Ottokár cseh király ravasz, alattomos viselkedése valóban megvetésre méltó. A küszöbön álló tatár veszedelemre való tekintettel nyiltan úgylátszik mégsem akart Bélával szemben fellépni, ezért választotta a támadásnak azt az aknamunkszerü módját, amely őt az utókor előtt még sokkal jobban megbélyegzi, mintha nyilt, férfias homlokkal és saját erejével szállott volna szembe ellenfelével. Az áskálódás és készülődés, nemkülönben a támadás végrehajtása úgy látszik a legnagyobb titokban történhetett, mert az osztrák-stiriai haderőnek állítólag mindössze 11 napra volt szüksége, hogy Stiriát a magyaroktól úgyszólván teljesen megtisztítsa, ami valóban szégyenteljes kudarcnak mondható.[1] Persze, hogy ezért mind István, mind Béla király iszonyú boszúra gerjedt, nem annyira a félrevezetett stiriai és osztrák nép, mint inkább a sajnálatos események spiritus rectora, Ottokár cseh király ellen és bizonyára csak a tatár veszedelem tartotta őket vissza attól, hogy nyomban meg nem tették a megtorló lépéseket Ottokár ellen.

Hogy mi tartotta vissza a tatárokat, hogy egy füst alatt Magyarországot is meg ne támadják, holott Lengyelországgal oly gyorsan végeztek, hogy a jövő év tavaszáig, amely évszak kezdetén ők hadműveleteiket rendesen beszüntették, még elég idő állott volna rendelkezésre az esetleg tervbevett magyar hadműveletek befejezésére is, arról adataink egyáltalában nincsenek. Annyi bizonyos, hogy az erre vonatkozó okok és indokok nem katonai, hanem tisztán politikai természetűek lehettek.

[1] Lorenz, Geschichte König Ottokars II. von Böhmen und seiner Zeit. I. 192.