Az akkori időben minden európai fejedelmi családra átok gyanánt nehezedő családi viszálykodást Endre sem kerülhette el, mert ezúttal is csakhamar bebizonyosodott, hogy két dudás egy csárdában meg nem fér. Később azonban Endre belátván, hogy Béla fia mindnyájuk és az ország javát akarja, majdnem mindenben kezdett utóbbinak szavára hallgatni.
Az a kérlelhetetlen szigor, amellyel Béla az elidegenített királyi birtokok visszaszerzése körül eljárt, a felbőszült nagy urak összeesküvését vonta maga után, akik dühük által elvakítva, az osztrák herceg útján II. Frigyes német császárnak ajánlották fel a koronát, sőt Endre király és egész családjának életére törtek, de tervük kitudódván, az egész mozgalom csakhamar elnyomatott.[1]
Határozottan dícséretre méltó az a szép eredmény is, amelyet Béla oly rövid idő alatt a kúnokkal szemben elért, miáltal az ország területileg is egy igen szép és jó darab földdel megnagyobbodott. Igy vált az a nép, amely annak előtte a magyarságnak esküdt ellensége volt, s amely hajdan a besenyőkkel együtt azt hontalanná is tette, békés megtérés útján idővel annak igazi hű alattvalójává, majd teljes egybeforradás útján annak valódi testvérnemzetévé. Szépek voltak azok a sikerek is, amelyeket Béla a püspökök segítségével az oláhlakta vidékeken szintén nem karddal, hanem az igazi hitet prédikáló szónok erejével elért.
Kár, hogy a bogomilok ellen Endre a kalocsai érseken kívül szintén nem valamelyik kipróbált vezérét küldte. Ha itt is Béla vagy hozzáhasonló erélyű és belátású egyéniség vette volna kezébe az ügyek rendezését, alighanem rövidesen az egész tengermellék, Bosznia, Szerbia, az oláhok földje s talán Bulgária legnagyobb része is az eddiginél sokkal szorosabb kapcsolatba jutott volna Magyarországgal. Ennek azonban, a magyar nemzet rettenetes nagy kárára, útját állotta az a körülmény, hogy Endre újból kedvenc ügyére, a halicsi dologra kezdte főfigyelmét fordítani.
Az aranybullához és annak megújításához már fentebb hozzáfűztük a szükséges kommentárt s így e tekintetben újabb megjegyezni valónk nincs.
[1] Rogerius Carmen miserabile c. 9.