IV. Bélának merész elhatározása, hogy a tatároknak tulajdonképen reá nézve megtisztelőnek látszó ajánlatát visszautasítja, valóban minden dicséretet felülmul. Ebben a kérdésben bizonyára az egész magyarság egy ember gyanánt állott a király háta mögött, mert hiszen mindenki tudhatta, hogy az ajánlat elfogadása végeredményben mégis csak meghódolást jelent, ez pedig a magyar állam, a magyar nemzet önállóságának halálát jelentette volna. E nagy és merész elhatározással és bátor cselekedettel IV. Béla és akkori tanácsadói örök hálára kötelezték az utókor magyarságát és mintha a jó Isten is kegyének szinte látható jelével meg akarta volna jutalmazni ezt a férfias állásfoglalást és kitartást, a tatárok khánját, a brüszk visszautasítás dacára, amely talán még neki is imponált, visszatartotta attól, hogy a szenvedett megszégyenítő kudarcért tatár módra vegyen boszút IV. Bélán és országán, bár a hatalmas uralkodó a nemsokára rá Lengyelország ellen intézett újabb támadással tüntetőleg megmutatta, hogyha akarná, újabb vérfürdőt rendezhetne az 1241. évi pusztulásból még alig fölocsúdott Magyarországban is.

IV. Sándor pápa a maga részéről legalább messze menő jóakarat formájában lehetőleg szintén honorálta IV. Béla és nemzetének heroikus elhatározását, ellenben Európa többi fejedelmei és országai továbbra is süketek és vakok maradtak.