Feltűnő, hogy Géza király, bár állami érdek nem igen szólt mellette, tisztán rokoni szívességből és talán azért, hogy adott szavának ura maradjon, ezúttal saját maga áll egy a mult évinél sokkalta nagyobb sereg élére, hogy idegen földön, idegen érdekekért mérje össze kardját holmi apró-cseprő orosz fejedelmecskékkel. És teszi ezt oly időben, amikor – mint alább látni fogjuk – állandóan feje felett csüngött egy nagy horderejű s esetleg az egész országra nézve óriási veszélyeket magában rejtő görög háborúnak Damokles-kardja. Nem tehetek róla, de nekem az az érzésem, hogy inkább ennek a veszélynek a felismerése s annak révén az ország jóléte és biztonsága miatti aggodalom, mint Vladimirkó állítólagos bankói késztették az esztergomi érseket és társait arra, hogy a királyt mielőbbi hazatérésre rávegyék s ennek megfelelőleg én ezt az egész megvesztegetési históriát tendenciózus ráfogásnak tartom az oroszok részéről, akik nem tudták maguknak máskép megmagyarázni, hogy a magyar csapatok legszebb sikereik közepette minden látszólagos ok nélkül az egész vonalon visszavonulót fuvattak.