Habsburgi Rudolf nem hiába követett el mindent, hogy László királyt és kormányát a maga számára megnyerje, mert mihelyt kiderült, hogy az új király sokkal hatalmasabb és energikusabb, mint ahogyan azt a többi német fejedelmek róla eredetileg feltételezték, a német tartományokban a vele szemben eleinte megnyilvánult nagy lelkesedés és támogatás fokról-fokra mindjobban alább szállt. Fokozták a kedvetlenséget az összes tartományokban a Rudolf által kivetett adók is, mert ő maga nagyobb vagyon felett nem rendelkezvén, az állami közigazgatás és az okvetlenül szükséges bármily csekély seregtartás költségeit más úton-módon megszerezni nem tudván, csak az adók jelentékeny felemelése révén tudott magán segíteni. Viszont Ottokár is mindent megtett, hogy az általános helyzetből számára kinálkozó előnyöket kihasználva, a fejedelmek és főurak nagy részét a maga számára megnyerje. Azon nem csodálkozhatunk, hogy rokonai, a thüringiai, meisseni és brandenburgi őrgrófok csakhamar ismét egész nyiltan az ő pártjára állottak. Ugyanezt tette Henrik bajor herceg is, amidőn látta, hogy Rudolf révén nem érheti el Felső-Ausztriának Bajorországhoz való csatolását. E köpenyegforgatásért Ottokár az ismét hivévé szegődött Henriket a füstenfeldi apát feljegyzése szerint egy ezüsttel bélelt hét akós hordóval ajándékozta meg.[1] sőt a két fejedelem irásbeli szerződést is kötött, melynek értelmében Henrik 3000 márka ezüst fizetése ellenében 200 nehéz ló, 200 könnyü fegyverzetű harcos és 200 ijász szállítására kötelezte magát, akiknek Krems tájékán kellett gyülekezniök. Leplezés és tévútravezetés céljából Ottokár úgy tüntette fel a dolgot, mintha nem is Rudolf, hanem a magyarok ellen végezné hadi készülődéseit, de a benfektesek és szövetségesek mindannyian tudták, hogy Ottokár elsősorban Habsburgi Rudolffal akar leszámolni.[2] A többi német fejedelmek legnagyobb részét Ottokár nemcsak messzemenő propaganda, hanem nagy pénz és egyéb áldozatok árán legalább semleges magatartásra birta,[3] csak a salzburgi érseket nem sikerült eltántorítania, mert az teljes odaadással és egész hatalmával segítette továbbra is Habsburgi Rudolfot. Ugyancsak Ottokár hivei és szövetségesei lettek a külföldi fejedelmek közül a sziléziai, pomerániai és a lengyel hercegek, ezek között első sorban IV. Béla veje, a krakói Boleszláv, továbbá egyik-másik orosz herceg is, akik mindannyian fegyveres segítséget igértek a cseh királynak.[4]

Az osztrák tartományokban, kivált Ausztriában és Stiriában szintén még igen sok hive maradt Ottokárnak. Ezek között első helyen állott Paltram, Bécs polgármestere öt fiával és a Khuonring-család több tagja,[5] akiknek a Duna balpartján Weitrától a Morva beömlése tájékáig voltak kiterjedt birtokaik. Paltramék és Khuonringék lázadása kitudódván, Rudolf halálra itéltette őket, de az itéletet nem lehetett rajtuk végrehajtani, mert sikerült nekik idejekorán külföldre menekülniök. Hogy egyébként minő volt kivált a bécsiek hangulata, az legjobban abból tünik ki, hogy ők direkte felkérték Rudolfot: ne keverje őket bajba; engedje, hogy más fejedelmet válasszanak, mert hiszen őt még saját hivei is cserben hagyják!” Rudolf azzal igyekezett a bécsieket lekenyerezni, hogy korábbi kiváltságaikat, törvényeiket és jogaikat megerősítvén, Bécset 1278. junius 20-án székvárosává tette meg,[6] de azért Bécs lakosságának legnagyobb része továbbra is Ottokár hivének vallotta magát.

A Paltram-Khuonring-féle összeesküvés kipattanása után már sem Habsburgi Rudolfnak, sem Ottokárnak nem lehetett többé kétsége az iránt, hogy kettejük között a döntő fegyveres mérkőzésnek minél előbb be kell következnie. Ezért mindketten a legkomolyabban hozzáláttak a hadjárat intenzívebb előkészítéséhez, illetve minél nagyobb számu sereg felállításához és összegyűjtéséhez. E célból Rudolf összes hiveihez felhivást intézett, hogy Kisasszony napjára, vagyis szepember 8-ra segélyhadaikat bécsi táborába vezessék. Ugyane célból fiát, Albrecht grófot, majd később több megbizottját a különböző németországi tartományokba küldötte a hadikészülődések siettetése céljából.[7]

Csakhogy Rudolf felhivása Németországban süket fülekre talált s a fejedelmek legtöbbje meg sem mozdult,[8] csupán a nürnbergi várgróf, Meinhard, a görzi és tiroli gróf és a salzburgi érsek indítottak el némi segélyhadakat Bécsbe, ahol Rudolfnak egyelőre, miután a közeli osztrák tartományok kontingensei csak akkor voltak igénybe vehetők, ha az ellenség azok határait már átlépte, mindössze 500 fegyverese volt.[9] A Rajna mellől, a mai Svájcból, ahol Rudolfnak még legtöbb hive volt, fölkerekedett sváb vitézeknek Henrik bajor herceg zárta el az útat[10] s így azok csak nagy kerülővel és időveszteséggel érhették el Bécs környékét. Ily körülmények között Rudolfnak minden reménye és bizodalma a László király által kilátásba helyezett hatalmas segítségen nyugodott és a magyarok ezúttal ismét fényes tanújelét adták megbizhatóságuknak és adott szavuk megtartásának, mert az egyik kútfő feljegyzése szerint nem kevesebb mint 40.000 magyar és 16.000 kún harcosból álló sereg támogatta Rudolfot Ottokár elleni hadjáratában.[11]

A Paltram-Khuonring-féle lázadás kipattanása Ottokárt is gyors cselekvésre ösztökélte. Hogy osztrák híveinek segítségére legyen, június közepe táján egy 6000 főből álló hadnak parancsot adott az Ausztriába való benyomulásra s miután Rudolf ekkor még úgyszólván semminő erő felett sem rendelkezett, a már gyülekezőfélben levő magyarok segítséget kellett igénybe vennie, akik a betolakodókat hamarosan ki is verték Ausztriából.[12]

Ez a kudarc arra bírta Ottokárt, hogy időnek előtte elhagyva Prágát, a hadműveleteket s velük együtt a háborút is jóval korábban kezdje meg, mint ahogy eredetileg szándékolta. Mintegy 10.000 főből álló cseh serege valószinűleg már június 5-én, maga a király pedig szűkebb kiséretével június 27-én hagyta el nagyszabású búcsuztatási ünneplés és siránkozás közepette[13] Prágát,[14] hogy Brünn tájékára jutva, az ottani 12.000 főnyi morva hadsereggel és a szintén odarendelt szövetséges segítőcsapatokkal egyesüljön, de ezek nagyobbára csak július-augusztus havában érkeztek be. A fokozatosan odakerült csapatok Brünntől délre egészen a Thaya határfolyóig helyezkedtek el. Hogy a sereg összegyűjtése és felállítása Brünn tájékán legkevésbé sem ment a kivánt gyorsasággal, az abból is kitűnik, hogy Ottokár nejéhez intézett levelében csak július 15.-re helyezi kilátásba további előnyomulását, mely levélben Ottokár egyszersmind a legreményteljesebb hangon tájékoztatja Kunigunda királynét a helyzet akkori felfogásáról.[15] Már ezt megelőzőleg egyes cseh portyázó különítmények sűrűn lépték át a Morvaország és Ausztria között akkoriban nagyjában határfolyót képező Thayát rablási és fosztogatási szándékkal, aminek többek között kivált a Thaya menti Waidhofen, – ahol a számos ismeretlen és idegen áldozaton kívül 1722 ismert ember lelte tűzhalálát[16] – és Gmund vallotta kárát. Ugyanekkor Ausztriának a Dunától délre fekvő részét és Stiriát, biztosan Ottokár felhívására és biztatására, Henrikfia Iván pusztítgatta.[17]

Végre Szt. Jakab (júl. 25.) körül, bár serege még most sem volt együtt, Ottokár mintegy 45.00 emberrel megkezdte előnyomulását Ausztria felé[18] anélkül, hogy előzőleg Rudolfnak a háborút megizente volna.[19] Az előnyomulás két oszlopban történt; a gyöngébb oszlop valószinüleg Drosendorfon át Kremsnek irányíttatott, míg maga Ottokár a főoszloppal Laa-n át Bécs felé vette az irányt.[20]

Mindkét oszlopot nagyszámú új elmés konstrukciójú, kanduroknak nevezett[21] ostromszerek követték, hogy az útbaeső erődítéseket, majd magát Bécset is könnyű szerrel bevenni lehessen.[22] Ennek dacára már az osztrák határ mentén mindkét oszlop nem várt ellenállásra talált. Drosendorfot Meissau István, Ausztria új marsallja, aki az áruló Khuonring helyébe lépett és akinek atyját Ottokár annak idején azért, mert IV. Béla királyunkkal egyetértve, ellene konspirált, keményen megrendszabályozta és megbüntette, védelmezte nem nagyszámú, de elszánt csapattal és azt a nagy ellenség túlerő dacára 16 napon át hősiesen meg is tartotta, amikor aztán meg kellett adnia magát.[23]

Nem sokkal jobban járt Ottokár főhadoszlopa sem, amely augusztus 6-a táján a megerődített Laa alá érve, a rendelkezésre álló „kandurok” (így hívták Ottokár ostromgépeit) dacára 12 napig tartó ostrom árán sem tudta azt birtokába ejteni.[24]

Laa ostroma közben vette Ottokár a Morva mentén egészen Marcheggig portyázó hadaitól a hírt, hogy Habsburgi Rudolf a Dunán átkelve, feléje támadólagos előnyomulásban van. Ottokár oly hihetetlennek tartotta ezt a hirt, hogy 20 márkát igért annak, aki azt alapos bizonyítékokkal megerősíteni képes.[25] Erre a megerősítésre nem soká kellett várnia, mert a magyarok, mint legott látni fogjuk, már augusztus 17-e folyamán rajtaütésszerű támadással lepték meg és riasztották fel a teljes kényelemben laktáborozó és főkép harácsolással, rablással és fosztogatással foglalkozó cseh hadsreget.

IV. László király ugyanis a Székesfehérvár tájékán összegyűjtött seregével[26] aug. 10.-én Pozsonynál a Duna balpartjára átkelvén, ez a körülmény és Laa szorongatott helyzete arra birta Rudolfot, hogy a Bécsnél időközben egybegyült oszták és némi stájer hadakkal[27] augusztus 13-án Bécset elhagyva, 14-én Hainburgnál szintén a Duna balpartjára keljen át és a magyarokkal leendő egyesülés céljából Marcheggig nyomuljon előre, melynek környékén erődített táborba szállt.[28] Ide rendelte Rudolf a még be nem érkezett hadakat is,[29] melyeknek gyülekezésére az augusztus 15-től 21-ig terjedő 7 napot jelölte ki. Odaérkezésekor Rudolf a magyarok elővédjét már ott találta. Ezt a Baksa Simonfia György mester vezette elővédet, melyhez lovag Emmersbach vagy máskép Emmerbergi Schenk Berthold parancsnoksága alatt néhány osztrák is csatlakozott, Rudolf, László királlyal egyetértve, nyomban Laa felé rendelte előre azzal a feladattal, hogy az ellenség erejéről, amelynek nagyságáról nagyon aggasztó hirek voltak forgalomban, megbízható adatokat szerezzen. A klosterneuburgi annalesek feljegyzése szerint a kiküldött magyar had fényesen felelt meg feladatának. A 8000 főnyi hadból 2000 könnyű lovas előrevágtatott, míg a fenmaradó 6000 lovas azokat támogató csapat gyanánt követte. Augusztus 17-én ez a had Laa előtt teremve, mint már fentebb említettük, meglepően megtámadta az ott levő cseh sereget, mely harcra felkészülvén, alkalmat adott a magyar megfigyelő csoportoknak, hogy erejéről és összeállításáról elég találó és megbízható képet alkossanak maguknak. Ez a váratlan támadás oly mély benyomást tett Ottokárra is, hogy augusztus 18-án Laa további ostromával felhagyva, a következő napon Prinzendorfon át, ahol az éjjelt harckészen szabad táborban töltötte, a Morva mellékére Jedenspeigen, illetve Drősing alá vonult,[30] hogy ott összes csapatjait összegyűjtve és csatarendbe állítva Rudolffal a végső leszámolást megejtse.[31]

De Rudolf és László király megelőzték őt, mert miután hadaikat Marcheggnél rendbeszedték és csatarendbe állították, a gyülekezésre szánt 6 nap letelte után ők mentek át támadásba Ottokár ellen.

György mester derék hadával feladatának fényes megoldása után az előnyomuló cseh főerő elől természetesen terepszakaszról terepszakaszra ügyesen saját főereje felé húzódott vissza, ekközben az ellenségről, annak erejéről, összeállításáról és hangulatáról még további értékes adatokat szerezvén.

[1] Volcmari abbat. Fürstenfeld. chron., Oefelenél, II. 531.: „Heinricus dux Bavariae accepit ab Ottacaro tunc temporis maximum donativum. Vidi enim quod misit onustum plaustrum cum argento in vase continente mensuram septem urnarum, de Bohemia in civitatem Strubing; et nisi tantam pecuniam vidissem, procul dubio alii referenti nullatenus credidissem.” Hogy Henrik herceg ennek fejében nem valami túl sokat tett, az Monachus Fürstenfeld. Font. I. 6. következő szavaiból tűnik ki: „ Ottacarus tamen pro illa pecunia nihil aliud fecit, nisi quod obstruxerat unam viam Swevis, per quam incedere debuerant descendentes. Negavit etiam (enim?) eis obstructis portis transitum per Strubingam.” Hogy erről az elzárásról Ottokárnak tudomása volt, az Thomas Tuscus (M. G. Scr. XXII. 525.) következő szavaiból tűnik ki: „Festinat igitur rex Boemie sciens, quia de Alamannia milites ad imperatoris auxilium nondum advenerant, nec venire poterant, cum frater ducis Bawarie et multi alii barones fautores eius transire volentibus resisterent toto nisu.”

[2] Böhmer, Fontes I. 6. – Lorenz, Geschichte König Ottokars II. von Böhmen und seiner Zeit, 655.

[3] Annales S. Rudberti Salisb. M. G. Scr. IX. 802: „Rex Otacharus principes et alios subiectos Romani imperii in diversis mundi partibus ad conspirationem sollicitat, et pecunia mediante plurimi corrumpuntur. Quorum alii se regi Romanorum manifeste obiciunt, alii occultis insidiis fidem frangunt.” – Chron. Colmar. M. G. Scr. XVII. 249.: „Misit enim rex Boemorum quibusdam militibus Austriae pecuniam magnam quod in bello relinquerent regem Romanorum, vel si possent, ipsum consiliis suis impedirent. Misit et promisit etiam dominis episcopis, comitibus, baronibus prope Rhenum constitutis, ut in adiutorium regis Rudolphi minime pervenirent, vel ipsum pro suis viribus impugnarent. Quod quidem pro suis viribus fecerunt, et amplius fecissent, si rex in aliquo defecisset. Unde et in adiutorium regi Rudolpho tantum milites ducenti numero pervenerunt.”

[4] Cont. Claustroneob. VI. M. G. Scr. IX. 745: „Primizlaus vel Otakarus et duces tocius Polonie circa metas suas pacifice convenerunt, de auxilio sibi mutuo prestando fedus iuramentis prestitis inierunt.”

[5] Annales Sti. Rudberti Salisb., Pertznél IX. 802: „In Austria Hainricus de Chuonringen, marschalchus Austrie, et Paltramus, civis Wiennensis, a Romani regis devotione recedunt multosque nituntur corrumpere.”

[6] Lásd erre nézve bővebben Lichnowsky herceg, Geschichte des Hauses Habsburg, I. 241.

[7] Chron. Colmar, M. G. Scr. XVII. 249.: „Haec (t. i. Ottokár cselszövéseit és háborús előkészületeit) audiens, rex Romanorum mandavit principibus suis, regi scilicet Ungariae, duci Saxoniae, duci Bavariae, militibus multis, episcopo Basiliensi et filio suo, Alsatiae lantgravio, episcopis diversis quibus confidebat, domino de Baldek, quatinus cum omnibus armatis quibus possent in adiutorium sibi subito pervenirent. Dixit enim: Si circa festum nativitatis beatae Mariae virginis non veneritis, poterit mihi in maximum cedere deterimentum.”

[8] Romanus rex auxilium principum invocat, quorum aliqui expresse negant auxilium, aliqui venturos sese dixerunt, sed male decipiunt suspensum pro adventu ipsorum animum expectantis.” – Cont. Claustroneob. VI. a. M. G. Scr. IX. 745. – Cont. Vindob. 708. 730.

[9] „Ein Aufgebot de Herzogthümer Oesterreich, Steiermark, Kärnthen und Krain konnte erst erfolgen, wenn der Feind die Grenze überschritt, Als dies Mitte Juli 1278 eintrat, befand sich Rudolph daher noch ohne Heer in Wien, zu seinem persönlichen Schutz nur auf seinen Hofstaat, der sich höchstens auf 100 schwäbische Ritter belaufen konnte, angewiesen.” Köhler, Die Schlacht auf dem Marchfelde, Forschungen zur deutschen Gesch. 19. kötet 312.

Lajos bajor pfalzgrófhoz ez időtájt ezeket írja Rudolf: (Bodmann id. m. 74. és Emler, Reg. Boh. II. 482.): „ . . . ut statim C et XL dextrarii cooperti nobis mittantur, per quorum suffragium nos speramus, tuum et aliorum amicorum nostrorum adventum posse sine magno honoris dispendio expectare.”

[10] Volcmari abbat. Fürstenfeld. chron., Oefelenél, II. 531.: „Heinricus dux Bavariae accepit ab Ottacaro tunc temporis maximum donativum. Vidi enim quod misit onustum plaustrum cum argento in vase continente mensuram septem urnarum, de Bohemia in civitatem Strubing; et nisi tantam pecuniam vidissem, procul dubio alii referenti nullatenus credidissem.” Hogy Henrik herceg ennek fejében nem valami túl sokat tett, az Monachus Fürstenfeld. Font. I. 6. következő szavaiból tűnik ki: „ Ottacarus tamen pro illa pecunia nihil aliud fecit, nisi quod obstruxerat unam viam Swevis, per quam incedere debuerant descendentes. Negavit etiam (enim?) eis obstructis portis transitum per Strubingam.” Hogy erről az elzárásról Ottokárnak tudomása volt, az Thomas Tuscus (M. G. Scr. XXII. 525.) következő szavaiból tűnik ki: „Festinat igitur rex Boemie sciens, quia de Alamannia milites ad imperatoris auxilium nondum advenerant, nec venire poterant, cum frater ducis Bawarie et multi alii barones fautores eius transire volentibus resisterent toto nisu.”

[11] Lásd alább Bodmann, Codex epist. Rudolphi I. R. r. epistola 79.

[12] Erről a tulajdonképpeni hadjáratot megelőző epizódról a Cont. Vindob. tesz említést, Bodmann epist. 79. 88. oldalán pedig a következőket olvashatjuk róla: „Idem Dominus noster (Rudolphus rex) nuper Danubium transiens (ami azonban, mint alább látni fogjuk, csak augusztus 14.-én történt meg) contra regem Bohemiae, qui cum paucis finales terminos Austriae subintraverat, magnifice se accinxit, volens divino praesidio ipsum omnino conterere, aut profugum in Bohemiae partibus occupare. Praedictus siquidem rex Bohemiae, nescio quo spiritu vel quo ductus consilio, pauca comitatus militiae comitiva, terram subiit antedictam; nam annumeratis plebejis hominibus et bubulcis inermibus in numerum computatis, summa sui exercitus vix ad sex millia se extendit; solus autem Ungariae rex inclytus cum XL millibus Ungarorum at XVI millibus Cumanorum Domini nostri obsequiis se aptavit.”

Valószinüleg ez alapon írja Lorenz id. m. 667. oldalán: „Wahrscheinlich auf die Nachricht von den in Österreich stattgefundenen Entdeckungen der Verschwörung des Adels und der Bürger von Wien hatte Ottokar eiligst einen zusammengerafften Haufen von Kriegsleuten nach Österreich beordert, um seinen Verbündeten vielleicht noch rechtzeitig Hilfe zu bringen. Sechstausend schlecht gerüstete Mann waren is Österreich eingebrochen, aber durch rasch herbeieilende ungarische Reiter theils aufgerieben, theils zuf Flucht genőtigt worden.”

[13] Cont. Cosm. Prag. 423: „V. kal. Julii rex Ottacarus profectus est ad expeditionem contra Rudolfum.” Ehez a Chron. Sanpetr. 114. old. hozzáfűzi: „accepta licentia a Pragensibus, flentibus et plangentibus fere omnibus.” – Hist. Australis, Frehernél I. 472: „Pragae a suis licentiatus et ab omni clero et populo universo cum multis gemitibus processionaliter de civitate eductus.”

[14] Az elutazás napját az Annales Ottakariani, SS. IX. 192. old. 5 Kal Julii, vagyis június 27.-re teszi, ellenben a Chron. Sanpetrinum Erph. ed. Stübel 115. old. azt mondja, hogy „circa festum penthecostes (vagyis június 5.-én) profectus est.” Ezzel összhangzásban Rudolfnak a pápához intézett levelében (Bodmann id. m. 91. old.) az áll, hogy: „Dictus siquidem rex in festo penthecostes proximo preterito castra movens.”

[15] Ez a levél Wattenbach közlése szerint „Anzeiger für Kunde der deutschen Vorzeit” 1873. Nr. 8. többek között a következőket tartalmazza: „Nunciamus, quod sumus Brune . . . indeque feria sexta post festum beatae Margarete proxime venturum una cum omni exercitu nostro in Austriam progressus nostri tramitem dirigemus . . . . notum vobis facimus, quod rex (Romanorum) est Wienne, et nullum ei potest venire ei subsidium ista vice; quare firmiter speramus, quod de ipso prosperos ad vota successus consequi (valebimus), nec solum in eo, verum etiam in nostris inimicis et emulis universis. (Nam) firma datur nobis fiducia, quod civitates Austrie postquam illuc vene (rimus), omnes mandatum nostrum facient, et voluntate spontanea nostro (se) dominio subiugabunt.”

[16] A szemtanú Heinrici Heimburg. Annales 716. szerint: „In confinio quippe nostro inter cetera mala que gesserunt, ecclesiam sanctam Mariam in Weiydehoven incenderunt, et in cimeterio ejusdem ecclesie, ut revera percepi, 1722 homines igne perierunt, qui omnes bene noti erant, exceptis innotis et peregrinis.”

[17] Annales S. Rudberti Salisb. 802.: „Rex Boemie partem Austrie trans Danubium vastat incendiis et rapinis; et procurante Paltrammo, induxit Ybanum comitem Ungarie ad aliam partem Austrie et Stirie devastandam.”

[18] Heinrici Heimburg. Annales, SS. XVII. 716.: „Circa festum sancti Jacobi ipse rex Ottakarus congregato omni exercitu suo intravit Austriam et obsidit forum quod dicitur Drostendorf 16 diebus, in quo tunc erat Stephanus de Mizow cum paucis.”

[19] Contin. Vindobon. 709.: „quamvis, quod dictu nefas est, nunquam litteras diffidencie regi Romanorum premisisset.”

[20] Lorenz id. m. 669. – Dudik Mährens allgemeine Geschichte, 271. – Busson ellenben (lásd id. m. Excurs. Nr. 2.) mindenáron azt igyekszik bizonyítani, hogy Ottokár egész seregét egy oszlopban vezette előbb Drosendorf, majd onnan Laa alá.

[21] A Babenbergi Krónika szerint „mit antwerchen und chatzen”

[22] Annales S. Rudberti Salisb. SS. M. G. Scr. IX. 802.: „In tantum enim rex Bohemie presumebat de victoria, quod machinas fortes et maximas secum duxit, quibus regem Romanorum belli pericula fugientem ad civitatem vel castrum aliquod divertentem extraheret expugnatum.” Cont. Praedicator, Vindob. az 1278. évhez, Pertznél IX. 730: „Cum machinis et aliis instrumentis, que catti vocantur.”

[23] Heinrici Heimburg., Annales, Pertznél XVII. 716.

[24] Cont. Calustroneob., Pertznél IX. 745.: „Rex Bohemie civitatem Laa per 12 dies invadens, sed minime proficiens”.

[25] Chron. Colm. 250.

[26] Kézai id. m. 105.: „Egressus ergo de Albensi civitate velut Martis filius . . . Rudolphum in Marchec coniunxit cum exercitu, qui ipsius adventum et auxilium sicut Dei exopatabat. Sed quoniam gens Rudolphi in motu gravis erat propter arma graviora, nimisque timorata ad reistendum tam validae mutltudini, ut Otacarus conducere ferebatur, pro eo contraire ac moveri dubitatab. Hoc autem Ladislo Rege viso et percepto Otacaro ad praelium properanti, ac parato circa castrum Stilfrid prope fluvium Morowe adpropinquat, Bo(micum exercitum convallando circumquaque. Quorum quiden equos et semetipsos sagittis Hungari et Comani Regis sic infestant vulnerando, quod Milot militiae suae princeps, in quoi copia exercitus praesertim confidebat, sustinere non valens Hungarorum impetum ac sagittas, cum suis fugam dedit, et post ipsum Poloni conductitii, dissoluto exercitu fugerent cum Bo(mis; Comanis vero inter ista praelia, onera et arnesia Bo(morum Regis, suique exercitus sustollentibus dissipando. In isto ergo praelio Rex Otakarus dispersa mente et confusa vagando in exercitu captus occiditur . . . Mortuorum autem numerum potuisset aestimare sola divina sapientia Rudolphus Teutoniae Rex atque Romanorum cum suis stabat inspiciendo quae fiebant. Facta ergo hac victoria Rex Germanicus Ladislao Regi egit grates, quod per eum Austria et styra sibi fuit restituta illo die. Et sic Ladislaus Rex Hungariae rediit cum victoria Reg Alamannico in Austria remanente”.

[27] Ezek állományát Schels id. m. 117. bizonyára túlozva mintegy 7000 harcosra teszi.

[28] Ann. S. Rudb. Salisb. 802.:”Rex Ungarie venit cum exercitu et in Posonio transit Danubium, ac in vigilia assumptionis beate Marie semper virginis rex Romanorum descendit Danubium in Heimburch et ibi transiens in Marchekke colligit exercitum Australium et Styriensium, non quidem omnium, quia multi in locum perfidie ceciderunt”.

[29] Chron. Sanpetrinum 114.: „Rex Rudolfus mittens legatos ad regem Ungarie pro auxilio ferendo, promisit mula et magna donativa, quibus rex credulus venit ei in adiutorium cum quadraginta milibus Ungarorum et Cumanorum. His peractis, rex Rudolfus precepit expedicionem fieri per totam terram septem diebus congregacionem fieri prope civitatem Mareth; quod et factum est.” „Illuc (t. i. Marcheggbe) enim advenit episcopus Basiliensis frater Heinricus cum suo comitatu.”

[30] Chron. Sanpetr. 114.: „cessavit a civitate (Laa) consilique accepto a suis non fidelibus, qui suaserunt eum venire cum omni exercitu ad locum qui dicitur Drezingin minus tutum” – Ann. Heinr. Heimb. 716.: „procedit (Ottokar) in Law adversus Rudolphum regem Romanorum; qui nichilominus occurit ei circa aquam que vocatur Morawa ubi in vicino aqua Tya, alias Dyge coniungitur ipso Morawe”.

[31] A döntő összeütközést megelőző hadműveletekről az alábbi egykorú feljegyzések nyújtanak felvilágosítást: Cont. Claustroneob. sexta 745.: „Rex Romanorum. . . missis nunciis et litteris regem Ungarie cum 30 milibus Ungarorum et Cumanorum in suum auxilium evocans, cum Australibus et Styriensibus et Karinthianis sibi astantibus circa Marchek se recipiens exercitum congregavit. Quosdam pugnaciores Ungaros et Comanos circiter 8 milia cum quibusdam Australibus sub capitaneo Emberbergaer mittens, numerum expeditorum exercitus regis Bohemie adhuc prope La existentis jussit explorari. Exploratores itaque premittentes duo milia cursitanciu, exercitum regis Bohemie aliquibus peremptis et captivatis non modicum festinis insultibus perturbando, ad comocionem tocius exercitus concitacionibus adeo coegerunt, ut post concitacionem duorum dierum rex Bohemie cum toto suo comitatu castra movens, fugatis exploratoribus tercia die contra exercitum regis Romanorum progrediens contra Prunsendorf in prato pernoctando mane juxta amnem Morave, in quodam circumflexu per sec dies repausans exercitum suum pluribus et fortibus augmentavit.” Annales S. Rudberti Salisb. 802.: „Ungari ad investigandum militie potentatum in exercitu regis Bohemie miserunt ex Ungaris circa duo milia in armis levibus; quorum insultibus rex Bohemie provocatus, ab oppido La, quod obsederat, castra movit ad Romanum exercitum faciem dirigendo. Hermanni Altahensis Ann. SS. XVII. 410.: „rex Bohemie castra metatus est super flumen March in campo qui dicitur Marichvelt prope Cistesdorf”. – László király oklevele 1285. jan. 8-ról György mester számára, Fejér, Cod. Dipl. V. 3. 274.: „Ceterum in expedicione nostra, quam habuimus contra regem Bohemorum, cum eundem magistrum Georgium ad sciendum et videndun exercitum eiusdem Regis Bohemie, mississemus, unum cuneum exercitus eiusdem ante accelerationem nostram viriliter debellavit, et tres milites honeste armatos cum ipsorum dextrariis in area certaminis captos nostre maiestati presentavit; quos domino Rudolpho regi Romanorum donvismus”. – Továbbá László király oklevele 1288-ból, Fejér, Cod. Dipl V. 3. 393.: „. . . nosque una cum Baronibus ac regni nostri nobilibus contra eundem regem prodecentes iuxta fluvium Morava, predictum M. Georgium cum ceteris personis ad speculandum exercitum ipsius regis Boemie misissemus; idem M. Georgius ante castrum Loa cum hominibus regis prefati viriliter dimicavit, et nobis tres adduxit milites captivatos”.