Károly király uralkodásának kezdetén a viszony közte és a papság között, amelynek trónja megszerzése körül oly sokat köszönhetett, a lehető legjobb és legbensőségesebb volt. Ez a viszony később mindjobban megromlott, mert a papság úgy vélekedett, hogy a király nem védi kellőképen annak érdekeit Csák Mátéval és a többi oligarchával szemben.Még jobban megneheztelt a papság, amidőn Károly király kincstára szorult helyzetének feljavítása céljából a klérusra újabb adókat vetett ki és hogy a pápa részére beszedett illetékek egy részét a királyi kincstár számára foglaltatta le.[1] Sérelmeik megbeszélése és orvoslása céljából a főpapok 1318.-ban Kalocsán zsinatot tartottak, amelynek határozatából László pécsi és Ivánka nagyváradi püspökök felszólították Károly királyt, hogy a papság és az ország ügyeinek rendezésére és a sérelmek orvoslására minél előbb országgyűlést hívjon egybe s egyidejüleg Ágoston zágrábi püspök Avignonba ment XXII. János pápához, hogy neki is előadja a főpapság panaszát Károly király ellen, akinek azt is szemére vetették, hogy nem él eléggé erkölcsös életet. Első neje Mária 1317.-ben elhalálozván, Károly király ez idő óta nagyobbára Temesvárott élt egy Csallóközből származó ágyassal, akitől 1318.-ban Kálmán nevű fia is született.[2] Azt is panaszolták a püspökök, hogy a király az utóbbi időben a még mindig tartó lázadások, zavargások miatt, amelyeknek ő nem tudta a kívánt gyorsasággal elejét venni, szerintük nem fejtett ki elég erélyt a kormányzásban és nem védte meg eléggé az ő érdeküket sem a zsarnokok túlkapásai ellen; hogy idejének legnagyobb részét szerelmi kalandokkal, lovagi tornákkal, stb. tölti.[3]

A püspöki kar erélyes fellépése és a pápa feddő levele[4] úgy látszik megtette hatását, mert Károly király az összes felhozott sérelmek orvoslását megigérte és 1318 július 1.-ére országgyűlést is hirdetett a Rákosra,[5] de az ott hozott végzésekről nincsenek feljegyzéseink.

A püspöki kar befolyásának tulajdonítható az is, hogy Károly király még ugyanazon év november havában nőül vette János cseh király tizenhárom éves testvérét, Beatrixet,[6] aki azonban már 1319.-ben gyermekágyban elhalálozván, az újra özveggyé vált király egy évvel később Lokietek Ulászló lengyel herceg Erzsébet nevű leányát vette nőül.[7]

Most pedig e helyütt, bár idősorrendben nem ez következnék, leírjuk azt a családi tragédiát is, amely Zách Felicián nevéhez füződik. Habár úgy ennek, mint a fentebb vázolt családi dolgoknak kevés közük van a katonai és hadügyi eseményekhez, azért a teljesség és az összefüggés kedvéért mégis legalább röviden meg kell azokról emlékeznünk.

1330 tavaszán Lokietek Ulászló lengyel király fia és utóda Kázmér, nővére látogatásán Visegrádon tartózkodott, és a husz éves féktelen ifjút Erzsébet királyné egyik udvarhölgye, a szépséges Zách Klára vad szenvedélyre lobbantotta. A hagyomány szerint az ártatlan leány megejtése a királyné tudtával történt.[8]

Zách Klára a rajta esett szégyent atyjának elpanaszolván, ez 1330 április 17-én vad dühében az éppen ebédnél ülő királyi családra rohant s kardot rántván, halálos csapást szándékozott a királynéra mérni,[9] aki azonban jobbjával az ütést felfogván, négy ujjának elvesztésével megváltá életét. Ezután a dühöngő ember a két gyermek, a négyéves Lajos és a három éves Endre felé suhintott, de ezeket a csapásokat Károly király és a kisdedek nevelői fogták fel, miközben utóbbiak halálos sebet kaptak fejükre, a király ellenben csak könnyebb sebesüléssel úszta meg a dolgot. Ekkor Cselényi János, a királyné asztalnoka, csákánnyal Zách Felicián nyakcsigolyája felé suhint[10] és a dühöngőt a földre teríti. A zajra betódult udvari őrök darabokra tépték a haldoklót, akinek fejét Budán, kezeit, lábait pedig más-más városokban függesztették ki elrettentő például. Zách fia, akit hű szolgája a rémtett hírére meg akart szöktetni, utóléretvén, mindketten lófarkon mindaddig körülhurcoltattak, amíg ki nem adták lelküket, húsukat pedig odadobták a kutyáknak. A boldogtalan Zách Klárát pedig lemetszett orral és ajkakkal, hogy szépségéből csúfságot űzzenek, és elmetélt ujjakkal, hogy bosszút álljanak a királyné kezeinek megcsonkításáért, félholtan lóra kötötték s a városban és városon kívül körülhurcoltatván, bakói arra kényszerítették, hogy minduntalan azt kiáltsa: „Így bünhődik, aki hűtlen lesz királyához!” A dühöngő másik, idősebb leányát, Sebét, Palásti Kopaynak feleségét, Becsei Imre barsi főispán Léva vára előtt lefejeztette.

Egy héttel a szörnyű tett elkövetése után a királyhoz hű urak és nemesek Visegrádon egybegyülvén, a király jelenlétében akként határoztak, hogy Zách Feliciánnak rokonai harmadizig ölessenek meg és jószágaik koboztassanak el a közkincstár javára.[11]

[1] Fejér, Cod. Dipl. VIII/2., 101–137.

[2] Chron. Ms. Praynál: Hierarch. II. 712.

[3] Egy lovagi játék alkalmával Hunt–Pázmán Istvánnak három fogát ütötte ki a király, amiért fájdalomdíjul neki a biharmegyei Pósaföldét adta örök birtok gyanánt. (Fejér, Cod. Dipl. VIII/2., 210.).

[4] Raynald Annal. Eccl. az 1318. évhez.

[5] Fejér, Cod. Dipl. VIII/2., 164.

[6] Madius, Schwandertnál, 13. – Thuróczy, II. 91. – Anonymus, Bélnél: Notit. Hung. III., 473., Praynál: Ann. II. 12.

[7] Thuróczy, II. 92. – Pulkawa, Dobnernél III. 279. – Dlugoss, Hist. Polon. IX.

[8] Dlugoss, Hist. Polon. IX., 1003. – > Fejér, Cod. Dipl. VIII/3., 427–428.

[9] Más verzió, egy olasz névtelen író előadása szerint Zách nem a királyné, hanem a király felé sújtott, s ezt a csapást fogta volna fel Erzsébet királyné.

[10] Más verzió szerint Cselényi tőrét döfte Zách nyakszirtjébe.

[11] Thuróczy, II. 96. – Dubniczi Krónika III. 120. – Budai Krónika 244. – Kovachich, Supplementa ad vestigia comitiorum, I. 268. – Dlugoss, Hist. Polon.IX. – Továbbá Bonfinius, Rerum Hungaric. Decades, II. 1. IX. és Istvánffy Miklós, Pannonii historiarum de rebus ungaricis libri XXXIV. – Chron. Aulae Regiae 473. – Pray, Hist. regum Hung. II. 37.