Mialatt Lajos király Nápolyban járt, nagybátyja, Kázmér lengyel király magyar segítséggel az akkor még a litvánok tulajdonát képező Volhiniába tört be és nagy örömmel jelentette a pápának, hogy a Szan és a Styr folyó között akkora területet foglalt el, amelyben egy érsekséget és hét püspökséget lehet felállítani.[1]

De az öröm korai volt, mert Kieystut (Keisztut) Litvánia akkori hercege nem nyugodott bele e nagy terület elvesztésébe és testvérével Lubart-tal, miközben bátyjuk Olgerd, az oroszokkal harcolt, nemcsak hogy Volhiniának elveszett részét visszafoglalták, hanem Lodoméria és Galiczia megszállása után iszonyatosan kezdték pusztítani a szomszédos lengyel területeket.

Kázmér szorultságában a pápához és a magyar királyhoz fordult segítségért, minek folytán utóbbi sietve összegyűjtvén hadát, azzal 1351. június 19-én elindult Budáról és már hat nap mulva, vagyis június 24-én Kassán volt, ahonnan Krakó felé vette útját, ahol 8 napi pihenőt tartott. Innen július közepe táján az egyesült magyar–lengyel had útját tovább folytatván, július 13-án Sandomierzbe, július 20-ika táján pedig Lublinba érkezett, ahol Kázmér király igen veszedelmesen megbetegedett. Utóbbit visszahagyva, Lajos király most már egyedül folytatta előnyomulását rengeteg mocsaras erdőkön keresztül a litvánok ellen, akikkel augusztus 13-án Lodomérnál (Vladimir) megütközvén, azokat nehéz küzdelem után elhatározóan megverte, mely alkalommal Lubart herceg is foglyul esett.

Nem akarván e rettenetes nehéz terepen a háborút végletekig folytatni, Lajos király Kont Miklóst, az ügyes diplomatát néhány más főúrral a litvánok táborába küldte, hogy nekik békeajánlatot tegyen. Kieystut, már csak azért is, hogy Lubart testvérét kiszabadítsa, szívesen fogadta az ajánlatot és Lajos király táborába menve, ott augusztus 15-én a következő békekötés jött létre: 1. Kieystut testvéreivel és népeivel együtt a keresztény hitet veszi fel, ha neki a magyar király koronát és királyi címet szerez a pápától. 2. A litvánok, lengyelek és magyarok kötelezik magukat, hogy egymást kölcsönösen támogatják, különösen a német lovagok és a tatárok ellen. 3. A litvánok érsekséget, püspökségeket és monostorokat alapítanak országukban. 4. Kieystut Budára kiséri Lajos királyt és ott megkeresztelkedik. 5. A szerződő felek örök békét tartanak egymás közt és kölcsönösen szabad járás-kelést biztosítanak egymásnak.

A szerződés megkötése után, melyet a két fejedelem esküvel is megerősített, Lajos király tábort bontott és megkezdte visszavonulását Krakó felé. Kieystut három napig kisérte a királyt, de harmadik éjjel kíséretével együtt megszökött, világos jeléül annak, hogy szövetséges társait rútul megcsalta. Lajos király a csunya játékhoz jó arcot vágva, fáradt seregét visszavezette Magyarországba s ő maga szeptember 14-én érkezett meg Budára.[2]

[1] Theiner, Monum., Polon. I. 702.

[2] A litván hadjáratokat legkimerítőbben János minorita krónikatöredéke tárgyalja a 169–170. fejezetekben. Azonkívül lásd még Küküllei (Thuróczynál XXIX. Fej.), Dlugoss Hist. Polon. IX. 1092–93. – Zaluski Andr., Specimen hist. crit.