Úgylátszik, hogy a magyar püspökök végre mégis megváltoztatták rideg álláspontjukat és hozzájárultak a görög császár elleni hadjárathoz, amelyet Géza király meglepőleg, rajtaütésszerű betörés formájában akart végrehajtani, de terve kitudódván, nem hogy ő lepte volna meg Mánuelt, hanem ő volt még jobban meglepve, amidőn a Dunához érve, Mánuelnek seregét találta magával szemben. A kölcsönös sietség miatt persze egyikük sem készülhetett fel alaposan a hadjáratra s így átkelési eszközök hiányában egyebet sem tehettek, mint hogy egyidejig farkasszemet néztek egymással.

A megkötött békének minden esetre a magyarok látták nagyobb hasznát, mert ők visszakapták azt a tömérdek emberanyagot, amelyet Mánuel a Szerémségből magával hurcolt; viszont a görög császár azért örülhetett a béke létrejöttének, mert a kapott váltságdíjjal legalább némileg újból megtelt a kasszája, amelyet a sziciliai hadjáratok végkép kimerítettek.

Azonban mindezeknél nagyobb hordereje volt a görög császárnak a szerbekkel szemben gyakorolt pressziója, ami elég érzékenyen sujtotta Magyarország érdekeit.