Mindenesetre furcsa és nem mindennapi dolog, hogy egy királynak titkon, lopva kelljen országába eljutnia, és a szentkoronával történt baleset, mely baljósnak látszott Ottóra nézve, szintén különös eseményszámba vehető. Különben Ottó a Magyarországon töltött egész idő alatt a koronázási ünnepség idejét leszámítva, elég szánalmas, vagy ha úgy tetszik, tragikomikus szerepet is játszott.

Rendes viszonyok között, ha két ellenkirály áll egymással szemben, azok seregek élén támadnak egymásra, de itt sem az egyik, sem a másik fél számottevő sereg felett nem rendelkezvén, a küzdelem más eszközökkel, egyházi átkokkal, mindenféle intrikákkal és csalafintaságokkal folyt, ami nem mondható éppen valami nagyon épületes dolognak.

A királyi hatalom és tekintély nagyfokú hanyatlása és aláásása e korban már annyira megnövesztette a már eddig is basáskodó és magukat minden törvény fölé helyező oligarchák szarvát, hogy azok egyike-másika magát még a királynál is előbbre valónak gondolta. Az pedig, amit Apor László tett, hogy a királyt fondorlatos módon kelepcéjébe kerítette és foglyává tette, hallatlan vakmerőségnek és az alattvalói köteles hűség, tisztelet és ragaszkodás legcsúnyább, legpiszkosabb megszegésének minősíthető.

A Rudolf herceg és a Németujvári grófok által rendezett kölcsönös határvillongások, dúlások, fosztogatások és az ártatlan lakosság sanyargatása szintén nem annyira komoly, mint inkább sajnálatraméltó jelenségnek minősíthető; ezek a vállalkozások teljes egészükben nélkülözték a komoly hadjárat és háborúskodás jellegét. Nem sokkal különb elbírálásra tarthat számot a szepesvári akció sem, a budai vérengzés pedig egyenesen hajmeresztő.

Hogy az eszközök megválasztásában egyik fél és a főbb szereplő személyiségek sem voltak valami válogatósak, az szomorú világot vet az egész kor és főszereplő egyéneinek felette laza erkölcsi felfogására és rothadt, bűnös jellemére s lelki állapotára. Mindennek levét elsősorban az alsóbbfokú nemesség, a köznép, végeredményben pedig az egész ország, a haza, itta meg.

Az 1307. évi országgyűlésen hozott határozatok végre tisztúltabb felfogásról és nemesebb erkölcsök felülkerekedéséről tettek tanuságot, csak az volt a baj, hogy ezeket a szép elveket megint csak az ország főurainak csupán egy, mindenesetre tekintélyes része írta zászlójára, míg a legrakoncátlanabb elemek, a Trencséni Csákok, Németujvári grófok és az erdélyi Aporok még mindig vonakodtak a haza és a nemzet javát szolgáló és az eddiginél sokkal ideálisabb célokat szem előtt tartó ösvényre rálépni.