Az a versengés, amely Lajos bajor király és Frigyes osztrák hercegnek 1314-ben német császárrá történt egyidejű megválasztása folytán kettőjük között keletkezett,[1] évekig tartó háboruskodást vont maga után, melyet mindkét fél 1322-ben döntő küzdelem útján végkép elintézni szándékozott. Lajos oldalán most is János cseh király, Frigyes mellett pedig Károly magyar király állott, akinek megnyerése céljából Frigyes személyesen ment el Temesvárra, ahol az udvar ebben az időben rendesen tartózkodni szokott.

A megegyezés feltétele most is Pozsony visszaadása volt, minek fejében Károly király, bár ép akkor ő maga is a dalmát hadjárat küszöbén állott,[2] szeptember elején Köcski Sándor parancsnoksága alatt kétezerkétszáz magyar lovast és négyezer kún ijjászt küldött Frigyes támogatására, aki Svábhonból, ahol fivére Lipót herceg gyüjtött sereget, és Ausztriából egyidejűleg akart Bajorországba betörni. A kelet felől Bajorországba törekvő hadsereg három nagy csoportban nyomult előre. A Duna balpartján az osztrák sereg, a jobbparton Köcski Sándor magyar hada, Admont–Slazburgon át pedig a steier hadak, valamint a Frigyes másik fivére, Henrik herceg alatt Olaszországból visszarendelt birodalmi csapatok. A három seregoszlopnak Passauban kellett egyesülnie, ahová Frigyes előre sietett. Passauból az egyesült sereg az Inn jobbpartján Mühldorf felé vette irányát,[3] ahova szeptember 23-án megérkezve, Öttling és Mühldorf között az Inn mindkét partján táborba szállt,[4] de Lajos közeledésének hírére Frigyes szeptember 27-én egész seregét az Inn balpartjára vezette át, ahol az most már Dornberg és Mühldorf között, tehát már nem az Inn, hanem az Iser folyó mögött, illetve a két folyó között elterülő réten, a magyar haddal a szélső jobb szárnyon Dornberg átellenében, a 20. sz. melléklet szerint szállt táborba, Lipót testvérének beérkeztét bevárandó,[5] aki ekkor Landsberg tájékán tartózkodott.

A közbeeső időt a csapatok az ellenséges terület kifosztásával töltötték, sőt hellyel-közzel saját területüket sem kimélték.[6]

Lajos király serege ekkor még csak gyülekezőfélben volt München tájékán és így még távolról sem volt abban a helyzetben, hogy az osztrák-magyar szövetséges seregnek az Inn folyón való átkelését és bajor területnek nagymérvű pusztítását meggátolhatta volna. Ennek a késedelmeskedésnek egyik főoka abban rejlett, hogy pénztára annyira üres volt, hogy annak pénzállománya mindössze tizenegy font fillért tett ki.[7] Ilyen körülmények között nagy megnyugvást keltett, hogy János cseh király tetemes haddal közeledett Regensburgon át Landshut–Neumarkt felé, hogy aztán a bajor seregcsoporttal egyesüljön, mely München tájékáról Hohenlindenen át az Ampfingtól északra, az Isen folyó balpartján fekvő Zangberg tájékára vonult, ahol szeptember 26-án az ellenséges sereg közvetlen közelében, attól az említett folyó által elválasztva, a 20. sz. melléklet szerint ütött tábort. Ide az ország belsejéből ennek és a következő napnak folyamán oly tömérdek sokaságú lovas és gyalogos csapat vonult be, hogy alig lehetett mindnyájukat az előre megállapított csatarendbe beilleszteni.[8]

Az egyesült bajor–cseh sereg főparancsnokságát egyesek szerint János cseh király, mások szerint a kis púpos hátú, de kiválóan tapasztalt, hadjártas Schweppermann nürnbergi lovag vette át.

A kölcsönös erőviszonyokat nagyon bajos megállapítani. A bajor–cseh csapatok erejét Neuenburg 1500 sisakra[9] és 30.000 gyalogosra,[10] a kőnigssaali történetforrások ellenben 1800 sisakra és 4000 gyalogosra teszik.[11] Frigyes seregét Neuenburg régebbi kiadása 1500, az újabb 2200 sisakra becsüli, miből az előbbi szerint az első harcvonalban 500, a másodikban 800, a harmadikban 900 állott volna,[12] az utóbbi szerint ezek a számok következőleg változnak: 500, 200, 800. A magyarok létszámát mindkét kiadás 4000-re teszi. A Kőnigssaaler Geschichtsquellen szerint az osztrák sereg csak 1400 sisakost, a magyar pedig körülbelül 5000 lovast számlált volna.[13] Egy másik forrás[14] szerint Frigyes, a magyarokat is beleértve, 10.000 lovas felett rendelkezett volna. Gyalogosokat Neuenburg Frigyes seregében egyáltalában nem említ; a Kőnigssaaler Geschichtsquellen szintén nem említi számukat, de megemlékezik róluk, mondván, hogy igen vitézen viselkedtek.

Ez adatok alapján Kőhler (Die Entwicklung des Kriegswesens und der Kriegsführung in der Ritterzeit 784.) úgy véli, hogy a bajorok erejét 1800 lovasra és 30.000 gyalogosra, Frigyes seregét pedig 1500 osztrák és 5000 magyar lovasra lehetne becsülni. Hogy ennél mily nagy volt a beosztott gyalogság száma, arról nincsen megbízható adatunk.

R. v. R. Schlachtenatlasa szerint Frigyes 3700 nehézpáncélos lovas, 40.000 gyalogos, 4000 magyar és számos könnyű kún lovas felett rendelkezett volna. Ugyanez a forrás Lajos seregét 3500 lovasra és 68.000 gyalogosra teszi.

[1] Lásd a 48. oldalon.

[2] Lásd a 73. oldalon.

[3] Annales Matseesses (MG. SS. IV. 828.): „Fridericus venit civitatem Pataviensem et gloriose pertransivit. Dein cis Enum fluvium procedens… divertit prope civitatem Muldorf.”

[4] Annales S. Rudb. Salisb. (MG. SS. IX. 822.): „Circum festum beati Matthaei… Fridericus… inter Oettingen et Muldorf castra metati sunt apud fluvium qui Ysen vulgariter nuncupatur.”

[5] Cont. Ann. Zwetl. tertia 666.: „Fridericus inter civitatem Muldorf et castrum quod dicitur Dornberg… castra metatus est. Ibique a Ludowico et a Johanne rege Bohemie in die Sancti Wenzeslai bello invaditur.” – Annales S. Rudb. Salisb. (MG. SS. IX. 822.): „… apud dictum fluvium (Ysen) sub monte Dornberg bellum pariter inierunt.” – Königssaaler Geschichtsquellen, ed. Loserth, 418.: „Iuxta oppidum Muldorf…, prope castrum Dornberg et iuxta flumen Ysen pariter convenerunt… Exercitus Friderici in colle tutissime se locaverat, et Leopoldi ducis eiusdem Friderici fratris adventum… expectabat.”

[6] Victring Joh. (Böhmer, Font. 393.): „Leopoldi fratris adventum prestolans, aliquantulum moram traxit, rapinas et incendia exercuit circumquaque.”

[7] Chron. De gest. Princ. 60.

[8] Chron. de gest. Princip. 60.: „Crastina enim die (szeptember 27.) proxima ante pugnam a mane usque ad nocvtem tanta multitudo equitem et peditum… passim confluebat quod pro multitudine non poterant numerari, et cum ventum esset ad noctem, quando lumina accendi solent ante papilionem, tanta longitudo erat tentoriorum, quod a prima parte castrorum ardentibus facibus seu luminibus finis non poterat speculari.”

[9] Ami Köhler (Die Entwickelung des Kriegswesens und der Kriegsführung in der Ritterzeit, II. 296.) szerint legfeljebb 3600 kombattánsnak felel meg.

[10] Math. Neuenburg. (Böhmer, Fontes, IV. 197.): „mille quingentis galeatis et triginta millibus peditum.”

[11] , Königssaaler Geschichtsquellen 418.: „contababantur in parte Ludovici mille octingenti dextrarii, quibus insidebant viri nobiles galeati, peditum vero et sagittariorum turba ad quatuor millia út dicitur, fuerat computata.”

[12] Math. Neuenburg. (Böhmer, Fontes IV. 196.): „… cum duobus millibus et 200 galeatis et 4000 Ungarorum et gentilium sagittarium, missis sibi a rege Ungarie… et premisit aciem quinguentorum galeatorum, quam sequebantur cum vexillo acies octingentorum galeatorum, postremus ipse in acie nongentorum processit.”

[13] Königssaaler Geschichtsquellen, 418.: 418.: „mille quadringentos viros secum habeat galeatos, circiter quinque millia Ungaros et paganos.+ – Ezzel szemben Albertus Argentinus úgy tudja, hogy Károly király 4000 magyar és 22.000 kún lovast küldött szövetségesének segítségére. (Lásd Szalay László, Magyarország tört. II. 158. és Fessler, Geschichte von Ungarn, neu bearbeitet von Ernst Klein II. 39.

[14] Memoriale di Odorico ap. L. Bianchi.