Lengyelországnak sokat kellett szenvednie a szomszédos litvánok betöréseitől, miért is apósának, Lokietek Ulászlónak kérésére Károly király 1324-ben Rikalf mester parancsnoksága alatt segítő hadat küldött, mely oly derekasan[1] viselte magát, hogy az ez alkalommal a litvánok felett aratott fényes győzelmet maguk a lengyelek is első sorban a magyaroknak tulajdonították.

Épúgy segítségére volt Károly király Lokietek Ulászlónak 1326-ban is a német lovagrend elleni harcában, melyről alább kissé bővebben szólunk majd és végül akkor is, amidőn János cseh király őt 1327-ben haddal megtámadta azért, mivel Ulászló 1320 január 30-án Krakóban Lengyelország királyává koronáztatta magát, holott a lengyel trónra elsősorban a cseh király tartott igényt, aki magát lengyel királynak is címeztette.[2] A cseh hadak már Krakóig jutottak, amidőn Károly király, aki, mint alább látni fogjuk, az osztrák ügyekből kifolyólag ekkor már szövetséges viszonyban állott János cseh királlyal, közbe vetette magát, azt üzenvén neki, hogy apósának minden bántódását egyszersmind a maga személyes sértésének fogja tekinteni, ezért felkéri őt, szüntetné be azonnal lengyelországi hadműveleteit. A barátságos megegyezés fejében Károly király felajánlotta János királynak, hogy legidősebb fia, a negyedfél éves trónörökös, László herceg és a nálánál félévvel öregebb, legfiatalabb cseh királyleány, Anna között házasság köttessék.[3] János király örömmel fogadta az ajánlatot s így Lokietek Ulászló ismét vejének, a magyar királynak köszönhette, hogy az őt fenyegető nagy veszedelmet ezúttal is kikerülte.

[1] Fejér, Cod. Dipl. VIII/2., 627.

[2] A lengyel királyságot II. Boleszláv Smialy (a merész, 1058–1081) alapította. Utódai – I. Ulászló Hermann (1081–1102), III. Boleszláv (a ferdeszáju), II. Ulászló, IV. Boleszláv, Miciszláv Stary és Henrik – alatt az ország Pomeránia, Krakó, Szandomir, Mazóvia, Kujavia, Gnesen, Szilézia, stb. meghódítása és hozzácsatolása által igen nagy kiterjedést nyert, de a szerzett területek nagyrésze később újból elveszett. Amidőn Leszek Czarnyt (fekete) 1288-ban IV. Henrik (1288–12390) boroszlói herceg követte a trónon, Lengyelország már csak a német birodalom egy részének volt tekinthető. 1292-ben Kis-Lengyelország, 1296-ban pedig Nagy-Lengyelország is Vencel cseh királyra szállt és csak a Przemyslidák korai kihaltának volt köszönhető, hogy a Piaszt-házból származó Lokietek Ulászló (1306–1333) a lengyel nemzeti dinasztiát újból feltámasztotta, de János cseh király (1310–1346) ennek ellenére továbbra is címzetes lengyel királynak tekintette és címeztette magát.

[3] Fejér, Cod. Dipl. VIII/3., 192. Ebből a házasságból azonban nem lett semmi, mert László herceg kevéssel utóbb elhalálozott.