IV. Béla veje Rosztiszláv csak nem tudott belenyugodni, hogy neki csak a halicsi üres királyi cím jusson osztályrészül. Rábeszélésére apósa 1249-ben újból rendelkezésre bocsátott egy magyar hadat ugyanazon Füle ispán, később bán, vezetése alatt, aki már 1249-ben ugyancsak Halicsért küzdött az ifjú Kálmán király mellett novgorodi Msztiszláv és Kötöny kún vezér ellen.[1] Azonkívül lengyel segítséget is kapott még Rosztiszláv sógorától, a krakói Boleszlávtól és a halicsi bojárok közül is sokan csatlakoztak hozzá.

Rosztiszláv ezúttal Przemyslt mellőzve, Jaroslaut fogta ostrom alá, mihez az ostromszereket a magyarok állították fel. A küzedelem hosszabb ideig folyt, amelynek folyamán az oroszok ki is törtek, de döntést egyik fél sem tudott előidézni. Végre hire jött, hogy Danilo és testvére Vaszilko Halicsból orosz, mazóviai, lengyel, litván és kún segítőcsapatokkal a vár felmentésére útban van. Úgy is történt, és Danilo serege augusztus 17-én alighanem Premysl és Jaroslau között a Szánon átgázolván, csatarendbe fejlődött az ostromlókkal szemben.

Rosztiszláv, amint meglátta, hogy Danilo serege csatarendben közeledik feléje, gyalogságát az ostromszerek védelmére a város alatt hagyva, összes lovasságával eléje ment Daniloéknak és pedig az egyik szárnyon a magyarokkal, a másikon a lengyelekkel; Füle az oroszokkal a közép mögött tartalékviszonyban követte őket.

A két sereg hamarosan összecsapott egymással. Danilo a magyarokkal, Vaszilko a lengyelekkel ütközött össze és mindjárt az első összecsapás heves volt, amelynek folyamán Kemény fia Lőrinc, aki már Bécsujhelynél az osztrákok ellen is kitüntette magát s aki kevéssel előbb a jaroszlaui ostrom közben lábán megsebesült, az orosz bojárok egyikét lováról leszúrván, azt mint foglyot Rosztiszlávnak küldé, aki azt nyomban lefejeztette.

A harc folyamán Füle is az első vonalba került s ekkor Danilo fia, Leo, tört vele lándzsát, de majdnem pórul járt, mert a magyarok kis híjja, hogy el nem fogták.

Ez az első összecsapás, bármily heves és véres volt is, eredményre nem vezetett. Ekkor az oroszok kis idő múlva másodszor is rohamra indúltak, amelynek a magyarok nem tudtak ellenállni és rendetlenségbe jutva, hátrálni kezdtek. Harc közben Rosztiszláv alatt megölték a lovat, de Kemény fia Lőrinc a magáét adván oda neki, lehetővé tette számára a megmenekülést, sőt csodálatosképen maga Lőrinc is kijutott valahogyan a csata nagy zürzavarából. A lengyelek a magyarok legyőzetését látván, maguk is megfordultak és futni kezdtek.

Danilo és Vaszilko a városig üldözték a menekülő ellenséget, de aztán befejezték tevékenységüket. De azért még így is sok lengyel és magyar esett el vagy jutott fogságba; utóbbiak között volt Füle bán is, akit Danilo válogatott kínzások között öletett meg. Rosztiszláv ellenben szerencsésen megmenekült és a szenvedett ujabb kudarc folytán immár végkép lemondott halicsi igényeiről.

IV. Béla is végkép kiábrándult a halicsi kalandokból és jónak látta, hogy Daniloval, aki ekkor már mint a mongolok elismert vazallusa lépett fel és foglalta el a halicsi trónt,[2] lehetőleg jó viszonyt tartson fenn, mert nem volt kizárva, hogy az bosszúból újból Magyarország nyakára hozza a tatárokat. Ezért felajánlotta Danilonak Leo fia részére Konstancia leánya kezét, amit néhány évvel azelőtt megtagadott tőle. Danilo eleinte húzódozott a dologtól, de aztán mégis elfogadta az ajánlatot, minek folytán 1250-ben meg is tartották az esküvőt Zólyomban, aminek örömére az orosz hadifogságban levő magyarok visszakapták szabadságukat.

A barátság IV. Béla és Daniló között elég tartósnak mutatkozott, mert két évvel később a magyar király a pápánál Danilo részére még a királyi címet is kieszközölte.[3]

[1] Lásd a IV. r. 223. oldalán.

[2] Lásd az V. r. 109. old. és Pray, Annal. reg. Hung. I. 253.

[3] Katona, Hist. reg. VI. 140.