Károly király már 1312 kora tavaszán összegyüjtötte fegyver alá szólított híveit, hogy azokkal a hűtlenek hatalmát megtörje. Hozzá csatlakoztak fegyvereseikkel Tamás esztergomi érsek, az egri, váci, váradi és veszprémi püspökök, Kopasz nádor, Csák János országbíró, Máté unokaöccse, akinek azonban áruló szándéka volt, mert az volt a Csák Mátétól vállalt megbízatása, hogy a királyt elfogja és neki kiszolgáltassa, ami kitudódván, visszaszökött Csák Mátéhoz; továbbá Miklós erdélyi vajda, Debreczeni Dózsa, Szécsényi Tamás, a nógrádi vármegye-ispán fia, Apuliai vagy Drugeth Fülöp, Nekcsei Sándor és Demeter, Gyürki György, a királyi dandár zászlótartója és öccse Mihály, Petönye vagy Petne Péter, Nagymihályi Gergely, a Guth-Keled nemzetségből Ivánka és János mester, a Csanád nemzetségből Tamás fia Miklós, a Balog-Semjén nemzetségből Istvánfia János, Apród Miklós, Fábián gróf, Csehofia Miklós és Pálfia Benedek hevesi nemes urak, abaujvári Lampertfia mester, Egyedfia Iván és Simon, zempléni Tamásfia László és Dénes grófok, Füzéri Mihály, Pálfia Benedek és Pálfia Imre és László, Mersefia Benedek fiai Miklós és Péter, Terenyei Jákó fiai Péter és György, Kavasi Mátyás fiai Miklós és Péter és még többen mások.[1] Mint látjuk, nagyobbára új emberek, mert a régi híres nevek viselői, ha nem is csatlakoztak Csák Mátéhoz, de úgylátszik semleges magatartást követve, félre álltak.

Azonkívül a királyi zászlóhoz csatlakoztak, de valószínűleg csak később, amidőn – mint látni fogjuk – a királyi sereg a sárosi vár alól a Szepességre tért ki, a kereszteseknek (cruciferi) nevezett Szent János lovagrend magyarországi tagjai és igen szép számmal gyülekeztek a szepesi szász urak is Gargori, vagyis Görgei Illyés fiainak, Istvánnak, a szepesi szászok alispánjának, Arnold és Jordán mestereknek, továbbá Hanus fia Gyula rokonuknak, nemkülönben Rikalf mesternek és a Thököly nemzetséghez tartozó Péter és Pál testvéreknek vezetése mellett.

Hogy a sereg létszáma mennyire rúghatott, az a forrásokból még megközelítőleg sem állapítható meg, de hogy valami túl nagy nem lehetett, ez abból is következik, hogy Károly király nem látta tanácsosnak, hogy azzal közvetlenül fő ellenfele, Csák Máté ellen forduljon, hanem jobbnak vélte, hogy előbb annak szövetségeseit, Amadé volt nádor fiait támadja meg, amire közvetlen okul az szolgált, hogy azok a vele és Kassa városával kötött szerződést be nem tartották.

Ámde az Amadé fiak megelőzték a királyt, mert már március vége felé Sárospatakra törtek és ottani hű alattvalóit zsarolni és fosztogatni kezdték. Azonban a vár ura, Szécsi vagy máskép Petnefia Péter, Tamásfia László és Dénes grófokkal nemcsak kivédte a támadást, hanem kemény ütközetben meg is verte és visszavonulásra kényszerítette a támadókat, akiktől a zsákmányt is sikerült elszednie. E harc folyamán Szécsi Péter is súlyosan megsebesült. A bosszút lihegő Amadék erre Szécsi Péternek védtelen gálszécsi birtokára vetették magukat és annak házát és a templomot kifosztván és a helységet felpörzsölvén, Zemplén alá vonultak, s itt a Tamásfiak birtokát szintén feldúlván, sietve Sáros várába menekültek, amelyet Kachich Miklós fia Demeter védelmezett.

Közben a Nekcsei Sándor, Drugeth Fülöp és Szécsényi Tamás parancsnoksága alatt három hadcsoportra tagozott királyi sereg is megkezdte előnyomulását és Tornánál az ellenség egy előretolt hadára bukkant. Bár a királyi előhad parancsnoka, Visontai Kompolthy László az itteni összeütközésnél életét vesztette, a királyiak rövid harc után mégis visszavonulásra kényszerítették az ellenséget.

A nyomukban maradó Károly király Kassa védőrségének kellő megerősítése után április 10-én Sáros vára alá érkezett és megadásra szólította fel a vár parancsnokát, de eredménytelenül.[2] Sőt a hadértő Miklósfia Demeter és a többi lelkes várvédők, akik közül kivált Iroslófia Dénes és Miklós, Utefia Lukács és Domokos, valamint Rikalffia Henrik tüntek ki, tovább egy hónapnál eredménnyel tartották magukat, és az ostromló királyi hadseregnek elég érzékeny veszteségeket okozván, Károly király ismételt rohamai dacára a vár még elég soká tarthatta volna magát, de május elején már nagyon fogytán volt a várőrség élelmiszere, minek folytán az már hosszabb ideig nem fejthetett volna ki ellenállást. Végre május közepe táján váratlan fordulat állott be. Károly király hírét vevén a Csák Máté által a vár felmentésére küldött segélyhadak közeledésének, nyomban felhagyott a vár további ostromával, mert nem tartotta tanácsosnak, hogy annak körletében, mintegy két tűz közé szorítva kockáztassa meg a mérkőzést az övénél jóval erősebb ellenséggel. Ezt a felmentő hadat, amelyben csak a túlnyomóan cseh páncélos, lándzsás lovagok száma 1700-at tett ki, akikhez főkép a Mátyusföld keleti szegélymenti honti, zólyomi, liptói és gömöri nemesek csatlakoztak fegyvereseikkel, Csák Máté egyik rokona, Semptei Aba, akit szép termeténél fogva általánosan Szép vagy Nagy Abának neveztek, vezette.

Károly király hadával a túlnyomó ellenséges erő elől a Szepességre, Lőcse környékére tért ki, hogy ott seregét még további, főleg szepesi hadak bevonásával a lehetőséghez képest kiegészítse és megerősítse.

Ez a kitérés alkalmat adott az ellenséges seregrészek egyesülésére, ami megtörténvén, azok Kassa alá vonultak, hogy mindenekelőtt ezt a királypárti várost hatalmukba kerítsék, bosszút álljanak rajta Amadé nádornak szerintük ártatlan haláláért és csak azután keressék az alkalmat a királyi sereggel való összeütközésre.

Az egyesült Csák Máté–Amadé sereg erejéről és tagozódásáról szintén nem állanak megbízható adatok rendelkezésünkre s így itt is főleg csak az abban részt vett főbb urak neveinek regisztrálására kell szorítkoznunk. Nagyon valószínű, hogy az egyesült seregben, amelynek főparancsnokságát Demeter mester vette át, Csák Máté segítő hadait továbbra is Szép vagy Nagy Aba vezette. Ez volt bizonyára mind számra, mind értékre nézve a tekintélyesebb és fontosabb rész, míg az Amadé fiak köré Demeter és Dénes mester vezetése alatt az ungi, zempléni, sárosi, abai, borsodi, hevesi, ujvári, nógrádi, gömöri és valószínűleg csekély számú szepesi nemesek csoportosultak. Az Amadé fiak seregrészében a következő vezető urak jelenléte állapítható meg teljes biztonsággal: az Amadé fiúk négyen: János, Miklós, Dávid és László; a nógrádi Ilyésfi Kachich Péter öt fia: Mihály, Péter, Lesták, Miklós és Jákó urak; a nógrádi Draái Tamás három fia: Albert, Pető és Miklós; a nógrádi Poghi Endre fiai; Varbói Mihály és Simon fia István ugyancsak nógrádiak; ott volt a helmeci uradalom birtokosának, Bodonnak hét fia: Dénes, Doncs, Mátyus, János, Mihály, György és Miklós; Lászlófia Pongrácz és Csepánfia Miklós a Bodrog mellékéről; ott voltak még Nógrádból a varsányi nemes urak: Fekete István és fiai, továbbá Mihály fiai: Cserép Miklós, András, Péter és azok rokonai; Hevesből Csobánka unokái: Sámuel, Dávid és Pál mesterek, nemkülönben Gyöngyös, Bene, Halász és Nagyut urai; az Amadéfiúk csatlósai és szolgái gyanánt jelen voltak: Detrefia Simon és Lang, Herbortfia István, Beke és Herbort, Detkfia János, Mikó és Miklós, Detbor fia János; Miklósfia Demeter csatlósai közül: Fülöpfia Lőrinc és Mátéfia hevesi nemesek. A Csák Máté seregrészében résztvettek közül névszerint Zách Feliciánt, Csobánkát, Gyürkefia vagy Györkfia Miklóst és Nagy Hónt említik a források, de biztos, hogy a cseh zsoldosokon kívül Csák Máténak még igen számos nemes ura, kísérete és csatlósa harcolt a rozgonyi csatában.[3]

Már a felsorolt nevek tömegéből is kitűnik, hogy az egyesült Amadé–Csák Máté féle hadsereg számra nézve jóval erősebb volt, mint a Károly király oldalán harcoló.