A Szentföld szorongatott helyzete Ince pápát a legnagyobb erőfeszítésre ösztönözte, hogy újabb keresztes segélyhadat küldjön Palesztinába. Imrét és Endrét is ismételten felszólította, hogy vállalt kötelezettségüknek eleget tegyenek, de ezek mindig újabb indokokkal állottak elő elindulásuk elodázására.

Közben 1202. őszén Velencében Bonifác montferrati őrgróf vezetése alatt mintegy 40.000 keresztes vitéz – nagyobbára franciák, de volt közöttük olasz és német is – gyülekezett, hogy onnan Egyiptomba átszállíttassanak. Az átszállításért és élelmezésért kialkudott 85.000 kölni márkából (kb. 1,800.000 o. p. forint) azonban 34.000 márkát sehogysem tudtak előteremteni. Ezért Dandulo Henrik doge azt az ajánlatot tette nekik, hogy a hiányzó összeg fejében segítsék Velencét isztriai, dalmáciai és főkép zárai ellenségeinek legyőzésében. Ezt a feltételt Bonifác őrgróf és Péter bíboros, a pápa követe sok más hívükkel együtt el nem fogadhatták, mert lehetetlennek tartották, hogy a hitetlenek ellen ragadt fegyvert keresztények ellen fordítsák s ezért ezek ott is hagyták a sereget, de a többség mégis ráállt az alkura.

A behajózott sereg a 80 éves doge vezetése alatt 1202 október elején Velence isztriai ellenségeit, Triesztet és Muggiát alkura kényszerítvén, november 10-én Zára elé érkezett. Itt a hajóhad a kikötőt elzáró lánc elszakítása után partraszállt és a meglepett várost körülfogta. Hiába tűzték ki a lakosok házaikra a keresztet és hiába tiltakozott a papság a pápa nevében, a csapatok nyilszóró és kőhajító gépeikkel ostrom alá fogták a várost, mely 5 napon át megszakítás nélkül erősen folyt. Miután a városban időközben betegség ütött ki, minek folytán a házak megteltek halottakkal, a franciák pedig az egyik toronyig előrejutva, azt már aláásni kezdték, a kimerült lakosság szabad elvonulás feltétele alatt késznek nyilatkozott a város átadására. Ezt a keresztesek azzal a hozzáadással, hogy a záraiak mindenüket a városban hagyják a győzők szabad prédájára, elfogadták. 1202 november 24-én rohantak be a velenceiek és franciák Zárába, ahonnan a lakosságot kiűzvén, a várost teljesen kirabolták és feldúlták.

III. Ince pápa dörgedelmes levelekben kelt ki a keresztesek barbár eljárása és merészsége ellen, hogy egy keresztény várost és annak révén a magyar királyt és Endrét, Dalmácia hercegét, kik maguk is keresztesek voltak, merték megtámadni, de az öreg doge mindezzel nem sokat törődött, miért is a pápa a velenceieket kiközösítvén, megparancsolta a kereszteseknek, hogy Zárát többé ne bántsák, sőt ne is engedjék bántani és az elrabolt holmikat adják vissza. Hosszas tárgyalások után végre 1203 február vége felé a keresztesek megígérték, hogy a pápa fenti parancsa értelmében járnak el, aki ekkor még azt is kikötötte feltételül, hogy kérjék meg alázatosan a magyar királyt, bocsássa meg nekik az elkövetett sérelmeket.[1]

1203 április vége felé a keresztesek tényleg el is vitorláztak Zára alól, de a visszamaradt velenceiek ekkor újból garázdálkodni kezdtek, a házakat a templomok kivételével lerombolták, szintúgy az erődítéseket, falakat, tornyokat a tenger felőli oldalon, míg a szárazföld felőli oldalon még új erődítéseket is építettek, hogy könnyebben megvédhessék a várost a külellenségek ellen. Egyidejűleg a városból száműzött záraiak ellen a várossal szemben fekvő kis Malconsejo szigetet erősítették meg.

A Zára alól elvitorlázott keresztes had azonban most sem a Szentföld, hanem Konstantinápoly felé vette útját. Innen ugyanis Angelosz Izsák fiának, Eleknek megszökni sikerülvén, magas pártfogóinak közbenjárására és a pápa ellenzése és rosszalása dacára megállapodásra jutott a keresztesekkel, hogy azok gazdag jutalom fejében visszaszerzik neki és atyjának a bizanci trónt.[2]

Ezalatt a javaiktól megfosztott és kirabolt záraiak magyar pénzen tíz olasz gályát fogadtak zsoldjukba s azok, valamint az Endre által segítségükre küldött csapatok segítségével előbb Malconsejo szigetet, majd magát Zárát is elfoglalván, visszatértek teljesen tönkretett városukba, amelyet tehetségükhöz képest lassan újra felépítettek.[3]

Közben azonban Velence újabb hajóhadat szerelt fel a záraiak ellen s miután sem Imre, sem Endre kellő támogatásban nem részesítette őket, ők pedig a maguk gyenge erejével nem dacolhattak az ellenséggel, követek útján kegyelemért könyörögtek s önként meghódoltak a dogénak, aki terhes feltételek mellett elfogadta ajánlatukat.

[1] Thomas Archid., Hist. Salonit. c. 25. – Lucius id. m. Lib. IV. c. I. 247. – Dandolo Muratorinál XII. 321. – Streit L., Beiträge zur Geschichte des Vierten Kreuzzuges I. – Tessier, La Diversion sur Zara et Constantinople, Paris 1184.

[2] Lásd a 188. oldalon.

[3] Thomas Archid, id. m. – Guntherus Hist. Constantinopolitana. Canisiusnál IV. 8. – Ince pápa levelei Fejérnél Cod. Dipl. II. 396.