Imre uralkodásának két leggyengébb pontja az Endrével való viszálykodás és a pápai hatalomnak és befolyásnak nagymérvű megnövekedése nemcsak egyházi, hanem külpolitikai tekintetben is, mert szinte kétségtelen, hogy csakis a pápa folytonos akadékoskodása és tiltó szava okozta, hogy az Imre által felvett szerb és bolgár királyi címek csak üres frázisok maradtak és hogy az országnak dalmáciai poziciója annyira megrendült.

Ilyenformán a bizanci császárság haldoklásából a nagyobb hasznot a pápa húzta, holott csak valamivel nagyobb energia kifejtése mellett Magyarország mint közvetlen szomszéd lett volna leginkább abban a helyzetben, hogy a kedvező alkalmat kihasználva, egyrészt tengeri hatalmát végkép megszilárdítsa, másrészt a szárazföldön a Dunától délre egészen a Balkán hegységig terjessze ki fenhatóságát s később talán még az országhatárt is. Csakhogy ehhez e felette fontos és kritikus időben egy Kálmánnak vagy Szent Lászlónak kellett volna a magyar trónon ülnie. Endre azonban ezeket még csak meg sem közelítette. Könnyen befolyásolható, gyenge jellemű ember létére mindenben nejének szavára és kívánságaira hajlott,[1] aminek aztán az lett a következménye, hogy a magyarok mellőzésével mindenben és mindenütt az idegenek, főkép a királyné testvérei és rokonai jutottak előtérbe, akiket a király és a királyné pazarlásig menő bőkezűséggel halmozott el föld- és egyéb adományokkal, hivatali méltóságokkal, kincsekkel, pénzzel stb. De nemcsak idegeneknek, hanem a királyi pár kedvében járó magyaroknak is bőven kijutott a mindenféle adományokból. Ez a könnyelmű gazdálkodás és tékozlás az ország javaival jogos bosszúságot és haragot váltott ki a haza sorsa miatt aggódó igazi honfiak kebelében. Ezért követelték a főurak Endrétől megkoronáztatása alkalmával a fentebb említett esküt is, amely azonban sajnos csupán üres malasztnak bizonyult.

[1] Theodorici Thuringi, Vita S. Elisabethae, Canisiusnál IV. köt. I. r. 119.:„Erat autem Andreas Rex vir quietus et bonus, regina vero mulier virtuosa et fortis, quae femineae cogitationi virilem animum inserens, regni tractabat negotia“.