Az a körülmény, hogy Endre király maga állott a Halics megvételére szánt sereg élére és újból a lengyelek segítségét is igénybe vette, mutatja, hogy minő fontosságot tulajdonított a halicsi ügynek.

Hogy seregével mindenekelőtt Przemysl alá vonult, ez alighanem azért történt, mert ott egyesülhetett leggyorsabban a lengyel segítő csapatokkal. De hogy onnan – kora babonás hitének megfelelőleg a jósok szavára hallgatva –, hadviselésének főcélját, Halics városát elkerülte és csak időtrabló hosszas körút megtevése után ütközött össze az orosz sereggel, ez valóban öreg hibának mondható, mert ezáltal alkalmat adott ellenfelének, hogy az minden erejét összeszedve, sikerre való kilátással fogadja el a döntő csatát. Hogy Endre körsétája folytán mennyire sikerülhetett Msztiszlavnak a sereg összegyüjtése és harckész állapotba való helyezése, annak legjobb bizonyítéka, hogy már Danilo beérkezését se tartotta szükségesnek bevárni, hanem egyedül a maga erejét is elégnek vélte és nem ok nélkül, a döntő mérkőzés megkockáztatására.

Endre királynak lehetett is oka a szégyenkezésre és buslakodásra, mert egymás után hamarjában két csatát is veszteni, nem tréfa dolog. Hogy Endre herceg a hadjárat ily siralmas lefolyása dacára összes halicsi jogaiba visszahelyeztetett, ez a sors különös játékának tulajdonítható, ami szintén nagyban hozzájárulhatott ahhoz, hogy Endre király még most sem ábrándult ki rögeszméjéből és továbbra is mindent megtett Halics megtartása érdekében, holott most már elég világosan láthatta, hogy a halicsi nép mennyire furfangos, ravasz és megbízhatatlan, úgy hogy valóban kár érte annyi vért és vagyont hiába pocsékolni.