod. Dipl. IX/3., 159.

[4] Küküllei, Thuróczynál III., 49. – Kantemir, Hist. de la Moldavie 34.

[5] Theiner, Monum. Hung. II., 197., 1298. sz.

[6] Fejér, Cod. Dipl. IX/3., 196. – Szirmay, Notitia Comit. Zempleniensis 52., 251., 355.