15. sz. melléklet

Luxemburgi VII. Henrik német-római császárnak 1313. augusztus 24.-én történt elhalálozása után annak fia, János cseh király akart ugyan atyjának örökébe lépni, de a választó fejedelmek János fiatalságát hozván fel indokul, mást óhajtottak a császári trónra ültetni. A választók két csoportra oszlottak, a luxemburgi és az osztrák pártra. Előbbi 1314. október 19.-én Lajos bajor herceget, utóbbi egy nappal később a „Szép”-nek nevezett Frigyes osztrák herceget, I. Albert fiát választotta meg császárrá. Ebből természetesen trónvillongások egész sora következett, amihez mindkét császár szövetségesek után nézett. Míg Bajor Lajosnak leghatalmasabb szövetségeséül János cseh királyt sikerült megnyernie, addig Szép Frigyes barátjával és rokonával, I. Károly magyar királlyal kezdett alkudozásokat, akinek támogatása fejében a nővére, Ágnes királyné özvegyi jussát elfoglalva tartott Pozsony vármegyét és várost igérte visszaadni.[1] Azonban Károly király az ország belsejében uralkodó bizonytalan helyzetre való tekintettel csak jóindulatáról biztosíthatta Frigyest, s mivel amúgy is gyenge haderejére inkább az ország belsejében volt neki szüksége, annak egyelőre még egy részét sem bocsájthatta szövetségesének rendelkezésére s csak végső szükség esetére igérte meg annak haddal való támogatását.[2] Ellenben ehelyett úgy látszik azt a tanácsot adta neki, hogy Csák Mátéval szövetkezzék, ami valószínűleg Károly királynak ama kötelező igérete mellett, hogy Csák Máténak és seregének távolléte alatt utóbbi ellen hadat nem fog vezetni, meg is történt.

A létrejött paktum szerint Csák Máténak János cseh király lekötése céljából Morvaországba kellett betörnie, ami 1315. tavaszán meg is történt. Több határszéli vár elfoglalása után Csák Máté portyázó csapatai, útközben kegyetlenül dúlva és fosztogatva, hamarosan Brünn–Znaim vonaláig jutottak előre.

János király egy ideig tűrte a garázdálkodást, de aztán 1315. május 21.-én már úgyis készenlétben álló nagyszámú seregével megindult Prágából Brünn felé. Ez a sereg 1500 külföldi, sváb módra felszerelt, vagyis tetőtől-talpig vasba öltözött sisakos vitézből és több ezerre menő, vegyesen páncéllal, vérttel, vaskalappal, sisakkal, lándzsával, nyárssal, íjjal és gerellyel felfegyverzett belföldi harcosból állott.

Mihelyt a cseh sereg Morvaország területére lépett, az ezen ország délkeleti részét széltében-hosszában dúló magyar portyázó hadak visszavonulást fuvattak és az elfoglalt kisebb várakat is, miután azokat a cseh király hatalmas seregével szemben megtartani úgysem remélhették, szintén elhagyták és felgyujtották, de a morvamenti erődöket továbbra is kezükben tartották. A magyar portyázó csapatok visszavonulása a Morva mögé tervszerűen és azzal a célzattal történt, hogy a segítségükre siető Csák Máté főparancsnoksága alá tömörüljenek.

A cseh sereg főereje Göding, egy kisebb oszlop a megerődített Wessely felé tartott, s ennek bevétele után Holics felé nyomult előre, amelyet az egész cseh erő nyomban ostromolni kezdett. A Morva szigetén épült Wessely nem nagy ellenállást fejtett ki, mert azt a cseh seregcsoport, létrákat támasztva falaihoz, mindjárt első rohamra megvette. Nem oly könnyen ment a dolog Holicsnál, mely, mint fontos határvár, jóval gondosabban volt is kiépítve. Már több hétig folyt az ostrom s miután a csehek ismételt rohamai nem vezettek eredményre, aknákat ástak a falak alá, hogy azokon át jussanak a várba. De a magyarok ellenaknákat ásva, vizet vezettek az ellenséges aknákba s az azokban levő cseh munkásokat belefullasztották.

Most azután végre megérkezett Csák Máté is összegyűjtött könnyű lovasokból álló, íjjal, nyillal, lándzsával és pajzszsal felfegyverzett néhány ezer főnyi hadával s legelső feladatául azt tüzte ki, hogy Holicsot az ostrom alól felmentse. Ezt Csák Máté az ellenséges sereg ellen intézett meglepő támadással gondolta legjobban végrehajthatni. E célból a magyar csapatok nagy lármával, hangos kiabálással és szilaj, vad támadással nekirontottak a mit sem sejtő, ostromló cseheknek, akikre, „akár a havat, vagy a port”, úgy szórták nyilaikat, amitől ezek annyira megrémültek, hogy hamarosan úgyszólván az egész sereg hátat fordított és futásban keresett menedéket.

Lipa Henrik, a cseh sereg fővezére, csak nagy fáradsággal tudta a futó sereget megállítani, embereibe új lelket önteni és őket „szóval, veréssel” visszaterelni, majd Csák Mátét megtámadván, azt vissza is nyomta. Csák Máté szorult helyzetében Károly királyhoz fordult segítségért, de ez állítólag azt felelte, hogy János király ellen, akihez barátság fűzi, nem foghat fegyvert, s legfeljebb azt teheti, hogy utóbbit hajlandóvá teszi a békekötésre.[3] Miután Holicsnak újra felvett ostroma csak nem akart sikerülni, s mivel a cseh sereg élelmezési nehézségekkel is küzdött, mert a készleteket mind Brünnből kellett a küzdelem színhelyére szállítani, János király örömmel kapott a Csák Máté által felajánlott béke után, amelynek részletes megtárgyalására nyolc-nyolc békebírót jelöltek ki, mire János király július 25-én visszatért hadával Brünnbe s onnan Prágába.[4]

[1] Az egyezség 1314. július 23.-án meg is köttetett. (Lásd Kurz Franz, Österreich unter König Friedrich den Schönen, 465.), de Pozsony egyelőre nem került vissza Magyarországhoz.

[2] Diplomatarium Styriae, Praynál Ann. II. 11. – Cont. Martini Poloni, Eckartnál I. 1443.

[3] Chron. Benessii, Dobnernél, Monumenta IV. 24.

[4] Chron. Aulae reg. 335. – Dalimil folytatása Peznél II. 1111. – Palacky Geschichte von Böhmen II/2. 124.