« Megjegyzések. Elmélkedések. KEZDŐLAP

Tartalomjegyzék

Megjegyzések. Elmélkedések. »

g) Az 1228. évi bolgár hadjárat.

A Szörényi bánság megalapítása és magyar befolyás alá helyezése nem igen tetszett II. Asên János bolgár cárnak s ebből közte és Béla között, aki különben sógora volt, nézeteltérés, majd háború keletkezett.

Béla seregét, amelyben akkor székelyek is voltak Bagomér ispánjuk alatt, Bodonynak (Vidinnek) vezette és a várost körülzárta. A bolgárok, hogy a köréjük vont gyűrűt áttörjék, kitörtek a városból, de a körülzáró had parancsnoka, Türje Dénes fia Dénes visszaverte őket és a várost még szorosabban körülzárta.

Ezalatt a magyar-székely had zöme ugyancsak a fenti Dénes vezérlete alatt csapatokra osztva, széltében-hosszában bekalandozza a dunamenti bolgár tartományt, miközben többször összeütközésre került a cár testvére, Sándor által vezetett bolgár hadakkal, amelyeket rendszerint megverni sikerült. Egy ily összeütközés alkalmával a székelyek vezetője, Bagomér is fogságba került.

A székely-magyar had a zsákmányolást megelégelvén, Bodony alá vonult, amelyet azonban semmikép sem sikerült bevenni, illetve megadásra bírni s így a háború tulajdonképen minden nevezetesebb eredmény nélkül ért véget.[1]


[1] Fejér Cod. Dipl. IV. l. 344.

« Megjegyzések. Elmélkedések. KEZDŐLAP

Tartalomjegyzék

Megjegyzések. Elmélkedések. »