A királyi hatalom folytonos hanyatlása, ép úgy, mint a többi nyugati államokban, Magyarországon is egyes urak és főnemesek oly arányu elhatalmasodását idézte elő, hogy előbb-utóbb ezek már nemcsak hogy nem hallgattak a király szavára és parancsára, hanem az ország lakósságával szemben elkövetett féktelen garázdálkodásuk mellett mind gyakrabban már magával a királlyal is nemcsaki perbe szállotak, hanem fegyveres ellenállást is fejtettek ki. Ily körülmények között az ország egyes vidékein az igazság és a törvény hatalma teljesen megszünt és helyébe az igazi középkori nyers és durva erőszak, az ököljog lépett. Hogy a főbb oligarchák hatalma mennyire megnövekedett, annak legjobb bizonyítéka, hogy azokkal a király úgyszólván mint egyenjogu felekkel kénytelen tárgyalásokat és alkudozásokat folytatni, ami természetesen még jobban megnövesztette ezeknek az uraknak az elbizakodottságát, merészségét és kegyetlenkedésekre való hajlamát. És nem túloz Marczali, amidőn azt mondja, hogy „így lett egyértelművé Magyarországon az oligarcha név a törvényszegővel, a szegénység sanyargatójával, az ország fegyveres felforgatójával”. És szinte csodálkoznunk kell, hogy az ifjú László királynak, mire az Ottokárral való leszámolás órája elkövetkezett, mégis sikerült az országban annyira amennyire rendet és nyugalmat teremteni és az ország főurait, nemességét és fegyveres erejét hajlandóvá tenni, nehogy alapjában véve idegen érdekek előmozdítására, idegen uralkodó trónjának és jövőjének biztosítására vérét ontsa, bár nem volt nehéz megértetni velük, hogy a síkraszállás egyszersmind Magyarország legádázabb ellenségének letörése érdekében is történik.